Bejelentkezés Regisztráció

Balett-, és Táncművészet


5786 joska141 2019-04-08 05:18:26 [Válasz erre: 5785 trapper 2019-04-07 20:18:11]

Lehet fokozni: Cikk a nemzetközi sajtóból:

https://hvg.hu/kultura/20190407_A_Guardianig_jutott_Okovacs_kerese_az_Opera_enekeseihez_hogy_valljak_magukat_afroamerikainak?s=hk

Főigazgató Úr a témában a magyar sajtónak történő reagálásáról már említést tettem az „Erkel Színház” fórum 9843 hozzászólásában. Nem fért bele az ízlésvilágomba, hogy az Ő kifejezetten személyre vonatkozó „kérdéseit” idézzem.

Azonban az idézett cikk szerint:

„A The Guardian is megkérdezte Ókovács Szilveszter főigazgatót, igaz-e a hír, de ő válasz helyett csak olyanokat kérdezett, mint hogy mi számít feketének, vagy hogy ha Barack Obama szerepelni akarna, azt megtehetné-e, miközben van fehér a nagyszülei közt.”


5785 trapper 2019-04-07 20:18:11

Hát ez már mindennek a "top of all" Ókovács!
Azonnal távoznia kell!

https://24.hu/kultura/2019/04/05/afro-amerikai-eredetuk-kinyilvanitasara-kerte-az-operahaz-a-porgy-es-bess-magyar-muveszeit/?fbclid=IwAR3WlYJwfmPrMvREfZz4OGzgd6vTpIs82n9a_ID2ISo5L6cWEqXCJG1m5MA 


5784 Búbánat 2019-04-02 22:32:07 [Válasz erre: 5781 flavia 2019-04-01 21:28:59]

A születésnapos tenor, avagy „Energiaital és bújnivaló"

ÓKOVÁCS SZILVESZTER2019.04.02. 10:54 Origo.hu

Gulyás Dénes 65. születésnapjára.  (A cikk második felében.)


5783 lujza 2019-04-02 02:41:07

Az MTE művészeti vezetője Volf Katalin lett, és létrehoztak egy művészeti tanácsot is, melynek tagjai Orosz Adél, Pártay Lilla, Hágai Katalin és Keveházy Gábor. Ha meggondolom, csupa olyan kiváló egykori balettművészünk, aki ebben az intézményben végzett valaha, és hosszú pályafutása alatt, a nézők szeme láttára vált itthon (és külföldön) nagy művésszé, és táncosi karrierjét is itthon fejezhette be. Tudásuk és művészi nagyságuk megkérdőjelezhetetlen.

Emlékszem, amikor Seregi László azt mondta Volf Katalinra, hogy ő egy anatómiai csoda. Húsz éves volt akkor, amikor őrá alkotta meg Júlia koreográfiáját, és huszonöt évvel később, a darab negyedszázados jubileumán még ugyanúgy el tudta táncolni ezt a nem könnyű szerepet.


5782 IVA 2019-04-02 00:42:35 [Válasz erre: 5781 flavia 2019-04-01 21:28:59]

Elgondolni is képtelenség, hol tartana ma a magyar balett, ha a Népszava (mondjuk) a rendszerváltástól folyamatosan annyi figyelmet fordított volna a Magyar Állami Operaházra és balett-társulatára, mint választási kampány idején.



5780 Edmond Dantes 2019-03-31 06:43:27

Off Wolf "Katalint" szerintem mindig mindenhol Wolf Kati neven konferaljak, szolitjak, ahogyan pl. Jaszai es Torocsik is mindig mindenhol Mari. Volfi -ahogy tudtommal a szakma nevezi vagy nevezte legalabbis regebben- a szinlapokon es a sajtoban Katalin volt es maradt.


5779 joska141 2019-03-30 07:27:53

Tisztelt Fórumtársak!

Mindenkitől, különös hangsúllyal „Shiva”-tól, nagy-nagy elnézést kérek, hogy a 5773.számú hozzászólásomban hibásan, Wolf Katalinnak írtam Volf Katalin nevét. Semmilyen értelemben nem volt szándékomban egyik hölgyet sem megbántani, különösen bármilyen területen végzett teljesítményüket ezáltal kétségbe vonni. Egyszerűen elgépeltem egy szót és – mivel mind a két név létező név – a beépített helyesírás ellenőrzőm sem jelezte. Annyira pedig még nem fejlett, hogy a mondat értelméből figyelmeztessen a két név eltérésére.

Még egyszer elnézést a gépelési hibáért. Elegendő lett volna csak annyit írnom, hogy a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem ellentétének újabb megnyilvánulását lehetett tapasztalni, az idézett Népszava cikk olvasása kapcsán.

Még egy teljesen szubjektív, nem mentegetőző megjegyzés: amikor visszaemlékszem, hogy láttam Volf Katalint a Diótörő-ben Mária hercegnőként, vagy hallottam Wolf Katalint a Vuk című rajzfilm főcímdalát énekelni, bennem mind a két név azonosan hangzik és beszédben is azonosan ejtem ki.

„Shiva” fórumtársnak abban is igaza van, hogy én – betűhíven idézem a 5775.számú hozzászólásból: - „a balettehez” nem értek.


5778 IVA 2019-03-30 03:14:24 [Válasz erre: 5776 ebera 2019-03-29 23:20:55]

OFF: A tehetségkutató pedig egy szó (méghozzá egy köznév, amely elé névelő kívánkozik a magyar nyelvben, amelyben célszerű a mondatot vesszővel tagolni is), ezer mérföldre innen is magyar nyelven. (Bocsánat, de „ha már kioktatunk”…)
És még mindig OFF: Azt miért nem kifogásolják a kedves fórumozótársak, hogy míg mi itt ingyen írunk hibátlanul vagy hibásan, a Népszava szerzője (akinek nincs se neve, se nickneve), nyilván fizetésért, több nyelvhelyességi, kisebb helyesírási és mondatszerkesztési hibát is ejtett?


5777 IVA 2019-03-30 02:50:56 [Válasz erre: 5775 shiva 2019-03-29 21:39:48]

OFF:
Tisztelt Shiva! Nyugodtan lepődjön meg: Joska 141 nem emlegette Wolf Katalint (aki nem egy tehetségkutatóban volt énekesnő, hanem általában ez a foglalkozása, és mellesleg részt vett egy tehetségkutató vetélkedőn is), hanem a balerina Volf Katalin nevét írta hibásan. Ilyen „vétség” gyakori a fórumon, mindnyájunk hozzászólásaiban előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, tévedések, még ha igyekszünk is elkerülni azokat. Látja, Ön is elhibázta a „balettehez” szó írását, de ennél komolyabb dologban is téved: akár igaza volt „kórista” fórumtársunknak abban, hogy az az igazi kultúra, ahová most jutott Magyarország, akár nem, ez semmilyen összefüggésben sincs azzal, hogy egy fórumozó helytelenül ír le egy nevet. Bárcsak ilyesmin múlna egy ország kultúrája! Az nem tűnt fel Önnek, hogy Joska141 (akivel nekem számos esetben akad nézeteltérésem e fórumon, míg máskor egyetértünk) néha kemény véleményeket ír, de mindig tisztelettel, és sohasem személyeskedik?


5776 ebera 2019-03-29 23:20:55 [Válasz erre: 5775 shiva 2019-03-29 21:39:48]

Volf Katalin valóban nem azonos Wolf Katalinnal. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, ebben is igaza van. Tehetségkutató pedig egy szó ezer mérföldre innen is magyar nyelven, ha már kioktatunk.


5775 shiva 2019-03-29 21:39:48

Tisztelt Joska! Miután múltkor egy önérzetes kórista azt bizonygatta, hogy az az igazi kultúra, ahová most jutott Magyarország: meg sem lepődöm azon, hogy Ön Wolf Katalint emlegeti (aki - ahogy ezt itt néhány ezer mérföldre Budapesttől is tudjuk - egy tehetség kutatóban volt énekesnő), de aki nem a Kossuth-díjas, Örökös tag, stb. stb.: Volf Katalin! Csak kicsit más (otthon). Ja: és valóban szuper otthon a kultúra! Gratulálok! (kérem, hogy a kóristák ne reagáljanak, bár nem fogják tudni megállni, de ez van! Ők a balettehez is értenek, akárcsak minden máshoz. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


5774 trapper 2019-03-29 19:41:58

Remek hír! 

Mind Ókovács, mind Solymosi, alkalmatlan emberi, de társadalmi, közösségi kapcsolatokra egyaránt. Lelketlen, elmebateg emberek!

 


5773 joska141 2019-03-29 18:08:45

Mai cikk a Npszava online oldaláról:https://nepszava.hu/3030807_nem-hodoltak-be-okovacs-szilveszternek. A cikk említi, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetője Wolf Katalin lett. Ókovács Szilveszter kifejezett kérése, együttműködési feltétele volt, hogy a művészeti vezető Solymosi Tamás legyen.

Nem tudok állást foglalni, de ez a hosszan elnyúló, végét nem látható ellentét az Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem között nem biztos, hogy az ország művészeti teljesítéményének fokozását szolgálja....


5772 IVA 2019-03-28 04:09:03 [Válasz erre: 5770 Edmond Dantes 2019-03-27 13:32:33]

Jól emlékeztem: (én is úgy, hogy valamikor az 1980-as évek elején) a pesti Operában is szerepelt a Royal Ballet a Manon-balettel (és talán még a Mayerlinggel is, de erre nem esküszöm meg). Emlékemet ez a cikk erősítette meg: https://www.pestimusor.hu/index.php?sect=main&alsect=cikk&id=7771
MacMillan Manonja mérföldkő volt az életemben, voltam Lescaut és Des Grieux is. A világon sokfelé játsszák, ezzel szemben a hazai közönség eddig mindössze kétszer találkozhatott vele, a 80-as évek elején a Royal Ballet vendégjátéka alkalmával” – nyilatkozta Solymosi Tamás. Én pedig azért emlékeztem rá, mert, noha a Manon-témáért gimnazistakorom óta rajongok, nem törtem magam, hogy megnézzem ezt az előadást.
Köszönöm a balett zenei anyagának ismertetését.
(Egyébként a Manon-balett és a Manon-operák is a kolostoros színpadi művekhez tartoznak – ha Des Grieux nem szökteti meg a lányt. Feltéve, hogy a zárdában is regényesre fordult volna a sorsa.)


5771 Boglárka Simon Hatala 2019-03-27 13:38:18 [Válasz erre: 5765 Amalgám 2019-03-26 21:08:04]

Tisztelt Amalgám, röviden reagálnék az egyik gondolatára, és kicsit hosszabban egy másikra.

„ A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának.”

Ebben az értelemben használtam a prímabalerina kifejezést, a félreértés inkább ott van, hogy az én értelmezésemben egy jól funkcionáló együttesben egybeesik a művészeti kiválóság és a pozíció. Aki „amúgy” nem alkalmas vezető szólistának, arra miért osztanak művészileg érzékeny főszerepeket? Aki meg alkalmas, azt miért ne neveznék ki? 

„hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó”  -  itt több dolog összemosódik. Vannak a balettnek olyan feladatkörei, amelyek a világon sok helyen jelen vannak, így átjárhatóak nemzetközileg is, de ettől még nem evidens a különböző feladatkörök közti átjárhatóság. Attól még, hogy valaki remek Solort táncolt New Yorkban és Moszkvában, még lehet pocsék Petrucchio Budapesten, gyenge az In the Middle-ben Londonban, Mandarinnak meg esetleg Lajosmizse alsón is botrányos.

De egyébként mit jelent az, hogy „legjobb megítélés”? Ezt hogyan lehet lemérni? A sokféle értékelési szempontrendszer, amely egyszerre létezik, gyakran konkrétan kontradiktív elemeket tartalmaz. Én sokat gondolkodtam, de nem tudok olyan táncművészről, akit a szakma és a közönség minden tagja egységesen és ugyanúgy ítél meg. Olyanról igen, aki jól „eladható”, divatos, ezért nagyon sok helyen szerepel. Vagy népszerű. Olyanról is tudok, akit sokan tartanak nagyra (és általában eltérő okokból!) De olyat nem ismerek, akit mindenki, sőt, még olyat sem, akit a táncélet meghatározó szereplői (pedig ez nyilván egy szűkebb csoport), minősítenének teljes egyetértésben – ami szerintem rendben is van, hiszen a művészetben tényleg alapvető szempont a „nekem ez tetszik/nem tetszik”. Sokszor olyan balettmestereknek, igazgatóknak van homlokegyenest eltérő véleménye egy táncművészről, akik egyébként egymástól függetlenül magas szakmai tudással és reputációval rendelkeznek. Mindenkinek, a legnagyobb sztároknak is vannak szakmai bírálói, akik szerint nem megérdemelten kap az illető lehetőségeket, és mást kellene inkább promotálni. Nem tudok olyanról sem, akinek az előadását mindenki élvezi.  Az lehet, hogy Önhöz, a nézőhöz ezek a nézetkülönbségek nem jutnak el és olyan érzése alakult ki emiatt, hogy szakmai összhang van. És mivel még a legszélesebb körben pozitív visszajelzéseket kapó táncművészek sem alkalmasak minden feladatra, megint visszajutunk oda, hogy nincs egy mindenek felett álló, objektív alkalmazhatósági értéke egy frissen végzett fiatalnak (vagy a pályán lévő művésznek). Az ő piaci érteke és pályaalkalmassága attól is függ, hogy milyen repertoárt akar építeni egy adott balettigazgató, neki milyen az ízlése és milyen pozícióra keres embert. Ez egy szituatív és változékony evaluáció. A kérdés egyébként szerintem nem is ez, hanem az, hogy mi élvezzen prioritást, egy igazgatói művészeti vízió, amihez az vezető a saját művészi szabadsága keretében alkalmazza a legjobban passzoló művészeket (ilyen a német modell például), vagy a meglévő képzésre és a társulati tagokra alapozva alakítsa ki a vezető a művészeti koncepciót, ahhoz viszonyítva, amire ezek az emberek alkalmasak, amiben ők tehetségesek. Kvázi a társulatnak és a képzésből kilépő növendékek keresnek igazgatót (korábban ilyen volt a magyar modell) vs egy színháznak, mint intézménynek keresnek igazgatót, és ő a saját társulatát hozza létre. Már elmondtam itt a fórumon, hogy én nem teszem le a voksomat egyik verzió mellett sem, mert mindkettő alkalmas az értékteremtésre, de az egy valid vita, hogy adott helyzetben melyik miért jó vagy rossz döntés. De: nem csak egy út létezik és sokféle kritériumrendszer van.

Az egy logikailag több ponton hibás levezetés, hogy

1. csak egyféle magas minőség létezik a táncművészetben

2. azt csak egyféle úton lehet elérni

3. objektíven mérhető, hogy ennek eléréséhez mi kell

4. az a társulat, amely azt mondja magáról, hogy ezt a minőségi sztenderdet tartja be, az ezt ténylegesen be is tartja

5. és csak ez alapján születnek döntések

6. tehát, akit oda felvesznek az nagyon jó a „táncban”

7. akit nem vesznek fel, az nem elég jó

8. aki elveszti az állását a társulatban az sem elég jó

Ezzel nem minősítenék egyetlen társulatot sem, nem is szándékozom, nem kérdőjelezem meg a végső döntések helyességét sem, kizárólag a logikai levezetést vizsgálom. A probléma azért is nagyon érdekes, mert a fenti hibás logikai lánccal (vagy elemeivel) a világ több olyan együttese kapcsán találkoztam, főleg Németországban, ahol a vezető valamiért nem vállalja fel, hogy döntései az ő személyes ízlését, vagy kultúrpolitikai érdekeket tükröznek. 


5770 Edmond Dantes 2019-03-27 13:32:33 [Válasz erre: 5769 IVA 2019-03-27 04:35:31]

Köszönöm a linket, annál is inkább, mert megírásakor még nem voltam itt a fórumon. Plusz kicsit nosztalgiázhattam és kutattam ROH-Manonilag és igen: az a Manon (is) Massenet-"egyveleg" zene, valószínűleg azonos vagy nagyon hasonló lehet(ett) a pestivel/-hez. Azonos a koreográfus, Kenneth MacMillan. Hálám jeléül :-) megosztok 1-2 infót: a produkció világpremierje 1974. március 7-én volt ROH-ban. A zenék pedig a következő Massenet-ekből: La Vierge (1880); Elegie, Op. 10 No. 5; Il pluvait (1871); Le Cid (1885); Esclarmonde (1889); Griséldis (1901); Thaïs (1894); Éve (1875) – Malédiction; Poème pastoral (1872) – ‘Crépuscule’; Ariane (1906); Thérèse (1907); Cendrillon (1899); Cléopâtre (1914); Don Quichotte (1910); Bacchus (1909); Le Roi de Lahore (1877); La Navarraise (1894); Sapho (1897 rev. 1909)


5769 IVA 2019-03-27 04:35:31 [Válasz erre: 5761 Edmond Dantes 2019-03-26 09:59:26]

Vajon a „ROH” Manon-balettje Massenet Manon-operájának zenéjére készült? Kérdem, mert a MÁO-ban bemutatott Manon-balett nem „operazenére”, hanem Massenet egyéb műveinek felhasználásával. Ld. (nem az önreklám kedvéért): http://www.momus.hu/article.php?artid=6831


5768 IVA 2019-03-27 03:41:15 [Válasz erre: 5764 Amalgám 2019-03-26 21:04:15]

A fórumon való jelentkezéseknek, működésnek, rövidségnek vagy terjedelmességnek nincsenek kötöttségei.


5767 IVA 2019-03-27 03:38:50 [Válasz erre: 5751 Amalgám 2019-03-25 08:43:37]

Köszönöm a kiejtési tippedet a balerina nevére vonatkozóan. Természetesen csak azért ütköztem meg ezen a kérdésen, mert bizonytalan lettem abban, hogy kötőjellel vagy kötőjel nélkül kell-e toldalékolni a nevét. Talán találkozom egyszer az Operaháznak olyan reklámanyagával, amelyben a művésznő maga mutatkozik be.
Nem „bérletes” vagyok, hanem bérletes és jegyvásárló is. Bármilyen jegyet persze mindig lehet kapni, de attól óvakodom, hogy pénzt adjak ki olyan helyért, ahol elém ülhet egy mindent kitakaró nagydarab ember; olyanért, ahol a zenei élményt megzavarhatja a színházi dolgozók hangoskodása a ruhatár felől, vagy túlságosan messze van a színpadtól (az utóbbi csak opera-előadás esetében zavar kevésbé).
Így aztán átlagon felüli nézői szorgalmam ellenére is akadnak, akiket nem látok egy-egy szerepben, illetve akiket akár három alkalommal is, igen rövid időszakon belül, ezért nem győzöm átkozni a művészetet ipari termeléssé alacsonyító tömbösített műsorrendet.


5766 IVA 2019-03-27 03:33:51 [Válasz erre: 5750 Amalgám 2019-03-25 08:41:06]

Kedves Amalgám, ha nem akarok szemet hunyni a realitások felett, illetve reális tapasztalatokkal beszélek a vágyaimról, akár pesszimista is lehetnék, nemhogy szkeptikus. Úgy gondolom, az Operaház újranyitásának sejtése és az Eiffel Műhely balettjátszási alkalmaságának ismerete nélkül, az említett Erkel színházi tapasztalatokkal Sztravinszkij visszatérése elméleti téma, még inkább afféle álmodozás. Persze hogy kell, hogy jó lenne, függetlenül attól, hogy ki hányadik helyre sorolja a XX. századi zeneszerzők közt. Bartókot játszani viszont, három színpadi művét ugyanazon az estén, „magasművészetet” művelő csúcsintézménynek kötelező (lenne).
Ugyanakkor ortobaságnak tartanám, ha Sztravinszkij halálának 50 évfordulója „méltó” megünneplésére valakinek eszébe jutna felhívni a figyelmet Sztravinszkij jelentőségére (még inkább önmagára) azzal, hogy műsorra tűzi a zeneszerző (akár) valamennyi színpadi művét! Mert ostobának tartom a mennyiségi teljesítménnyel hivalkodó kampányokat, mint pl. a Richard Strauss- vagy a Puccini-évfordulók, mert sokkal méltóbb és figyelemfelhívóbb tiszteletadás kevesebb (akár csak egy), de a lehetőségekkel számoló, magas színvonalú bemutató. Úgy érzem, Béjart koreográfái ma is hatnának. Ha azok előadási jogát újból megvennénk, ismét autentikus szakemberek betanításával, nos, az méltó tiszteletadás lehetne.
A repertoárból az Andrássy úton „maradt” Csipkerózsika, A hattyúk tava, Don Quijote, művészi minőségüket tekintve, sajnos a repertoár jelentéktelen része, amelyektől meg kellene szabadulni.
Az Erkel Színházban való játszhatóság korlátai helyett sajnos az adaptálók korlátolt tehetségét és/vagy igényességét tapasztaltam. Abszurdnak tartom, hogy a Giselle II. felvonásának színpadán nem látható a sírhant. Az Operaház 1980-tól 1984-ig tartó renoválása alatt is áthozták a Giselle-t az Erkelbe, igaz, még Fülöp Zoltán csodálatos díszleteivel, ám érdekes módon akkor még jutott hely egy sírnak a színpad szélén. De miért is várok megoldást az operaházi előadások adaptálására, ha a mindig is az Erkelben adott Bahcsiszeráji szökőkút III. felvonásának díszletét, de még a rendezését sem tudták (vagy nem is akarták) rekonstruálni?


5765 Amalgám 2019-03-26 21:08:04 [Válasz erre: 5762 Boglárka Simon Hatala 2019-03-26 11:17:57]

Tisztelt Simon Hatala Boglárka, nagyon hálás vagyok a válaszáért, röviden tudok most felelni Önnek mind a két témában, mivel az esetleges látszat ellenére nem rendelkezek korlátlan beírási kapacitással ezen a fórumon, inkább csak időszakonként van lehetőségem itt érdemben kifejteni a véleményem.

Talán meglepő, de O/O és a prímabalerinaság kérdésében is legalább annyira egyezik a véleményünk, mint korábban az anyagiakéban, valószínűleg a fogalomhasználatunkban van különbség. A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának. Bocsásson meg, de azért bármennyire is helyet követelek a közönségízlésnek mint legitim „balettometriai” eszköznek a táncművészeti teljesítmény megítélésében, azért sehol nem írtam azt, hogy O/O karaktere a lépésanyag végrehajtásával önmagában megvalósítható lenne, és ne igényelne magas fokú szerepformálást, művészi tudást és átélést. Vonatkozó bejegyzésem (5748) utolsó bekezdését alaposan átvolvasva is nyilvánvalónak kell lennie, hogy milyen mértékben alkalmaztam a hivatalosabb, besorolási  jellegével a fogalmat, és úgy vélem, én legfeljebb igen csekély mértékben hathattam közre a félreértés létrejöttében. A kérdés feszegetése talán onnan indult ki, hogy megkaphatja-e prímabalerina (principal) mellett pl. kartáncos is a szerepet, és bár az adott esetben pont a szerepformálás terén többek által nem túl erősnek tartott művészről volt szó, a kérdés azért érvényes maradt. Innen lehet vizsgálat tárgya, hogy milyen fokú a korreláció – vagy melyik balettkultúrában milyen fokú a korreláció – a művészi besorolás és a művészi bravúrszerepre való kijelölés között, vagy az életpályaszakasz és a kijelölés között – jobbára akkor, ha alacsonyabb besorolásban vagy kezdeti pályaszakaszban is rendelkezésre áll a művészi képesség, vagy pedig akkor, ha pont a magyar operabalett esetét nézzük, ahol tudjuk, hogy időnként azért kezdenek komoly szólótáncosi háttérrel, esetleg akár hozott és érvényes O/O alakítással is rendelkező, de külföldről érkezett balettáncos-hölgyek a karban, esetleg kicsivel fölötte.

A második kérdéskörben – mennyire ítélhető meg egységesen a balettművészi teljesítmény – megismerhettük egymás álláspontjait, amelyeknek talán nehéz közeledniük egymáshoz, hiszen az Öné egyértelműen szakmai jellegű, az enyém talán nézőközpontú. Mindenképp felülvizsgálom azt a véleményem, hogy relativisztikus lett volna a megközelítése – második beírását követően valójában a bármely megközelítésre és eredményre nyitott, semleges, korrekt tudományos módszert vélem azonosítani ­–, de közléseit továbbra is úgy tudom csak értelmezni, hogy a balettművészi teljesítmény a legrosszabb esetben is mérhető és értékelhető, legfeljebb alrendszerenként, de azon belül egységes szabályokkal, amelyeket az AD, vagy a saját kis mikrokozmoszának, azonos szabály szerint működő elemi balettkulturájának tekintett balettszínházban a közönség változatlanul jogosult módon alkalmazhat. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban nem létezik az alrendszerek fölött rendszer is, hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó, illetve számos, ezekétől eltérő módszert alkalmazó hely. Félek, hogy ezen a téren nem tudjuk áthidalni a szemléletbeli különbséget, bár idővel végső soron semmi sem lehetetlen.


5764 Amalgám 2019-03-26 21:04:15 [Válasz erre: 5758 IVA 2019-03-26 05:17:54]

Kedves IVA, köszönöm szépen a visszatérési igyekezeted, ugyanakkor az üzenetváltásaink kialakult ritmusára és terjedelmére való tekintettel jelzem, hogy sem kötelező sietséghez, sem udvariasan nagy terjedelemhez nem ragaszkodok a továbbiakban, mert bár érdekes, a balettéletben jelenleg talán forrónak számító témákat érintünk folyamatosan, meglehet, hogy mostanra a válaszadás racionális korlátainak határaihoz érkeztünk – az én esetemben legalábbis nagy valószínűséggel, így válaszolni kapacitásbeli okokból talán a jelenleginél is ciklikusabban, egyúttal pedig jóval szerényeb terjedelemben tudok majd.


5763 Amalgám 2019-03-26 21:03:15 [Válasz erre: 5756 lujza 2019-03-26 01:34:47]

Kedves Lujza, nagyon szépen köszönöm az összevont válaszát, amelyet igen hasznosnak találtam. Pillanatnyilag nem tudok közvetlen választ adni az egyes pontjaira, de felvetéseit az idők során, legalább közvetett módon nagy valószínűséggel megválaszolom majd itt, elsőként talán rögtön a kettővel fentebbi bejegyzésemben, ami leginkább az Odette/Odile játékértelmezéssel kapcsolatos félreértéseket tisztázhatja.


5762 Boglárka Simon Hatala 2019-03-26 11:17:57 [Válasz erre: 5749 Amalgám 2019-03-25 08:38:16]

Tisztelt Amalgám, két gondolatára reagálnék. „Nem tudom, hogy Odette/Odile feltétlenül prímabalerina szerep-e még, akár itt, akár a világban.“ Attól, hogy valaki a lépésanyagot meg tudja csinálni színpadon, olyan értelemben, végigmegy nagy vonalakban rajta (amire ma már sok együttes kartáncosai is képesek), attól még nem feltétlenül táncolta el Odette szerepét. Akár egy átlagember szerepelhet egy előadásban Rómeóként, el tudja olvasni a darabot, meg tudja tanulni a szöveget, a rendezői instrukciókat, technikailag ennek semmi akadálya. Ettől még Rómeó a világ drámairodalmának egyik legnehezebb szerepe marad és szerintem Latinovits előadása nem attól volt műalkotás, hogy több szót tudott, gyorsabban tanult vagy hangosabban tudott beszélni mint Józsi, a statiszta. Túl azokon a finom részleteken, amelyek a táncban egy nagy művész finom kéz-gesztusaiban vagy lábfej-gördülésének mikéntjében is megnyilvánulnak, a balettművészet a közönséggel való kommunikációról és találkozásról szól sokunknak. A színpadi jelenlétről, amelyhez ez a táncstílus csak egy eszköz. Egy finom eszköz, amely az európai kulturális tradíció legszebb eszméit őrzi minden lépésében. De önmagában a mozgásanyag kivitelezése még nem művészet. Hiszen akkor egy pontosan beállított humanoid robottal is megcsináltathatnánk, vagy egy számítógépes animációval.


 „...a balett-táncosok megítélése elég egyértelműen standardizált.“- írja. Nem az. Még a tánctudományi, táncmedicina kutatásokhoz is alig-alig tudunk összehozni homogén, összevethető alanyokból álló vizsgálati csoportokat (vagy inkább nem), pont a nagyon eltérő szakmai outcome variációk miatt. A „balettművész“ kifejezés valójában egy szociológiai-művészetfilozófiai  megközelítés, amely a valóságban számtalan feladatkör összessége. Ezek a feladatkörök egymástól nagyon nagy mértékben eltérnek mind a fizikai, mind a balett-technikai, mind a művészeti aspektusokban. Minden balettművész ezeknek a feladatköröknek egy bizonyos, változékony spektrumára alkalmas csak, mind művészileg, mind alkatilag, mind technikailag. És nem csak a szóló szerepkörökről beszélünk. Egy kartáncos nem feltétlenül tud kevesebbet, mint egy szólista, klasszikus balettkarban táncolni, szinte együtt lélegezni a kollégákkal, tartani a térformákat egy speciális képesség. Karaktertáncos sem attól lesz valaki attól, hogy megöregszik. Stb. A repertoár kiszélesedésével posztklasszikus modern, stb. szegmensek is megjelentek és ezek tovább növelték a feladatkörök számát és ez érvényes a hierarchia minden szintjén. Lehet valaki lenyűgöző Forsythe balerina és nézhetetlen klasszikusban, és vica versa. És természetesen ez létező szempont a társulatba való bekerülésnél is, ugyanis repertoár és ízlésfüggő, hogy abba a társulatba ki passzol. Ha a repertoár Seregi darabokból áll főleg, akkor a szép lábú, jól forgó, de színpadi szerepek színészi megformálásában kevésbé tehetséges fiatal jelentkező teljesen alkalmatlan is lehet, ha valahol a repertoár nagy része posztklasszika, akkor lehetséges, hogy a társulatba nem fog passzolni a Vaganova akadémia frissen végzett növendéke, egy kis iskola szabálytalan alkatú diákja meg igen. Van olyan együttes, ahová hiába jelentkezik bárki, aki nem az együttes saját iskolájában végzett. A „technika“ értékelése sem standardizált. Mert a balett-technikának pl. része a kiforgatottság, a karok esztétikája, a formanyelv ismerete is. A 8 szabálytalan pirouette vagy a 2 db tiszta technikával megforgott az “értékesebb”? Kisebb ugrás gyönyörű karmunkával, vagy óriási emelkedés, de “civil” karokkal? Van olyan igazgató, aki nagyon fontosnak tartja a klasszikus szabályokat és nem venne  fel olyat, aki sokat tud forogni, de nem szabályosan. A másik vezető meg szupersztárt csinál belőle. Van, akit nem érdekel, hogy „befelé” dolgozik egy klasszikus főszerepet eltáncoló művész. Van, aki emiatt a karba is alkalmatlannak véli. Az en dehors például elvileg egy alapvető technikai kérdés, és teljesen vegyes az értékelése. Kinek milyen az ízlése, miért fontos neki alapvetően a táncelőadás. “Vérre menő” viták zajlanak a szakmán belül, hogy milyen magas lábemelés az, ami szakmailag rendben van, vulgáris vagy kiemelkedő teljesítmény, ha valaki a „füléhez” emeli a lábát? A közönség lelkesedik xy-ért, mert nagyokat ugrik és érdekes színpadi jelenség, a szakma meg borzadva nézi, hogy “koszosan dolgozik”. Egy kritikusi kör és egy igazgató brandingeli a kedvencét, a magazinok tele vannak a lelkes kritikákkal, a közönség meg elalszik rajta. Kisebb ugrás, kevesebb pirouette egy olyan előadódótól, akinek az előadásán elsírja magát a közönség egy része a feltörő érzelmektől, vagy az akrobatikus ügyesség?  Stb. Viszonylag új jelenség, hogy a szubjektív igazgatói és koreográfiai döntéseket (amelyekhez egy igazgatónak szerintem joga van), megpróbálják úgy beállítani, mintha valamilyen objektív szempontrendszernek felelnének meg, és hát „sajnos“, xy nem hoz egy szintet. 
A képzés kereteiben vannak más szempontok is, sok iskolában évfolyamokra lebontott minimumkövetelményeket ír elő a tananyag, ez azonban egy oktatástechnikai kérdés, iskolánként változó, elsősorban a pedagógia munkát könnyíti meg, mert évfolyamonként egy szűk sávba szorítja a növendékek képességeit és a versengést erősíti, amelynek lehetnek pozitív hozadékai. Ez a klasszikus frontális módszer egyik velejárója és a non-inkluzív balettoktatásban egy bevett gyakorlat, de természetesen vannak más utak is. A balett”versenyek”ről annyit szeretnék elmondani, hogy rendezvényenként más és más, hogy kit és mit pontoznak fel és kit le, ki és miért kap díjat. Elképesztően a különbségek. És ideális esetben nem az számít, hogy ki nyer, ez inkább egy remek lehetőség bemutatkozni, kapcsolatokat építeni, tanulni egymástól. De látható, hogy az aktív pályán nem közvetlen a kapcsolat a szakmai siker és a korábban balettversenyeken elért eredmények közt. Az, hogy a balett ilyen nagy mértékben szubjektív, az szerintem egy csodálatos dolog, mert így sokféle nézői ízlés megtalálja a maga örömét és sokféle alkotói ízlés is a maga legihletettebb előadóját.
Mivel a valóságban a létező feladatköröknek egy kisebb spektruma az, amelyben egy balettművész a képességei legjavát adja, az ő művészeti kibontakozása nagyban függ attól, hogy milyen munkákat adnak neki - és erre ma a legtöbb művésznek gyakorlatilag nincsen ráhatása. A legnagyobb művészt is meg lehet buktatni és tönkre lehet tenni neki neki nem való feladatokkal és egy gyenge közepest is lehet futtatni. Lehet olyan repertoárt építeni, amiben a színészi tehetség a legfontosabb, lehet olyan, amelyben a test fizikai szépsége, lehet olyat, amelyben az akrobatika, lehet olyat, amelyben a hagyományok őrzése, lehet olyat, amelyben a kreatív új alkotások, stb.  Én nem teszem le a voksomat egyik mellett sem, csak azt szeretném kifejezni,hogy ezek választások, nem kényszerek.


5761 Edmond Dantes 2019-03-26 09:59:26 [Válasz erre: 5758 IVA 2019-03-26 05:17:54]

Folytatva előző (5760) beírásom végét: úgy látom, a balettrepertoárt sem lehet, nem érdemes örökre beégettnek várni vagy remélni. Ahogyan operák, sőt operai korszakok, stílusok kimentek a divatból, -némelyikük idővel-egy időre visszatér, akkor mások szorulnak hátrébb- ugyanúgy nem marad érintetlen a balettrepertoár sem. Az az érzésem, hogy bizonyos darabokat nem a zenéjük, hanem a koreográfiájuk és legfőképpen a látványuk tart életben. A repertoár lassú (lassú?) lecserélődése nem tegnap kezdődött. 1996 nyár elején pl. a ROH már nem játszott operát, "jobb híján" balettelőadásra ültem be éspedig Massenet Manonjára. Nekem ez akkor meglepetés volt = operazenére egész estés balett, azóta elég általános gyakorlat lett mint ahogyan egy rakás, nem-balettzenére koreografált balettprodukció itthon, külföldön. Seregi László mondta, hogy "kockánként raktam össze A makrancos Katát Goldmark zenékből". A példák száma végtelen. Nem beszélve a táncszínházak, kortárs balettek hatalmas térnyeréséről: ők aztán végképp nem egész estés klasszikusokat játszanak -"újragondolt" vagy akár hagyományos kivételek mindig akadhatnak- klasszikus és modern/kortárs zenékre készített koreográfiákat annál inkább. Kurz: siker-operák, sikerszerzők kikoptak -némelyek visszatérek ld. feljebb- ugyanez a tendencia a balettben.


5760 Edmond Dantes 2019-03-26 09:36:36 [Válasz erre: 5756 lujza 2019-03-26 01:34:47]

Itt OFF Én bizony úgy gondolnám, hogy Sztravinszkij -úgy harmad-negyedmagával- bizony a 20. szd. legnagyobb zeneszerzője, legalábbis kb. 1925-30-ig írt darabjaival. Na de egy másik "legnagyobb", Richard Strauss is úgy 1920-ig írt műveivel van ott a képzeletbeli dobogón, ahogyan Bartók az 1910 utáni övéivel. Prokofjevet, Sosztakovicsot hogy úgy mondjam, rossz beidegződés, "becsípődés" miatt -értsd: "szovjet zeneszerzők"- nálunk sosem "csípte" (be) különösebben a közönség és ez szerintem ma sincs másként; pl. Amerikában meg átlag fölött kajálják Sosztakovics olykor (!?) bombasztikus-csinnbumm zenéjét. Kurz: rangsort állítani kockázatos mulatság :-)

ON A balettrepertoár pedig -bár nem figyelem naprakészen- radikális átalakuláson megy vagy már ment át.


5759 IVA 2019-03-26 05:26:00 [Válasz erre: 5755 Edmond Dantes 2019-03-25 15:12:57]

OFF: Igen, az Eljegyzés a kolostorban is (1983-ban, a végzős Komlósi Ildikóval). Kolostoros balettkomédiák valószínűleg nem véletlenül nem születtek, tudomásunk szerint.


5758 IVA 2019-03-26 05:17:54 [Válasz erre: 5748 Amalgám 2019-03-25 08:07:58]

Nem az én „megbocsátási” hajlandóságom, sem a balettigazgatói törekvések elismerésének kérdése, hogy a romantikus balettirodalom csúcsának tekinthető Hattyúk tava hallatlanul igényes kettős főszerepe komplex, érett művészetet feltételező feladat-e, vagy lefokozzuk tehetséges fiatalok által is teljesíthető technikai bravúrrá. Akinek az első Odette–Odíliája a 26 éves Orosz Adél volt, és még több felújítási változatban láthatta a szerepben Lakatos Gabriellát és Kun Zsuzsát, alig később Pártay Lillát is, sohasem fogja elfogadni, hogy ehhez a szerephez nem szükséges kivételes egyéniség és személyiség is. Azért állok meg itt a felsorolásban, mert az említett balerináink sem voltak magasak, sőt, Lakatos és Kun maga vallotta, hogy több szempontból nem tartotta önmagát ideális hattyúalkatnak. Viszont gyönyörűek voltak, más-más nőtípusnak megfelelően természetesen, nemcsak ellesett, hanem belülről is fakadó színészettel megáldva, és ha csak megjelentek a színpad szélén, magukra vonták a tekintetet. Ugyanezek a tulajdonságok predesztinálták őket más olyan szerepekre is, amelyeknek nem valamennyi részletkövetelménye szerint voltak elsők.
Ám nemcsak azokra szeretnék hivatkozni, akiknek az alakításán csüngtem, hanem azokra is, akik nem lettek a szerep birtokosai. Kaszás Ildikó és Dvorszky Erzsébet perfekt tudású, kiváló balerinánk volt, kísérletképpen (vagy szükségből?) eltáncolták Giselle-t is. De A hattyúk tava főszerepeiben nem léptek fel, sőt, Budapesten még Dévényi Edit sem. Ugyancsak alkati adottság miatt nem teljesedhetett ki principal táncosként a különben vonzó megjelenésű Sipeki Levente és Erdélyi Sándor. Lehet, hogy az alacsony termetű és a színészi eszköztár (inkább véna) szűkebb skálájával rendelkező távol-keleti táncosnők a  távol-keleti együttesekből kitűnnek a képességeikkel, de úgy gondolom, a magyarországi előadások ereje nem szenvedhet csorbát azért, mert főszereplőjük alakításának hatása nem elég átütő.
Azért említettem Orosz Adél akkori életkorát, mert abban az időszakban számos külsőséggel díszítetve formálta meg a két nőalakot. Platinaszőke, pasztell Odette-ként mint a szűzies tisztaság megtestesítője, és vörös loknis Odíliaként, csuda kihívó jelmezben: piros tollas fejdísszel, piros alsótütüvel, piros fodros pirosneművel, a kacérság, könnyedség kegyetlenség megannyi színével – de káprázatos technikával és Róna Viktor partnereként. (Később, az 1973-as felújításon Orosz Adél hattyúalakjainak szinte csak a jelmeze színe változott, a jellemeket belülről építette fel.) Mondanám, hogy hetekig, hónapokig nem tértem magamhoz az előadás hatása alól, de ez csak sablonos fogalmazás. Valójában ma is a hatása alatt vagyok (hiszen ez látszik is), és ezt csak azért mesélem itt el, talán nem is első alkalommal, mert úgy gondolom, ha nekem 1964-ben egy szürke novemberi délelőttön (és még számos alkalommal az évtizedek során) megadatott átélnem A hattyúk tava katarzisát, ehhez a ma és a jövő nemzedékének is joga van, és ennek a kivételes remekműnek a varázsa nem eshet áldozatául egy igazgató személyi politikájának vagy az általad ecsetelt lehetséges Odette–Odília-koncepció meghonosítsának.
Ugyanerre hivatkozom a „B balett” ügyében: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy a darabokat optimális művészi erőkkel élvezhesse. Ez nemcsak a nézőnek, hanem a műveknek is kijár. Kicsit is csiszolt ízlésű ember A hattyúk tava legutóbbi felújítását és A diótörő Solymosi Tamás által átalakított változatát elutasítja. Ezekben produkciókban a prímabalerina alkalmassága jelenleg csaknem másodrendű kérdés.
Ugyanakkor léteznek balettek, amelyekben a táncosnői alkat megkötései kevésbé szigorúak lehetnek, mint pl. A hattyúk tava, a Giselle esetében. Szintén gyerekkorom szép emléke a már említett Bihari nótája, A keszkenő, a Párizs lángjai, a Gajane, A rosszul őrzött lány, amelyek hősei köznapi, hús-vér emberek. Persze táncolni tudni kell, és vonzónak lenni sem hátrány, a színház már csak ilyen dolog.

***
Kedves Amalgám, további hozzászólásaidhoz is igyekszem majd visszatérni.


5757 IVA 2019-03-26 05:00:14 [Válasz erre: 5747 Amalgám 2019-03-25 07:56:42]

Kedves Amalgám, talán beszélgetésünk elején érdemes lett volna tisztzni, de most sem késő. Akik itt nem dicsérjük egyértelműen, de nem is szidjuk szenvedélyesen a Magyar Állami Operaház balett-társulatának (= ún. „Magyar Nemzeti Balett”) jelenlegi vezetését (név szerint Solymosi Tamást), nem tartozunk az intézmény kötelékeibe. A magam részéről néző vagyok, az voltam mindig, nézői élményekkel és tapasztalatokkal. Tehát személyesen nem befolyásolhatom azt, hogy milyen balettoktatási és -művészeti, illetve közönségnevelési rendszer legyen Magyarországon. Csak passzívan nézhetem, milyen változások történnek pl. az Operettszínházban.
Felvetéseidre először is azt tudom mondani, nekem egyáltalán nem rokonszenves, ha Magyarország a moszkvai és a szomszédos országokbeli balettkultúrákról vesz mintákat. Nem azért, hogy mindenáron mehessünk a magunk feje után, mint az ökör, hanem mert van hová tekintenünk, van honnan példát vennünk: a saját hagyományainkra, amelyek gyakorlatairól a legjobb tapasztalataink vannak.
Hogy a „modern balett” igényével létrehozott és működő vidéki balett-társulatok közül melyiknek a repertoárja bővíthető a klasszikus balett felé, van-e erre tehetségkészlet, hajlandóság, művészeti és közönségigény, azt tapasztalatok híján nem tudom.
Úgy gondolom, egy Operettszínház balettegyüttesének az a feladata, hogy az operettek balettbetétjeit és a musicalek táncait (amelyek szervesebben épülnek a drámába és a zenébe, mint az operettek esetében, tehát nem árt, ha az énekes színészek és a táncosok tudásában és alakításában átjárás van) képzett, profi és jó megjelenésű táncművészek abszolválják, tehetséges, fajtáziadús és ösztönösen stílustisztelő koreográfusok tervei nyomán. Ez nem kevés és nem könnyű küldetés! Viszont nincs szükség arra, hogy egy utcányira az Operaháztól egy szegényember operabalettje működjék, már azért sem, mert az Operettszínház helyárai is magasak, az Operaházban pedig a délelőtti előadások féláron mennek.
Korántsem értek egyet azzal, hogy meg kellene különböztetni ifjúsági és felnőtt repertoárt, pláne előadási színvonalat. A magam nemzedéke (személyes példám) és azóta több gyermeknemzedék általi tapasztalatom szerint kisgyermeket nem kell balettre vinni, A diótörőre sem. Tudom, a szülőknek, még inkább a nagyszülőknek, nem könnyű kivárniuk legalább a gyerek iskolás korát, türelmesen lemondaniuk a maguk dicsőségéről, amelyre idényük van annak árán is, hogy a gyerek egyáltalán nem csodálja az Opera épületét, a nagy Csajkovszkij-zenét, a táncosok sokoldalú, bravúros teljesítményét, viszont sokat unatkozik és élvezettel vesz részt a tömeges visítozásban. Ha viszont eljön az ideje, nem A diótörő az egyetlen balett, amit érdemes megnéznie. A csodálatos mandarint és A vágy vilamosát nem szükséges látnia, de ezeken kívül nemigen van olyan balett, amelyet nem tudna értelmezni a maga ismereteinek szintjén. A Csipkerózsika is mesebalett, és persze A hattyúk tava is, ha nem csinálnak belőle ízléstelen rémdrámát, amely a zenéjétől is idegen…
Bár az én gyerekkorom óta született és műsoron van egy Hófehérke-balett, de vajon miért nem jut eszébe valakinek, hogy fél évszázados mellőzés után felújítsa A babatündért? Gyerekkoromban nem is egyszer láttam (Humperdinck Jancsi és Juliskájának rövidített változatával adták az Erkel Színházban), kellemes „előtanulmánynak” bizonyult a műsorból szintén fájón hiányzó Coppéliához. De bevallom, ha a balettek mondanivalója megrekedt volna A diótörő és A babatündér drámai élményeinél, vagyis nem nézhettem volna hamarosan olyan baletteket, amelyek többet üzentek az emberről és az életről (Bihari nótája, A keszkenő, Gajane, A bahcsiszeráji szökőkút) és nem avatnak be a zeneirodalom újabb területeibe, nem lettem volna balettmániás, és úgy elhagytam volna ezt a szenvedélyt gyerekkoromban, mint sok mást. Tehát egy gyerek nem elégszik meg gyerekszínházzal, gyerekbalettel és egyéb gügyögésekkel: a színháznak egyik vonzereje, hogy nézőjéről értelmet feltételez, felnőttnek tekinti őt.


5756 lujza 2019-03-26 01:34:47 [Válasz erre: 5747 Amalgám 2019-03-25 07:56:42]

Megpróbálok több hozzászólásra összevonva válaszolni:

1. Nekem a B balett bántja a szememet! Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki azzal a felkiáltással, hogy ez gyerekeknek lesz, ne a maximumot nyújtsa. Ez főbenjáró bűn! A gyereknek is van ízlése, művészi érzéke, amit folyamatosan fejleszteni, csiszolni kell, nem tönkretenni. Korábban az egyik unokámat többször elvittem már a Diótörőre, az Operába. Aztán elvittem egyszer az Erkelbe is. A végén azt mondta, neki az a régi jobban tetszett. Ha egy nem egészen tíz éves kislány már észreveszi a különbséget a régi és az új Diótörő között, az elgondolkodtató. Mellesleg az újban már a Solymosi növendékek táncoltak, meglehetősen ügyetlenül, lásd B balett. Egyébként tudtommal most is léteznek a vidéki társulatok Győrben, Pécsett, Szegeden és még néhány helyen, és egész jó produkcióik is vannak.

2. Egy úszónál vagy egy tornásznál lehet, hogy minél fiatalabb, annál jobb eredményt érhet el. A művészi teljesítmény azonban nem az ízületek rugalmasságával van összefüggésben. A sokat emlegetett Kun Zsuzsa és a többiek se húsz éves korukban érték el a legnagyobb sikereket. Én még láttam Maja Pliszeckaját, sőt Maina Gielgudot és Alicia Alonsot is élőben táncolni. Egyikük se volt már fiatal, de az általuk nyújtott élmény nem mérhető a bármikor lecserélhető, bárhonnan idepottyant huszonévesek művészi teljesítményéhez. És aki azt hiszi, hogy Ofette/Odilia szerepe pusztán technika kérdése, arra nem is tudom, mit mondjak.

3. Nem gondolnám, hogy pont Sztravinszkij lenne a XX. század legnagyobb zeneszerzője. Csak a honfitársai között is ott van még Prokofjev és Sosztakovics is, a világban pedig magasan előzi őt például Bartók Béla. De bízzuk a műsor kiválasztását mégis a balettigazgatóra, amíg nincs Opera, addig úgysincs könnyű helyzetben!


5755 Edmond Dantes 2019-03-25 15:12:57 [Válasz erre: 5746 IVA 2019-03-25 03:04:48]

OFF Hát még egy színházi Eljegyzés a kolostorban! Az már maga a csuda. Ha még balett is lenne...


5754 Amalgám 2019-03-25 08:46:35

ANNA TSYGANKOVA Budapesten

Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.

https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


5753 Amalgám 2019-03-25 08:46:04

ANNA TSYGANKOVA Budapesten

Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.

https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


5752 Amalgám 2019-03-25 08:44:31 [Válasz erre: 5721 lujza 2019-03-21 01:42:46]

Kedves Lujza, köszönöm szépen Önnek is a beírást, hiszen IVA-nak címezve ugyan, de végső soron az én kérdésem válaszolta meg. Hogy miért tartom fontosnak a Sztravinszkij-balettek kérdését, néhány bejegyzéssel alább, szintén IVA-nak válaszolva olvasható.


5751 Amalgám 2019-03-25 08:43:37 [Válasz erre: 5712 IVA 2019-03-20 03:28:00]

Szerintem Ellina Pokhodnykh nevében a „kh” valószínűleg „h” hangértéket jelöl, mint pl. a Mikhail esetében is. Tehát kiejtjük. Bocsásd meg, ha talán túlzó buzdítással terelgettelek Sofia Ivanova-Skoblikova előadásai felé, nem tudtam ugyanis, hogy bérletes vagy, és hogy ők ilyen sebeket hordoznak magukban... Én a jegyekre esküszök, általában mindvégig beszerezhetők, hisz ritka a teltházas balett, és lehetővé teszik, hogy megválasszuk a szereposztást. Ezen a módon szeretném jelezni persze azt is, hogy én is mindig fizetek...

Ami a Giselle-t illeti, úgy hiszem, hogy ott valóban nem volt szerencséd Myrtha-ügyileg, mivel sikerült lecsúsznod Kristina Starostina alakításáról a szerepben, a hölgy pedig maga volt a Teljesen Tökéletes Myrtha. A darabot három szereposztásban láttam, vagyis a Melnik-féle első kivételével valamennyiben, és ha ezekből három alakítást kellene kiemelnem mint magasan kitűnőt, az Sofia Ivanova-Skoblikova Giselle-je, Kristina Starostina Myrtha-ja és Balázsi Gergő Ármin Albert-je lenne, azzal, hogy a Starostina-féle Myrtha szerintem eddig egyértelműen az évad alakítása, egyben pedig nehezen megismételhető szereposztási telitalálat is – bár az ilyen megállapítások értékét nagyban árnyalhatja az, ha mondjuk pont Tatiana Melnik Giselle-jét nem látja az ember, vagy más, fontos balettművész hölgyek alakításait jelentős szerepekben.

Egyebekben félek, hogy a szereposztások variálása miatt Sofia Ivanova-Skoblikova fellépéséről ismét lecsúszhattál, és erre való tekintettel kérlek, hogy a koreai balettművész hölgyek irányába lehetőleg a néhány bejegyzésemmel alább előadottakból következő szeretettel fordulj, figyelembe véve azt is, hogy az ő érvényesülésüknek a cselekmény nélküli neoklasszikusok valóban kiváló terepei lehetnek...


5750 Amalgám 2019-03-25 08:41:06 [Válasz erre: 5711 IVA 2019-03-20 03:09:32]

Köszönöm szépen a tájékoztatást, illetve a történeti áttekintést, kedves IVA, még ha elemzésed végső kicsengése szkeptikus is. Én a feltételrendszer, főleg a zenei feltételek analízisébe szerettem volna talán jobban belemenni, ugyanis a Sztravinszkij-balettek kérdését egyszer elő kell majd venni. Nagyon nehéz azt gondolni, hogy egy élvonalbeli balettegyüttes ezek nélkül, egy fontosabb operaház pedig általában véve Sztravinszkij nélkül meglehetne. Nehéz elmenni amellett, hogy az illető rendkívül jelentős zeneszerző volt, a hallgatólagos konszenzus szerint a 20. században talán az 1-es számú, és a hiánya bizony bárkinek feltűnő lehet... Talán jóval komolyabb hiátusról van szó még annál is, mint amit a Wagner-bemutatási képességen szerintem mutatkozó repedések jelentenek. A kérdésnek különös súlyt ad a jelen helyzet, amikor a balettrepertoár jelentős része az Andrássy úton maradt, és így különböző becslések szerint 1-3 évig nem lesz látható, az Erkelben bemutatható daraboknak, azok játszhatóságának pedig talán már most mutatkoznak a korlátai. Ebben a helyzetben az egyébként mostanság oly gyakori balett-estekbe jól illeszthető, komoly zenei és koreográfiai értéket hordozó művek hatékony módon frissíthetnék a repertoárt, régen látott élménnyel gazdagíthatnák a közönséget, és izgalmas új perspektívát adhatnának a művészeknek is. Szóval szerintem a PR mindenkori teljesítményétől függetlenül jogosult lehet a dolog, annál is inkább, mert képes lehet arra is, hogy a jelenleginél jobban eladja magát.


5749 Amalgám 2019-03-25 08:38:16 [Válasz erre: 5710 Boglárka Simon Hatala 2019-03-19 19:44:46]

Kedves Simon Hatala Boglárka, kérem bocsásson meg, amiért ennyire személytelen módon hivatkoztam az Ön korábbi bejegyzésére, de hosszú távolléte után az abban foglalt információ morális értelemben is teljes mértékben public domain benyomását keltette. Még egyszer szeretném az elnézését kérni emiatt. Válaszának lényegi elemeire kitérve szeretném leszögezni, hogy az anyagiak szerepét illetően az álláspontunk jobbára megegyezik, és vonatkozó bejegyzéseim (5708, 5709) is ebből az álláspontból kiindulva születtek, talán teljesen felismerhető módon. Kénytelen voltam ugyanakkor olyan megközelítést is alkalmazni, amely fő opponensemet a saját, kifejezetten pénzügyi megfontolások köré szerveződött gondolatrendszerén belül is meggyőzhette arról, hogy az operabalett külföldi művészeit nem az általa vélelmezett okok ösztönzik a Budapesten maradásra, a lehetőségekhez mérten bizonyítva azt, hogy az érintettek itt is tisztességesen meg vannak fizetve. Ez természetesen nem egy harmadik szereplőre mutogatás, pusztán a helyzet és saját szempontjaim megfelelő tisztázása.

Egyéb kérdésekben ugyanakkor a véleményünk jelentősen eltér.

A balett-táncosok megítélése elég egyértelműen standardizált. A balettben való jártasság mérhető és értékelhető, mint ahogy az a jégtánc, a rumba, a torna vagy az RSG területén való jártasság is. Ezt a mérést és értékelést rendszeresen végzik a nagy balettversenyek zsűrijeinek tagjai a versenyeredmények megállapításakor, a balettakadémiák tanárai a vizsgáztatáskor, a balettdirektorok a táncosfelvételkor vagy a szereposztáskor, és végzi maga a közönség is, amikor több vagy kevesebb tapssal jutalmaz, vagy esetleg a szívébe zár egy-egy balettművészt. Van tehát kialakult, létező „balettometria”, még ha ezen a néven nem is nevezték talán soha, és ennek kompetens alkalmazói a maguk területén a zsűrik, balettmesterek, AD-k és a közönség is. A minőség ennyire alapvető kérdései meglátásom szerint nem relativizálhatók azon a módon, ahogyan azt a hozzászólásában Ön talán megtette. Értem ugyanakkor az Ön szempontjait is, azt hiszem. Valóban máshová kerülhetnek a hangsúlyok a különböző baletthagyományokhoz tartozó műhelyekben a RAD-tól a Vaganováig; tudok azért még olyan balettigazgatót, aki az előző bejegyzésemben írtakkal ellentétben változatlanul „sudárbalerina-hívő” hírében áll; van olyan társulat is a balettélet mókás határterületein, ahol elvárás a férfi spicctechnika; és igen, valóban számít egy bizonyos szinten az, hogy ki mennyire illik egy bizonyos elképzelés-rendszerbe, hiszen került már Budapestre komoly balettművész úgy, hogy ott, ahonnan jött, nem látott benne fantáziát a vezetőség, pedig hát volt...  Jelenthet sokat a kiegészítő tudás, modern technikában való jártasság is, ha valamely vezető a társulatot ilyen irányban fejleszti, mint ahogy sok más is. Azonban utánpótlást, kartáncost, friss végzőst azért talán nem elsősorban ezeknek a szempontokban az alapján vesz fel egyetlen balettigazgató sem. Sokféle vezetői koncepció létezhet ugyan, de bizonyos vagyok benne, hogy a „balettometriai” módszerrel „jobbnak” tekinthető jelentkezők valamennyibe jobban illenek, mint az ilyen módszerrel „kevéssé jónak” tekinthetők. Azt, hogy ki a „jobb” táncos és ki a „rosszabb”, mindenki látja, igazgatótól balettmesteren át az értő közönségig. És a felvétel alapja is legfőképp ez, utána jön csak minden más. És nem, a „balettometria” valóban nem kell, hogy az orvosi egyeteméhez hasonló felvételi pontrendszert jelentsen: jelenthet egyszerű közönségtapsot; jelentheti azt, hogy az AD egyszerű ránézéssel és összehasonlítással megmondja, hogy ki a jobb ugró és a ki a jobb forgó; jelenthet részletesebb pontozólapot a versenyen és jelentheti azt is, hogy majd a végén összeülnek és megbeszélik, melyik zsűritag mit látott. Ugyanakkor mégis létezik, és egy viszonylag egységes balett-tudáson és balettízlésen belül viszonylag egységes eredményeket szül. A személyes ízlés a felvétel során ezek után jöhet legfeljebb. A felvétel leginkább ott dől el, hogy ki, miből és mennyit mutatott a próbatáncon, és a többség ott is az első körben vérzik el, a rúdnál és az ugrásoknál, nem pedig az AD ízléstesztjén.

Nem tudom, helyes lehetett-e az arra való hivatkozás, hogy van most az értékteremtésnek a magyar utánpótlásra alapozható verziója is. Én ilyet sajnos nem látok, hacsak a bezárkózást és a leszakadást nem tekintjük értéknek, vagy nem tekintjük annak a végzett fiatal táncművészek olyan eszközszerű felhasználását egy harcban, amelyet valószínűleg ők sem akarnak. Sajnos ezzel kapcsolatban is tapasztalható egy olyan jellegű relativizmus, amivel az előbb az Ön érvelésében már nem értettem egyet. Sőt, ez nem is „olyan jellegű”, és ez már nem is relativizmus: ez az egész a minőségi kérdés fejtetőre állítása és a cél-eszköz viszonyrendszer teljes megfordítása. Ugyanis nyilvánvaló, hogy normális esetben az operabalett célja az, hogy a lehető legmagasabb színvonalú színházi élményt nyújtsa a nézőinek, a balettakadémia célja pedig az, hogy ehhez a lehető legjobb utánpótlást képezze az operabalettnek. Általában... Magyarországon az utóbbi napok vitáiban azonban hovatovább komoly álláspontként tűnt fel egy olyan nézet, amely szerint az operabalett alapvető célja az, hogy végzett hallgatókat vegyen át a balettakadémiáról bármiféle megkötés nélkül, egy egyébként a számára kötelezettséget elő nem író, absztrakt állami célt megfogalmazó jogszabályi rendelkezés alapján; a legérdekesebb pedig az, hogy a néző ebben a megközelítésben senkit nem érdekel. Mindehhez jön még az, hogy az utánpótlás valóban megfogyatkozott, mennyiségileg és minőségileg kimerült, jelentős részben pedig belső indíttatásból eleve külföld felé tájékozódik. A tényleges létszám, amelynek itthon maradása valóban az operabalett hozzáállásától függhet, mennyi is lehet? Évi  0 fő, vagy 2...? Tehát mennyire gyakorlati ez a kérdés? A helyzetet tovább színesíti, hogy a néző – ahogy azt itt legalább kettőnktől, talán két objektívebb fórumozótól olvashatja – bizony közben megszokta a jót. Jó táncosokat, szép alakításokat, maradandó színházi élményeket, szerethető színpadi személyiségeket szeretne kapni, és ezt az operabalettnél alkalmazott „külföldi” művészektől általában meg is kapja. És nem csupán megkapja, hanem talán azt meghaladó módon kapja meg, mint korábban, vagy mint ami a magyar utánpótlástól elvárható, hiszen közben a minőségi olló másik szára is kinyílt: zajlik az orosz balett sokadik apoteózisa, aminek során az onnan érkező kiváló táncosok a hiányt – írtam már erről korábban valahol – úgy pótolják, hogy közben a balettjátszás színvonalát is megemelik, nem csupán nálunk, de kontinens-szerte sok helyen. Tehát én sajnos valóban nem tudom, hogy mi lehet az a figyelembe vehető módszer, amely a néző szempontjaira is tekintettel van. Az elmúlt napok vitáiban épp csak a „kvótatáncos” szót nem mondták ki, amilyet mi magyar színpadon biztos nem akarunk látni, ragaszkodva ahhoz, hogy az operabalett táncosait olyan, hagyományosabb módszerek szerint válasszák ki, mint a tánctudás és a tehetség szerinti rangsorolás. Nem osztom hát sajnos a véleményét a „nyilván” alkalmazható módszerről, amely hazai forrásokon alapszik, ugyanakkor jelzem, hogy azt – hosszas okfejtésem ellenére – nem is igazán gondolom valóságos lehetőségként figyelembe vett metódusnak, és felvetését inkább csak stilisztikai, udvariassági elemnek tartom. Ha mégsem így lenne, akkor azonban arra kérem, hogy legyen szíves még egyszer átgondolni az általam most írtakat, mert nem igazán van vállalható megoldás a másik irányba, legfeljebb hosszabb távú és elméleti jellegű.

A válaszát egyébként szeretném megköszönni, és Edmond Dantes fórumtársammal együtt örvendek újbóli jelenlétének a topicban, ahol a színvonalas hozzászólások mostanában olyannyira megfogyatkoztak. Sajnos éppen ezért nem is tudom, hogy valójában meddig számíthatunk még Önre.


5748 Amalgám 2019-03-25 08:07:58 [Válasz erre: 5699 IVA 2019-03-18 03:56:04]

Igen, csakugyan említette Solymosi Tamás ezt a kiemelési gyakorlatot, nekem is rémlik ilyen interjú. Ebben az esetben az érintett csoportot talán ketté is lehet bontani: meglehet, hogy valaki tényleges, „kartáncos” kartáncos, akit valóban „talál” a karban a direktor, és többre tart alkalmasnak (azt hiszem, tudnék most is ilyen magyar balerinát mondani), és meglehet az is, hogy valakit szakmai pályája, versenyeredményei stb. alapján eleve a későbbi magasabb szintű foglalkoztatás szándékával szerződtet, elsőként a karba (tulajdonképpen egész sok külföldi balett-táncos hölgyről gondolom ezt).

Én nem hiszem, hogy az alkati kérdések figyelembe vétele - a „normális” keretek között - helyes lenne, illetve számon kérhető lenne, főleg a mai világban. Nincs már „legjobb alkat”, és kifejezetten véget ért a sudárbalerina-hegemónia. Az utánpótlással kapcsolatos vizsgálódásainkból talán kítűnik, hogy hovatovább örülni kell, ha egyáltalán van balerina; a legtöbb jellemző alkat egyenrangúságot élvez, és egyformán keresett pl. a sudár, a kicsi és vékony, a nőies és az „átlagos” balett-táncos hölgy is. Pillanatnyilag a magyar operabalettnél valamennyi csoportból találhatunk kimagasló szakmai és művészi teljesítményt nyújtó hölgyeket, és én valamennyiüknek nagyon hálás vagyok azokért a szép színházi élményekért, amelyekben eddig részem volt tőlük, és amelyeket én függetlennek találtam az alkati adottságoktól. A jelenlegi balettigazgató szemlélete egyébként kifejezetten egalitáriánusnak tűnik a kérdésben, és ha az utóbbi időkből megnézünk a világban olyan vezető balerinákat mint Natalia Osipova (London) vagy Nina Kaptsova és Anna Nikulina (Moszkva), azt fogjuk látni, hogy nincs ezzel egyedül. Megfelelő történelmi példák persze folyamatosan hozhatók a múltból is, kezdve talán Ekaterina Maximovával és folytatva a háború utáni magyar balett-történet több kimagasló női alakjával.

A Távol-keleti balettművész hölgyek egyrészt talán a fentebb felsorolt alkatok egyikéhez tartoznak jellemzően - ezért mindaz igaz rájuk, amit fentebb írtam -, másrészt szerepük folyamatosan és megkerülhetetlenül növekszik a balettéletben, amihez a közönségnek is és a balettművészetnek is alkalmazkodnia kell. Most, amikor Európában és Amerikában a balett népszerűsége talán inkább stagnálni látszik, a művészeti ág belső folyamatainak súlypontja egyértelműen a Távol-Keletre helyeződik át, ahol viszont jelentős balettkonjunktúra van kibontakozóban. Ez szükségképpen visszahat a  mi térségünkre is, például az itt megjelenő táncosok képében. Azt látni kell, hogy a Japánból, Koreából, lassan már Kínából is érkező balerinák nagyon nagy kihívásokkal szembesülnek a pályájuk során: a balett jellemzően egy, a nyugati ember antropológiai alkatához alkalmazkodott táncművészeti ág, amit ezért nehezebb elsajátítaniuk; más lehet a mimikai munkájuk megítélése is itt, mint a saját hazájukban; a 19. századi klasszikus-romantikus repertoár zenei anyaga jellemzően az akkoriban átlagosnak mondható testmagassággal rendelkező európai balett-táncos hölgyekre íródott, aminek ők nem felelnek meg, és ezért nehezebb a zenéhez igazodniuk, ha pedig az igazodik hozzájuk, azt az értő közönség rossz tempóként élheti meg; nincs még mögöttük igazi, mély balettkultúra és hagyomány, igazán jó iskolák. Ezért szerintem több megértéssel is kell viszonyulnunk hozzájuk, másrészt pedig tudomásul kell vennünk, hogy a balett esztétikuma hamarosan alkalmazkodni fog ahhoz a súlyhoz, amit a Távol-Kelet a művészeti ágon belül képviselni fog, ezt a súlyt meg talán az határozza meg, hogy egy-egy kínai tartományi székhelyen hamarosan mondjuk százmillió ember „balettellátásáról” kell gondoskodni. Én úgy tudom, a panaszoddal érintett koreai művésznő pontosan tudja, hogy nem jó a színészi teljesítménye, és szenved is miatta (http://tanc.reblog.hu/kim-minjung-a-szineszi-jatek-a-legnehezebb-szamomra), bocsássunk hát meg neki, a balettigazgatótól pedig fogd fel a dolgot a jövőre való felkészítés részeként, ami ugyan nem szükségképpen ilyen, de ilyen is lehet (benne).    

Nem tudom, hogy Odette/Odile feltétlenül prímabalerina szerep-e még, akár itt, akár a világban. Itt nálunk a magántáncosnői és címzetes magántáncosnői karban sokan kiválóan tudják abszolválni a szerepet, és Oroszországban és Ukrajnában is úgy érzem, hogy a nagy társulatoknál a klasszikus-romantikus repertoár női főszerepeit nagyobb arányban vitetik a talán inkább a mi magántáncosnőinknek megfelelő első szólistákkal vagy vezető szólistákkal, mint a mi „prímabalerináinknak” (első magántáncosnőinknek) megfelelő „balerinákkal”. Az összehasonlítás persze nem lehet pontos, hiszen a „karakter” és hasonló alkategóriáktól eltekintve ott jellemzően négy, míg nálunk csak három besorolási szint van a tánckar fölött. Ezen túl látok egy olyan tendenciát is, hogy akiben igazán nagy jövőt látnak, azzal az orosz klasszikából legalább Kitrit és O/O-t még a pályája korai szakaszában, akár alacsony besorolásban is letáncoltatják.       


5747 Amalgám 2019-03-25 07:56:42 [Válasz erre: 5698 IVA 2019-03-18 03:46:58]

Kedves IVA, több területre is kitrejedő, és a nekem felróható kapacitáshiányból több területen is megszakadt eszmecserénket elsőként talán a „B” balett kérdésénél folytatva, én úgy látom, hogy az Operett törekvése, ami most elsődlegesen gyermek és ifjúsági balettjátszás terén mutatkozik meg, talán nem eleve megalapozatlan. Ennél több lehetőséget látni a dologban, meglehet, hiba bármelyikünk részéről, de ha jól átgondolod, talán megcélozható piaci szegmensről van szó: a közönség-politikában éppen a már korábban a színházhoz szokott, általad is említett fiatal - és fizetőképes - látogatók mostanában megszülető/megszületett gyermekei kaphatnak elsődleges szerepet; kisgyereknek még igazából mindegy, ha nem Prix de Lausanne-t nyert prímabalerinát lát a színpadon; kisgyereknek az is mindegy, ha nem teljes a zenei élmény, csökkentett a zenekar (bár hogy mennyibe kerül egy-egy darab újrahangszerelése, jó kérdés); hasonló funkcióra tudtommal működőképes példát is lehet találni legalább Moszkvában, bár az ottani balettkultúra intézményei nyilván nem ültethetők át egy az egyben Budapestre; a mostani Diótörő-láz talán sosem ér véget, vagy ha igen, akkor majd lesz helyette más; gyereknek vagy gyerekre való tekintettel elég sok dolgot el lehet adni stb. Szóval ha osztanak-szoroznak előtte, talán bele lehet vágni. Nagyobb baj, ha esetleg nem osztanak-szoroznak előtte...

Az Operetten kívüli, általánosabb „B” balett máshol az országban szintén indokolt lehet, bár erre még senki nem tett ajánlatot... Ha Csehország, Szlovákia, Szlovénia elbír klasszikus profillal működő, „második”, vidéki társulato(ka)t, talán Magyarország is megengedheti magának a jelenlegi neoklasszikus-kortárs profilt meghaladó vidéki balettjátszást. Számomra úgy tűnik, hogy a magyar vidék kulturális szükségletei egyértelműen növekednek, és felvevőereje is javul. Talán időszerű elgondolkodni a kérdésen, és azon, hogy hol lehetne a legjobb helyen egy ilyen fejlesztés: hol a legjobbak a szakmai alapok (Győr?), hol a legnagyobb a lyuk a térképen (Debrecen?), hol a legnagyobb a kereslet...?

Azt persze nem tudom, valójában hány végzett hallgatót tarthat majd itthon egy másodlagos intézmény(rendszer), fogadhatja-e majd az operabalettből kikerülőket, nem szorul-e majd maga is külső személyi forrásokra  stb. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban jókora szkepszisnek van helye, de a potenciális kereslet  Budapesten kívül talán már létezik. Meg gyerekszínházként talán a fővárosban is. Egyébként én úgy látom, hogy az operabalett Diótöröje mindig teljesen eladott darab, és az előadásszáma is növekszik.


5746 IVA 2019-03-25 03:04:48 [Válasz erre: 5743 Edmond Dantes 2019-03-24 16:27:52]

OFF: Ha egy hasonlattal, mondással abszolút nem értek egyet, nincs az a fokozása a mosolynak, amelyre fogékony lennék. (Történetesen azt is szeretem, ha a kolostor a színházban van: A trubadúr, A végzet hatalma, az Angelica nővér, A kármeliták párbeszéde, a Nebáncsvirág színpadán.)


5745 IVA 2019-03-25 02:56:58 [Válasz erre: 5741 flavia 2019-03-24 14:46:31]

Mielőbbi felépülést kívánok Leblanc Gergelynek, nagyon hiányzik a színpadról!
A Karina Sarkissova távolmaradásáról alkotott általános véleményemet írtam le eggyel lejjebb. A Te véleményed, Flavia, nyilván testközeli tapasztalatból fakad, amivel nézőként nem tudok vitatkozni.
A rendszerváltás óta nem hallottam a TB „beteglátogatói” intézményéről, nem is tudtam, hogy még létezik.


5744 IVA 2019-03-25 02:53:57 [Válasz erre: 5740 Jana 2019-03-24 07:25:58]

Rettenetes pálya a balett-táncosi! Ha egy „civilt” testi sérülés ér, akár bottal vagy mankóval is bejárhat a munkahelyére, betegágyából is kirúghatja a beosztottjait. De egy táncosnak talán éppen azt a mozdulatot kell megismételnie a színpadon, amely a sérülését okozta. Emlékszem, Kun Zsuzsa egy-egy sérülése után hónapokat, akár több, mint egy évet is kellett várnunk a visszatérésére.
Nem tudhatom, hogy Sarkissovát pontosan milyen és mekkora sérülés érte, de biztos, hogy az Etűdök Balerina-szerepe nem egy szanatóriumi kezelés. Ha viszont ezalatt pénzt keres egy zsüri székében ülve, szerintem nem kifogásolható.


5743 Edmond Dantes 2019-03-24 16:27:52 [Válasz erre: 5738 IVA 2019-03-23 02:13:41]

Off

Egy szmajli -amit kitettem- ugy latszik nem eleg a kedvesnek szant beirasban...legkozelebb hanyat parancsolsz? Vagy remenytelen a dolog?  :-)))

PS Mit csinaljak, ha a rigmusban az "ostor" szohoz a "kolostor" passzol rimileg?


5742 Robesz 2019-03-24 16:18:26 [Válasz erre: 5739 IVA 2019-03-24 05:16:00]

Na Flavia megelőzött :)

Én is hiányoltam Leblanc Gergelyt, főleg, hogy Melnik párja szokott lenni általában. Reméljük hamarosan rendbe jön!

 


5741 flavia 2019-03-24 14:46:31 [Válasz erre: 5739 IVA 2019-03-24 05:16:00]

Leblanc Gergely sajnos sérülés miatt kénytelen pihenni,maga mondta le az előadásait.Innen is jobbulást kívánunk neki!

Karina Sarkissova Solymosi Tamás engedélyével,azt csinál,amit akar.Rá nem vonatkoznak a magyar törvények,a jogszabályok,a házirend,a szerződésében foglaltakat sem kell betartania.Senki nem mer szólni semmiért,Solymosi mindent megenged neki.A hölgy röhög a markába,a magyar TB fizeti a betegállományát,ő pedig az idő alatt külföldön dolgozik.A magyarok betegállomány alatt a várost sem hagyhatják el,Solymosi kegyeltjei külföldön haknizhatnak.Solymosi több alkalommal ellenőrt küldött a betegállományban lévő táncosokra.Sarkissova kivétel!


5740 Jana 2019-03-24 07:25:58

Robesz által megvan a magyarázat arra, hogy az oroszok bárhová mehetnek, akár zsűrizni is más országba, veszélyeztetve magyar előadásokat.

Csak a magyar művészek nem mehetnek szabadidejükben az egyetemre balettmesternek.
 


5739 IVA 2019-03-24 05:16:00 [Válasz erre: 5725 IVA 2019-03-21 05:36:56]

Alighogy fény derült Karina Sarkissova hiányának okára, kivették az OMG-estből Leblanc Gergelyt, talán ezért is kavarták meg a darabok szereposztását. Operaházi honlapjáról úgy tűnik, táncművészünk a Sylvia előadásaiban sem fog szerepelni, holott abban Amintast és Oriont is táncolta már, csak majd a Hófehérke és a 7 törpében lép fel újra.
Hátha ennek az okát is tudod, kedves Robesz…


5738 IVA 2019-03-23 02:13:41 [Válasz erre: 5736 Edmond Dantes 2019-03-22 09:18:10]

A rigmusodról csak annyit, hogy a templom és a kolostor nem ugyanaz. Én templomot említettem.
A színház sem a templommal sem a gyors vendéglátással nem áll semmilyen rokonságban.” (Ez egy egész mondatod, nem ragadtam ki a környezetéből, csupán vastagítottam azt a gondolatodat, amelyen ámulok. Nem hinném, hogy az ellenkezésen túl kicsit is érdekelt, hogy mit írsz le.)
A színház és a vallási szertartások közös eredetéről, ősi rokonságáról nem tudni a színháztörténetben kb. annyi, mint nem ismerni az őskort és az ókort a történelemben. Nem túl magas szinten:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADnh%C3%A1zm%C5%B1v%C3%A9szet#Történeti_áttekintés
A vallási szertartások és a színház közös eredetére és élő rokonságára emlékeztetnek a gyakorlásukra épített templom- és színházépületek, a nagyszínházak, operaházak különösen. Csak néhány közös címkét említek példának: építészeti igényesség, anyagi áldozat, gazdag díszítés, széksorok, karzat, kórus, hangszeres zene, a szertartások és a színházi előadások közös hatáselemei. A hívást, kezdést jelző harangszó → gongütés → csengetés. A hívektől és a közönségtől megkívánt viselkedésben is van közös: a színházi előadás alatt ugyanúgy nem beszélgetünk, nem suttogunk, mint a prédikáció, a templomi ének alatt (amint az órákon az iskolában sem: a tanítás is előadás). A vasárnapi istentiszteleten, misén és a színházban egyaránt illik tisztán és ünneplőben megjelenni: a befogadási készség és a közös és kölcsönös tisztelet jeléül, egyúttal az egyéni és a kollektív megjelenés kellemességéért is.
A valódi táplálék is nagyon különböző lehet, nem ellentétben a szellemi táplálékkal. Amennyiben megkülönböztetjük egymástól a szóját, az osztrigát és a füstölt sertéscsülköt.


5737 Búbánat 2019-03-22 11:25:06 [Válasz erre: 5735 Edmond Dantes 2019-03-22 09:09:28]

Off: Nem hiányolom, csak a múltra utaltam, s az akkori elegáns ruhadarabokra, melyben az akkori Operába járó közönség - így jómagam is - természetesnek vettük, hogy ezzel is megtiszteljük a Házat és a színpadon fellépő művészeket.  Mára  sok esetben  farmerben, "pulcsiban", tornacipőben, papucsban s más kihívó meg rikító viseletben érkeznek a hölgyek és urak, ez "járja", nem beszélve a  rövid újjú, kihajtott gallérú ingekben,   panyókára vetett zakóban helyet foglalókról - télvíz idején is; vannak akik, hátizsákkal és kabátban ülnek be helyükre - az már csak hab a tortán, amikor látom, hogy előttem, mellettem a legszebb áriák, megrázó jelenetek alatt mobiloznak, azon írogatnak..., itt is - ott is villog a bekapcsolt néma okostelefonok fénye a sötétben...

Mindez nem jelenti azt, hogy visszasírom a "régi világot", de továbbra is nosztalgiával emlékezek a gyerek- s ifjabb korom operaelőadásain megjelent sokféle összetételű, származású, korú  nézőközönségre, akik többsége nem a "pucc", a  mutogatás  és a hiúság vágyával, "szerepelni" és magamutogatni" érkezett  a színházba, operába, koncertre, amikor szépen kiöltöztek – megadva a színháznak és a művészeknek, de egymásnak is a kötelező tiszteletet. 

A hatvanas-hetvenes években még jelen volt mindez, amire emlékezem vissza. Persze mindig voltak és lesznek is, akik az egészséges, természetes hiúságot képviselve ezt az öltözködésben is hangsúlyozzák – és ez jól van így; náluk – manapság -  ez a fajta hiúság már nem a csokornyakkendőt, szmokingot,  az estélyit,  a pucc-parádét jelentik, de nem is  "lazaságban", "lezserségben", "rongyosságban",  elhanyagoltságban, ápolatlanságban nyilvánul meg.  Ízlésük, jóérzésük, megérzésük, belátásuk a mai kor emberére és eszményeire jellemző akár trendiségnek is mondott jellemzők minden szélsőségétől távol tartják magukat.  Mert ilyenek is vannak még szerencsére a színházba, operába, koncertre látogató személyek között. 

Ez nem bírálat a részemről, csak megállapítás, belátás, meglátás… más viszonyok uralkodnak ma már, mint évtizedekkel ezelőtt. Ez természetes. Viszont emlékezni lehet, kell is a múltban átéltekre, megéltekre – tetszik vagy nem tetszik alapon is.  De a mai fiatalok többsége akkor még nem élt, fogalma sincs róla, mi volt akkor a „trendi” , vagy a megszokás – a színházakban való megjelenés külsőségeit illetően is.

Tehát csak a kirívóságról szóltam, hiszen, amint említettem,  ma is sokan szépen felöltözve, szép ruhájukban érkeznek (akár visszafogott, szolid öltözékben), mentesen/tartózkodva a ma divathullámait meglovagló extrém, "nem törődöm" viseleteteket előnyben részesítő közönségrétegektől.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.