Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
De jó, hogy újra szóbahoztad! Akkoriban szerettem volna írni róla, mert nagyon tetszett, csak nem volt időm. Bizony, énekelt a Fesztiválzenekar egy része is, kórusként kiegészítve az Á la Carte együttest. Ez nem meglepő, mivel egy ideje a zenekar koncertjein ráadásként gyakran valamilyen odaillő a capella kórussal örvendeztetik meg a közönséget.
Különleges Falstaff előadás volt ez, nem tudom, hogy valaha is láttam volna jobbat! Nemcsak az énekesek, a rendezés is ütős volt. Azzal, hogy a színpadon elhelyezkedő zenekar sorai között zajlott a játék, olyan különleges összhang valósult meg énekesek és zenészek között, amit ritkán látni.
Ide másolok még egy beszámolót róla:
https://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2018/03/13/falstaff/
örülök, hogy írta valaki! ezen a szinten szerintem egyedi. (bár én csak egy hegedűs hölgyet láttam énekelni.)
Most találtam egy egész jó írást az előadásról:
http://operavilag.net/kiemelt/maga-az-elet/
Érdemes a trailert is megnézni hozzá, és amit az Opernglas-ba illesztettem be!
Én is köszönöm...némi irigységgel vegyítve :-) időben kinéztem magamnak az előadást, aztán addig halogattam a vásárlást, amíg elfogytak a jegyek és nem szeretek próba-szerencse alapon odamenni valahová. Talán ismét elhozzák, beszámolód után még inkább odafigyelek!
Hallottam azóta, hogy felejthetetlen este volt - ez az idei első nagy veszteségem. Nagyon szerettem volna látni és hallani a Silja-Kovalik-Hasse kombót. Kedves Lujza, köszönöm szépen a részletes beszámolót.
Nem létezik, hogy senki se lett volna ott, kétszer is előadták, telt házzal! Mindenesetre én ott voltam, és nagyon élveztem. Az elején egy szépséges barokk címer-dísz volt a függönyre vetítve, majd kijött a rendező, aki felolvasta az első felvonás követhetetlenül bonyolult cselekményét. De megnyugtatott, hogy nem ezt fogják eljátszani. A produkció most a bayreuthi régi opera újramegnyitására készült, ezért még sok szép képet vetítettek a helyszínről, kedvcsinálónak. Wilhelmine von Bayreuth, az őrgróf feleségének, az opera intendánsának életét állították színpadra, annak levelezése és feljegyzései alapján. Az ő kegyetlen története sokban hasonlított az opera eredeti cselekményéhez. Az őrgrófnőt a 78 éves Anja Silja alakította, a repülőn begyűjtött megfázással küzdve, mégis nagyon intenzíven. Prózát mondott, szép németséggel, csak az opera végén énekelte el az őrgrófnő egy saját rövid dalát. fantasztikus volt a jelenléte a színpadon!
Kovalik jelezte, hogy valamennyi ária, recitativo és együttes el fog hangzani a műből, pasticcio szerűen. A Hofkapelle 25-30 fős együttese csak úgy fért be az árokba, hogy valahogy legalul beültek, és felliftezték őket. Korhű hangszereken, szépen játszottak, nekem a karmester is kifejezetten tetszett. Egy fából készült építmény volt a színpad közepén a díszlet, amit forgattak, átalakítottak, és főleg azon játszottak. (Kicsit Kovalik Hollandiját juttatta eszembe.) Kihúzható díszlet elemeivel a bayreuthi színházat is jelképezte. A ruhák nagy része korhű volt, az öt fiatal, lelkes énekes több szerepet is alakított a műben. Kiválóak voltak, néha nyaktörő (szó szerint) helyzetekben is virtuózan énekeltek. Mivel nem ismertem a művet, nem is gondoltam, hogy mennyire szép áriák vannak benne. Nagy siker volt az este, persze a legnagyobb tapsot Silja kapta, aki a megrendítő sorsú úrnő bőrébe bújt bele.
Ebben az évadban nekem ez a harmadik különleges opera produkció a Müpában (Kékszakállú/Vértelenül, Falstaff, Artaserse), és nem az Erkelben. Ezek után várom még az új Trisztánt is!
Én is köszi, hogy nem veszed szívózásnak.
Volt valaki a Hasse/Kovalik előadáson? Megköszönném véleményeteket, sajnos nem tudtam megnézi.
A második ráadás Rachmaninov-volt, oroszul.
Sokáig vártunk Natalie Dessay fellépésére, de operaszínpadon sosem kaptuk meg és mivel néhány éve, sokak bánatára hátrébb (?) lépett és munkásságát a pódiumra és lemezfelvételek készítésére szűkítette, be kell érni eme új kínálatával. Hogy ez a kínálat milyen bőséges és gazdag, továbbá, és ez a lényeg: mennyire minőségi és tartalmas, arról csütörtöki zeneakadémiai koncertjén győződhetett meg a házat megtöltő közönség. A pesti koncert történetesen a művésznő születésnapjára esett, aki nem tudta előre, zongorakísérője, Philippe Cassard jóvoltából értesülhetett róla: az oldalajtóban megjelenő Dessay a "Happy Birthday to You" dallamára libbenhetett a színpadra. Apró zenei tréfa: máshonnan importált bevezető zongoraszóló után jött az első szám; a Figaro Rózsaáriája kicsit bemelegítésnek tűnt, a megszokottnál gyorsabb tempóban. Ezt követően egy csokorra való Schubert-dal következett: Geheimes, Die junge Nonne, Lied der Mignon, Suleika/I és a legismertebb: Margit a rokkánál, amire majd a koncert végén érdekesen rímelt Gounod Ékszeráriája. A keretes szerkezet jegyében a Schubert-dalokat egy másik Mozart-ária zárta: A varázsfuvola egykoron tüneményes Éj királynője ezúttal Pamina áriáját adta elő megható líraisággal, egyfajta fájdalmasan aranyló őszies ragyogással, tévedhetetlen hatással. Bevallom, kicsit tartottam a következő blokktól: Hans Pfitznert jószerivel nem ismerem, Palestrina című operáját évtizedekkel ezelőtt egyszer láttam (félig...) Bécsben és nem sok jót vártam az Alte Weisen című, nyolc dalból álló ciklusától, de kellemesen csalódtam. Kimondottan szórakoztató, érdekes darab mindahány, Dessay -csakúgy mint többi számát- mindegyiket el is játszotta válogatott finom gesztusokkal, arcjátékkal, diszkrét testbeszéddel. Damrau és Kaufmann közös dalestje után ismét meggyőződhettem róla: a hagyományos daléneklés, ahol az énekes rezzenéstelen arccal, zongorára támasztott kézzel, a semmibe meredve "csak" énekel(t), nos ez a korszak és ez az előadásmód alighanem a múlté. Az viszont már az énekesen múlik, mit, mennyit, mikor és hogyan adagolja pódiumi előadását, hogyan tálalja énekét. Örömmel nyugtázhatom, hogy Dessay, ez a -felvételei alapján látva- vérbeli színpadi művész mindvégig ízléssel, mértéket nem tévesztve adagolt, vonzott, sugárzott.
Szünet után már hazai pályán játszott: francia válogatásából még többet is szívesen meghallgattunk volna. Chausson terjedelmes Chanson perpétuelle-je után egy Bizet- és két Debussy-dal következett (Adieux de l'hotesse arabe illetve Regret és Coquetterie posthume) végül a már említett Gounod-Ékszerária, sajnos a Ballada nélkül. A két Debussy-dal előtt Cassard játszott két ismert Debussy-prelűdöt (A lenhajú lány és Ondine), részemről inkább oroszlánmancsokat hallottam semmint impresszionizmushoz passzolóbb finom billentést, de összességében és ez a fontos, jó partnere volt az énekesnőnek. Dessay? Két lábon járó, testet öltött tünemény, elbűvölő személyiség, perfekt hang és előadásmód. Erős képzavarral: belépése pillanatától fogva egy nyelvet beszélt ámuló és lelkes közönségével, hatása alól senki nem vonhatta, nem is akarta kivonni magát. A tomboló sikert három ráadással hálálta meg: egy Richard Strauss-dallal, egy számmal, aminek nem hallottam a szerzőjét és végezetül, tüneményesen, "Dessay-osan" egy Chanson espagnole-lal, talán (talán!) Delibes Les filles de Cadix?-át, ami visszamenőlegesen is magyarázatot adott szünetbeli ruhacseréjére: az első -"német-osztrák"- félidő klasszikus fekete nagyestélyiét a második, "francia-latin" részben ujjatlan, hátul merészen dekoltált, fekete alapon tarka madaras-mintás öltözékre cserélte.
Natalie Dessay (ének) és Philippe Cassard (zongora) koncertje-Zeneakadémia, 2018. április 19.
Gazdáját keresi egy db jegy a teltházas vasárnapi Müpa-beli Artaserse előadásra.
matraijeno gmail pont com
https://www.mupa.hu/program/komolyzene-opera-szinhaz/hasse-artaserse-2018-04-22_19-00-fesztivalszinhaz
Egyetértek, nem is az Ön véleményét vitattam, csak hozzáfűztem a magamét! Üdv
A linket -túl a tájékoztatás szándékán- elrettentő zsurnalisztikai példának szántam :-)
Én csínján bánnék a superlativusokkal - José Carreras kétségkívül a CARRERAS, bár már erősen leszálló ágban. Valamikor valóban a legünnepeltebb tenoorok közé tartozott, nem kis részben a Három Tenor egyikeként, de hiányosságai akkpriban is voltak. Emberi magatartásával és a leukémia-alapítvánnyal kétségkívül maradandót alkotott, de manapság már inkább csak annak érdekében vállal fellépéseket. Mindenesetre tiszteletre méltóan, de a legünnepeltebb tenor -ok sorában elég sokadik sorszámot kapna.
Pár hónapja világhírű énekesnőnek neveztem Csengery Adrienne szopránunkat, kaptam is érte hideget-meleget. Pasztircsák Polina kétséfkívül befutott és vvanak érdemei, de majd ha fele annyit fel tud mutatni, mint Csengery művésznő, jöhetnek a fanfárok!
Jön José Carreras (Koncert: decemberben az Arénában)
A cikkből egyebek közt kiderül, hogy Carreras a világ legünnepeltebb tenorja, továbbá, hogy a közreműködő Pasztircsák Polina "világszerte óriási népszerűségnek örvend" és a karmester, János Ács (sic!) "szintén világhírű művész".
Liszt: Szent Erzsébet legendája
A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje
2018. március 30. péntek 19:00 — 22:20
Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vezényel: Hamar Zsolt
Szereplők:
Szent Erzsébet - Kele Brigitta
Zsófia őrgrófné - Kutasi Judit
Hermann őrgróf / II. Frigyes - Albert Pesendorfer
Lajos őrgróf - Johannes Kammler
Egy magyar mágnás / Udvarmester - Haja Zsolt
A gyermek Erzsébet - Csorba Kinga
A gyermek Lajos - Kristofics Kornél
Közreműködők:
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)
„Liszt 1861 őszétől mind több időt töltött Rómában, ahol figyelme az egyházi zene felé fordult. A következő évben, 1862-ben fejezte be első oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját. Lisztet már weimari évei alatt erősen foglalkoztatta a magyar királylány és bajor hercegasszony életének története, a weimari nagyherceg társaságában ellátogatott Erzsébet egykori lakhelyére, Wartburg várába is.
A Nemzeti Filharmonikusokat zeneigazgatójuk, Hamar Zsolt vezényli. Az oratórium címszerepében a Kolozsvári Operából induló, német (Düsseldorf) és francia (Párizs, Avignon, Strasbourg) színpadokon rendszeresen fellépő Kele Brigittát hallhatjuk, aki a múlt évadban közreműködője volt a New York-i Metropolitan Bohémélet-előadásainak.
Albert Pesendorfer személyében napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekesét hallhatjuk, a világ rangos dalszínházaiban rendszeresen formálja meg Marke király, Hans Sachs, Hagen vagy Gurnemanz figuráját. Lajos szerepében Johannes Kammler lép fel. A fiatal német bariton 2017-ben második díjat nyert a Neue Stimmen elnevezésű nemzetközi versenyen, mely egy sor fellépési lehetőséget hozott számára. A 2018-as Salzburgi Fesztivál egyik izgalmasnak ígérkező operaprodukciójára, Gottfried von Einem A per című darabjának koncertszerű előadására hívták meg.”
Rendező: Budapesti Tavaszi Fesztivál
A José Cura zenei világa koncert 2018. március 29-én Budapesten a MÜPA-ban kerül megrendezésre.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – ma este fél 8:
Fellépnek: José Cura, Váradi Zita, Simon Krisztina, Horváth István, Bakonyi Marcell
a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán, Matos László)
Vezényel: José Cura, Mario De Rose
Műsoron:
JOSÉ CURA: Modus
JOSÉ CURA: Magnificat
JOSÉ CURA: Ecce homo
„José Cura a világ legnagyobb tenorjainak egyike, de igazi polihisztor is - korunk Leonardo da Vincije” - olvasható a tenor honlapján. És valóban: az argentin énekes egyre gyakrabban hódol másik nagy szenvedélyének, a dirigálásnak, és komponál is.
A hangverseny lehetőséget ad arra, hogy José Cura teljes zenei világában elmerüljünk - miközben megszólal három legjelentősebb oratorikus műve. A Modust és a Magnificatot ő maga vezényli, az Ecce Homóban pedig Krisztus szerepét énekli. A Salva Vita Alapítvány létrejötte huszonötödik évfordulójának tiszteletére rendezett koncerten Cura a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Énekkarával és Gyermekkórusával, négy kiváló énekes szólistával, Váradi Zitával, Simon Krisztinával, Horváth Istvánnal és Bakonyi Marcellel, valamint az Ecce homót dirigáló Mario De Roséval osztja meg a színpadot.
Az Ecce homót Cura 1989-ben írta, miután a kórus tagjaként részt vett egy Máté-passió-előadásban. „Az élmény szabályosan sokkolt, s ez megismétlődött, amikor magam is vezényeltem a művet. Elhatároztam, hogy én is írok valamit bibliai témára, de nem operát, hanem olyasmit, ami még drámaibb, és a ma emberéhez szól. Végül ahhoz a kétezer évvel ezelőtti történethez nyúltam, amelyben Krisztust bűnözőnek nyilvánították.”
„Huszonöt éves voltam, amikor a pápa meghirdette Mária évét. A feleségem éppen harmadik gyermekünket várta. Eszembe jutott, hogy Mária még tinédzser volt, amikor szült, bizonyára sokkolhatta ez az egész történet.” A Magnificat úgy kezdődik, hogy Mária egyedül ül a sivatagban. Cura üzenete így foglalható össze: amíg egyedül van valaki, semmire sem képes. Ahhoz, hogy megvalósítson valamit, összefogásra van szükség.
A Modus ősbemutatója Prágában volt - a művet a cseh főváros, pontosabban a középkori Prága ihlette. A tízperces darabban, amelyet Cura maga hangszerelt, a városról szerzett inspiráló benyomásait összegzi.
/http://www.kulturaonline.hu/
"Az olasz zeneóriás"– a Duna Szimfonikus Zenekar koncertje
2018. március 23. (péntek) 19:00
Duna Palota - Színházterem
Részletek Verdi Nabucco, A lombardok az első keresztes hadjáratban, Macbeth, A trubadúr, Traviata, Aida és az Otello c. operáiból
Közreműködik: a Nemzeti Énekkar szólistái és a Nemzeti Énekkar
Vezényel: Somos Csaba
Műsorvezető: Zelinka Tamás
Részletes műsor:
Nabucco – Nyitány, Szabadságkórus, Zakariás áriája
Zakariás – Gáspár István
Lombardok – Vitézek kara
Macbeth – Nyitány, részletek a II. felvonásból
Lady M – Kristófi Ágnes
Macbeth – Pásztor Péter
Banquo – Pintér Dömötör
Macduff – Viszló István
Udvarhölgy – Halmosi Katalin
Bérgyilkos – Silló György
xxxxxx
Trubadúr – Cigánykórus, Azucena áriája
Halmosi Katalin
Otello – Tűzkórus
A traviata – Jelenet és a II. felvonás fináléja
Violetta – Szalai Ágnes
Alfredo – Dékán Jenő
Germont – Pásztor Péter
Flóra – Halmosi Katalin
Márki, Báró – Mokán László
Gaston – Viszló István
Doktor – Gáspár István
Inas – Silló György
Aida – II. felvonás fináléja
Mendelssohn: Eliás c. oratóriumát pedig október 26-án lehet meghallgatni.
Lesz még Lehár: A mosoly országa - operettbemutató; lesz Verdi: A két Foscari - Nuccival...
A 2018/19-es évadban is világsztárokkal, rangos együttesekkel, a hazai zenei élet kiválóságaival és 14 különböző bérlettel várja látogatóit a Müpa. Részletek itt.
- 2018. március 7-én, szerdán 10 órától elsőként a Müpa+ hűségprogram Ezüst, Arany és Platina szintet elért tagjai számára biztosítunk 48 órás elővásárlási lehetőséget.
- Akik még nem hűségprogram-tagok, vagy még nem érték el az Ezüst szintet, azok számára a bérletértékesítés március 9-én, pénteken 10 órától honlapunkon és jegypénztárainkban a szokásos nyitvatartási időben kezdődik el.
Hát elgondolkodunk rajta !
Olga Peretyatko áriaestje
2019. február 26. kedd19:30 — 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Az olasz bel cantótól a francia romantikus operáig, orosz kitekintéssel: Rossini, Bellini, Donizetti, Offenbach, Gounod, Glinka
Vezényel: Michelangelo Mazza
Közreműködik: Magyar Állami Operaház Zenekara
Még sok van hátra 2018-ból, de a Budapesti Fesztiválzenekar - egészen pontosan a színlap szerint a "Fischer Iván Operatársulat" - tegnap a MüPában bemutatott Falstaffja nálam már most nagyon esélyes "az év legszínvonalasabb hazai operaprodukciója" címre. Minden vonatkozásban a lehetséges maximumhoz közeli előadást láttam. Az énekesek kivétel nélkül kiválóak voltak (persze nem véletlen, mind régóta énekli már a szerepét, jórészt a nemzetközi elithez tartozó színházakban), hangban és színészi teljesítményben egyaránt. Számomra a Falstaffot alakító Nicola Alaimo mellett Yvonne Naef (Mrs. Quickly) volt különösen meggyőző, de ez csak ízlés dolga, tényleg csaknem maradéktalanul, egységesen jó volt a vokális teljesítmény - beleértve a Fentont alakító 23 éves spanyol (vagyis inkább baszk) tenoristát is. (Talán egy picit nazális volt néhol, de ó, bár lenne egy ilyen szintű fiatal magyar tenorunk..!). Fischer Iván olyan lazán, és mégis precízen irányította a zenekart, mintha világéletében Verdi-operákat dirigált volna (pedig ugye nagyon nem). A színpadra állítás módja (rendező: Fischer Iván és Marco Gandini) is nagyon "ült": ugyan egyáltalán nem gondolom, hogy a Fischer által favorizált "minimalizmus" lenne általában véve a jövő útja a zenés színházakban, de itt és most ez a konkrét produkció zseniálisan volt kitalálva és megvalósítva is, a Nemzeti Hangversenyterem szerény adottságait maximálisan kihasználva. Ugyan először igencsak meglepődtem, amikor a terembe lépve azt láttam, hogy a zenekar foglalja el a színpadot, a díszletet meg szinte keresnem kellett - de mégis teljesértékű színházi produkció jött ki belőle. A rengeteg apró ötlet, finom geg mind működött, és nem történt semmi baleset se a tényleg zsebkendőnyi területen, pedig még a karmester és a zenekar jelentős része is szereplővé, s a zenekar vonósainak többsége pedig énekkarrá lépett elő egy ponton (a konkrét poénokat most nem lövöm le azok kedvéért, akik elmennek a még hátralevő két előadásra). Szerintem ez az az eset volt, amikor a "klasszikus" és a "modern" rendezések hívei egyaránt remekül érezték magukat. Végül, de nem utolsó sorban: az egész előadás a végletekig kidolgozottnak, alaposan, precízen bepróbáltnak tűnt, és minden közreműködőn az volt érzékelhető, hogy - a professzionalizmuson túl - ők is élvezik, amit csinálnak.
Ahogy látom, még van néhány jegy a 6-i és 7-i előadásra - aki esetleg idáig nem tervezte, de szeretne részese lenni egy emlékezetes operaélménynek, szerintem csapjon le valamelyikre!
a ma esti gáláns indiákra egy db fölös jegyem van, aki szeretné, írjon. egy tábla narancsos étcsokiért cserébe:) matraijeno gmail pont com
Helyesbítés: Hugo Wolf a mai Szlovénia területén található Windischgrätzben született osztrák zeneszerző volt, anyai ágon Herbert von Karajanhoz kapcsolódott, aki pedig görög és aromán (szintén balkáni) felmenőkkel is rendelkezett.
Van egy fölösleges jegyem a ma esti teltházas A gáláns indiákra. Fszt. 4. sor. Érdeklődés esetén privát üzenetet kérek mihamarabb.
Pont ráláttam a kamerára, csak a ráadásokra engedték be az operatőrt...
Igen, sajnos a dalest mint műfaj kis hazánkban egyre inkább kiment, kimegy a divatból. Ami azért is sajnálatos - többek között - mert a mai nagy énekesek közül egyre többen hódolnak a daléneklés szenvedélyének is, ami teljesen új oldalról mutatja be művészetüket.
Nem tudom, a hiba kinek a készülékében van, de az M5 csatorna febr. 23-i 2 perces - igen, két perces - "bemutató műsorában" nem az est egyik Wolf dala, hanem az első ráadás dal néhány üteme hagnzik el!
Még annyi -részben off-, hogy a dalestek divatja -mély sajnálatomra és nálunk legalábbis- eléggé kiment a divatból éspedig elég régen. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy főleg a 70-es, kisebb mértékben a 80-as években még sok nagy énekes dalestjén lehettem ott a Zeneakadémián vagy az Erkelben, olykor MTA várbéli dísztermében. Manapság a dalestek helyét a számomra kevésbé vonzó áriaestek vették át. Mindennek fényében talán még feltűnőbb egy (idézőjelesen!) "szimpla" dalest körüli ekkora felhajtás. Tout Budapest egy Wolf-dalesten...igen, Kaufmannért.
Kedves -z-, én is ott álltam az Erkel Színház előtt...közvetlenül a koncert előtt (!) lehetett jegyet venni. Végül nem vettem, mert akkori (ifjú egyetemista) anyagi lehetőségeimhez képest túl drágának ítéltem a vételárat. Ma már persze sajnálom, mert éhen azért nem haltam volna, ha jegyet váltok a koncertre.
Nagyot talán nem tévedtem tegnapi első mondatommal: miként csütörtökön a közönségroham Kaufmannak szólt, úgy 1973-ban sem Wolfnak, hanem Richternek -mint mindig, minden koncertjén- és nem mellesleg Dieternek azaz Dietrich Fischer-Dieskaunak és persze kettejük zenetörténeti horderejű társulásának.
Az első mondatodban biztosan tévedsz kedves ED, 1973. október 6-án bizony legalább ilyen lázban várta az aznapi Wolf-dalestet Budapest komolyzeneszerető közönsége Dietrich Fischer-Dieskauval és Szvjatoszlav Richterrel az Erkel Színházban.
Itt a műsor:
Wolf: Mörike-dalok - Der Genesene an die Hoffnung, In der Frühe, Fußreise, Neue Liebe, Der Feuerreiter, An den Schlaf, Zur Warnung, Jägerlied, Storchenbotschaft, Im Frühling, Auf einer Wanderung, An die Geliehte, Peregrina I. Peregrina II, Lebewohl, Begegnung, Der Jäger, Bei einer Trauung, Abschied,
Ráadás: Wolf: Mörike-dalok - Verborgenheit, Selbstgeständnis, Nimmersatte Liebe, Auf ein altes Bild, Der Tambour, Gesang Weylas
Budapest soha nem várt még ennyire Hugo Wolf-dalestet, pontosabban jeles előadóit, Diana Damraut, Helmut Deutschot és -kiváltképpen- Jonas Kaufmannt. Így, csakis így válhat a nálunk (?) talán nem méltatlanul szinte ismeretlen német kismester egyszeriben közkívánat s vágy titokzatos és/de nehezen megszerezhető tárgyává. A két részben előadott dalcsokor talán a félig-meddig elfeledett Wolf-életművön belül sem tartozik az első vonalba, Mörike-dalai és Spanyol daloskönyve például mintha ismertebb lenne. A dalocskák nem csekély hányada unalmas és felejtős, néhány figyelemreméltó(bb) szerzemény pedig szinte elvész az olykor alkalmi sanzonszerű szösszenetek tengerében. Ügyes szerkesztéssel próbáltak valamiféle dramaturgiai összefüggést találni némely darabok közt, de különösebben ez sem osztott-szorzott. Az a boldogító érzés azonban, hogy a belépőhöz jutott szerencsés hallgató egy légtérben lehet Jonas Kaufmannal, megtette a maga hatását: maga a szerző is elcsodálkozhatott volna rajta, micsoda szűnni nem akaró ünneplés fogadja Olasz daloskönyvét azazhogy -észnél legyünk- Jonas Kaufmannt. A máris tiltakozni akarók gondolkodjanak el: vajon eladható lenne, lett volna-e akárcsak egyetlen cserével ez az este, hogy messzebb ne menjek, például a Damrau-Testé házaspárral? Akkor ténylegesen kinek is szólt a szűnni nem akaró ováció? Na ugye. A két énekes szakított a daléneklés régi hagyományával, ami talán már más dalesteken is a múlté, nevezetesen, hogy dalokat az énekes a zongora mellett szinte feszes vigyázzban állva, rezzenéstelen arccal, gesztusok, testbeszéd nélkül ad elő...a hangjával és csakis a hangjával, annak kifejező erejével. Ellenkezőleg: művészeink itt illegtek-billegtek, mórikáltak, igen: mórikáltak mint egy vidéki színkörben előadott 19. századi népszínműben a díva és a bonviván vagy ahogy Colombina és Arlecchino pajzánkodnak egy -stílszerűen- olasz vándortársulat falusi előadásán. (Vö. Bajazzók 2. felv.) És mi tapsoltunk, tapsoltunk önfeledten, boldogan.(Én is!) Ott voltunk, ott lehettünk, szerencsések voltunk. Damrau drámai koloratúrszopránja meggyőzően, átütően helytállt a többnyire közép- és mélyebb szopránfekvésben előadott számokban, jelezve: pályája akkor is az élvonalban folytatódhat, amikor hangja és életkora már "kinövi" múlt- s jelenbéli szerepkörét. Véletlen-e vagy sem, de Jonas Kaufmann dalait úgy állították össze, hogy hangi "komfortzónájából " szinte sosem kellett kockázatot vállalva kilépnie: dinamikában majdnem mindig maximum mezzoforte, a piano tartományban gyakran szinte nem is énekelt, inkább énekbeszélt, viszont sármosan duzzogott, örült, udvarolt, szégyenkezett, deresedő halántéka mellé (alá) csinos pocakot is társított és partnerével együtt kedves grimaszokat vágtak. Profi módon jól érezték magukat és jó közérzetüket csak fokozta a közönség tapsvihara. Paródia volt ez a javából, nem az ő "kiparodizálásuk", sokkal inkább ők kacsintottak ki a produkcióból: "itt és most mi ilyenek vagyunk, ezt csináljuk...ugye tetszünk?" Tetszettek.Talán a "Sterb' ich, so hüllt in Blumen" volt az előadás csúcspontja és ott valóban megállt az idő s a levegő és eltűnt az idézőjel is. Az nem paródia volt, dráma az elmúlásról, ami mindannyiunkra vár. Helmut Deutsch "csak" tette a dolgát: zongorázott, magas színvonalon, készséggel, remek partnerként alkalmazkodva a sztárshowhoz. Kevésbé mutatkozott alkalmazkodó partnernek a közönség makacs köhögő kórusa, amely jó darabig és könyörtelenül szintén "tette a dolgát": köhögött, (rosszul) időzítve, tapintatlanul. Néha talán unalmában?
Hugo Wolf: Olasz daloskönyv - MüPa, 2018. február 22.
A köhögés,netán annak hulláma általában stress alapú.Létrejöhet unalom talaján,a résztvevő szereplők miatti izgulás vagy nagy feszültséget okozó produkció levezetésére.9o %-ban semmi köze a megfázáshoz,hurutokhoz!
Két dolgot figyeltem meg ezen a koncerten.
1. Mindig két dal között indult be a köhögőhullám.
2. Ezért a művészek elkezdték rövidebbre húzni a "szünetet" két szám között, s a második félidőben volt, amikor sikerült is elaltatni az ingert, bár sajnos nem mindig...
Ez csak egy tanács: Az egyik télen egy rokonomnak elhúzódó bronchitise volt, és mellé sok szép koncertjegye. Nem akart mindenről lemaradni, ezért a cukron és vizen kívül a téli, vastag sálját is felhozta magával. Ha rátört a köhögés, azt összehajtva a szája elé kapta. Láttam, ahogy mozog a teste, de nem hallottam semmit, pedig mellette ültem. Meg lehet próbálni. A bajom azokkal van, akik teli szájjal köhögik szét a pianokat, és még csak nem is zavarja őket.
Köszönet, főleg azok nevében, akik nem lehettek ott az előadáson!
Én is a kakasülőn ültem, és két csodálatos, összhangban éneklő művészt láttam. Nem tudom, Kaufmann énekelt-e korábban Wolf dalokat, de a tubuson találtam két audio felvételt Diana Damrau 2005-ös salzburgi fellépéséről. Érdemes meghallgatni!
https://www.youtube.com/watch?v=XygBQDkEEaI
https://www.youtube.com/watch?v=05N-tIDUS2k
A kakasülőről én egy végtelenül kifinomult, a művészettel szimbiózisban élő előadóművészt (Kaufmann) meg egy tisztes iparost (Damrau) láttam-hallottam.
Részemtől megbocsátok, mások nevében nem beszélhetek. Sajnos, vannak előre nem látható helyzetek. Egyébként nem minden köhögő ment haza félidőben....
A második rész is csodálatos volt, a köhögések ellenére is. Elég sokan fotóztak - bár előtte külön bemondták, hogy ne .Remélem, valaki majdcsak felteszi a .....-ra és legalább onnan élvezhetik azok is, akik nem jutottak el a helyszínre. Eddig még a külföldi koncertekről sem leltem semmit. (sajnos!)
Sajnos, én is a "köhögők" egyike voltam, ezért utólag is elnézést kérek. Mentségemre szolgáljon, hogy a szünetben - éppen emiatt - hazamentem. Nemrég meg voltam fázva, de a héten már csak néhányat köhintettem, így nem gondoltam volna, hogy baj lehet. Pontosabban vittem magammal Ricolát (direkt a dobozosat, hogy ne csörögjek zacskóval) azt hittem, így nem lesz gond. Amivel nem számoltam, hogy emeleti oldalülésen ültem, gyakorlatilag merőlegesen a színpadra, és valahányszor arra fordítottam a fejem, hogy a szöveget olvassam, vagy az énekeseket figyeljem, iszonyatosan kaparni kezdett a torkom. Nyilván megpróbáltam visszafogni a köhögést, aminek az lett az eredménye, hogy még inkább ingerelt, illetve patakokban folyni kezdett a könnyem, ettől viszont eldugult az orrom. Egy idő után pedig már az sem segített, ha egyáltalán nem néztem a színpad felé. Ezért fájó szívvel - hiszen nagyon-nagyon vártam már ezt az estét - döntöttem úgy, hogy a második részben inkább megkímélem a körülöttem ülőket (mert normál esetben engem is borzasztóan zavar a köhögés, csörgés, zörgés), és magamat is :(
Mindenesetre jó tanulság volt, többet nem veszek oldalra jegyet, csak olyan helyre, ahonnan szemből láthatom.
Még egyszer elnézést! :(
Valóban csodálatos este volt, mindkét énekes és nem mellékesen a zongorista is hozta legjobb formáját. Kaufmannról eddig is tudtam, tudtuk, hogy kiváló dalénekes és nem "csak" elénekli, de meg is jeleníti a dalokat. Damrau ilyen képességei eddig nem igazán voltak ismertek. Az elvitathatatlan zenei élményen túl különösen megkapó volt a kisebb-nagyobb gesztusok sorozata, mellyel mintegy megjelenítették, kifejezték a dalokban foglalt érzelmeket. Semmi operai allűr, de az a sokszor tapasztalt túljátszás sem, amellyel egyes esetekben a daléneklés síkos talajára tévedt operisták próbálják megjátszani, hogy ez most nem opera, hanem az úgynevezett könnyű műfaj. Miközben nincs könnyű zene és komoly zene, csak jó és rossz zene. Valamint jó és rossz előadó.....
Az első, Baden.Badenben tartott koncertjük óta számos kritika jelent meg az egyes előadásokról, a tubuson is vannak méltató felvételek, de sajnos zenei nincs. Remélem, előbb-utóbb valahol megjelenik valami. Persze kérdés, ha ilyen kvalitású énekesek fellépnek Budapesten, miért nem lehet ezekről egy tisztességes TV felvételt készíteni és valamelyik csatornán lejátszani? (M3, M5?) Például valamelyik x+ezredszer ismételt külföldi sorozatfilm helyett! De ez a kérdés már a 2016.os MüPa-beli Kaufmann koncert kapcsán is felmerült, illetve más fellépő művészek esetében is jogos!
Az, hogy ismét jóval kevesebb műsorfüzet volt, mint néző-hallgató, nem a fellépő művészek teljesítményét minősíti, de valami mást igen...
Bár nem vagyok egy dal-fun és a tegnapi este után sem leszek az!.DE!Hugo Wolf ritkán előadott Olasz daloskönyve ( nem hiszem , hogy a nézőtéren ülök között akadt tíz ember ,aki eddig hallott róla.-érdemben ) jó és kevésbé ,jó dalaival azonban egy hónap alatt tízezrekhez jutott el.Egy hónap alatt tízenvalahány koncert (az utolsó holnap Barcelonában),amihez 3 ember Diana Damrau, Jonas Kaufmann és Helmut Deutsch ,mint kíváló kíséret hallatlan teherbírása kellett.46 dal hangzott el két naponként Európa különböző nagyvárosaiban.Már az tiszteletreméltó,.hogy mindez kotta nélkül,mini színházi formában történt.Mint olvastam a mű nem egy szabályos dalciklus.A három művész maga alakította ki Deutsch írányításával, ki melyik ,dalt énekli,milyen a sorrend,mit énekelnek egyedül ,mit ketten.Ebből született egy csodás műsor és,ha nem olvasom,amit írtam fel sem tűnt volna,hogy a szerző nem így (sorrend)komponálta meg.
Nem tudtam elképzelni ,hogy a két művész ennyire egymásra tudjon hangolódni és éneklési perfekciájuk minden oldalát bemutassák.Damrau kicsit keményebb,németes hangját olyan könnyedén kezelte és állította a kifejezés szolgálatába,hogy csak hallgattam,hallgattam.Jonas Kaufmann pedig gyönyörű hangja minden bravúrját bevetette és a dalok maximális szinte szavankénti értelmezését kifejezte,játékkal reagálta és együtt tökéletes párost alkottak.Semmi operai manír egyik énekesnél sem.Deutsch. .kíséretére pedig nincsenek szavak Hugo Wolf 46 dala megfogta a közönséget és a második részre a „stress”köhögések is abbamaradtak.Nagy este volt!Remélhetőleg valamelyik városban készült erről a lélegzetelállító produkcióról videófelvétel,mert csak a zenei megszólaltatás nem közvetíti ennek a szenzációs estének a teljességét,ezt látni is kell!
Nagyon szép este volt. Két gyönyörű hangú, közvetlen, kedves és jóhumorú világsztár énekelt nekünk olyan dalokat Wolftól, amiket máshol nem nagyon hallhattunk. Volt köztük néhány egészen különleges, igazi minidráma.A köhögés valóban különösen zavaró volt, körülöttem páran teljes hangerővel tolták.
Egyetértek!
Csak azt nem értem, mintha volnának emberek, akik direkt köhögni járnak a Müpába. (Aztán biztos jól hangzik: Damrauval és Kaufmannal közösen léptünk fel.)
Nagyon kellemes kis este volt. Persze ezek a Wolf dalok nem schuberti mélységűek, de aranyos, változatos, időnként sziporkázó miniatűrök. Damrau lubickolt ezekben a kis zsáner-dalokban. Lehet, hogy nem övé a világ legszebb hangja, de technikában, szerepformálásban egészen fantasztikus. A zongorakísérő, Helmut Deutsch, kiváló atmoszférát teremtett, időnként nem is harmadik, hanem első tagja volt ennek a triónak. Jonas Kaufmannon érezni lehetett, hogy ő nagyobb formákhoz szokott, de azért ő bármilyen szerepben is Kaufmann, és öröm volt újra hallani egyedi szépségű hangját. A közönség tombolt, és most oka is volt rá. A hang-szálak bérletet már ezért az egy előadásért is érdemes volt megvenni.:)
Figyelem! Úgy látom, néhány jegyet felszabadítottak a csütörtöki Damrau-Kaufmann koncertre = most vásárolható (ld.net).
