vissza a cimoldalra
2017-11-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60141)
Milyen zenét hallgatsz most? (24981)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Pantheon (2148)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2425)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (370)
Kimernya? (2594)
Help me! (1079)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1182)
Élő közvetítések (6688)
Operett, mint színpadi műfaj (3379)
Franz Schmidt (2958)
Bartók Béla szellemisége (238)
Lehár Ferenc (590)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2421)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (933)
Moldován Stefánia (44)
Rost Andrea (1945)
Momus-játék (5368)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

175   Ardelao • előzmény173 2017-09-26 00:04:07

BARTÓK BÉLA EMLÉKÉRE

72 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője.


Teimer Gábor beszélgetése Kocsis Zoltán zongoraművésszel, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójával.

Lassan túl vagyunk az év első negyedén, de a Bartók Béla születésének 125 esztendős évfordulójához kapcsolódó ünnepi események épp csak elkezdődtek. Eközben Ausztriában mára csapból is Mozart folyik.

„Igen, de ők nagyságrendekkel többet is áldoznak a Mozart-évre, mint a mi 285 millió forintos ünnepi büdzsénk, ráadásul Mozart harmincöt év alatt jóval többet hagyott az utókorra, mint Bartók a hatvannégy éve alatt.”

Rendben, de a Bartók nevével fémjelzett rádióadó esténként Mozart operáiból sugároz egyet-egyet. Ráadásul a nyitókoncertet sem a zeneszerző születésének napján tartják, mert egy másik, korábban leegyeztetett előadás ezt megakadályozza. Ahogy az egyik tanácsadó fogalmazott: „a hosszú távú koordináció és az ésszerű egyeztetés még nem hungarikum ".
Azért ez valahol szánalmas, nem gondolja?

„Nézze, kérdezze meg azokat, akik ebben az ügyben is a mundér becsületét védik, kérdezze meg a minisztériumot. Szerintem egyébként szégyen, de minden felháborodásom dacára azt kell mondanom, hogy nem érdemes senkire ujjal mutogatni, inkább fel kell tenni a lényegi kérdést: vajon valójában hogy áll Bartók Béla reputációja, mennyire lett a zenéje közkincs?
A kérdés abszolút indokolt, mert beszélgettem már elismert énekessel is, aki megsúgta, hogy őt Bartók, dalaival ki lehet kergetni a világból.
Ez előfordulhat; amikor én az első Bartók művekkel találkoztam, azok számomra is idegenek voltak, el tudom fogadni, ha valaki egész életében így érez. De nem is arra gondoltam, hogy a szakma mennyire fogadta őt be, vagy mennyire illeszkedik az európai értékrend kánonjába. A kérdés kapcsán az foglalkoztat, hogy milyen tömegeket vonz, mondjuk egy Kékszakállú, és milyen hatása van. Nem mintha ez pontosan mérhető lenne, de azért valahol a köztudatban mégis benne kellene élnie, hogy mi az a Kékszakállú herceg vára, a Csodálatos mandarin vagy A fából faragott királyfi, hogy csak a legismertebb Bartók-műveket említsem. Sajnos azt kell mondanom, hogy Bartók alkotásai egyáltalán nincsenek köztudatban.
Olyan értelemben, mint ahogy Mozart, Beethoven, Bach vagy akár Franz Schubert művei, Bartók zenéje nem vált közkinccsé, és kétlem, hogy valaha is igazán azzá válhat.”

Kortársai munkáival összevetve is erre az eredményre jutunk?

„Arnold Schoenberg kapcsán viszonylag egyszerű a válasz, hiszen ő túl keveset írt, s túlontúl a vájtfülüeknek komponált. Igor Sztravinszkijra könnyű azt mondani, hogy elfogadottabb, de az életmű teljességét vizsgálva már nem ugyanez a helyzet. Az ő esetében elsősorban a balettjeit, s bizonyos kamaraműveit játsszák, de az életmű zöme nem vált repertoárdarabbá. Én a Perséphonét vagy Csalogányt idehaza még nem hallottam, de például nálunk csak most mutatják be a Mavrát is. Érzésem szerint tehát akkor járunk el helyesen, ha úgy tesszük fel a kérdést: maga a XX. századi zene mennyiben vált közkinccsé, és ebben milyen helyet foglal el Bartók művészete. Véleményem szerint ebből a szempontból viszonylag egyértelműen kijelenthetjük: Bartók zsenialitása abból adódik, hogy egy épp felbomlóban lévő zenei világnyelv utolsó képviselőjeként még összefoglalhatta mindazt, amit az európai zenekultúrából magába olvasztott. Meggyőződésem, hogy Bartókra a világnak művészeti összefoglalása miatt van szüksége.”

Mintha azonban épp ez a szintetizáló jelleg korlátozná Bartók széleskörű elfogadottságát. ...

„Nos, igen, épp ennek ürügyén kerülök általában sokakkal ellentétbe, mert én igenis úgy vélem, hogy nem lehet az ő zenéjéhez úgy közelíteni, hogy az előadó nem ismeri a bartóki zene minden eredetét. Alihoz ugyanis, hogy valaki Bartókkal értő módon képes legyen foglalkozni, nagyon nagy utat kell bejárnia. Bartók rengeteget merített a francia kultúrából, a bécsi iskola szerzőinek munkáiból, a kelet-európai népdal kultúrából. A most felsorolt három terület mellett szólni kell az Európán kívüli területek zenei hatásáról is, a török, arab és egyéb motívumokról. Ennek következtében éveket vesz igénybe Bartók zenéje minden alapmotívumának megismerése. Nagyon széleskörűen kell tehát ismerni az európai, de elsősorban a kelet-európai zenekultúrát ahhoz, hogy Bartókot megértsük. Ugyanakkor muszáj hangsúlyoznom, hogy nem kell kelet-európainak lenni ahhoz, hogy Bartókot jól játssza az előadó, vagy legalábbis azzal a szeretettel közelítsen hozzá, ahogy megítélésem szerint kell. Én például itt születtem, a Magyar Rádió adásain nőttem fel, s ahogy említettem, belőlem is idegenkedést váltott ki az első találkozás Bartók műveivel. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor a Hegedűverseny megfogott, s ott éreztem meg valamit abból, hogy az enyémnél jóval színesebb, tágasabb zenei világképek is létezhetnek.”

Bartók, világképe valóban nyomon követhetően tágult, a nacionalizmustól indulva eljut a világpolgárságig, s ez a befogadó szemléletmód nyilván a zenéjében is tapinthatóvá válik.

„Még a nacionalista műveiben is sokrétű hatás figyelhető meg. Vegyük az opus 2-es, zenekarra és zongorára írott Scherzot.1904-ben az igazi magyar népzenét még nem ismeri, és a francia zenével sem került kapcsolatba, ennek ellenére már megkülönböztethetünk e művében egy bokázós, magyar, nemzeti romantikus, giusto-jellegű hangulatot, ami nagyon emlékeztet az Erkel-féle palotások stílusára. Emellett érezhető Richárd Strauss heroizáló zenei felfogása, de tetten érhető Liszt és Chopin hatása is a mű középrészében.
S nagy meglepetésként, a darab végére, önmagát tíz-tizenöt évvel megelőlegezve, Liszt Faust-szimfóniájára emlékeztető módon eltorzítja az első rész ideális anyagait, de már bartóki ízléssel. Egy olyan hihetetlenül egyéni stílust kovácsol, ami viszont már semmiképpen nem kötődik semmilyen őt ért hatáshoz, ez már az ő egyénisége. Bartók ugyanis Kodállyal és Dohnányi Ernővel ellentétben szinte minden hatást asszimilált, majd bizonyos hatásokat egyszerűen kivetett magából, másokat beépített. Lisztet is ezért csodálta, hiszen - ahogy akadémiai székfoglalójában hangsúlyozta is - neki is az volt a „hibája," hogy amerre járt a világban, mindenütt felcsippentett valami hatást, majd ki is írta magából. Ezáltal persze rengeteg megkérdőjelezhető anyagot is hagyott az utókorra, ugyanakkor olyan kivételes tehetség volt, hogy még a legsilányabb darabokon is rajta hagyta a keze nyomát. Ennek okán mindkettejük esetében azonnal megállapítható, hogy az adott művet Liszt, avagy Bartók komponálta, s mindkettejükre igaz a legnagyobb zeneszerzőket jellemző tulajdonság: az első, eredeti zenei gondolat mindig egyéni ízzel díszített.”

„.. egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt ..."

A korábban említett tágasabb, színesebb világkép sokszor kivételes technikai képességeket, erőfeszítéseket is követel, ami talán egyeseket felkészületlenségből, másokat kényelemből tart távol Bartóktól.

„Hogyne, nagyon sokan a ma előadóművészei közül Bartókot csak egy izgalmas kirándulásnak tekintik. Zongoraművészek letudják a ’Zongoraszonátá-val, a Szvit-tel, a Szabadban-nal’ és esetleg a ’Mikrokozmosz’ néhány darabjával. A karmesterek a ’Concertót, a Tánc-szvit-et, a Mandarin szvit’-et, s jó esetben a ’Divertimentót és a ’Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára’ című művét vezénylik. Rá is igaz, ami minden nagy komponistára, hogy vannak népszerű és kevésbé népszerű darabjai, ennél azonban jóval bővebb az értékes zenekari és egyéb műveinek listája. Még talán a hegedűművészek azok, akik ha megtanulják egy darabját, akkor nagy valószínűséggel eljátsszák a többit is.”

Nyilván játszanák a többi művét is, ha Bartók nem lett volna olyan kérlelhetetlenül szigorú saját műveinek előadásmódját illetően. Ezek a tilalomfák talán ismét a befogadás ellen hatnak.

„Az én álláspontom szerint Bartók szakmai igényessége nagyon is segíti az újraértelmezést, ugyanis ha egy hozzá méltó előadó nyúl a műveihez, akkor a sok korlát között annyi szabadságot talál, hogy könnyen hoz létre újabb és újabb előadásokat, még ha nem is alapjaiban különbözőeket. Ha egy Bartók darabhoz nyúlok, és sikerül meglelnem a játéktér határait, azon belül én korlátlan úr lehetek, feltéve, ha ismerem a stílust. Bartók is erre hivatkozik, amikor kijelenti, hogy mivel az élőlények sajátja a változékonyság, így maga a szerző is minden alkalommal másként és másként játssza el ugyanazt a művét.”

Ha már az újraértelmezést és a változékonyságot említette— nem nagyon használ egy zeneszerzőnek az sem, ha műveinek értelmezését, előadásmódját megfellebbezhetetlen kánonok szabják meg. Erre hivatkozva, legutóbb épp az Operaház ünnepi előadását akarták, ellehetetleníteni. Hol itt a változékonyság?

„Ez nagyon kényes kérdés, de semmi esetre sem akarom megkerülni az állásfoglalást. Bartók soha nem írta le, hogy milyen társalkotókra van szüksége - társalkotók alatt most rendezőket értve, - illetve hogy e rendezőknek milyen tág a játékterük. Arról nem is beszélve, hogy az európai folyamatok sem a megkövesedett, élettelen előadások irányába mutatnak. Grazban a Parsifal-ban a Szent Grál egy mosdókagyló, s az egész történet egy mosdóban játszódik, a viráglányok pedig tolószékes nénikék. Ehhez képest az, hogy a Kékszakállú hercegnek nyolc felesége van, megítélésem szerint nem olyan nagy baj. Meggyőződésem, hogy egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt, mintha valaki alkotó, s egyben értő módon nyúl a darabhoz. Ki vonja ugyanis felelősségre azt a zongoristát, aki a kelleténél másfélszer lassabban játssza a Bartók-szonáta második tételét. Ugyanakkor miért kell elmarasztalni engem, ha egy alkotás népszerűsítése érdekében azt átültetem, át formálom? Lehet bármit mondani, én elítélem az ilyesfajta szűklátókörű jogvédelmet, amellyel már én is szembesültem. Akkor azt mondtam: belenyugszom, mert semmit nem tudok tenni ellene, de felmerül a kérdés, vajon milyen alapon állapíthatja meg valaki, hogy az én értelmezésem használ-e a műnek vagy árt. Ezért is javasoltam azt, hogy állítsanak fel grémiumot, amelyik sok-sok ember véleményét megfontolva dönt ebben a kérdésben.”

Ha már a felelős döntést említi: nemrég hallottam egy beszélgetést, melyben felvetették, hogy Bartók reputációját talán marketingeszközökkel is segíteni lehetne. Mit szólna egy Bartók-tallérhoz vagy egy Bartók-golyóhoz?

„Mozart a rokokó korszak prominens figurája volt, megítélésem szerint ezt az ő személye jobban elviseli. De vajon méltó-e ahhoz a zeneszerzőhöz, akinek nevéhez a Don Giovanni is fűződik? Persze Olaszországban is minden tízedik hotelt Verdiről nevezték el, és Bartók is szerepelt már bankjegyen. Óvatos vagyok, de úgy érzem, talán használna neki, ártani biztosan nem ártana.”

„Akkor már nem tudott rosszat írni. ..."

Túl a zenei korlátokon, vajon milyen egyéb okok szólnak. Bartók ellen? Számos kortársa kiállhatatlanként, perfekcionistaként, mániákus magyarázóként jellemezte.
Mintha a személyisége sem igazán a népszerűség irányába hatott volna.

„Ezt többek között Márai Sándor mondja róla, de sok más ismerőse is megegyezett abban, hogy ő meglehetősen egocentrikus volt. De kérdem én: melyik zseniális zeneszerző nem az? Richárd Wagner másról sem tudott beszélni, csak magáról, Johannes Brahms minden második percben vérig sértett valakit. Pusztán ezért ítéljek el valakit?”

Leveleit, írásait olvasva olyan érzése támad az embernek, hogy a húrt mindkét oldalról feszítették. A támadásokra válaszként, egocentrizmusa engesztelhetetlenséggel párosult.

„Hogyne, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor embernek kell lenni. Ilyen helyzet volt az 1930-as évek vége, amikor Bartók a terjeszkedő fasizmus elleni tiltakozásul elhagyta az országot. Ez egyértelmű és megkerülhetetlen állásfoglalás volt.”

Úgy tűnik, állásfoglalása ellenére életében nem volt rá szükség sem itthon, sem a tengerentúlon. A megbecsülésnek ez a hiánya hat a mai napig is?

„Árnyalandó a képet kénytelen vagyok Tallián Tibor megállapításaira hivatkozni: akárhogyan is volt, Bartók idehaza kivételezett helyzetben volt, s kint csak a halála nyomán feltámadó lelkiismeret-furdalás tette népszerűvé. Ismét ő boncolgatja, hogy vajon miért nem közeledett Bartók azokhoz, akiktől ő megrendeléseket remélhetett volna. Miért nem közeledtek magához Bartókhoz a kor prominens zenészei? Miért kapott a Bartók házaspár egy koncertjéért csak 300 dollárt, míg ugyanekkor Jascha Heifetz 9000-et?”

Miért?

„Én azt gondolom, hogy Bartók nem volt naiv, tudta, ismerte az élet farkastörvényeit, de ugyanakkor idealista is volt. Még magának sem merte bevallani, hogy újonnan választott hazájának sincs igazán szüksége rá. Ezzel persze nem volt egyedül, hiszen nem kellett Schoenberg, Sztravinszkij is csak szőrmentén, s bár Szergej Rahmanyinov jól keresett, soha nem lett amerikai. Eközben Dimitrij Sosztakovics sokkal szörnyűbb élete során végig komponálhatott, így életműve töretlen maradt, míg a többiek elhallgattak vagy küszködtek. Mindenki valahonnan jött, valamire emlékezett, nem véletlen, hogy a Concerto negyedik tétele olyan hangon szólal meg, ahogyan. A szülőföld mégiscsak szülőföld.”

Félrevezet tehát a feltételezés, hogy Bartók azokat a hatásokat már nem tudta befogadni?

„Szociológiai szempontból nem, zeneileg viszont mindenképpen, hiszen a 3. zongoraverseny II. tételében példának okáért kint honos madarak éneke ismerhető fel, mint ahogy a Concertó-ban is vannak kifejezettem amerikaias vonások. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy bár három évig hallgat, utána játszi könnyedséggel megírja a már említett darabokat és a ’Szonáta szóló-hegedűre’ című művét. Vagyis az őt érő hatások nem bénítólag, hanem termékenyítőleg hatottak rá. Korábban sem komponált folyton, hol népdalt gyűjtött, hol tanított, és ha ideje engedte, gyakorta akár egy padon írta meg műveit.”

Akkor talán igaz lehet a halálos ágyán tett keserű megállapítása: „Csak azt sajnálom, hogy tele kofferrel megyek, el. ...!"

„Biztos vagyok benne, hogy egy „7. vonósnégyes" megszülethetett volna még, nem is beszélve a félbehagyott brácsaversenyről, aminek már a vázlatai alapján kijelenthetjük: abszolút mestermunka, de befejezéséhez egy bartóki kvalitású zeneszerző kellene. Ilyen értelemben tele maradt a poggyász, s meggyőződésem, hogy igazat állított Lendvai Ernő, s Bartóknak kinti évei kezdete óta megrendeléseket kellett volna kapnia. Ha ez így történik, ontja magából a műveket, mert akkor már nem tudott rosszat írni.”

Ha művekkel adós is maradt számunkra, mi az, amit örökül hagyott?

„A népzene oktatása, kutatása, feldolgozása mindenképpen megemlítendő, hiszen hogy mi népzenét tanultunk, az nagymértékben köszönhető neki és Kodály Zoltánnak. Szintén az ő nevéhez is köthető a modem zenepedagógia megteremtése, amelynek ügyén szintén Kodállyal dolgoztak. Szakmai következetességet, ami nélkül nem lehet igényes előadásokat létrehozni, s egy követésre érdemes zeneszerzői magatartást. Meggyőződésem, hogy a polihisztor Bartók hálás téma, de ő mégis zeneszerzőként volt igazán eredeti.”

Az említett szakmai igényesség, melyet Ön gyakorta számon is kér másokon, mennyiben él tovább?

„Legutóbb Kurtág Györggyel folytatott közös munkánk során örömmel tapasztaltam, hogy ez igenis létezik, s rajta kívül is vannak számosan, akik komolyan veszik. Sajnos ebben nem tudok kompromisszumot kötni. Akár Bartók, én is könnyen tolerálom, ha valaki gyengébb képességű zenész, de azt nem tudom elviselni, ha nem tesz meg mindent, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Aki arra használja a tehetségét, hogy könnyebbé tegye az életét, bűnt követ el.”

Ezt jelenti tehát Önnek a Bartók-évforduló?

„Számomra nincsenek évfordulók. Kampánycéllal elővenni őt, hasznos lehet, de én egész életemben ezt művelem. Keresem művei igazságát, miközben igyekszem olyan megoldásokat az utókorra hagyni, amelyek megmutatják indíttatásának frissességét, s a benne megnyilatkozó mérhetetlen szabadságot. Számomra minden nap Bartók-évforduló.”

AKDÉMIAI ÉRTESÍTŐ, 2006. 5. szám.

(A Riport, 125 éve született Bartók Béla alkalmából született.)
173   Ardelao • előzmény172 2017-09-24 13:33:41

Tóth Aladár írása, Bartók Béla ötvenedik születésnapja alkalmából.

Bartók Béla most lépett életének ötvenedik esztendejébe. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják: ötvenévesnek lenni nem érdem. Annyi bizonyos: ha nálunk nem volna szokás ötvenéves művészeket hivatalosan felköszönteni, nemzeti ajándékokkal elhalmozni, díszelőadásokon ünnepelni, akkor nem volna annyira beszédes az a szép csend, mellyel Bartók Bélát ötvenedik születésnapja alkalmából saját hazája köszöntötte.

Ki kívánná az ünnepségekkel sűrűn hivalkodó mostani magyar világban egy Bartók ünnepeltetését? Magányos remete közöttünk ez a szellem-óriás. Tisztelnünk kell csendre intő magányát. És ha mégis szólunk, szavunk nem lehet hangos ünnepi szózat, hanem csak tolmácsa annak, amiről az ötvenéves Bartók körüli némaság beszél.

— Nem dicsőíthetünk olyan művészt, akinek dicsőségéhez semmivel sem járultunk hozzá, — mondja a Csend. Nem siethetünk ajándékokkal olyan művészhez, akinek elénkbe szórt roppant szellemi kincseit, nem siettünk, elfogadni. — mondja a Csend. Nem zavarhatjuk magányában azt a művészt, aki elől elzárkóztunk, — mondja a Csend. Nem büszkélkedhetünk azzal a művésszel, akit, bár nekünk született és nekünk élt, mégsem tettünk a magunkévá. ...

— Korai lenne ma még Magyarországon Bartók ünneplése. Előbb meg kell dolgozni a zseniért, csak azután ünnepelhetjük. Csak akkor állíthatjuk fel szobrát a köztereken, ha elkészítettük ezt a szobrot a megértés és odaadás nemes ércéből saját lelkünkben. Ha ezt elmulasztottuk az ötvenesztendős Bartók hatalmas művészpályája alatt, akkor fogjunk hozzá a dologhoz, a következő tíz esztendőben, talán sikerül pótolnunk az elmulasztottakat. Addig is, minden ünneplés csak hazug cécó. — Ezt hirdeti a Csend.

Vállalnunk kell tehát a hallgatásunkkal járó ódiumot, ma, mikor az egész külföldi kultúrvilág Bartók nevétől hangos. Ahol Bartók muzsikáját eddig is, születésnapi jubileum nélkül is, annyira méltatták, annyit játszották, mint Német-, Angol- vagy Franciaországban, ott csak természetes, hogy a születésnapi jubileuma sem marad néma, hogy a zenei szaklapok ünneplő cikkeitől a becsületrendig számtalan formában nyilatkozik meg: az elismerés. ..

A külföld mindenesetre méltán csodálkozik a magyar hallgatáson. Tudja, milyen erőfeszítéseket tesz ez a kis nemzet, hogy felhívja magára a hatalmasok figyelmét. Ezért kétszeresen érthetetlen annak a névnek elhallgatása, melynél ma Európában egyetlen magyar név sem talál általánosabb és hatalmasabban visszhangra. Bartók neve a külföldön a magyar géniuszt jelenti. És jaj, lenne nekünk, ha a külföld arra a következtetésre jutna, hogy a magyar nemzet nem azonos Bartókkal, mert íme: nem is azonosítja magát vele.

— Igen: Bartók magyar nemzeti komponista. A népzene szeretete nála nemcsak legmagasabb-rendű tudományos munkákban nyilatkozik meg, hanem általában melódiája jellegében is és, mi megtanultuk tőle, hogy az igazi magyar zene egészen más, sokkal gazdagabb, erőteljesebb, sajátosabb valami, mint az a cigányos és kissé teátrális cicoma, melyet Liszt és Erkel óta igazi magyarnak tartottunk. ... De Bartók alkotása felemelkedik az általános érvényűig, kiterjeszkedik a nemzeti határokon túlra, akárcsak Chopiné, aki lengyel, de egyúttal nagy egyetemes zeneszerző is volt. Földben gyökerezni és kiterjeszkedni, ennek a legfőbb boldogságnak titka: az Egyéniség. ... Bartók látszólag éppen annyira korszerű, mint korszerűtlen; de az új zene valamennyi muzsikusa között az ö jövője a legbiztosabb.

— Ezeket a szavakat nem valami soviniszta magyar írta, hanem az elismerten legnagyobb német, zenekritikus, Alfréd Einstein, Bartók ötvenedik születésnapját ünneplő — a "Berliner
Tageblatt-ban megjelent — cikkében.
Bartók Bélában ugyanis az emberiség azt a magyart tiszteli, aki nemcsak át tudja venni a kultúra nagy eredményeit, hanem aki eredeti szellemben újjá is tudja teremteni azokat, aki nemcsak csatlakozni, hanem, vezetni is tud, aki nemcsak meghallja az emberiség szavát, hanem akire hallgatni kell magának az emberiségnek.

Bartók Bélában az emberiség azt a magyart tiszteli, aki Európa keleti sarkában ma is bástyája a kultúrának, aki ki tudja terjeszteni szellemének hatalmát a szomszédos népekre. Bartók összegyűjti a románok, tótok-szlovákok dalait: íme, a magyar végzi azt a kultúrmunkát is, melyet szomszédai nem tudnak elvégezni.
És Bartók zenéje nem a «csonkaország» hangja. Ha úgy magyarrá tettünk volna minden idegenséget, ahogy Bartók zenéjében magyarrá asszimilálódik minden magába szívott idegen muzsika, akkor ma nem kellene Csonka Magyarországról beszélnünk!

Örülök, hogy megismerhetem Bartók és Kodály országát — hányszor mondták ezt hozzánk látogató híres külföldi muzsikusok az interjúvoló újságíróknak. Szerencse, hogy az ilyen hangversenyző művésznek többnyire sietős a dolga. Mert különben furcsa dolgokat látna «Bartók országában». Látná, hogy a híres népdal gyűjteményt a Tudományos Akadémia még most sem adta ki. Látná, hogy — egyelőre — a Magyar Királyi Operaház műsorán egyetlen Bartók-mű sem szerepel. És ha véletlenül pont arra a hangversenyre tévedne be, melyen Filharmonikus zenekarunk (évenként legfeljebb egyetlenegyszer) Bartók-művet ad elő, csodálkozhatna, hogy milyen lanyha ez az interpretáció. milyen idegen a magyar zenekarnak a magyar Bartók zenéjének stílusa.

Mert a természet rendje szerint, ugyebár a magyar népzenét nem az Oxford University Pressnek kellene megismertetni a nagyvilággal. És a magyar Operaházban már külön énekstílusnak kellett volna kialakulni a Kékszakállú herceg nagyszerű recitativói nyomán, és külön magyar táncstílusnak a Fából faragott királyfi, tánc muzsikája alapján. És Bartók zenekari műveit a magyar zenekaroknak kellene legkongeniálisabban tolmácsolniok. Akkor ma fennen hirdethetnék: Bartók Béla, méltó nemzet, méltó fia.

Hirdetjük, igaz, ezt ma is, mert hiszünk népükben, éppúgy, sőt talán még jobban, mint legnagyobb fiaiban. De ki hiszi el ezt nekünk, ha látja a mai zene kultúrális viszonyainkat? Hogyan magyarázzuk meg a saját értékeit (különösen manapság) olyan gondosan felkaroló külföldnek, hogy itt nem a nemzet a hibás, hanem azok a kulturális faktorok, akiknek hivatása a művészi zseni és nemzet között közvetíteni. Akik nem lobogtatják magasan, ellenkezőleg, talán még véka alá szeretnék rejteni a magyar tehetségnek egyik legragyogóbb fáklyáját!

Hihető, hogy az elismerten legnagyobb magyar orchester komponista legelső zenekari művének csak tavaly volt első tejes magyarországi előadása? Hogy sok Bartók-művet máig sem hallhatott közönségünk többször, mint egyetlenegyszer? Hogy bérleti Filharmonikus koncertjeink műsorán több éven át egyetlen Bartók-szerzemény sem szerepelt? Ilyen metódussal még Beethoven művészetét sem lehetett volna nemzete közkincsévé tenni. Itt valóban nem a közönség, a nemzet a hibás. Láttuk mi már tombolni ezt a közönséget Bartók legmodernebb műveinél is, a IV. vonósnégyesnél, mikor azt Waldbauerék játszották,
a «da capo» megismételtetett a Tánc-szvit-nél, mikor azt, ... nem a magyar Filharmonikusok játszották.

Tudjuk: Bartók útja meredeken vezet felfelé, nem könnyű követni. De ez nem menti fel az illetékes köröket kötelességük alól. Ellenkezőleg ez a merész emelkedés csak fokozottabb munkára serkent Bartókkal az európai zene élén haladni: ez olyan gyönyörűség, melyért, meg kell dolgoznunk és érdemes megdolgoznunk. És ne feledjük: Bartók a nemzettel együtt indult el világhódító útjára. Mint fiatalember, megosztotta velünk a dicső magyar múlt és a szivárványos magyar jövő mámorát, a verbunkos zene mámorát. A Kossuth szimfónia költője azonban nem elégedett meg ezzel a mámorral, mélyebb és tisztább igazságokhoz tört magának és nekünk utat.

Bartók töretlen hittel haladt és halad előre. Nem néz hátra, hogy kik és hányan követik őt. Nem néz hátra a zseni jogán, mert az ilyen zseni nem is ér rá máshová nézni: csak előre. Nem hívogat, nem csalogat. Akiben van élni erő és akarat, az követi őt.
— Ha ez a nemzet elmaradt Bartóktól, nem Bartók a bűnös. De nem is a nemzet. "Hanem azok, akik Bartók és a magyar nép közé állnak. Akik nem értik, hogy nagy emberhez méltónak lenni: csak a szeretet és odaadás jegyében lehetséges.”

Mi nem azt követeljük, amivel a zenei fórumok Bartók ötvenedik születésnapján, — helyes, vagy helytelen ünnepi szokás szerint — a nagy zeneszerzők tartoznak. Mi azt követeljük, amivel ezek a fórumok az ötvenéves Bartóknak szinte egész művészi pályafutása alatt a magyar nemzetnek, a magyar kultúrának adósai maradtak. És követeljük ezt, a magyar nép, zenei tehetségéhez méltóbb jövő érdekében.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
172   Ardelao • előzmény170 2017-09-24 13:22:02

BARTÓK: „A csodálatos mandarin”

«A csodálatos mandarin» mégsem kerül színre az idei szezonban. Körülbelül két éve annak, hogy állandóan húzódik Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjének: A csodálatos mandarin-nak bemutatója az Operaházban. Először az volt a baj, hogy pantomim szövege túlságosan merész és most, amikor a próbák teljes erővel megkezdődtek, már a bemutató napja is ki volt tűzve, Bartók Béla miután a szövegen változtattak, zenéjének egy-részét is át akarta alakítani, A bemutató elmaradt és a szerző és az Operaház igazgatóságra tegnap úgy határozott, hogy húsvét után, április 10-ike táján mutatják be az Operaházban A csodálatos mandarint megváltoztatott formájában. Szombaton kora délután újból próbát tartottak A csodálatos mandarinból. A próba egy órakor kezdődött és utána, három órakor az igazgatóság a szerzővel együtt abban állapodott meg, hogy a premiert mégsem, tartják meg. Szombaton este nyilatkozatot is adott ki erről az igazgatóság, amelynek lényege az, hogy A csodálatos mandarin, bemutatóját Bartók Béla kifejezett kívánságára a jövő évad elejére kellett elhalasztani.

Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám)

*
170   Ardelao • előzmény168 2017-09-22 23:17:03

Bartók Béla előadása a népi zenéről.

Bartók Béla a Magyar Cobden Szövetség* szemináriumában március 10-én, kedden este
„A népi zene hatása a mai műzenére“ címmel és zenei illusztrációkkal előadást tart.
Bartók Bélának eme nagy érdeklődéssel várt első elméleti előadását a Magyar Kereskedelmi Csarnok: V., Szabadság-tér 12 alatti dísztermében tartják meg pontosan este 7 órakor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 10. (17. Évfolyam, 56. szám)

itt*


*


Bartók Londonban


A mai műsorok nevezetes eseménye: Bartók Béla londoni szereplése.

A magyar mester este 10 órakor zongorázik és a London Regional közvetíti ezt a koncertet.

A mai Bartók-hangverseny alkalmából Frank Whitaker, a híres angol zeneesztétikus a Radio Times-ban, az angol rádiótársaság többmilliós példányszámú hetilapjában „A modern zene legeredetibb szelleme” című cikkben foglalkozik Bartók Bélával. Whitaker, aki Bartók zenéjének egyik legalaposabb ismerője, kifejti, hogy a nagy magyar zeneszerző épp-oly lelkiismeretesen és rendszeresen dolgozik, akár Beethoven s képtelen volna egyetlen felületes vagy helytelen hangjegyet papírra vetni. A népzene legalaposabb ismerője, Kodállyal együtt, 8000 népdal motívumot gyűjtött és folklorisztikus kutató-ujját még az algériai Biskráig is elvezették.

Ha bírálói egyes merész fordulatai miatt támadják, gyakran régi népdalokra hivatkozik, amelyek ősidők óta szentesítették újításait. Bartók zongoraszerzeményeit magának a szerzőnek előadásában hallani páratlan élmény.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1932. március 5. (18. Évfolyam, 53. szám)

*
168   Ardelao • előzmény167 2017-09-21 10:50:23

BARTÓK MŰVEK A MAGYAR RÁDIÓBAN:

Bartók Béla, Szigeti József és Basilides Mária közös hangversenye.

1. Szigeti és Bartók: I. rapszódia (Bartóktól). (Lassú-friss);
2. Basilides Mária Bartók Béla kíséretével négy magyar népdalt énekel;
3. Bartók Béla II. elégiáját és két burleszkjét játssza;
4. Szigeti és Bartók közösen adják elő Bartók II. szonátáját.

(1930.I.4./ÓRAI ÚJSÁG, 16/3.)

*
167   Búbánat • előzmény163 2017-09-20 14:07:29
Gách Mariann találkozása Gertler Endrével - interjú

/ Film Színház Muzsika, 1987. augusztus… száma/

„Gertler Endre csak úgy átruccant Brüsszelből Budapestre. Miért épp most? Nemrég egy bonyolult szemoperáció gyötörte meg, s orvosai egy hét szabadsággal jutalmazták: oda menjen, ahová leginkább vágyódik. Így került szülővárosába. Az ám, kerek tíz évvel ezelőtt beszélgettem vele legutóbb. Akkor ünnepelte hetvenedik születésnapját.

- Ma, épp a találkozásunk napján érkeztem el a nyolcvanadikhoz – mondja csöndesen, elgondolkozón.
- Mi ez, ha nem a véletlen játéka? Magával hozta-e örök útitársát, hírneves Guarnieri-hegedűjét?
- Nem jött velem, pedig hűségem nem lankad iránta. De nem akarom, hogy a pihenésre kényszerült időszakban megkísértsen a gyakorlás vágya.
- És otthon? Mert hisz tudvalévőn 1928 óta Brüsszelben él. Világraszóló karrierjének csúcsára igen fiatalon jutott föl. Szólóművészként – és a maga alapította Gertler-vonósnégyessel – több földrészt keresztül-kasul koncertezett, 1925-től 1935-ig Bartókkal szonátázott; szoros barátság is fűzte hozzá.
- Azt kérdezi, gyakorolok-e. Enélkül nem múlik el egyetlenegy nap sem. Óvakodom attól, hogy az ujjaim berozsdásodjanak. De nyilvános koncertezésre nem vállalkozom többé. Hetvenötéves koromban megálljt kiáltottam magamnak. Nem akartam megvárni előadói hanyatlásomat. Az utóbbi öt év óta csupán a növendékeimnek játszom, velük kamarazenélek.
- Évtizedekig tanított a brüsszeli Királyi Akadémián. Nem is szólva mesgterkurzusairól.
- Mesterkurzusaimat folytatom. Augusztus 12-től a Hannovertől hetven kilométerre lévő Goslarba utazom: ottani iskolámat tizenhárom évvel ezelőtt szerveztem. Brüsszelben most a Chapelle Musicale Reine Élisabeth nevű zenei főiskolán tanítok. Ott csak a legmagasabb szintű diplomások felvételizhetnek, hároméves posztgraduális tanulmányokra. Valamennyien egy gyönyörű kastély bentlakói. Hat növendékemet, én kivételesen, brüsszeli otthonomban tanítom.
- Professzor úrnak az a híre, hogy igen sok növendéke nyert nemzetközi versenyeket. A mai napig hány Gertler-tanítvány jutott el a győzelemig?
- Hatvanegy. Én igen sok hegedűverseny zsűrijében vettem részt. Úgy vélem, hogy ezek az erőpróbák a fiatalok számára nagyon hasznosak. Tavaly Poznanban (ott díszpolgársággal tüntettek ki) a verseny zsűrijének alelnökeként ismét azt tapasztaltam, hogy a hegedűsök átlagos színvonala meghaladja a régebbit. Rossz hegedűs már alig-alig akad, rossz muzsikus annál több. Manapság számos hegedűs azonos hangvétellel szólaltatja meg Bartókot, Sibeliust, Brahmsot. Technikájuk csillog, ragyog, mind gyorsuló tempóvételük elszomorítóan hatásvadászó, és közben az elmélyülés már-már ritka madárrá satnyul. Ez nemcsak a hegedűsökre vonatkozik, a karmesterekre is, világszerte. Zongoristából több a jó zenész. A fiatal magyar pianisták közül nem valamennyit hallottam, de Kocsis és Ránki játékával nagy örömmel ismerkedtem meg. A régiek közül Fischer Annie ma is gyönyörködtet, akármerre koncertezik a világban, rendkívüli sikereket arat. Kislány korában az első szonátaestjén velem játszott a Vigadóban.
- Hogyan emlékszik itthoni zeneakadémiai éveire?
- Hatévesen kerültem az Akadémiára. Hubay Jenő volt a hegedűmesterem. Zeneszerzésre két évig Kodály Zoltán tanított. Két ellenpólus. A hegedülés régi módszere ma már nem alkalmas például Bartók előadására. De hiszek abban, hogy ha Hubay ma élne, másként tanítana, mint a század első évtizedeiben. Kodály osztályába tizenhat éves koromban vettek föl. Ő a maga csodálatos szűkszavúságának sokatmondásával lenyűgözött. Havonta egyszer mi, a növendékei bemutattuk az óráján, mit komponáltunk. Bartók „Improvizációk magyar parasztdalokra” című művének hatására én is merészkedtem arra, hogy zongorára komponáljam a magam Improvizációját. Kodály megfogta a kottalapot, figyelmesen végigolvasta, de nem adta vissza. Aztán megszólalt: „Ha maga improvizációt ír, akkor miért rögzíti írásba?” Ez az úgynevezett kompozícióm egyébként sem sikeredett valami jól, nélkülözte a megfelelő formát. Forma nélkül pedig nincs művészet.
- És hogyan kezdődött Bartókhoz való kötődése?
- Tizennyolc éves koromban együtt utaztam vele. Elmondtam, hogy Kodály tanít zeneszerzésre. Azt felelte: „Kodály nagy mester, jobb zeneszerző, mint én vagyok.” Később tudtam meg, hogy mielőtt a nyilvánosságra bocsátja műveit, mindig Kodálynak mutatja meg előbb. Hitt Kodály kritikai érzékének, tévedhetetlenségében. Nemsokára azután, hogy Bartókkal megismerkedtem, átírtam zongorára komponált Szonatináját – hegedűre és zongorára. Magával vitte a kéziratot. Másnap fölhívott a lakására, játsszuk el együtt! Azt mondta: „Kár, hogy nem így írtam magam, jobban hangzik, mint a szóló zongorán.” Nem utasította el az én ritmikai és harmóniai változtatásaimat. Évekkel azután ellátogattam a New York-i Bartók Archívumba, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók eredeti kéziratait, s az érdeklődők xeroxozott példányhoz nyúlhatnak. Ott fedeztem föl meghatottan a magam partitúráját, illetve a Szonatina átiratát. (Kezem ügyébe került az én Szonatina áriratomnak az a zenekari mása is, amelyet Bartók formált át 1931-ben, és Erdélyi táncok címmel illetett.) Elképedtem azon, hogy a Magyarországról való távozás hercehurcájában arra is jutott gondolata, hogy az én kéziratomat magával vigye.
- Sorozatos szonátázásuk, turnézásuk mikor kezdődött?
- Sokfelé léptünk pódiumra. 1925-38-ig rendszeresen turnéztunk. Minden szava örökre belém vésődött. Ő irányította figyelmemet az akkori kortárs zenére: Berg, Milhaud, Malipiero, Casella, Honegger nevét tőle hallottam legelőször. Neki köszönhettem, hogy az akkori modern zenét repertoáromba illesztettem. Soha nem mondott egyetlen fölösleges szót sem, és semmi iránt nem nyilvánult közönyösnek. Azok a zenészek, akik az ő különleges hangszínének, játékmodorának az utánzására törekednek, tévednek, ha ezt dörömböléssel érzékeltetik. Ő sosem játszott brutálisan, hanem acélos ritmussal és erőteljes billentéssel.
- Úgy tudom, lemezre játszotta Bartók valamennyi hegedűkompozícióját, és ezért Grand Prix du Disque-kel jutalmazták. Egyébként a gomblyukában egy kék szalagos kitüntetést látok, nyilván a sok többi közé sorakozik ez is…
- Ez a belga Lipót-rend kitüntetése. De kaptam én nagy örömömre magyar kitüntetést is. „Béke és barátság”-ot. Brüsszelben adta át a nagykövet.

További sikereket kívánunk, és következő születésnapján remélhetően ismét találkozunk…”

(A cikkben Gertler Endre fotója található, Kádár Kata készítette a művészről.)
163   Búbánat • előzmény161 2017-09-19 12:07:30
Gertler Endrével készített anno interjút Gách Mariann a Film Színház Muzsika számára. Abban szó esik a művész brüsszeli tartózkodásáról és Bartók Bélával tartott muzsikus-kapcsolatáról is. Majd bemásolom a teljes cikket.
161   Ardelao • előzmény158 2017-09-19 12:01:33

Így igaz! Én is köszönöm!

*

De itt van még egy Pesti Hírlap beszámoló is:

Bartók Béla Belgiumban


Brüsszel, november 30.
(A Pesti Napló külön tudósítójától.)

Nagy eseménye volt a belga zenei életnek: Bartók Béla adott szerzői estét Antwerpenben és Brüsszelben.

A nagy magyar mester nevét persze már rég ismerte és tisztelte a belga közönség, amelynek már tavaly is volt alkalma gyönyörködni Bartók Béla néhány művében, amelyet Gertler Endre vonósnégyese interpretált Belgiumban. A várakozás és érdeklődés, amely Bartók Béla személyes szereplését megelőzte, akkora volt, hogy a hangversenyt rendező »Maison d'Art« nem is hirdette a koncertet, mert az összes jegyeket már előre, bérletben eladta.

A hangverseny előtti estén az egyik legkiválóbb belga zeneesztéta, Dille abbé hosszabb előadást tartott Bartók Béláról. A tartalmas előadás során ismertette Bartók életét és zenei jelentőségét, izoláltságát, ahogy dolgozik, Beethovenével hasonlította össze, majd helyenként, magyarországi gramofon-lemezeket mutatott be, így például egy Basilides Mária és egy Székelyhidy Ferenc lemezt.

Másnap színültig telt hangversenyterem előtt folyt le a hangverseny, ennek során Gertler Endre közreműködésével előbb a második hegedű és zongoraszonátát adták elő, majd, »Mikrokozmosz« gyűjtőcím alatt több kisebb darab, öt ritmikus tánc, úgynevezett »bolgár« táncok, magyar népdalok és egy erdélyi témájú szonatina következett. Az első rapszódia (vonós és ütős zenekarra) végeztével alig akarták leengedni Bartók Bélát a dobogóról — számtalan ráadást követeltek tőle is, Gertler Endrétől is.

Az estén Brüsszel zenei kiválóságai mind ott ültek a nézőtéren, így Defauw, a világhírű dirigens, Jongen. a zeneszerző és még számosan. A belga sajtó olyan kivételes elismeréssel és hódolattal ír Bartók Béláról, amilyen a modern zene legnagyobb mestereinek egyikét megilleti.

Jean Louis

PESTI NAPLÓ, 1938. december 1. (89. Évfolyam, 251. szám)
158   Búbánat • előzmény156 2017-09-19 11:46:24
Köszönöm.
Kiegészítem még azzal, hogy a cikkhez tartozik egy fotó: Bartók Béla és Gertler Endre Antwerpenben, egy lakás szalonjában láthatók. Bartók a zongoraszéken ülve hátrafordul, oldalán Gertler áll, mindketten a kamerába néznek...
156   Ardelao • előzmény155 2017-09-19 11:06:46

Az alábbi cikk forrása:

Színházi Élet - 1938/48. szám, 32. oldal
155   Búbánat 2017-09-19 09:35:05
Bartók-hangversenyek Belgiumban
Brüsszel, 1938. november

„A Brüsszeli Maison d’Art nem mindennapi csemegével kedveskedett közönségének: elhozta a modern zene szinte egyedülálló tüneményét, Bartók Bélát, aki itt és Antwerpenben szerzői estéken mutatta be oeuvre-jének legjellegzetesebb műveit. A belga főváros előkelőségei rendkívüli érdeklődéssel várták a magyar mestert. Aki csak számít a zenei és társadalmi életben, mind ott volt. Közéleti előkelőségek, muzsikusok és a hangversenytermek megszokott típusai, akik az egész világon egyformák. De ezúttal mégis szokatlanul nagy számban vonult föl a zenei élet fiatalsága, az a nemzedék, amely a maga külön prófétájának, az eljövendő idők igehirdetőjének tekinti a magyar Bartók Bélát.
A Maison d’Art-ban megtartott hangversenyt Dille abbé ötnegyedórás, gramofonlemezekkel tarkított előadása előzte meg Bartók Béláról. Dille abbé jelentőségben Beethoven-i méretűnek jellemezte Bartók munkásságát és figyelmeztette a közönséget, hogy az a forrás, amely a magyar mester művészetét táplálja, nem tévesztendő össze a külföldön is jól ismert magyar cigánymuzsikával. Maga a hangverseny, amelynek még egy magyar résztvevője volt és pedig az itt rendkívül népszerű Gertler Endre hegedűművész, egy szonátából, a ’Mikrokozmosz’ című ritmikus táncgyűjteményből, egy szonatinából és végül a ’Rapszódia’ című műből állt. Különösen az erdélyi motívumok és a magyar népdalok után zúgott a ’bis’, a Rapszódia után pedig megszámlálhatatlanul hívták a mestert. Az ünneplésből persze kijutott Gertler Endrének is, aki teljes művészettel és fejlett zenei ízléssel tolmácsolta hegedűn Bartók szerzeményeit. A lapok másnap hasábos kritikákat szenteltek a Bartók-hangversenynek, legemlítésreméltóbb közöttük Paul Tind-nek, az Európa szerte ismert zeneesztétának elragadtatott tanulmánya. Kétségtelen, hogy az ’új zene’, amelyet Bartók képvisel, teljes mértékben meghódította a komoly és műértő belga közönséget.
Ugyanilyen mély és maradandó volt Bartók sikere Antwerpenben is. Ezen a hangversenyen, sajnos, nem voltam jelen, de olvastam a lapokat és beszéltem emberekkel, akik mindkét hangversenyt meghallgatták. Irigyelnek bennünket Bartók Béla miatt és azt mondják, milyen gazdag lehet az a népzene, amely ilyen páratlan tehetséget tudott megihletni.

/ Kovács Margit/

A cikk forrásáról bizonyára Ardelao fórumtársunk információval tud szolgálni.(Nekem hiányzik.)
legújabb:
Kelemen Zoltán - 2017-11-24
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Olivastro együttes
"Kora reneszánsz chansonok és liturgikus dallamok"

18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Szalai Éva (zongora)
Házigazda: Tóth Endre
"Táncok és dalok - eredetik és átiratok"
ROBART SCHUMANN - CLARA SCHUMANN: Liederkreis (Dalciklus), Op.39
– In der Fremde (Idegenben), Op.39 No.1
– Intermezzo, Op.39 No.2
– Die Stille (Csönd), Op.39 No.4
– Mondnacht (Holdas éj), Op.39 No.5
– Schöne Fremde (Szép idegen), Op.39 No.6
– Frühlingsnacht (Tavaszi éj), Op.39 No.12
ROBERT SCHUMANN: Davidsbündlertänze (Dávid-szövetségi táncok), Op.6
GRIEG: Dalok (a szerző zongoraátiratai) Op.52
– Modersorg (Egy anya gyásza), Op. 15, No. 4
– Det forste mote (Az első találka), Op. 21, No. 1
– Du fatter ej Boigemes evige Gang (A költő szíve), Op. 5, No. 2
– Solveigs Sang (Solveig dala), Op. 23, No. 18
– Kjaerlighet (Szerelem), Op. 15, No. 2
– Gamlemor (Öreg anya), Op. 33, No. 7
KODÁLY: Marosszéki táncok

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Eckhardt Gábor (zongora), Déri György (cselló), Borbély Mihály (klarinét)
BEETHOVEN: B-dúr („Gassenhauer”) klarinéttrió, Op.11
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/1-4
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/5-8
BRAHMS: a-moll trió, Op.114

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
Felsővízivárosi Szent Anna Plébániatemplom

Almásy László Attila (orgona)
J.S. Bach, Max Reger, Jean Langlais és Liszt Ferenc művei

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Gódor Erzsébet (cimbalom)
"Az ezerszínű cimbalom"
Gódor Erzsébet cimbalomestje
Scarlatti, Mozart, Liszt, Debussy, Rachmaninoff, Bartók, Piazzolla és kortárs magyar szerzők

19:00 : Budapest
ERőMŰVHÁZ - Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Ház

Novák Zita, Mihályi Éva, Mohácsy Orsolya, Puskás Ticia, Kovács Péter, Keskeny Ferenc (hegedű), Ludmány Dénes, Barát Adrienn, Horváth Ágnes (brácsa), Kádi Erika, Háry Péter, Balog Endre (gordonka)
Házigazda: Zelinka Tamás
"Kodály - Dohnányi Emlékév Koncertsorozat/2A"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Vass István (zongora)
km.: Hegyes Ádám (zongora)
BEETHOVEN: Op.26 Asz-dúr szonáta
BARTÓK: Zongoraszonáta
BACH: Olasz koncert BWV 971
MOZART: d-moll zongoraverseny K.466

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Sonus Ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István)
Markus Bellheim (zongora)
Horváth István (tenor), Alexandru Agache (bariton)
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
Nyugat-afrikai ütőhangszeres zene
LIGETI: Zongoraverseny
MUSZORGSZKIJ: Egy éj a kopár hegyen
BARTÓK:Cantata profana, BB 100
19:00 : Gödöllő
Királyi Váró

Scheuring Kata (fuvola), Kovács Gergely (zongora)
POULENC: Szonáta
HINDEMITH: 8 stücke für flöte allein
TAKTAKISHVILI: Szonáta
DOHNÁNYI: Ária
DUTILLEUX: Szonatina
A mai nap
született:
1690 • Charles Theodore Pachelbel, zeneszerző († 1750)
1868 • Scott Joplin, zeneszerző, zongorista († 1917)
1934 • Alfred Schnittke, zeneszerző († 1998)
elhunyt:
1982 • Házy Erzsébet, énekes (sz. 1929)