Budapesti Operabarátok Egyesület ügyvezető-igazgató asszonya, Gémes Szilvia a Klubdélután végi elköszönés előtt részletesen ismertette, a következő évadban az operabérletben mely előadásokat kapja a tagság, továbbá mely előadások azok, amelyekre az operabarát tagok jogosultak lesznek.
Még egy fontos bejelentést tett Gémes Szilvia. Az Operabarátok bérlet a következő évadtól kezdve Szinetár Miklósról lesz elnevezve: "Szinetár Operabarátok bérlet" !
Off Köszönöm. Nálam súlyosbító körülmény volt, hogy laptopon egyáltalán nem nyílt meg az oldal, csak kölcsönkapott okostelón, onnan tudtam egyáltalán belépni és jelezni a problémát. Daunerni szíves útmutatása (Olvasói levelek) nyomán "meggyógyultam" laptoppal együtt.
A Budapesti Operabarátok Egyesülete ma délután 3 órától tartotta meg az Erkel Színházban a Magyar Állami Operaház idei évadjának második klubdélutáni műsorát (a november 4-i zenés-beszélgetős eseményről is itt beszámoltam), amelynek vezetője immár hosszú évek óta Fülöp Attila, az Opera egykori kiváló tenoristája. Énekesi pályáját követően az operai szakszervezet elnöke, az Opera főtitkára, később ügyvezető igazgatója is volt. Ő már jóval a kezdés előtt ott ül a nyitott színpadon elhelyezett kis asztalkája mögött, mikrofonnal a kezében, várva fellépő énekművész vendégeit: ezúttal Sümegi Esztert, Wiedemann Bernadettet, Horváth Istvánt és Pataki Bencét, valamint a zongoránál Bartal Lászlót, az Operaház karmester-korrepetitorát.
A program nyitányaként - megint - Szinetár Miklós, az Egyesület elnöke érkezett a színpadra, aki bevezető köszöntő szavai után jelezte, hogy a műsor második felében Fülöp Attila beszélgetőtársa az Operaház Örökös Tagja, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész, Misura Zsuzsa lesz, aki örömmel elfogadta az invitálást.
Szinetár Miklós köszöntői szavai után lépett a színpadra az említett négy operaénekesünk, akiket énekszámaik előtt, között Fülöp Attila eddigi pályájuk alakulásáról, a jelenbeli munkáikról, a rájuk váró művészi feladatokról, kihívásokról, a hivatásuk megéléséről kérdezett.
Sümegi Eszter elmondta: nemrég ünnepelte 25 éves jubileumát; milyen szokatlan volt számára is mint Giocondának az Erkel színpadán „vizes árokban közlekednie, hiába volt csizma rajta, de az alsó szoknyája combközépig nedves lett , de végül is megszokta már; szóba került a Katharina Witt sokakat megosztó Lohengrin rendezésében megformált Elza szerepe is, miként élte meg a botrányt…; ahogyan el kellett fogadnia egy számára megrendítő Aida-sorozatot egyik német színpadon, ahol koncentrációs táborban történik a cselekmény, benne szinte végig térdepelve kellett alakítania a címszerepet, tűrni a szituációt, várva és számolva vissza, mikor jut az előadás-sorozat végére; említette, hogy a szerepeinek többségében meghal, a legkülönfélébb elborzasztó módon – konkrétan beszélt a japán „harakiri” formáról…; kedvenc szerzői között említette Verdit, Puccinit, de Wagner sem idegen tőle és Goldmark Sába királynőjének Szulamith-ja is igen közel áll a szívéhez (nagy sikere volt ezzel Amerikában, az Operaház tavaly New York-i vendégjátéka alkalmával; Végül megtudtuk Sümegi Esztertől, hogy már kis unokának is örvendhet…
Wiedemann Bernadett és a fiatal énekművész, Pataki Bence családi kapcsolata (anya és fia) nem titok; Pataki mesélte, hogy otthon, énektechnikai kérdésekben édesanyjával bármit meg tud beszélni, Wiedemann arról is szólott, milyen sokféle operaszerepen van túl.
Horváth István (tenor) mesélt a kezdeti pécsi zenei tanulmányairól, az első fontosabb operaszerepeiről: Fenton (A windsori víg nők), Almaviva (A sevillai borbély), később megformálhatta Kormányost is A bolygó hollandiban....Megtudhattuk tőle, hogy Sümegi Eszter és ő egymáshoz közel eső településekről származnak (Mohács ill. Pécs).
A művészek a szavakon túl a kis koncert keretében szép énekükkel adtak ízelítőt „mesterségbeli” tudásukból:
Sümegi Eszter
- Ponchielli: Gioconda – „Suicisio!” – Gioconda méregáriája, IV. felv.
- Puccini: Bohémélet – Horváth Istvánnal énekelte Mimi és Rodolphe első felvonásbeli záró kettősét
Wiedemann Bernadett
- Verdi: Aida – Amneris áriája a IV. felv. (a Radamesszel való kettősét megelőző ítélkező jelenetben)
- Massenet: Werther - Charlotte áriája
Pataki Bence
- Mozart: Figaró házassága – Figaro áriája: „Most pedig vége a szép időknek”
Horváth István
- Puccini: Gianni Schicchi – Rinuccio áriája
- Puccini: Bohémélet – Sümegi Eszterrel énekelte Mimi és Rodolphe első felvonásbeli záró kettősét
Bartal László ezúttal is nagyszerűen kísérte zongorán a fellépő énekművészeket.
A „beszélgetős” vendég ezen a délutánon örömünkre Misura Zsuzsa volt, aki idén januárban ünnepelte 75. születésnapját, volt-van mire visszaemlékeznie: a múlt sok szép, kedvelt szerepét sorolta, amelyeket az Operában és Szegeden elénekelhetett: Lady Macbeth, Tosca, Santuzza, Leonorák, Abigél, Szilágyi Erzsébet stb. Külön szólt a Wagner-szerepeiről (A bolygó hollandi Sentájától a Tristán Izoldájáig), a Turandot címszerepének megformálásairól, a Verdi Requiem-előadásairól (több mint ötvenszer énekelte abban a szopránszólót); az énektanításról is beszélt, emlegette Rálik Szilviát, akinek a pályája is Szegedről indult el, és gyakorlatilag azt a repertoárt viszi, amit annak idején ő is; már csak a két legnagyobb Wagner drámai szoprán szerep hiányzik neki (Brünnhilde, Izolda) és akkor teljessé válik az ő repertoárja – hasonlóképpen a sajátjához. Szívesen emlékezik Oberfrank Géza karmesterre, aki szegedi színházi korszakában sok hasznos tanáccsal látta el, amiért örökre a szívébe zárta. Még sok mindenről szó esett Misura Zsuzsa és Fülöp Attila beszélgetése során.
Szép, tartalmas érdekes és hangulatos műsort kaptunk az Erkel Színházban vasárnap az operabaráti klubdélutánon.
A Budapesti Operabarátok Egyesület ügyvezető-igazgató asszonya, Gémes Szilvia az összes fellépő művésznek ajándékkal kedveskedett: virágcsokor a hölgyeknek, egy-egy üveg itóka az uraknak...
Budapesti Operabarátok Egyesülete - Klubdélután
2019. MÁRCIUS 24. VASÁRNAP 15.00-17.00
ERKEL SZÍNHÁZ
OFF: Mindegyik topic elérhető, csak nincsenek kiemelt és további topicok, így a korábban kiemeltek is le tudnak süllyedni.
Katt: Fórumok teljes listája → Keresés → Az új hozzászólás elküldése után a topic élre tör.
Nekem speciel semmi bajom nincs extra ill. specialis jatszohelyekkel, sot meg meg is dobhatja a produkciot ld. anno Kovalik Mozart-trilogia Millenarison. Tegnap egy szindarabot lattam speci helyen, ha elerheto lesz a Tarsmuveszetek-topik, (nalam most nem az) megosztom.
Jobban aggaszt IVA altal belinkelt cikk, mivel jegyem van az egyik Porgyra..sajnos nem lep meg tulzottan, hogy megint "gaz" van, mivel a produkcio jogtisztasaga ill. a jogtulajdonosokkal vivott permanens "szabadsagharc" kezdettol fogva bearnyekolja a projektet. Mindent lehet magyarazgatni es szinte mindent ki lehet bekkelni igy-ugy, de ez a helyzet. Erdeklodve varom a fejlemenyeket.
Egyébként azok a páholyok már egyre elviselhetetlenebbek.
Szintén a vasárnapi Gioconda-n voltam, 6-an ültünk összeszorítva és még egy későt is be akartak volna tuszkolni, nem is értem hogy gondolták.
A cikket elolvasva két gondolat fogalmazódott meg bennem:
1. Annyi mindent láttunk, hallottunk, amin már meg sem lepődik az ember, miért pont ezen kellene?
2. De jó lenne, ha néhány klasszikus darabot is "szerzői jogdíj" -hoz hasonló védelem illetne meg! Így nem látnánk Lohengrint trafóházban, Nyugat lányát betongyűrűben, Otellót nem is tudom, milyen miliőben, hogy csak néhány förmedvényt említsek meg!
Együttérzek Veled, kedves Lujza, mert nekem mindig jobban fáj valaminek az elvesztése, mint ha nem tudok valamit megszerezni. Nem azért válaszolok, hogy mindenáron a személyzet becsületét mentsem, de van más elképzelésem is. Gondolom, a földszinti, hatszékes középpáholyok egyikében ültél, ahol sajnos megreked a levegő. (Nem tudom, hogy ezekben van-e akasztó.) Ha egy széken hagytad a kabátkádat, azt megpillanthatta egy néző is, aki kifelé vonult a földszintről, és akár elölről is benyúlhatott érte. Vagy hátulról besurranhatott a páholyba, amelyre persze ilyenkor még ügyelnie kellene a jegyszedőnek (ha nem siet a metróhoz). A nézőtéri felügyelő közönyössége sajnos egybecseng azzal a felirattal, amelyet az oldalpáholyok folyosóiról ismerek, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a páholyokban hagyott holmikért nem vállalnak felelősséget.
Tudom, hogy a tippemmel nem segítettem, vigasztalni csak azzal tudlak, amit anyukám mondana ilyenkor: jobb, mint egy betegség.
A balett topicban volt szó az Erkel eltahósodásáról, amit sajnos én is rendszeresen tapasztalok. És bár a következő történet magánügy, de ennél még rosszabb is, amit hosszas töprengés után mégis megírnék ide. Két hete vasárnap láttam a Giocondát. Földszinti, zsűfolt páholyban ültem, meleg volt, levettem a kosztümkabátomat. Az előadás végén én szabadultam ki utoljára a sarokból, gyorsan magamra kaptam a holmimat, mert vártak kint. Mikor hazaértem, döbbentem rá, hogy a kiskabátom ott maradt a székemen, ahová tettem. Ezt a kosztümöt nemrég kaptam Svájcból, remek anyag, elegáns fazon (IVA biztos tudná értékelni). Másnap délelőtt telefonálgattam, beszéltem két pénztárossal (az ő számuk a nyilvános), majd a portással, a nézőtéri felügyelővel és a takarítók főnöknőjével is. Az eredmény nulla. Mivel az előadás után az ültetők végigjárják a páholyokat, és rendbeteszik a székeket, egész valószínű, hogy az illető hölgynek (?), aki oda bement, megtetszett a kabátkám, és hazavitte. Persze bizonyítani nem lehet, de a kabát eltűnt. A nézőtéri felügyelő, aki a legilletékesebb volt, közönyösen fogadta a dolgot. "Előfordulhat" mondta és igyekezett lerázni. Hát ez a helyzet, nem tudtam mit tenni. A dolgozók között enyveskezű is van. De ahogy egy rohadt alma tönkretesz egy egész kosarat, már ott se tenném tűzbe a kezem senkiért
Nagyon nem szívesen linkelek ettől a médiumtól, de van, amit nem lehet szó nélkül hagyni:
Még nincsenek meg a világhírű opera jogai, mégis eladták a jegyek nagy részét
https://nepszava.hu/3029744_meg-nincsenek-meg-a-vilaghiru-opera-jogai-megis-eladtak-a-jegyek-nagy-reszet
Sajnos igen. Eredetileg amúgy is már a Műhelyházba tervezték, ami, mint tudjuk, csúszik, akárcsak az Opera.
idén elmarad a vendégelőadásokat felvonultató Primavera Fesztivál?
Mezei néző
Egy színházi néző kalandjai
Erkel Színház – (A) Carmen vészhelyzetben (?) – 2019.03.09
Megyesi Zoltán - Mester Viktória - Anna Shapovalova - Francesco Piú Galasso - Nagy Zsófia - Kálnay Zsófia - Dénes István karmester a Carmen- előadás díszletében
„Az Operaház három szakszervezete közül az egyik sztrájkolt hat és nyolc óra között, amely a csúszás miatt csak az első részt érintette, és azt is csak alig: az énekkar jelent meg hiányosan. Persze hét katona nem képez túl nagy tömeget, és nem is értettem, hogy mi lehet a gond, korábban a Honvéd Férfikar segített ebben ki, ők csak nem sztrájkolhatnak… A kórusba – civil ruhában – beállt Csiki Gábor karigazgató is, aki nekem az utóbbi időben erősen hiányzott a színpadról, mindig szerettem nézni, ahogy valóban átélten játszik, önálló életet élt a színpadon. Most is kiválik, és kiválna, ha még hetven katona állna mellette, akkor is. Carmen épp neki dobja köpenyét, és ő azonnal magához szorítja, megszagolja. Sztrájk ide vagy oda, most is belülről játssza a szerepet, civil ruhában is átlényegült, ahogy korábban is mindig.”
Komolyan egyáltalán nem vehető kritikusparódia!
„Almási-Tóth András, a kortárs operarendezés egyik legavatottabb magyar szakembere”.
Sajnos lehet, hogy ez igaz. Ebből viszont el lehet képzelni, sőt tapasztaltuk is, milyenek a nem legavatottabbak…
Még mindig a Giocondáról...
Opera-vilag.net, 2019. március 8.
Amilcare Ponchielli: Gioconda – felújítás az Erkel Színházban. BODA BENJAMIN GÁBOR írása a február 22-i premierről
[...] "A Ponchielli-mű magyar színpadra történő visszatérésével kapcsolatban két lényegi kérdés foglalkoztatott. Az első: mit lát a széles látókörű Almási-Tóth András, a kortárs operarendezés egyik legavatottabb magyar szakembere abban a Giocondában, amely eddigi munkái közül talán a legkevésbé illik az alkotói profiljából kirajzolódó ízléséhez? A második: beváltja-e a hozzá fűzött várakozásokat, azok minden prekoncepciójával együtt, a budapesti előadás izgalmasnak ígérkező, jól csengő nevekben bővelkedő szereposztása?"
[...]
Na látod, most már bánhatjuk!!!
Akkoriban engem is megkísértett a gondolat.
Jaj, pedig vihetnék!
Sajnálom, hogy 9-10 (??) éve nem autókáztam el Vácra, ahol a Tavaszi Fesztivál egyik kysérő rendezvényén fellépett a Téli utazással. (Avagy irgalom atyja stb.)
Pár éve Galgóczy Judit valóban ostoba és botrányos Trubadúr-dendezéséből húzták ki Leonóra gyönyörű 4. felvonásbeli áriáját. A karmester Medveczky volt. (Ha én karmester lennék, otthagynám a produkciót, oszt jónapot. Majd a ruhatáros néni elvezényli a darabot.)
Üsse kő, Schlingensiefnek a Parsifal ürügyén elkövetett baromságának szintjét messze meghaladja!
Az Aida-Radames szabadulóművészi produkció saját kútfőm terméke. A mai agyament rendezéseket elnézve nem is a legvadabb ötlet. ;o) A Gioconda szerintem akkora marhaság, hogy a jelen esetben Barnaba megölése + Gioconda várható öngyilkossága sokkal logikusabb befejezés, mint Gioconda öngyilkossága anélkül, hogy tudná, hol a vak anyja. Mindenesetre nem olyan durva fejtetőre állítás, mint Don José Carmen keze által történő kinyiratása.
" az átírt befejezés illik a világkép koncepciójába"...kis baj, hogy padlógázzal szembemegy a szerzőkkel.
Tegnap végül én is láttam a Giocondát, azt kell mondjam ez a korábbi premiereknél "megszokott" összefüggéstelen ötlethalmazok sorát követi. Anger Ferenc Főrendező úr kirúgatása ezen úgy tűnik nem sokat segített.
Szerintem a gumicsizmás vizes cirkusz a videóban (https://www.youtube.com/watch?v=iA3HlI1pVGQ) is látott életképet próbálta talán sugallni - kevés sikerrel, igaz Velence fokozatos elöntése XXI. századi dolog, de kit érdekel. Külön kiemelném azt a jelenetet amikor a lángoló ember rohangál össze-vissza a színpadon, ilyet operaelőadáson még nem láttam, sokban emelte az est fényét ... őőő ... bár kétlem hogy bármiben is kapcsolódik a cselekményhez (ez is).
Pár gondolatot szeretnék hozzáfűzni az Almási-féle Giocondához. Elöljáróban annyit, hogy sokakkal ellentétben nekem a rendezés összességében tetszett, habár néhány érthetetlen húzás sajnos lerontja nálam az összképet.
Elsőként a víz szerepéről, ami szerintem jól működik, illik a témához, ügyesen használják a színpadon. Persze magas labda a Velence-víz párosítás, épp ezért nem is valami eredeti, de a funkcióját itt betölti. Szűkíti a teret, nehezíti a mozgást (akár megkerülik, akár átvágnak benne a szereplők). Ez jól passzol a mű által megjelenített Velence világához, az ármányokhoz, beteljesületlen és elérhetetlen vágyakhoz, az egymástól elidegenedett emberek világához.
A színpadkép esztétikus, jól néz ki, a jelmezeket a díszletekkel együtt a pasztellszínek uralják. Örömteli ilyet látni néhány szembántó díszlet után (pl: Lammermoori Lucia ).
Jó az, ahogy a már említett sötét tónust néhány finom utalással fejezi ki a rendező. Ilyenek az égő ember a második felvonás végén, illetve a falból folyó vér az utolsóban, kiegészítve a librettó alapvető ilyen irányú utalásaival, mint a vízben talált holttestekre utalások, a vak asszony megégetését követelő tömeg, stb. (szemben La Monnaie-ben bemutatott rendezéssel, ahol a társadalom sötétsége az egész darab folyamán végig a szemünk előtt van). Ehhez a megnyugtatóan kellemes háttér jó kontrasztot biztosít.
Ami viszont talán a rendezés talán legnagyobb erénye, hogy a darab társadalmát nem egysíkúan ábrázolja. Nem jók és rosszak vannak benne. Mindenki egyszerre gyilkos és áldozat, elnyomó és elnyomott. Gioconda a legnagyobb áldozatot vállalja végül, de előtte feladja Laurát és Enzót, sőt Laurát kis híján meggyilkolja, majd lelövi Barnabát. Enzo megvédi a vak asszonyt, de a hajó lángragyújtásánál emberéleteket áldoz fel (itt fontos lelemény a színpadon végigfutó lángoló ember). Barnaba több gonosztetteket elkövet, de végül őt is átverik és meggyilkolják (igen, az átírt befejezés illik a világkép koncepciójába). Egyedüliként Laura áll kívül ezen a világon, épp emiatt viszont egyértelműen ő is a legvédtelenebb (Giocondának segítői vannak, búvóhelyei, Laura mit tehet a második felvonás után? Visszasomfordál a férjéhez).
Néhány dolgot viszont nem igazán tudok hova tenni.
Legsúlyosabb hibának a darab felesleges csonkítását érzem. Miért volt ez jó? Annyira nem hosszú, hogy ez indokolt lenne, néhány kisebb húzást leszámítva a dramaturgia sem kényszerítette erre a rendezőt. Akkor mégis miért?
Szintén hiba, hogy az órák táncát egyáltalán nem integrálták bele a darabba. Ott van, de minek? Mi szerepe van? Látványos, de ennyi erővel kb. bármilyen balettdarab lehetne benne.
Végül néhány kisebb koncepciótlanság. Ilyenek a törpék. Mi szükség volt a szerepeltetésükre? Értem, groteszkek. De a darabban semmi más nem groteszk, sőt, eléggé komolyan veszi magát. Akkor minek a kis emberek (a La Monnaie groteszk elemekkel teleszórt rendezésébe sokkal inkább illettek volna)?
Igazából nem zavart, de a 4. felvonás hóesését/konfettijét/hamu pernyéjét sem éreztem indokoltnak.
"Sem énekelni. sem zongorázni nem tud olyan színvonalon, hogy dicsekedni kelljen vele."
Legalább nem kell attól tartanunk, hogy, ellentétben például fiatal balettművészeinkkel, bármilyen minőségében elcsábítja valamelyik rangos külföldi társintézmény.
Erre a kérdésre viszonylag könnyű a válasz: mint látom, ez egy portréfilmsorozat, aminek egyik adása történetesen Ókovács Szilveszterrel készült. Más kérdés, hogy ha jól látom, ő az első művészember, akivel ebben a sorozatban forgattak, de ezek szerint bővítik a megszólaltatott interjúalanyok profilját. A terjedelme és a színvonala -amit említesz- meg hát olyan, amilyen.
Én nem ezt a kérédést - illetve nem csak ezt - tettem fel. Talán éppen azért, hogy a fentebb felsorolt témák, és a velük kepcsolatos kérdések helyett ÓKSZ személyét népszerűsítsék, vele foglalkozzanak, őt népszerűsítsék.(Nem ez az első riportfilm, ami köréje épül, lásd pl. Szerelmes földrajz sorozat egy darabja.) Az én további kérdésem: nincs senki, aki megmondaná neki, hogy ezt ezért nem kellene! Sem énekelni. sem zongorázni nem tud olyan színvonalon, hogy dicsekedni kelljen vele. A bemutatott porréfilmből legalábbis ez derült ki! És ez független attól, hogy valamikor milyen szakon mit végzett!
Nem csak a Barcarolát húzták ki, hanem a felvonás elejéről a nyitó kórust, a tenor- bariton duett egy részét, és Alvise szerepéből is !! Az meg igazán senkit ne vigasztaljon, hogy máshol is előfordul ilyen, igaz, hogy népszerű ária kihúzására nem nagyon van példa!
Úgy látszik „divat”, hogy népszerű, ismert részeket kihagynak operákból, esetünkben a Barcarolát. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt volt a MET-ből egy Faust közvetítés (Kaufmann, Pape, Poplavszkaja), amiből a Walpurgis-éj jelenetet egyszerűen kihagyták, balettestől, mindenestől.
A Gioconda recenziókat olvasva sehol nem látom, hogy valaki feltette volna azt a szerintem fontos kérdést, hogy a darab karmestere, Kesselyák Gergely, hogy engedhette meg a felháborítóan véghezvitt darabcsonkítást! Egy magát valamire tartó karmester ebbe nem egyezett volna bele! Igaz, hogy Kesselyk tartja magát valamire, vagy talán még sokra is, de ez a behódolás erősen megkérdőjelezi karmesteri komolyságát!
Vajon milyen igény hívta életre ezt tartalmi és formai szempontból is gyenge, hosszú portréfilmet? Az Operaház felújítása, a nagyon csúnyán kifestett Erkel Színház működése és az Eiffel Műhelycsarnok építése mellett miért ennyire fontos Ókovács Szilveszter személye?
Szonja Joncsevára (én jobban szeretem a magyar helyesírási szabályok szerinti névírást), nemzetközi karrierjéről olvasva, de korábban sosem hallgatva őt, nagyon kíváncsi voltam. És elég nagy csalódást okozott (mint ahogy az egész Olasz estély is, az ígéretes műsor ellenére, eléggé „fékezett habzásúra” sikeredett sajnos). Vonzó, csinos nő, de az éneklésében semmi különös pozitívumot nem vettem észre, zavaró, helyenként „tremolós” hangképzést viszont annál inkább. Az Erkel-beli produkció alapján nem értem én ezt a nagy nemzetközi karriert… A múlt héten mindhárom külföldi sztár-énekesnő (Garanča, Peretyatko és Joncseva) fellépésén jelen voltam. És míg Garanča elsőszámú kedvencem maradt a ma aktív operaénekesek között ezen első „személyes találkozás” után is (a nem túlságosan izgalmas összeállítású program ellenére is „kijöttek” az erényei, különösen az Adriana Lecovreur-áriában), és kezdeti fenntartásaim, illetve a helyenként mesterkéltnek ható színpadi viselkedés, az erőltetetten megszólaló koloratúrák ellenére engem a műsora végére Peretyatko is „megvett”, Joncseva egyértelműen elmaradt még utóbbitól is. Ilyen (vagy jobb) kvalitású szoprán énekesnők, mint Joncseva, szerintem a hazai kínálatban is akadnak, nem is egy.
A szombat délelőtti félárú (és, ennek megfelelően, örvendetesen csaknem teltházas) matinéelőadást láttam a Giocondából, és gondolkoztam, hogy írok hosszabban a számomra új (korábban egészében még hangfelvételen se hallott) darab Erkel-béli előadásáról. De ppp megelőzött, így csak hozzá kapcsolódóan egy-két megjegyzés, mert bár lényegileg ugyanazt láttam-hallottam az előadásból, mint ő, az értékelésem mégis egy kicsit "elfogadóbb".
Sok mindenben teljesen egyetértek ppp-vel (és vitatkozom részben korábbi hozzászólókkal). A legfontosabb, hogy ez a darab zenei értelemben jó. Gazdagon hangszerelt, áradó dallamokkal teli, változatos mű, ami kihívást jelent a zenekar és a hat főszereplő számára (bár azért korántsem azonos mértékűek és nehézségűek a feladataik), és zenei élmény lehetőségét a közönségnek. A librettója viszont nem jó: lehet vitatkozni rajta, hogy benne van-e az operairodalom három legrosszabbjában, hogy mekkorák a logikai bakugrásai - de sajnos az operák, még a "népszerű" operák körében is ez egyáltalán nem ritkaság: valljuk meg, többségünk nem a bennük elmesélt történetek miatt néz/hallgat operát. (Számomra amúgy ez a mű még az elviselhető librettók között van: legalább a cselekmény követhető, még ha a fordulatai gyakorta logikátlanok is.)
A rendezés/színpadi megjelenítés tényleg vacak. Az "újító" szándékok lényegében kivétel nélkül a visszájukra sülnek el. Az egyik legkevésbé lényeges a jelmezeké, de azért írom ezt, mert ezzel még kevesen foglalkoztak. A libretto alapjául szolgáló eredeti Hugo-mű 1549-ben játszódik. Ponchielli (vagyis inkább Boito) már eleve áthelyezte ezt a 17. századba. Erre a jelmeztervező szándékosan - a műsorfüzetben olvasható - az 1840-, -50-es évekbeli ruhákat adott a szereplőkre, "bár az inkvizíció emberei mindemellett visszautalnak a 17. századi világra, sőt megjelenik a rokokó és a szürrealitás is. Egyfajta időutazásra invitáljuk a nézőket, melybe még a mai korból is beleférnek motívumok". Én erre azt kérdezem (eredeti képzettségem szerint történész is lévén): miért? Mi célt szolgál ez a "katyvasz" egy történelmi operában??
A "színpadi medence" a műsorfüzet szerint egyrészt "a velencei közlekedés fizikai nehézségeire utal". Tényleg? A színpadon azt látjuk, hogy az énekesek gondtalanul tapicskolnak, sőt énekelnek benne, az Órák táncának utolsó két percét pedig egyenesen ebben táncolják a táncosok. Ez utalna a közlekedés fizikai nehézségére, vagy ez mutatná - folytatva az idézetet - "az emberi viszonyok korlátoltságát, az egymással való kommunikáció lehetetlenségét, a kapcsolatok közötti eligazodás nehézségét"??? Hiszen pont azt látjuk, hogy elég a szereplőkre egy-egy gumicsizma, és máris minden lehetséges... A darab végkifejletének megváltoztatása pedig nettó mű-hamisítás, ahogy ezt már többen is megírták - még akkor is, ha egyesek szerint ez teszi "logikusabbá" a cselekményt. Ilyen alapon átírhatta volna akár a zenét is Almási-Tóth András, mondván, hogy - például - adott helyen d helyett f lenne a jobb...
De a lényeg persze tényleg a zenei megvalósítás, és az értékelésem itt tér el némiképp ppp-étől (avagy csak az ingerküszöböm más, a hozzáállásom "megengedőbb", talán azért is, mert 2010 előtt összesen kétszer jártam operában...). A darab hat főszereplője közül ugyanis négy alapvetően jó volt. Agache most is a megszokott karakteres és tiszta hangot, átélt szerepformálást hozta. Gál Erika és Cser Krisztián között én nem tudnék különbséget tenni: mindkettőjük erőssége a mai MÁO-nak, hangi adottságaik és színészi képességeik egyaránt jók, külső megjelenésük (ebben a műfajban ugye ez is fontos), vitathatatlanul alkalmassá teszik őket szerepeikre (kicsit be is vannak tán skatulyázva, Gál a nőiességével, Cser marcona férfiasságával "hódít" legtöbb szerepében). Én is érzem Gál alsó, Cser felső tartományainak valamelyest gyengébb voltát, de ezzel együtt is nagyra értékelem őket. Wiedemann Bernadett is megfelelően teljesített, bár hallottam már jobb produkciót is tőle.
Sümegi Eszter és Boncsér Gergely viszont valóban szereposztási tévedés áldozatai ebben a darabban. Sümegi választását azért sem tudom mire vélni, mert nyilvánvalóan van olyan drámai szopránunk, aki alkalmas lett volna a szerepre - ráadásul ott voltam tavaly a "Lukács 30" koncerten, amelynek második része lényegében egy kivonat volt a Giocondából, és ott emlékeim szerint el is hangzott, hogy Lukács az idei színpadra állításban a szerep várományosa. Különösen izgalmas lett volna őt Agachéval egyszerre hallani....! Szóval nem értem. Ezzel együtt tisztelem Sümegi hallható erőfeszítéseit, hogy megpróbálja elénekelni, ami nem neki való. Noha az eredmény kétségtelenül kétséges: gyakorta sötétít, forszíroz az énekesnő, mindezt ráadásul egy idétlen szőke parókában, ami azontúl, hogy elfedi természetes szépségét, teljesen idegen a darab helyszínétől (látott már valaki természetesen szőke olasz nőt??). Ám végül is gikszer nélkül elérünk az opera végére, és a tapsrend azt is jelezte, hogy a kevésbé szakavatott közönségnek nem tűnt fel a problémákból sok...
Boncsér Gergelynek valóban még ez sem sikerült. Az Ókovács által is több helyen említett akut tenorhiánynak tudom be, hogy lépten-nyomon próbálkoznak vele, de erre a szerepre tényleg nem volt alkalmas. (Persze Enzo esetében nem olyan könnyű alkalmas alternatívát találni a jelenlegi hazai kínálatból, mint Giocondát illetően: László Boldizsár így is rendre túlvállalja magát, talán egy megfontoltabban éneklő Fekete Attilának jó lehetne ez a szerep, de ő mostanában nagyon eltűnt - jobb ötletem meg nincs). Sajnos Boncsér egy ekkora zenekart csak a számára legkényelmesebb magasságokban tud úgy-ahogy áténekelni, de a zenekari forte részeknél nagyon fülelnem kellett, pedig a 3. sorban ültem. És hát ugye Enzo nagyon nem az a lírai szerep, ami a "bonvivánságból" érkező, és (mondjuk Mozart-szerepekhez) jó adottságú Boncsérnak testhezálló lenne. Ezzel együtt, én rendkívül szimpatikus személyiségnek tartom, szerény, alázatos énekes, most is érzékelhető volt a törekvése önmaga "meghaladására", sajnálom, hogy nem tudott nemet mondani erre a felkérésre.
Vörös Szilviát én is nagyon kedvelem, bár nem minden szerepében nyújtott azonosan jó teljesítményt. Ami különösen szimpatikus volt vele kapcsolatban, hogy jópárszor összefutottam vele a nézőtéren is a MÁO vagy a MÜPA előadásain, láthatóan érdekelték a kollégák (avagy a "konkurencia") produkciói is. Remélem, Bécsben tovább fejlődik - mint ahogy persze ezt is, hogy néha azért itthon is láthatjuk majd.
Horti Lilla - előbb-utóbb felkapják külföldi teátrumok is... mint megesett Vörös Szilviával, aki tavaly szeptember óta a Bécsi Staatsoper tagja.
Egyetértek. Nem terveztem, de egy "félárú ajánlatnak" köszönhetően tegnap újra láttam/hallottam a Cosi-t az Erkelben. Bár szeretem ezt a darabot (azon ritka operák egyike, amelyiknek a tartalam, cselekményvezetése is viszonylag sikerült, logikai "bakugrásoktól" mentes, és a megírása óta eltelt évtizedek-évszázadok óta sem vesztett befogadhatóságából, a ma közönsége is élvezi), igazából csak azért mentem el, mert a tavaly látotthoz képest négy főszereplő is más volt a hatból, a "megmaradt" kettő (Balga Gabriella és Szemere Zita) pedig már akkor is jó benyomást tett rám. A három "új" férfi énekest (Pataky Dániel, Nagy Zoltán, Wolfgang Bankl) egyáltalán nem ismertem eddig, az ígéretes Horti Lillát pedig eddig még csak kisebb szerepekben hallottam. Nos, nem várt élményben volt részem. Már az első pillanat kellemes meglepetés volt, Ferrando és Guglielmo megszólalásakor: egészséges, jól képzett tenor- és baritonhangokat hallottam - a 20. sorban is! Oké, az Erkelben jól terjed a hang, és a Cosi "karcsú" zenekari hangzását relatíve könnyű feladat "áténekelni", de azért a közelmúltban (különösen a tenor "vonalon") inkább kellemetlen tapasztalatokat szereztem e téren. Ráadásul mindkét énekes kiváló színészi játékot is nyújtott, s láthatóan kedvükre volt a játék a hölgyekkel, ami kiváló atmoszférát teremtett a produkciónak még úgy is, hogy a közönség - számomra kevéssé érthetően - elég kevéssé vette a lapot az este folyamán (erősen visszafogott tapsok voltak csak az előadás közben és után is, sokkal többet érdemelt volna a produkció). Utólag "rákeresve" a két énekesre persze kiderült, hogy jelentős nyugat-európai operaszínpadi karrier van mögöttük, így érthetőbbé vált a (nem feltétlenül "világklasszis", de mindenképpen nagyon jó) teljesítmény. (Végre egy példa arra, hogy jól kiválasztott, de nem világsztár "külföldi" énekesek meghívásával is lehet érdemben javítani a MÁO produkcióinak színvonalát.) Nekem különösen Nagy Zoltán baritonja tetszett. Most sem okozott csalódást Balga Gabriella, Szemere Zita pedig újfent igazolta, hogy jól állnak neki az effajta operai "szubrett" szerepek. Benjamin Bayl dirigálása kiválóan megteremtette az egyensúlyt a zenekar és az énekesek között (bár az első felvonásban akadt egy-két "szétcsúszás"). Számomra Wolfgang Bankl Don Alfonsója volt a legkevésbé meggyőző alakítás, hangilag és színészileg is - "hozta a kötelezőt", de egyéb semmi különös.
Az este kiugró teljesítményét azonban vitán felül Horti Lilla produkciója jelentette. Tehetsége vitathatatlan, és úgy tűnik, jó úton jár karrierje építésében is, Mimi és Fiordiligi is optimálisak "első főszerepeknek". De Horti hangképzése kiérlelt, már most nagyon széles dinamikai tartományokat képes bejárni, s magabiztosan szól minden regiszterben: engem különösen az érzékeny pianói és a szopránhoz képest meglepő könnyedséggel és erővel megszólaló mélységei fogtak meg. A II. felvonásbeli "Per pieta"-t pedig, ami egyértelműen a darab "legnehezebb" száma, azt kell mondjam, világszínvonalúan szólaltatta meg, katartikus élmény volt. Megjelenése és színészi adottságai is abszolút alkalmassá teszik arra, hogy a közeljövő egyik vezető hazai szopránja váljon belőle, s ha így halad tovább, akár fényes nemzetközi karrier is állhat előtte.
Itt van három fotó Sonya Yoncheváról: a képek a farsangi Olasz Estély ("Puccini Itáliája") előadáson készültek róla az Erkel Színházban.
Háttérben az Operaház Énekkarának tagjai; elől Palerdi András (bal szélen) , Rőser Orsolya Hajnalka, Wiedemann Bernadett, Szegedi Csaba, az egyik balett-táncos hölgy, Balga Gabriella és előtérben középen: Sonya Yoncheva
Ókovács Szilveszter énekel és zongorázik is a vele készült videoriportban
(21:15 perc)
BAON a Bács-Kiskun megyei hírportál
Operavilág
2019. 02. 11. 11:18
„Ókovács Szilveszter: az izgalom mindig hozzáad a szereplésekhez”
Az Echo TV Őszintén eheti adásában Turda Adrienn Ókovács Szilveszterrel beszélgetett, akinek alapvető közege a színpad és a díszletek. A Magyar Állami Operaház főigazgatójának elmondása szerint kétdimenziós a működése, azaz egész életében két dolgot csinált: az egyik a média és a különböző közéleti szereplések, a másik pedig a zene.
A tévés újságíróban és a művészben az a közös, hogy mindkettő szeret szerepelni – vallja Szilveszter, aki már nagyon korán felfedezte ezt a rendkívüli adottságát.
Az izgalom mindig hozzáad a szereplésekhez. Legutóbb egy showműsorban egyik énekesünket kísértem zongorán, pedig nem vagyok egy nagy zongorista, de ezt a darabot megtanultam és eljátszottam. Utána pedig feltettem a kérdést magamnak, hogy nem vagyok én őrült, hogy nem izgulok?!
Ókovács Szilveszter azt mondja viccesen, hogyha még négy évig tartanának az Operaház felújításának munkálatai, az egész Intézményből semmi nem maradna. A felújítások öt főbb területet érintenek: a színpadgépezetet, a nézőtéri akusztikát, a strangokat, a helyiségek funkcióváltását és a történelmi díszítések helyreállítását.
Ez egy nagyon nagy intézmény, rá is fér most a felújítás, mert az elmúlt évtizedekben hagyták lerohadni – emlékeztetett a főigazgató.
Az Operaház korszerűsítésének legnagyobb és legszembetűnőbb fejezete az új játszóhely, raktár és látogatóközpont, vagyis az Eiffel Műhelyház kialakítása. Az épülettel infrastruktúrát és próbarendet érintő problémák egyaránt megoldódnak majd.
Ez az épület hatalmas, sok minden elfér benne, összesen tizenkét funkciója lesz majd ennek a háznak, de a vasúti múltat sem akarjuk letagadni
– mondta Ókovács Szilveszter. A felújítás végeztével az Operába 1000-en tudnak beülni, az Erkelbe 1800-an, az itteni kamaraszínházba pedig négyszázan. Ide hozzuk majd a barokkzenét, amiért sokan megőrülnek, de nem ezresével, hanem százával. De itt kap helyet a huszadik század művészete is, így értelemszerűen a kortárs tánc is. Egy igazi réteg zenét, és művészetet kedvelők helye lehet itt, ahova a tervek szerint nemcsak kiöltözve, hanem farmerban is el lehet majd jönni.
Restellem, de most nincs időm egy 90 oldalas DLA dolgozatot elolvasni, de a tézisek nekem épp úgy zavarosak és meglehetősen semmitmondóak, mint amilyen a művészeti vezető úr a faggatón érzésem szerint volt.
Nagyon köszönöm kedves nickname és almapüré a Victor Hugo könyvet, el fogom olvasni! Ugyanígy, fórumtársi segítséggel olvastam el régebben a Lammermoori Luciát is, és nagyon élveztem.
Benjamin BAYL nem először jár nálunk. Purcell "The Fairy Queen_/A tündérkirálynő c. operáját is ő vezényelte 2016-ban, -és mint ahogy tegnap a Cosiban, - ott is cemballon játszotta recitativokat az énekeseknek élvezetes improvizációkkal.
Micsoda Cosi fan tutte!!!
Végre egy jó, nem is jó, hanem nagyszerű külföldi karmester, Benjamin Bayl. Egy príma vendég bariton: Wolfgang Bankl. És a két csodanő: Horti Lilla és Balga Gabriella. Csak ennyi kell ahhoz, hogy Mozart zenéje áradjon órákon át, betöltve a teret és szívünket. Méltánytalan lennék, ha kihagynám a többi szereplőt, Pataky Dánielt, Nagy Zoltánt és Szemere Zitát, mert ők is hozzáadtak mindent, ami csak telt tőlük. Egy csodás este.
A jövő évadra befizetnék egy Balga-Horti bérletre.:)
Lefelejtettem: az Aix-en Provence-i Violetta ha jól emlékszem, Sass Sylvia volt.
A Scala valamelyik "évadnyitó" előadásán Damrau - második gyermekét várva - széken ülve halt meg, Violettaként. Egyébként abszoltú érthető és helyeselhető.
Törpék, lángoló ember, liftező szoba, pocsolya stb: látványelemek egy korlátozott lehetőségű színpadon. Belefér. Feldobja a darabot és a produkciót, ahogyan pl. a -nekem- Giocondánál sokkal unalmasabb Mefistofeléből Kovalik szuperrevüt varázsolt. Legalább vizuális élmény lett, nem kicsit, nagyon.