vissza a cimoldalra
2017-10-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59896)
Kedvenc előadók (2813)
Társművészetek (1211)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Erkel Színház (8363)
Udvardy Tibor (167)
Bartók Béla szellemisége (214)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (300)
Élő közvetítések (6644)
Lisztről emelkedetten (849)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2364)
Franz Schmidt (2923)
Edita Gruberova (3020)
Wagner-felvételek (257)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1115)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1121)
Balett-, és Táncművészet (5406)
Lehár Ferenc (578)
Jonas Kaufmann (2132)
Pantheon (2104)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

185   Ardelao • előzmény184 2017-09-29 10:59:23
Elírás. Helyesen:
«und wer's nie gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!»
184   Ardelao • előzmény183 2017-09-29 10:39:58

Bartók Béla szerzői estje


BARTÓK művek bemutatása a Zeneakadémiában

1926. december 8-án

Száz esztendő múlva azt hiszem, nem lenne olyan magas helyár, amit az emberek, akár egy esztendei koplalás árán is, meg ne fizetnének, nem lenne olyan amerikai méretű amfiteátrum, melyet az utolsó talpalatnyi helyig meg ne töltenének, csak azért, hogy hallhassák Bartók Béla műveit, magának Bartók Bélának előadásában. Istenem, mit adnának ma a zenekedvelők azért, ha magától Beethoventől hallhatnák a Hammerklavier-szonátát!

Az ember azt gondolná, mikor Bartók, Bartók-műveket játszik, az emberek egymás hegyén-hátán tolonganak a hangversenyterembe, olyanok is, akik egy kukkot sem értenek a muzsikához, már csak azért, hogy majdan unokáiknak elmondhassák: én ott voltam, mikor maga Bartók Béla adta elő a Bartók-műveket, én hallottam magát a Szerzőt! Milyen különös: közöttünk él, mint honfitársunk, a világ legnagyobb élő zongorakomponistája, aki egyúttal a világ egyik legnagyobb élő zongoraművésze is, és hányan vannak mégis ebben az országban, akik Bartók Bélát sohasem hallgatták meg zongoraestjein! Sokan, bizony sokan vannak a nevetségesen elfogultak és bűnösen közömbösek: lám, Bartók tegnapi szerzői estjén is csak alig háremnegyedrészt tellett meg a Zeneakadémia nagyterme. De jól van ez így is. Hogyan fog szégyenletesen elbújni, megverten hátrálni a Kiepurák és Heifetzek xerxesi hada a Bartók-közönségnek ma még kicsi, de annál elszántabb leonidászi csapata elől, ha majd a jövő kimondja egyrészt lesújtó, másrészt felemelő ítéletét! Ha valami Kiepura-rajongó véletlenül betéved a tegnapi Bartók estre, bizonyára megdöbben azon a látványon, ami ott fogadja: ezt a belső, izzó lelkesedést, ezt a meggyőződéses, rendíthetetlen hitet nem találja soha a divat-sztárok reklámhangversenyein; mert amit itt. lát: az egy darab hatalmas, örök magyar élet, ünneplés, mely egyúttal alkotó, építő munka, tett, mellyel egy nemzet az egész emberiség eszményi útját egyengeti. Ezt a látványt, a mai zeneéletben, sehol sem látjuk olyan ragyogó fényben, mint Bartók Bélának és nagy kortársának és barátjának, Kodály Zoltánnak hangversenyein. A Zeneakadémia lámpái már rég kialudtak a tegnapi hangversenyen, de a koncertdobogó körül még rendíthetetlen ott állt az új magyar zene Bartók Bélát ünneplő serege és hangos üdvrivalgásokkal, frenetikus tapsokkal újabb és újabb ráadásokat követelt, a bemutatott művek állandó megismétlése miatt szinte halálra fáradt szerzőtől.

A lelkesedésnek «vitam et saguinem» kiáltása valóban csak olyan igazi, mély költőket illet meg, mint aminő Bartók Béla; mert az ilyen igazi költő maga is saját vérével és saját életével írja, amit ír; Bartók művei a magyar vér és egy küzdelmes emberi élet művei. Ezért csak olyanok lelkesedjenek értük, akik tudnak «vérükkel és életükkel» lelkesedni;
«und wer's alle gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!»

*

Bartók Béla újonnan bemutatott szerzeményei újabb fordulópontot jelentenek Bartók művészi fejlődésében. A két hegedű-zongora szonáta és a «Tánc-szvit-é» befejezése után Bartók évekig nem komponált semmit. A tegnapi szerzői estén tehát hirtelen, szinte eruptív művészi kibontakozásnak lehettünk tanúi, mely megrendítően mély és bámulatosan gazdag skálájú remekművekkel gazdagította a magyar zeneirodalmat. Bartók hatalmas egyénisége majdnem egészen új stílus köntösében lép elénk. A «stílusváltoztatás,» kissé diszkreditált fogalom a modern zenében. A külföld modern muzsikusai, élükön Sztravinszkivel és Schönberggel, egyre-másra forgatják a zenei-stílus köpönyegét, hogy az új köntösben mondanivalójuk is az újság látszatát keltse. Bartók fejlődésében viszont minden újabb stílusperiódussal újabb belső, tartalmi elmélyülés jár együtt. Bartók művészi stílusának kialakulásában két tényező játszik fontos szerepet: az egyik a szertelen, határtalanul gazdag kifejezőeszközök megszerzése, a másik a mind intenzívebb koncentrálás gondolata. Mindkét faktor Bartók művészi fantáziájának sajátos alkatából nyeri magyarázatát.

Bartók, mint a legtöbb magyar költő, a külső reális világtól lemondó, józan gesztussal elfordul, hogy az élet jelenségeinek vízióiból merész ós lázas álomvilágot építsen magának és ebbe a víziós, mélytüzű színekkel ragyogó álomvilágba beletemetkezzen. A magyar költők közül ebből a szempontból talán Vörösmarty hasonlít legjobban Bartókhoz. De Bartók álomvilága a lélek legősibb tájait tárja fel előttünk. Az «ember világát,» Bartók művészetében az őstermészet hatalmas rengetege veszi körül. Ebben a kifürkészhetetlen őstermészetben, minden zugban titokzatos istenek, titokzatos erők leskelődnek; Bartók fantáziája megeleveníti ennek az erdeinek gigantikus árnyait a gigantikus gesztusokkal; felidézi a leggyengédebb, legfinomabb tündéri alakokat, melyek azonban a monumentális környezetben, minden lírai gyengédségük mellett is monumentális perspektívát nyernek. És Bartók látja ennek a vadonnak gyermekét, a primitív embert: a magyarországi parasztot, merész képzelet-világával, tragikus vízióval, elementáris érzelmeivel, jellegzetes, gyakran a groteszkbe átcsapó humorával; a föld gyermekét látja a parasztban.

Ebben a világban csak éber, fegyelmezett érzékekkel járhatunk; a titokzatos hatalmak között pillanatra sem engedhetjük el magunkat Itt nincs helye bőbeszédű ömlengéseknek, dekadens, langyos álmodozásoknak. Az Erő órái: itt forradalmi, vad kitörések; a Gyengeség órái: misztikus, borzongó, ősfélelem; még a játék, a halk, szelíd ábrándozás órái is ennek az ősvilági környezetnek igézete alatt állnak. És valóban Bartók művészetében szigorú esztétikai lakonizmus uralkodik. A bágyadt érzelgősséget, a dekadens szentimentalizmust nem ismeri ez a művész. Acélos, forradalmi erővel, mint valami kérlelhetetlen, férfias hódító tör keresztül Bartók ezen a sűrű rengetegen. De sohasem veszti el magát, az ezernyi borzalom és szakadatlan küzdelem közepette, mert saját ösztönéletében ugyanazokat az elementáris erőket érzi lobogni, mint, amelyek az élet vadonjában körülveszik. Meghasonlás, megtörtség nélkül áll ezért előttünk, ez a nagyszerű művész: egy ember, aki maga körül az őserdőt, önmagában pedig az ősembert zendíti meg.

Könnyű átlátni, hogy ilyen őserdei-fantáziának, mint amilyen Bartóké, a kifejezési eszközök leggazdagabb tárházára van szüksége, hogy az emberi lélek rengetegének hangokat adjon. Sötét morajokat vad dübörgéseket, titokzatos suttogásokat kell lépten-nyomon zenében megrögzítenie; ezért kell a hangszerek teljesítő képességét a végsőkig kiaknáznia. Mindaz, amit a modern zene Berlioztól és Liszt Ferenctől egészen Sztravinszkijig technikában újat és érdekeset felvetett Bartóknál egyéni folytatásra talál; Bartók valóban forradalmár, önmagát, gigászi fantáziáját tagadná meg, ha nem volna az.

A művészetben azonban gyakori jelenség, hogy éppen a legzabolátlanabb és legmerészebb költői szellemek szigorú és zárt formákkal igyekeznek megkötni fékezhetetlen képzeletüket. Sőt, majdnem csak általános szabályként állíthatjuk fel, hogy az ilyen féktelen képzelet csak akkor kerüli el a formátlanságot, az idomtalanságot, ha a legzártabb, legszigorúbb formák
vas sínein mozog. Gondoljunk csak Dantéra, Dürerre, vagy Bachra.
Ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk Bartók Bélánál is. Bartók tehát nem elégedhetett meg a technikai lehetőségek határtalan kitágításával; neki amellett szigorú, zárt, formai- koncentrációra is kellett törekedni. Ezer dologra kell figyelnünk az «őserdőben,» de mindenre koncentráltan és nem elszórakozva kell figyelnünk. Bachnak természetesen könnyebb volt a dolga. Ő a szigorúan zárt formák síneit örökbe kapta saját korától. Bartóknak viszont magának kellett megkovácsolnia ezeket a vas síneket. Bartók fellépésének kora Liszt, majd Strauss Richard «al fresco» stílusának kora volt.

Ez a stílus pedig minden volt, csak éppen nem szigorúan zárt. Érdekes volna követnünk, hogyan kovácsolta meg Bartók magának a forma síneit, hogyan találta meg a régi magyar népdal segítségével az új zárt, szigorú dallamformát: hogyan alakított ki belőle egészen új kontrapunktikát, hogyan fejlesztette ki forradalmi harmonizálását, melyben egyetlen szintetikus akkorddal egész' dallamvonalakat tudott (mintegy egyetlen, vaserejű markolással) összefogni. De a mai hangverseny újdonságai most pillanatnyilag elterelik a régiekről a figyelmet, s arra késztetnék bennünket, hogy Bartók egész fejlődése helyett annak csak legutolsó stádiumával foglalkozzunk.

Bartók most bemutatott zongoradarabjai («Kis zongora-darabok, Három párbeszéd, Csörgőtánc, Menuetto, Dal, Induló, Preludio — all'ungherese, Zongora-szonáta, Szabadban, Az éjszaka zenéje, Síppal-dobbal») kevés kivétellel szigorúan polifonikus, kontrapunktikus alkotások. Ha összehasonlítjuk ezeket a zongoradarabokat az őket közvetlenül megelőző szerzeményekkel, az Improvizációkkal, vagy a két hegedű-zongoraszonátával, azt tapasztaljuk, hogy míg ez utóbbiaknál a formai tömörség hordozója inkább a melodikából kifejlesztett harmonikus szerkezet, addig a mostani újdonságoknál a koncentráció alapja maga a melodikus struktúra, a szigorú többszólamúság,

Mondanunk sem kell, hogy a szonáták és improvizációk legfőbb konstruktív-akkordikus eredményeit Bartók átmentette új stílusába is, Bartók új kontrapunktikája lényegesen különbözik a régitől, például az első vonósnégyes ellenpontjától. Az első vonósnégyes fugaszerű részei inkább Beethoven utolsó kvartettjeinek polifon szelleméből indulnak ki, míg az új zongoradarabok inkább Bach és a Bach előtti olaszok többszólamú stílusára emlékeztetnek.

Bartók új, «Kis zongoradarabjainak» előfutárait felfedezhetjük ugyan fiatalkori Bagatelljeinek és Vázlatainak egy-egy darabjában, sőt a «Három párbeszéd,» a «Menüett» bizonyos fokig úgy hat, mint a régi kis polifonikusabb zongoraművek formagondolatának folytatása.
Mégis ennek a mai polifóniának szigorú «merev-rendszerében» egy egészen új Bartók-stílust kell üdvözölnünk, melynek legforradalmibb, bár Bartók egyéniségére talán kevésbé jellemző hajtása, a «Zongoraszonáta» lassú tétele, legtökéletesebb megnyilatkozása pedig talán az említett szonáta pokoli erejű, démonikus első tétele és az «All'ungherese,» a legmélyebb és legelementárisabb, amit eddig Bartók a harciasan robogó, forradalmi lendületű «élettánc» formájában alkotott.

Általában szinte elcsodálkozunk, milyen szervesen, természetesen ömlik át és milyen bámulatos költői erővel mélyül el Bartók egyénisége ebbe az új formavilágba. Ritmusainak lenyűgöző erejét, melodikájának víziós líráját egyetlen régebbi darabjában sem találtuk ilyen megdöbbentően mélynek, tragikus erejében ilyen megrendítőnek. Egyik darabjának címe; «Az éjszaka hangjai.» Valami sírást és távoli kósza muzsikát, madárzenét, csillagzenét, majd az éjszaka fenséges himnuszának nyugalmasan megcsendülő transzcendentális melódiáját, mindent, amit csak el tudtok képzelni, kileshettek ezekből a hangokból; anélkül, hogy ezek a hangok tücskök, madarak vagy csillagok akarnának lenni, földöntúlian reális képet rajzolnak elétek az éjszakáról, Bartók éjszakájáról; a magyar természetpoézisnak egyik legcsodálatosabb remekműve ez. Az «Éjszaká» -nak ez a grandiózus képe Kodály «Hegyi éjszakáinak» női kórusával együtt méltó a legnagyobb magyar lírikusok költeményeihez, pedig Petőfi és Vörösmarty is írtak költeményeket a csillagokról!

A zongora-újdonságok mellett bemutatásra került az estén Bartóknak legújabb vokális kompozíciója is, a «Falun» című tót népdalciklus énekhangra és zongorára. Bartók vokális népdal-feldolgozásai között ugyanazt a legmagasabb helyet foglalja el, mint a zongorára írt népdal-feldolgozások között a nyolc «Improvizáció.» A tót parasztság öt példátlanul szép dalát, látta itt el Bartók zongorakísérettel. Ezeket a dalokat egyébként női énekhangokra és kamarazenekarra, is átírta Bartók s a szerzemény ebben a formában a közel jövőben fog bemutatásra kerülni. Helyszűke miatt a kompozíció részletes méltatását a «zenekari bemutató» után fogjuk közölni.

Ezúttal csak a «Falun» énekszólamának nagyszerű megszólaltatójáról, Basilides Máriáról kell a legnagyobb elismerés és legőszintébb csodálat hangján megemlékeznünk. Nehezebb zenei feladatra nem igen vállalkozhat énekesnő, mint, Bartók dalainak előadására.
A muzikalitásnak valóságos tűzpróbája ez a tót népdalciklus, valamint az-az öt megrázóan szép Ady-dal is, mely Bartók öt magyar népdalával együtt a tegnapi műsort kiegészítette. Hogy Basilides a dalok zenei részét tökéletesen megoldotta: már ez magában véve is olyan szenzációs teljesítmény, melyet aligha tud e két művész Európában a magyar művésznőnek utánacsinálni. De ahogy Basilides Mária a technikai részen túl, a legtermészetesebb gesztussal, a művek tartalmát szinte maradéktalanul kifejezte, az egyenesen az előadó művészet történelmének legragyogóbb lapjaira kívánkozik, íme, egy énekesnő, aki a népdal elementáris érzésvilágát, objektív «általános» hangvételét éppoly tökéletesen magáévá tudja tenni, mint az Ady-dalok komplikált, szeszélyes hangulatait és megrázóan szubjektív «egyéni» tónusát.

Ha mindehhez, amiről eddig beszámoltunk, hozzágondoljuk még Bartók zongorajátékának felülmúlhatatlan varázsát, akkor elképzelhetjük, hogy milyen egész életre szóló élmény volt ez a hangverseny, a magyar zeneművészetnek ez a nagy napja. (T—th.)

PESTI NAPLÓ, 1926. december 10. (77. Évfolyam, 281. szám)

*
183   Ardelao • előzmény173 2017-09-28 17:03:40

HANGVERSENY


BARTÓK BÉLA zongoraestje

Jászai Mari írja emlékirataiban:

«Mit ér a művészet, ha az embernek nincs súlya!»

Valóban: mit ér a művészet, ha nem lüktet benne mélyenszántó és hatalmas emberélet, ha nem áll mögötte egyéniségének eredeti tüzével, gigantikus «súlyával» a «nagyember».

Könnyű szórakozást kereső közönség megtapsolhat «súly»-nélküli művészetet is, de igazán nagy művészet lélekbemarkoló hatását csak ott érezzük, ahol az emberi lélek nagysága szól hozzánk. — Hatalmas, mélyenszántó emberélet a művészetben: ez a titka annak a lélekbemarkoló hatásnak is, melyet Bartók Béla keddi hangversenye a Zeneakadémia nagytermet megtöltő közönségre gyakorolt. A hallgatóság soraiban bizonyára akadtak olyan «tegnapi,» sőt «tegnapelőtti» kultúrán felnőtt lelkek, akik nem tudják, vagy még nem tudják beleélni magukat a művészi kifejezésnek azokba az új lehetőségeibe, melyeket a Bartók muzsika tár fel előttük. De a legcsökönyösebb, legmeg-nem értőbb «konzervatívok» egyre kisebbedő táborát is ellenállhatatlanul rabul ejtette az-az igézet, mely Bartók gigantikus egyéniségéből kiárad; aki Bartókot hallgatja, pillanatra sem kételkedhetik abban, hogy itt
nagy emberrel van dolga.

Bartók Béla, mint zongoraművész is kétségkívül egyike a legeslegnagyobbaknak. Szédületes technikája, káprázatos kifejezőereje, csodálatosan egyéni zongorakezelése, az a példátlan intuíció, mellyel az előadott művet áthatja, az-az érzelmi mélység, mellyel azt, amit meglátott, maradéktalanul átéli: külön fejezet a zongorajáték történetében. A ma élő művészek között talán senki sem tud annyit meglátni egy Beethoven-szonátában, mint Bartók. A német kultúra szellemében nevelkedett zsenik«mint d’Albert,» tősgyökeres germán temperamentumok, mint Fischer Edwin, közelebbi rokonságot tarthatnak Beethoven szellemével; Bartók azonban többet mond Beethovenben, ha nem is mondja ezt a «többet» annyira «beethoveni» nyelven, mint ők. És végül, ami Bartók játékát bizonyos szempontból minden kortársának játéka fölé emeli: egyetlen előadóművész sem mondja olyan grandiózus emberegyéniség nyomatékával azt, amit kinyilatkoztat, mint Bartók Béla; mert mindazok között, kik ma zongorán keresztül szólnak hozzánk, ő a legnagyobb ember, az ő egyéniségének van a legnagyobb «súlya.»

Ilyen zongoraművészet tolmácsolásában Beethoven F-dúr szonátája: valóban reveláció. Minden hang az elsőtől az utolsóig a legmélyebb tüzű temperamentum lángjában ég, a legtisztább líra szűzi fénysugarában fürdik. Bartók lírizmusánál megindítóbb, meghatóbb poézist sohasem hallottunk. Az érzelmek itt nincsenek feldagasztva, nem burkolódznak a szentimentalizmus ködébe. Bartók fájdalma-öröme nem «kelleti» magát. Zongoráján a hatalmas, férfias érzelmek világa sokszor a legcsodálatosabban tiszta gyermekhangon szól hozzánk: férfibánat, férfiöröm, mely nyílt gyermekszemek könnyében vagy mosolyában tükröződik, hogy a következő pillanatban már ősi, vad ösztönök vulkánikus kitöréseinek adja át helyét. «Primitív» ez a művészet a szó legjobb legkomolyabb értelmében: elementáris egyszerűségében, tisztaságában, hallatlanul gazdag és komplikált belső világ rejtőzik.

Ilyen magasabb értelemben vett «primitív» előadó-művészet szinte arra van teremtve, hogy kiemelje a feledés homályából a XVII. század olasz mestereit, hogy ezeknek a mestereknek
«primitív» csembaló- és orgonastílusán keresztül megláttassa a mai közönséggel a költői tartalom rendkívüli gazdagságát, komplikáltságát. Bartók tehát pompásan felismerte az előadó-művészetére váró feladatoknak egyik legszebbikét, mikor műsorára tűzte ki Frescobaldi-nak monumentális G-dúr tokkátáját s a nálunk még teljesen ismeretlen Michelangelo Rossi-nak C-dúr tokkátáját és három táncszerzeményét. A műsor régi olasz szerzőknek szentelt részét azután a XVIII. század első felének művészei egészítették ki: Benedetto Marcello négytételes B-dúr szonátája. Domenico Zipoli C-dúr Pastoralja, Deila Ciaja egyik Cansoneja és egy Scarlatti-szonáta A legutóbbi kivételével valamennyi művet maga Bartók írta át zongorára.

A legnagyobb élménnyel természetesen ezúttal is a saját kompozícióit játszó Bartók ajándékozott meg bennünket: hiszen ezekben az interpretációkban a legmaradéktalanabb kongenialitás foghat kezet a zsenialitással! Az előadott Bartók kompozíciók, a tavalyi szerzői esten bemutatott művek közül kerültek ki. De hallottunk újdonságot is: három megkapóan szép kis rapszódiát, újabb megnyilatkozását Bartók mélyen költői népdal-feldolgozó művészetének. A hangversenyt a grandiózus zongora-szonáta fejezte be. — Vajon tudták-e a Bartók-koncert hallgatói, hogy micsoda példátlan kiváltság: Bartók Bélának, a Beethoven-utáni idők legnagyobb zongora-zeneköltőjének műveit hallgathatni magának Bartók Bélának, korunk egyik legnagyobb zongorajátékosának tolmácsolásában? Vajon tudták-e, mennyire irigyelni fogja őket ezért a kiváltságért az-az utókor, amely Bartók-műveit már nem hallhatja ebben a «legautentikusabb» interpretációban?

— El kell ismernünk: a budapesti közönség immár tudatára ébredt ennek a ritka kiváltságnak: imponáló tömegben jelent meg nagy hazánkfia hangversenyén s olyan lelkesedéssel ünnepelte Bartókot, hogy tapsaival szinte megakasztotta a hangverseny menetét. Nemcsak végigtapsolta, hanem alaposan meg is hosszabbította az egyes számok közötti szüneteket, megismételtetett egyes műveket s a Zeneakadémia csillárai már rég kialudtak, mikor még mindig a dobogó előtt tolongott az újabb és újabb ráadásokért tapsoló rajongók serege.

PESTI NAPLÓ, 1927. december 1. (78. Évfolyam, 278. szám)

*
173   Ardelao • előzmény172 2017-09-24 13:33:41

Tóth Aladár írása, Bartók Béla ötvenedik születésnapja alkalmából.

Bartók Béla most lépett életének ötvenedik esztendejébe. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják: ötvenévesnek lenni nem érdem. Annyi bizonyos: ha nálunk nem volna szokás ötvenéves művészeket hivatalosan felköszönteni, nemzeti ajándékokkal elhalmozni, díszelőadásokon ünnepelni, akkor nem volna annyira beszédes az a szép csend, mellyel Bartók Bélát ötvenedik születésnapja alkalmából saját hazája köszöntötte.

Ki kívánná az ünnepségekkel sűrűn hivalkodó mostani magyar világban egy Bartók ünnepeltetését? Magányos remete közöttünk ez a szellem-óriás. Tisztelnünk kell csendre intő magányát. És ha mégis szólunk, szavunk nem lehet hangos ünnepi szózat, hanem csak tolmácsa annak, amiről az ötvenéves Bartók körüli némaság beszél.

— Nem dicsőíthetünk olyan művészt, akinek dicsőségéhez semmivel sem járultunk hozzá, — mondja a Csend. Nem siethetünk ajándékokkal olyan művészhez, akinek elénkbe szórt roppant szellemi kincseit, nem siettünk, elfogadni. — mondja a Csend. Nem zavarhatjuk magányában azt a művészt, aki elől elzárkóztunk, — mondja a Csend. Nem büszkélkedhetünk azzal a művésszel, akit, bár nekünk született és nekünk élt, mégsem tettünk a magunkévá. ...

— Korai lenne ma még Magyarországon Bartók ünneplése. Előbb meg kell dolgozni a zseniért, csak azután ünnepelhetjük. Csak akkor állíthatjuk fel szobrát a köztereken, ha elkészítettük ezt a szobrot a megértés és odaadás nemes ércéből saját lelkünkben. Ha ezt elmulasztottuk az ötvenesztendős Bartók hatalmas művészpályája alatt, akkor fogjunk hozzá a dologhoz, a következő tíz esztendőben, talán sikerül pótolnunk az elmulasztottakat. Addig is, minden ünneplés csak hazug cécó. — Ezt hirdeti a Csend.

Vállalnunk kell tehát a hallgatásunkkal járó ódiumot, ma, mikor az egész külföldi kultúrvilág Bartók nevétől hangos. Ahol Bartók muzsikáját eddig is, születésnapi jubileum nélkül is, annyira méltatták, annyit játszották, mint Német-, Angol- vagy Franciaországban, ott csak természetes, hogy a születésnapi jubileuma sem marad néma, hogy a zenei szaklapok ünneplő cikkeitől a becsületrendig számtalan formában nyilatkozik meg: az elismerés. ..

A külföld mindenesetre méltán csodálkozik a magyar hallgatáson. Tudja, milyen erőfeszítéseket tesz ez a kis nemzet, hogy felhívja magára a hatalmasok figyelmét. Ezért kétszeresen érthetetlen annak a névnek elhallgatása, melynél ma Európában egyetlen magyar név sem talál általánosabb és hatalmasabban visszhangra. Bartók neve a külföldön a magyar géniuszt jelenti. És jaj, lenne nekünk, ha a külföld arra a következtetésre jutna, hogy a magyar nemzet nem azonos Bartókkal, mert íme: nem is azonosítja magát vele.

— Igen: Bartók magyar nemzeti komponista. A népzene szeretete nála nemcsak legmagasabb-rendű tudományos munkákban nyilatkozik meg, hanem általában melódiája jellegében is és, mi megtanultuk tőle, hogy az igazi magyar zene egészen más, sokkal gazdagabb, erőteljesebb, sajátosabb valami, mint az a cigányos és kissé teátrális cicoma, melyet Liszt és Erkel óta igazi magyarnak tartottunk. ... De Bartók alkotása felemelkedik az általános érvényűig, kiterjeszkedik a nemzeti határokon túlra, akárcsak Chopiné, aki lengyel, de egyúttal nagy egyetemes zeneszerző is volt. Földben gyökerezni és kiterjeszkedni, ennek a legfőbb boldogságnak titka: az Egyéniség. ... Bartók látszólag éppen annyira korszerű, mint korszerűtlen; de az új zene valamennyi muzsikusa között az ö jövője a legbiztosabb.

— Ezeket a szavakat nem valami soviniszta magyar írta, hanem az elismerten legnagyobb német, zenekritikus, Alfréd Einstein, Bartók ötvenedik születésnapját ünneplő — a "Berliner
Tageblatt-ban megjelent — cikkében.
Bartók Bélában ugyanis az emberiség azt a magyart tiszteli, aki nemcsak át tudja venni a kultúra nagy eredményeit, hanem aki eredeti szellemben újjá is tudja teremteni azokat, aki nemcsak csatlakozni, hanem, vezetni is tud, aki nemcsak meghallja az emberiség szavát, hanem akire hallgatni kell magának az emberiségnek.

Bartók Bélában az emberiség azt a magyart tiszteli, aki Európa keleti sarkában ma is bástyája a kultúrának, aki ki tudja terjeszteni szellemének hatalmát a szomszédos népekre. Bartók összegyűjti a románok, tótok-szlovákok dalait: íme, a magyar végzi azt a kultúrmunkát is, melyet szomszédai nem tudnak elvégezni.
És Bartók zenéje nem a «csonkaország» hangja. Ha úgy magyarrá tettünk volna minden idegenséget, ahogy Bartók zenéjében magyarrá asszimilálódik minden magába szívott idegen muzsika, akkor ma nem kellene Csonka Magyarországról beszélnünk!

Örülök, hogy megismerhetem Bartók és Kodály országát — hányszor mondták ezt hozzánk látogató híres külföldi muzsikusok az interjúvoló újságíróknak. Szerencse, hogy az ilyen hangversenyző művésznek többnyire sietős a dolga. Mert különben furcsa dolgokat látna «Bartók országában». Látná, hogy a híres népdal gyűjteményt a Tudományos Akadémia még most sem adta ki. Látná, hogy — egyelőre — a Magyar Királyi Operaház műsorán egyetlen Bartók-mű sem szerepel. És ha véletlenül pont arra a hangversenyre tévedne be, melyen Filharmonikus zenekarunk (évenként legfeljebb egyetlenegyszer) Bartók-művet ad elő, csodálkozhatna, hogy milyen lanyha ez az interpretáció. milyen idegen a magyar zenekarnak a magyar Bartók zenéjének stílusa.

Mert a természet rendje szerint, ugyebár a magyar népzenét nem az Oxford University Pressnek kellene megismertetni a nagyvilággal. És a magyar Operaházban már külön énekstílusnak kellett volna kialakulni a Kékszakállú herceg nagyszerű recitativói nyomán, és külön magyar táncstílusnak a Fából faragott királyfi, tánc muzsikája alapján. És Bartók zenekari műveit a magyar zenekaroknak kellene legkongeniálisabban tolmácsolniok. Akkor ma fennen hirdethetnék: Bartók Béla, méltó nemzet, méltó fia.

Hirdetjük, igaz, ezt ma is, mert hiszünk népükben, éppúgy, sőt talán még jobban, mint legnagyobb fiaiban. De ki hiszi el ezt nekünk, ha látja a mai zene kultúrális viszonyainkat? Hogyan magyarázzuk meg a saját értékeit (különösen manapság) olyan gondosan felkaroló külföldnek, hogy itt nem a nemzet a hibás, hanem azok a kulturális faktorok, akiknek hivatása a művészi zseni és nemzet között közvetíteni. Akik nem lobogtatják magasan, ellenkezőleg, talán még véka alá szeretnék rejteni a magyar tehetségnek egyik legragyogóbb fáklyáját!

Hihető, hogy az elismerten legnagyobb magyar orchester komponista legelső zenekari művének csak tavaly volt első tejes magyarországi előadása? Hogy sok Bartók-művet máig sem hallhatott közönségünk többször, mint egyetlenegyszer? Hogy bérleti Filharmonikus koncertjeink műsorán több éven át egyetlen Bartók-szerzemény sem szerepelt? Ilyen metódussal még Beethoven művészetét sem lehetett volna nemzete közkincsévé tenni. Itt valóban nem a közönség, a nemzet a hibás. Láttuk mi már tombolni ezt a közönséget Bartók legmodernebb műveinél is, a IV. vonósnégyesnél, mikor azt Waldbauerék játszották,
a «da capo» megismételtetett a Tánc-szvit-nél, mikor azt, ... nem a magyar Filharmonikusok játszották.

Tudjuk: Bartók útja meredeken vezet felfelé, nem könnyű követni. De ez nem menti fel az illetékes köröket kötelességük alól. Ellenkezőleg ez a merész emelkedés csak fokozottabb munkára serkent Bartókkal az európai zene élén haladni: ez olyan gyönyörűség, melyért, meg kell dolgoznunk és érdemes megdolgoznunk. És ne feledjük: Bartók a nemzettel együtt indult el világhódító útjára. Mint fiatalember, megosztotta velünk a dicső magyar múlt és a szivárványos magyar jövő mámorát, a verbunkos zene mámorát. A Kossuth szimfónia költője azonban nem elégedett meg ezzel a mámorral, mélyebb és tisztább igazságokhoz tört magának és nekünk utat.

Bartók töretlen hittel haladt és halad előre. Nem néz hátra, hogy kik és hányan követik őt. Nem néz hátra a zseni jogán, mert az ilyen zseni nem is ér rá máshová nézni: csak előre. Nem hívogat, nem csalogat. Akiben van élni erő és akarat, az követi őt.
— Ha ez a nemzet elmaradt Bartóktól, nem Bartók a bűnös. De nem is a nemzet. "Hanem azok, akik Bartók és a magyar nép közé állnak. Akik nem értik, hogy nagy emberhez méltónak lenni: csak a szeretet és odaadás jegyében lehetséges.”

Mi nem azt követeljük, amivel a zenei fórumok Bartók ötvenedik születésnapján, — helyes, vagy helytelen ünnepi szokás szerint — a nagy zeneszerzők tartoznak. Mi azt követeljük, amivel ezek a fórumok az ötvenéves Bartóknak szinte egész művészi pályafutása alatt a magyar nemzetnek, a magyar kultúrának adósai maradtak. És követeljük ezt, a magyar nép, zenei tehetségéhez méltóbb jövő érdekében.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
172   Ardelao • előzmény170 2017-09-24 13:22:02

BARTÓK: „A csodálatos mandarin”

«A csodálatos mandarin» mégsem kerül színre az idei szezonban. Körülbelül két éve annak, hogy állandóan húzódik Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjének: A csodálatos mandarin-nak bemutatója az Operaházban. Először az volt a baj, hogy pantomim szövege túlságosan merész és most, amikor a próbák teljes erővel megkezdődtek, már a bemutató napja is ki volt tűzve, Bartók Béla miután a szövegen változtattak, zenéjének egy-részét is át akarta alakítani, A bemutató elmaradt és a szerző és az Operaház igazgatóságra tegnap úgy határozott, hogy húsvét után, április 10-ike táján mutatják be az Operaházban A csodálatos mandarint megváltoztatott formájában. Szombaton kora délután újból próbát tartottak A csodálatos mandarinból. A próba egy órakor kezdődött és utána, három órakor az igazgatóság a szerzővel együtt abban állapodott meg, hogy a premiert mégsem, tartják meg. Szombaton este nyilatkozatot is adott ki erről az igazgatóság, amelynek lényege az, hogy A csodálatos mandarin, bemutatóját Bartók Béla kifejezett kívánságára a jövő évad elejére kellett elhalasztani.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
170   Ardelao • előzmény168 2017-09-22 23:17:03

Bartók Béla előadása a népi zenéről.

Bartók Béla a Magyar Cobden Szövetség* szemináriumában március 10-én, kedden este
„A népi zene hatása a mai műzenére“ címmel és zenei illusztrációkkal előadást tart.
Bartók Bélának eme nagy érdeklődéssel várt első elméleti előadását a Magyar Kereskedelmi Csarnok: V., Szabadság-tér 12 alatti dísztermében tartják meg pontosan este 7 órakor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 10. (17. Évfolyam, 56. szám)

itt*


*


Bartók Londonban


A mai műsorok nevezetes eseménye: Bartók Béla londoni szereplése.

A magyar mester este 10 órakor zongorázik és a London Regional közvetíti ezt a koncertet.

A mai Bartók-hangverseny alkalmából Frank Whitaker, a híres angol zeneesztétikus a Radio Times-ban, az angol rádiótársaság többmilliós példányszámú hetilapjában „A modern zene legeredetibb szelleme” című cikkben foglalkozik Bartók Bélával. Whitaker, aki Bartók zenéjének egyik legalaposabb ismerője, kifejti, hogy a nagy magyar zeneszerző épp-oly lelkiismeretesen és rendszeresen dolgozik, akár Beethoven s képtelen volna egyetlen felületes vagy helytelen hangjegyet papírra vetni. A népzene legalaposabb ismerője, Kodállyal együtt, 8000 népdal motívumot gyűjtött és folklorisztikus kutató-ujját még az algériai Biskráig is elvezették.

Ha bírálói egyes merész fordulatai miatt támadják, gyakran régi népdalokra hivatkozik, amelyek ősidők óta szentesítették újításait. Bartók zongoraszerzeményeit magának a szerzőnek előadásában hallani páratlan élmény.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1932. március 5. (18. Évfolyam, 53. szám)

*
168   Ardelao • előzmény167 2017-09-21 10:50:23

BARTÓK MŰVEK A MAGYAR RÁDIÓBAN:

Bartók Béla, Szigeti József és Basilides Mária közös hangversenye.

1. Szigeti és Bartók: I. rapszódia (Bartóktól). (Lassú-friss);
2. Basilides Mária Bartók Béla kíséretével négy magyar népdalt énekel;
3. Bartók Béla II. elégiáját és két burleszkjét játssza;
4. Szigeti és Bartók közösen adják elő Bartók II. szonátáját.

(1930.I.4./ÓRAI ÚJSÁG, 16/3.)

*
167   Búbánat • előzmény163 2017-09-20 14:07:29
Gách Mariann találkozása Gertler Endrével - interjú

/ Film Színház Muzsika, 1987. augusztus… száma/

„Gertler Endre csak úgy átruccant Brüsszelből Budapestre. Miért épp most? Nemrég egy bonyolult szemoperáció gyötörte meg, s orvosai egy hét szabadsággal jutalmazták: oda menjen, ahová leginkább vágyódik. Így került szülővárosába. Az ám, kerek tíz évvel ezelőtt beszélgettem vele legutóbb. Akkor ünnepelte hetvenedik születésnapját.

- Ma, épp a találkozásunk napján érkeztem el a nyolcvanadikhoz – mondja csöndesen, elgondolkozón.
- Mi ez, ha nem a véletlen játéka? Magával hozta-e örök útitársát, hírneves Guarnieri-hegedűjét?
- Nem jött velem, pedig hűségem nem lankad iránta. De nem akarom, hogy a pihenésre kényszerült időszakban megkísértsen a gyakorlás vágya.
- És otthon? Mert hisz tudvalévőn 1928 óta Brüsszelben él. Világraszóló karrierjének csúcsára igen fiatalon jutott föl. Szólóművészként – és a maga alapította Gertler-vonósnégyessel – több földrészt keresztül-kasul koncertezett, 1925-től 1935-ig Bartókkal szonátázott; szoros barátság is fűzte hozzá.
- Azt kérdezi, gyakorolok-e. Enélkül nem múlik el egyetlenegy nap sem. Óvakodom attól, hogy az ujjaim berozsdásodjanak. De nyilvános koncertezésre nem vállalkozom többé. Hetvenötéves koromban megálljt kiáltottam magamnak. Nem akartam megvárni előadói hanyatlásomat. Az utóbbi öt év óta csupán a növendékeimnek játszom, velük kamarazenélek.
- Évtizedekig tanított a brüsszeli Királyi Akadémián. Nem is szólva mesgterkurzusairól.
- Mesterkurzusaimat folytatom. Augusztus 12-től a Hannovertől hetven kilométerre lévő Goslarba utazom: ottani iskolámat tizenhárom évvel ezelőtt szerveztem. Brüsszelben most a Chapelle Musicale Reine Élisabeth nevű zenei főiskolán tanítok. Ott csak a legmagasabb szintű diplomások felvételizhetnek, hároméves posztgraduális tanulmányokra. Valamennyien egy gyönyörű kastély bentlakói. Hat növendékemet, én kivételesen, brüsszeli otthonomban tanítom.
- Professzor úrnak az a híre, hogy igen sok növendéke nyert nemzetközi versenyeket. A mai napig hány Gertler-tanítvány jutott el a győzelemig?
- Hatvanegy. Én igen sok hegedűverseny zsűrijében vettem részt. Úgy vélem, hogy ezek az erőpróbák a fiatalok számára nagyon hasznosak. Tavaly Poznanban (ott díszpolgársággal tüntettek ki) a verseny zsűrijének alelnökeként ismét azt tapasztaltam, hogy a hegedűsök átlagos színvonala meghaladja a régebbit. Rossz hegedűs már alig-alig akad, rossz muzsikus annál több. Manapság számos hegedűs azonos hangvétellel szólaltatja meg Bartókot, Sibeliust, Brahmsot. Technikájuk csillog, ragyog, mind gyorsuló tempóvételük elszomorítóan hatásvadászó, és közben az elmélyülés már-már ritka madárrá satnyul. Ez nemcsak a hegedűsökre vonatkozik, a karmesterekre is, világszerte. Zongoristából több a jó zenész. A fiatal magyar pianisták közül nem valamennyit hallottam, de Kocsis és Ránki játékával nagy örömmel ismerkedtem meg. A régiek közül Fischer Annie ma is gyönyörködtet, akármerre koncertezik a világban, rendkívüli sikereket arat. Kislány korában az első szonátaestjén velem játszott a Vigadóban.
- Hogyan emlékszik itthoni zeneakadémiai éveire?
- Hatévesen kerültem az Akadémiára. Hubay Jenő volt a hegedűmesterem. Zeneszerzésre két évig Kodály Zoltán tanított. Két ellenpólus. A hegedülés régi módszere ma már nem alkalmas például Bartók előadására. De hiszek abban, hogy ha Hubay ma élne, másként tanítana, mint a század első évtizedeiben. Kodály osztályába tizenhat éves koromban vettek föl. Ő a maga csodálatos szűkszavúságának sokatmondásával lenyűgözött. Havonta egyszer mi, a növendékei bemutattuk az óráján, mit komponáltunk. Bartók „Improvizációk magyar parasztdalokra” című művének hatására én is merészkedtem arra, hogy zongorára komponáljam a magam Improvizációját. Kodály megfogta a kottalapot, figyelmesen végigolvasta, de nem adta vissza. Aztán megszólalt: „Ha maga improvizációt ír, akkor miért rögzíti írásba?” Ez az úgynevezett kompozícióm egyébként sem sikeredett valami jól, nélkülözte a megfelelő formát. Forma nélkül pedig nincs művészet.
- És hogyan kezdődött Bartókhoz való kötődése?
- Tizennyolc éves koromban együtt utaztam vele. Elmondtam, hogy Kodály tanít zeneszerzésre. Azt felelte: „Kodály nagy mester, jobb zeneszerző, mint én vagyok.” Később tudtam meg, hogy mielőtt a nyilvánosságra bocsátja műveit, mindig Kodálynak mutatja meg előbb. Hitt Kodály kritikai érzékének, tévedhetetlenségében. Nemsokára azután, hogy Bartókkal megismerkedtem, átírtam zongorára komponált Szonatináját – hegedűre és zongorára. Magával vitte a kéziratot. Másnap fölhívott a lakására, játsszuk el együtt! Azt mondta: „Kár, hogy nem így írtam magam, jobban hangzik, mint a szóló zongorán.” Nem utasította el az én ritmikai és harmóniai változtatásaimat. Évekkel azután ellátogattam a New York-i Bartók Archívumba, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók eredeti kéziratait, s az érdeklődők xeroxozott példányhoz nyúlhatnak. Ott fedeztem föl meghatottan a magam partitúráját, illetve a Szonatina átiratát. (Kezem ügyébe került az én Szonatina áriratomnak az a zenekari mása is, amelyet Bartók formált át 1931-ben, és Erdélyi táncok címmel illetett.) Elképedtem azon, hogy a Magyarországról való távozás hercehurcájában arra is jutott gondolata, hogy az én kéziratomat magával vigye.
- Sorozatos szonátázásuk, turnézásuk mikor kezdődött?
- Sokfelé léptünk pódiumra. 1925-38-ig rendszeresen turnéztunk. Minden szava örökre belém vésődött. Ő irányította figyelmemet az akkori kortárs zenére: Berg, Milhaud, Malipiero, Casella, Honegger nevét tőle hallottam legelőször. Neki köszönhettem, hogy az akkori modern zenét repertoáromba illesztettem. Soha nem mondott egyetlen fölösleges szót sem, és semmi iránt nem nyilvánult közönyösnek. Azok a zenészek, akik az ő különleges hangszínének, játékmodorának az utánzására törekednek, tévednek, ha ezt dörömböléssel érzékeltetik. Ő sosem játszott brutálisan, hanem acélos ritmussal és erőteljes billentéssel.
- Úgy tudom, lemezre játszotta Bartók valamennyi hegedűkompozícióját, és ezért Grand Prix du Disque-kel jutalmazták. Egyébként a gomblyukában egy kék szalagos kitüntetést látok, nyilván a sok többi közé sorakozik ez is…
- Ez a belga Lipót-rend kitüntetése. De kaptam én nagy örömömre magyar kitüntetést is. „Béke és barátság”-ot. Brüsszelben adta át a nagykövet.

További sikereket kívánunk, és következő születésnapján remélhetően ismét találkozunk…”

(A cikkben Gertler Endre fotója található, Kádár Kata készítette a művészről.)
163   Búbánat • előzmény161 2017-09-19 12:07:30
Gertler Endrével készített anno interjút Gách Mariann a Film Színház Muzsika számára. Abban szó esik a művész brüsszeli tartózkodásáról és Bartók Bélával tartott muzsikus-kapcsolatáról is. Majd bemásolom a teljes cikket.
161   Ardelao • előzmény158 2017-09-19 12:01:33

Így igaz! Én is köszönöm!

*

De itt van még egy Pesti Hírlap beszámoló is:

Bartók Béla Belgiumban


Brüsszel, november 30.
(A Pesti Napló külön tudósítójától.)

Nagy eseménye volt a belga zenei életnek: Bartók Béla adott szerzői estét Antwerpenben és Brüsszelben.

A nagy magyar mester nevét persze már rég ismerte és tisztelte a belga közönség, amelynek már tavaly is volt alkalma gyönyörködni Bartók Béla néhány művében, amelyet Gertler Endre vonósnégyese interpretált Belgiumban. A várakozás és érdeklődés, amely Bartók Béla személyes szereplését megelőzte, akkora volt, hogy a hangversenyt rendező »Maison d'Art« nem is hirdette a koncertet, mert az összes jegyeket már előre, bérletben eladta.

A hangverseny előtti estén az egyik legkiválóbb belga zeneesztéta, Dille abbé hosszabb előadást tartott Bartók Béláról. A tartalmas előadás során ismertette Bartók életét és zenei jelentőségét, izoláltságát, ahogy dolgozik, Beethovenével hasonlította össze, majd helyenként, magyarországi gramofon-lemezeket mutatott be, így például egy Basilides Mária és egy Székelyhidy Ferenc lemezt.

Másnap színültig telt hangversenyterem előtt folyt le a hangverseny, ennek során Gertler Endre közreműködésével előbb a második hegedű és zongoraszonátát adták elő, majd, »Mikrokozmosz« gyűjtőcím alatt több kisebb darab, öt ritmikus tánc, úgynevezett »bolgár« táncok, magyar népdalok és egy erdélyi témájú szonatina következett. Az első rapszódia (vonós és ütős zenekarra) végeztével alig akarták leengedni Bartók Bélát a dobogóról — számtalan ráadást követeltek tőle is, Gertler Endrétől is.

Az estén Brüsszel zenei kiválóságai mind ott ültek a nézőtéren, így Defauw, a világhírű dirigens, Jongen. a zeneszerző és még számosan. A belga sajtó olyan kivételes elismeréssel és hódolattal ír Bartók Béláról, amilyen a modern zene legnagyobb mestereinek egyikét megilleti.

Jean Louis

PESTI NAPLÓ, 1938. december 1. (89. Évfolyam, 251. szám)
158   Búbánat • előzmény156 2017-09-19 11:46:24
Köszönöm.
Kiegészítem még azzal, hogy a cikkhez tartozik egy fotó: Bartók Béla és Gertler Endre Antwerpenben, egy lakás szalonjában láthatók. Bartók a zongoraszéken ülve hátrafordul, oldalán Gertler áll, mindketten a kamerába néznek...
156   Ardelao • előzmény155 2017-09-19 11:06:46

Az alábbi cikk forrása:

Színházi Élet - 1938/48. szám, 32. oldal
155   Búbánat 2017-09-19 09:35:05
Bartók-hangversenyek Belgiumban
Brüsszel, 1938. november

„A Brüsszeli Maison d’Art nem mindennapi csemegével kedveskedett közönségének: elhozta a modern zene szinte egyedülálló tüneményét, Bartók Bélát, aki itt és Antwerpenben szerzői estéken mutatta be oeuvre-jének legjellegzetesebb műveit. A belga főváros előkelőségei rendkívüli érdeklődéssel várták a magyar mestert. Aki csak számít a zenei és társadalmi életben, mind ott volt. Közéleti előkelőségek, muzsikusok és a hangversenytermek megszokott típusai, akik az egész világon egyformák. De ezúttal mégis szokatlanul nagy számban vonult föl a zenei élet fiatalsága, az a nemzedék, amely a maga külön prófétájának, az eljövendő idők igehirdetőjének tekinti a magyar Bartók Bélát.
A Maison d’Art-ban megtartott hangversenyt Dille abbé ötnegyedórás, gramofonlemezekkel tarkított előadása előzte meg Bartók Béláról. Dille abbé jelentőségben Beethoven-i méretűnek jellemezte Bartók munkásságát és figyelmeztette a közönséget, hogy az a forrás, amely a magyar mester művészetét táplálja, nem tévesztendő össze a külföldön is jól ismert magyar cigánymuzsikával. Maga a hangverseny, amelynek még egy magyar résztvevője volt és pedig az itt rendkívül népszerű Gertler Endre hegedűművész, egy szonátából, a ’Mikrokozmosz’ című ritmikus táncgyűjteményből, egy szonatinából és végül a ’Rapszódia’ című műből állt. Különösen az erdélyi motívumok és a magyar népdalok után zúgott a ’bis’, a Rapszódia után pedig megszámlálhatatlanul hívták a mestert. Az ünneplésből persze kijutott Gertler Endrének is, aki teljes művészettel és fejlett zenei ízléssel tolmácsolta hegedűn Bartók szerzeményeit. A lapok másnap hasábos kritikákat szenteltek a Bartók-hangversenynek, legemlítésreméltóbb közöttük Paul Tind-nek, az Európa szerte ismert zeneesztétának elragadtatott tanulmánya. Kétségtelen, hogy az ’új zene’, amelyet Bartók képvisel, teljes mértékben meghódította a komoly és műértő belga közönséget.
Ugyanilyen mély és maradandó volt Bartók sikere Antwerpenben is. Ezen a hangversenyen, sajnos, nem voltam jelen, de olvastam a lapokat és beszéltem emberekkel, akik mindkét hangversenyt meghallgatták. Irigyelnek bennünket Bartók Béla miatt és azt mondják, milyen gazdag lehet az a népzene, amely ilyen páratlan tehetséget tudott megihletni.

/ Kovács Margit/

A cikk forrásáról bizonyára Ardelao fórumtársunk információval tud szolgálni.(Nekem hiányzik.)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Előadás diákoknak Kodály Zoltán halálának 50. és Lajtha László születésének 125. évfordulója alkalmából
Bartók, Kodály és Lajtha zenekari művei
Előadó: Solymosi Tari Emőke (PhD), zenetörténész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Liszt Ferenc születésnapi hangverseny"
A Liszt Társaság rendezvénye

18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye

"Thurzó Zoltán interaktív zongoraestje"
Invocation (Invokáció)
Ave Maria (Üdvöz légy, Mária)
Bénédiction de Dieu dans la solitude (Isten dícsőitése a magányban)
Pensée des morts (Emlékezés a holtakra)
Pater noster (Miatyánk)
Hymne de l’enfant à son réveil (Az ébredő gyermek himnusza)
Funérailles (Temetés)
Miserere, d’après Palestrina (Miserere, Palestrina nyomán)
Cím nélkül: Andante lagrimoso
Cantique d’amour (Szerelmi himnusz)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti terem

Moment’s Notice Trio:
ifj. Kurtág György (elektronikus hangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Gőz László (harsona, basszustrombita, kagylók)
"Jazz Itt!"

19:00 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Ház

"A zene ölelésében"
A Transilvanum Alapítvány jótékonysági koncertje

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi táncklub - tanít a Mare Temporis"
Válogatás a 17-19. századi báltermek népszerű társastáncaiból

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Harmonia Caelestis Barokk Zenekar:
Bertalan Andrea, Belovári Beatrix (barokk fuvola), Tóth-Vajna Zsombor, Tóth-Vajna Gergely (csembaló)
JOHANN PHILIPP KIRNBERGER: G-dúr fuvolaszonáta
CARL PHILIPP EMMANUEL BACH: e-moll fuvolaszonáta, Wq. 124, H.
WILHELM FRIEDEMANN BACH: D-dúr trió 2 fuvolára és basso continuora F. 48.
JOHANN CHRISTIAN BACH: F-dúr szonáta 4 kézre, Op. 18, No. 6
JOHANN SEBASTIAN BACH: G-dúr triószonáta BWV 1039

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Pozsár Eszter (fuvola), Stefan Varga (gitár)
"klasszikus és jazz"
I. GIULIANI: Grand Serenade Op. 82.
II. Brothers In Art - lemezbemutató koncert

19:00 : Budapest
FUGA Budapesti Építészeti Központ

"CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál"
SZŐLLŐSY András és a magyar film / 1.
Feldobott kő (1969) / SÁRA Sándor (rend.)

19:30 : Budapest
Budapesti Kongresszusi Központ

Várdai István (cselló)
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Baráti Kristóf
MUSZORGSZKIJ: Éj a kopár hegyen
SOSZTAKOVICS: I. gordonkaverseny Op.107
DVOŘÁK: IX. (Újvilág) szimfónia, e-moll, Op.95

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Sakata Tomoki (zongora)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vez.: Somos Csaba
ERKEL: Ünnepi nyitány
MIHALOVICS ÖDÖN: Gyászzene Deák Ferenc emlékére
LISZT: I. Zongoraverseny Esz-dúr
MOSONYI MIHÁLY: Gyászhangok Széchenyi halálára
LISZT: Hungária – szimfonikus költemény

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Emanuel Ax (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
vez.: Fischer Iván
J.S. BACH: III. (D-dúr) szvit, BWV 1068
MOZART: d-moll zongoraverseny, K.466
CSAJKOVSZKIJ: IV. (f-moll) szimfónia, Op.36
A mai nap
történt:
1842 • A Rienzi bemutatója (Drezda)
1973 • Megnyílt a Sydney Opera House
született:
1874 • Charles Ives, zeneszerző († 1954)
1923 • Robert Craft, karmester
1977 • Leila Josefowicz, hegedűs
elhunyt:
1999 • Kistétényi Melinda, orgonista (sz. 1926)