Bejelentkezés Regisztráció

Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek


Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények

3804 Búbánat 2017-08-17 13:17:54
[url] https://ujember.hu/margitszigeti-visszatekinto/; Margitszigeti visszatekintő [/url] Rögtönzött fesztiválmérleg – tenorokkal Új Ember Hetilap Pallós Tamás, 2017. augusztus 13. „Világhírű művészeket felvonultató, nagyszabású – de legalábbis arra törekvő – operaprodukciókra maradt a Margitsziget. Idén nyáron a Porgy és Bess, a mexikói–amerikai Ailyn Pérez, a koszovói Rame Lahaj és az olasz Gabriele Viviani nevével fémjelzett gála, valamint A trubadúr volt soron. Az utóbbi Vámos László megpatinásodott rendezésének búcsúztatása is volt, amelyet először 1995-ben éppen a szegedi játékokon mutattak be, majd két évtizeden át az Erkel Színházban és az Operaházban tartottak műsoron. Az idei Trubadúr zenei szempontból a lehető legszebb ígéret volt a minőségi nyári operajátszás reneszánszát illetően. Az azer(bajdzsán)i Dinara Alieva fellépése, megformálás és átélés tekintetében egyaránt hibátlan Leonorája is azt bizonyította, hogy a közelmúltban lezajlott generációváltást követően – az 1930-as, ’40-es években született, hosszú pályafutású legendák visszavonulása után – sem ért véget (teljesen) a sokat emlegetett és sokszor elbúcsúztatott aranykorszak. Alieva a Verdi-éneklés csúcsain jár. Tökéletesen kiegyenlített „olasz hang”, amelyet különleges egzotikus tónusa tesz még izgalmasabbá. Nyugodt nagyvonalúsággal ívelt legatók, kristálytiszta magasságok, tévedhetetlen pontossággal pergetett koloratúrák… Hamisítatlan bel cantót művel, de a szép éneklés koncentrált technikai kivitelezése egy pillanatra sem megy az életszerűség, a figurai hitelesség rovására. A meggyőzés, a nagyformátumúság és a kifejezés bősége terén Komlósi Ildikó Azucenája ugyancsak az eszményi kategóriába tartozik. Az édesanyja máglyahaláláért bosszút fogadó, tragikus sorsú cigány asszony az ő olvasatában nem egy boszorkányos kinézetű, tébolyodottan botorkáló szépkorú, hanem egyenes tartású amazon, a vélt-valós igazságáért eltökélten küzdő, ugyanakkor rendkívül érzékeny, szenvedő hősnő. Ez az Azucena Komlósi árnyalatokban, finom részletmegoldásokban gazdag tolmácsolásában a reveláció erejével ható operai kuriózum. Színészileg visszafogott, egy kissé megilletődött Man¬ri¬có¬ként Riccardo Massi mutatkozott be Budapesten. Jóllehet az olasz művészt túl világos, mesterségesen „felhúzott” matériája alapján a nemzetközi másod-harmad vonalhoz sorolnánk, de színpadra termett, imponáló biztonsággal éneklő spinto tenorként a hangfaját tekintve ínségesebb jelenünkben érthetően jobb pozíciót foglalhat el a zenei világpiacon. A leköszönő Vámos-rendezés tömegjeleneteinek némafilmes ágálásokra emlékeztető kliséi, a kar és a statisztéria operaparódiákba illő jelmezei sokszor komikusak, de ez most nem számított. A trubadúr énekes gárdáját nézve – nem megfeledkezve Kálmándy Mihály ez alkalommal fáradtabban szóló Luna grófjáról és Cser Krisztián energikus Ferrandójáról sem – olyan előadás kerekedett, amely a világ bármely nagy operaházában megállta volna a helyét. A szervezőgárda jövőre egy bátor döntéssel tovább emeli a tétet és a művészi mércét: 2018. június 22-én és 24-én a Salome szabadtéri bemutatójára kerül sor a nyolcvanéves margitszigeti színpadon. Richard Strauss – Oscar Wilde szövegére komponált – egyfelvonásos operája, a Salome látványos bibliai-történelmi közegben játszódik, de finoman szólva nem tartozik a nyári slágerdarabok közé. Defektusokat felvonultató, letaglózó lélektani dráma a századforduló merészülő „szókimondásával”, vadul burjánzó zenével elbeszélve. Az Anger Ferenc rendezte produkció (egyik) szenzációja, hogy az előadás díszlete az evangéliumi történet eredeti helyszínét, a Machaerus erőd digitálisan rekonstruált oszlopos udvarát fogja megidézni a szentföldi (jordániai) sasfészek feltárását vezető Vörös Győző és Dobrosi Tamás közös munkájának eredményeként. Salome: Rost Andrea, Jochanaan (Keresztelő János): Cser Krisztián, Heródiás: Komlósi Ildikó. És a vendégművész ismét egy tenor, igaz, ezúttal a német karakterénekesek élvonalából: Gerhard Siegel, aki korunk tán legkiválóbb Miméje és – ami ez esetben fontosabb – Heródese.”

3803 Károly 2017-08-15 13:38:21
A vasárnapi Requiem koncerten ott voltam, de az én benyomásaim vegyesek voltak. A kórus sokkal jobb is lehetett volna, mert néha elég siralmas hangzást produkáltak! A zenekar Drahos Béla vezényletével elfogadhatóan játszott, és a szólista énekesek ( Lukács, Komlósi, Pataki, Agache) nagyon szépen énekeltek. Miattuk érdemes volt leutazni!

3802 perempe 2017-08-14 09:25:27 [Válasz erre: 3801 Matyus 2017-08-14 09:15:12]
hangosított volt mindkettő?

3801 Matyus 2017-08-14 09:15:12 [Válasz erre: 3800 Matyus 2017-08-14 09:14:00]
A tegnapi Székesfehérváron, a Koronázó téren volt.

3800 Matyus 2017-08-14 09:14:00
Augusztusban két kitűnő Verdi Requiemhez is volt szerencsém. Először az Ördögkatlan fesztiválon Kolonits Klára, Fodor Bernadett, Brickner Szabolcs és Gábor Géza közreműködésével, tegnap viszont csupa nagy ágyú énekelt: Lukács Gyöngyi, Komlósi Ildikó, Pataki Adorján és Alexandru Agache. Remek volt!

3799 lujza 2017-08-10 01:55:17 [Válasz erre: 3795 nickname 2017-08-06 15:41:38]
Én azért nem bánom, hogy nem a korábban kiírt Robert Dean Smith lesz Trisztán.

3798 telramund 2017-08-09 15:12:47 [Válasz erre: 3796 -zéta- 2017-08-06 22:11:50]
Anja Kampe lehet ,hogy tavaly nem volt jó,de az idei tavaszi salzburgi Walkürben kitűnően énekelte Brünnhildet.A MÜPA idei Walkürjében pedig frenetikus Sieglindét énekelt.Ha másnál megbocsátjuk ,hogy nem mindig oke-neveket mellőzném-higgyünk abban,hogy jővőre Izoldát is meg fogja oldani nagyszerűen.Én legalább is bízakodom,mert idén ott voltam, hallottam.Hozzáteszem még idén volt Münchenben Katerina Izmajlova és abban is nagyszerű volt,jobb ,mint a napjaikban hallott Stemme.

3797 parampampoli 2017-08-08 20:26:18 [Válasz erre: 3796 -zéta- 2017-08-06 22:11:50]
Én is. Egyszer már a Hollandiból kitették, most újra ő. Nem is értem.

3796 -zéta- 2017-08-06 22:11:50 [Válasz erre: 3795 nickname 2017-08-06 15:41:38]
Én Anja Kampét is átgondolnám...

3795 nickname 2017-08-06 15:41:38
[url]https://www.mupa.hu/program/wagner-trisztan-es-izolda-2018-06-07_16-00-bbnh?utm_source=mupa_wagner_website&utm_medium=event_calendar&utm_content=jegyvasarlas_button&utm_campaign=wagner_trisztan_es_izolda_2018_06_07_16_00;Jelen állás szerint jövőre a MÜPA-ban N. N. lesz Trisztán.[/url]

3794 -zéta- 2017-08-01 22:07:04 [Válasz erre: 3793 nickname 2017-08-01 18:13:06]
Azért ezeket a reklámszlogeneket annyira nem kell ám komolyan venni...

3793 nickname 2017-08-01 18:13:06 [Válasz erre: 3792 Búbánat 2017-07-24 19:31:27]
Ha utoljára ment a Vámos-féle rendezés, akkor pár év múlva visszatér majd Pesten a Galgóczi-féle rendezés, vagy várhatunk hosszú éveket majd egy újabb Trubadúr felújításra, ha élőben hallani akarjuk a darabot? Mindkét verzióért kár! A Vámos rendezése még azért szerethető volt.

3792 Búbánat 2017-07-24 19:31:27
[url] https://szinhaz.org/zenes-szinhaz/opera-zenes-szinhaz/2017/07/23/25-ev-utan-ter-vissza-margitszigetre-trubadur/; 25 ÉV UTÁN TÉR VISSZA A MARGITSZIGETRE A TRUBADÚR – UTOLJÁRA LÁTHATÓ A VÁMOS-FÉLE RENDEZÉS [/url] „A Budapesti Nyári Fesztivál idei nagy operabemutatója Verdi egyik legnépszerűbb romantikus operája. A trubadúr Vámos László hagyományos rendezésében, Csikós Attila impozáns és korhű látványvilágával kerül színre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Vámos László-féle rendezést utoljára láthatja a közönség július 28-án és 30-án.” „Leonora szerepében a fiatal azeri szoprán, Dinara Alieva látható, Manricóként pedig az ismert olasz tenor, Riccardo Massi mutatkozik be a közönségnek. Azucena szerepében a világszerte elismert mezzo-szoprán, Komlósi Ildikó lép színre, Luna grófot a nemzetközi hírű bariton, Kálmándy Mihály ebben a rendezésben először alakítja.”

3791 Búbánat 2017-07-20 13:04:32
[url] http://operavilag.net/kiemelt/se-veled-se-nelkuled/; Se veled, se nélküled [/url] Opera-vilag.net, , 2017. július 19. Richard Wagner: Rienzi – koncertszerű előadás. A Budapesti Wagner-napok június 19-i előadásáról BÓKA GÁBOR írt kritikát

3790 Búbánat 2017-07-20 13:04:02
[url] http://operavilag.net/kiemelt/a-reszvet-szuksege/; „A részvét szüksége” [/url] Opera-vilag.net, 2017. július 17. Richard Wagner: Parsifal – a Budapesti Wagner-napok június 21–i előadásáról KONDOR KATA írását olvashatják

3789 Edmond Dantes 2017-07-16 14:37:57 [Válasz erre: 3788 Momo 2017-07-16 14:14:49]
Hogy szó ne érje (opera)házam -hangversenytermem stb- elejét: a Társalgó topikban teszek közkinccsé egy kis összefoglalót...ld ott.

3788 Momo 2017-07-16 14:14:49
Na szóval, megnéztem ezt a VB megnyitót. Szerintem nem sikerült rosszul. A hivatalos részeknél (beszédek, eskütételek) leült egy kicsit, versenyzőink szerintem mondhatták volna az eskü szövegét kicsit több meggyőződéssel és átéléssel, a versenybíró úr meg kevésbé nyeglén), de túlestünk rajta. Ami a zenét illeti: tetszett Eötvös Péter kis kórusműve az elején, és Kodály, Liszt megidézése is, de még a Ben Hur zenéje is jó volt szerintem ebben a körítésben. Tetszett a sámán tánc alatti zene és Herczku Ági éneke is. Összességében tetszett, bár láttam jobb (ötletesebb, eredetibb) produkciókat is ebben a műfajban. (Ja, ami a politikát illeti: Ez a rasszista magyar kormány odaengedte énekelni egy ekkora országimázs eseményre a cigány Radics Gigit, valamit elnézhettek... ja nem. Szerintem jó választás volt. Szép lány, és ügyesen énekel. :-)

3787 smaragd 2017-07-16 12:37:53 [Válasz erre: 3786 Búbánat 2017-07-16 12:23:19]
Ez jó!

3786 Búbánat 2017-07-16 12:23:19 [Válasz erre: 3785 smaragd 2017-07-16 12:15:44]
Közhelyek a nyári melegben gyakrabban előfordulnak a szótáramban, ahogy más évszakokban más közhelyek tolulnak fel bennem...

3785 smaragd 2017-07-16 12:15:44 [Válasz erre: 3776 Búbánat 2017-07-15 18:29:39]
"Aki keres, az talál" - szerepel a bejegyzésedben, de nem minden szóösszetétel közhely, amelyet gyakran használunk... :-) "Aki keres, talál" - magyar közmondás. (Más nyelveken is közismert.) Ám, ha az egész mondatra értetted a közhely megjelölést, az valóban a sokszor hallott jó tanács kissé elcsépelt finomabban szólva elkapkodott megfogalmazása :-). A magam részéről a közhely mint fogalom körüljárását ezzel be is fejeztem... :-) :-)

3784 Momo 2017-07-16 11:18:35
...

3783 macskás 2017-07-16 11:05:10 [Válasz erre: 3782 Momo 2017-07-15 23:06:51]
Fordítva volt a dolog. Szerinted ilyen vagyok, mások szerint nem. De ne analizálj, nem az a tanult szakmád.

3782 Momo 2017-07-15 23:06:51 [Válasz erre: 3781 macskás 2017-07-15 22:56:51]
Ahhoz képest, hogy évekig nem tudtam úgy hozzászólni itt semmihez, hogy te ne tettél volna hozzá valami provokatívat, dehonesztálót, kekeckedőt, stb... Viszont én lényegében nem szólok hozzád, amire reagálnod kellene, furcsán emlékszel a dolgokra... :-)) Szerintem kínos vagy, és gyermeteg. Agresszív és bosszúálló. Ez alakult ki bennem veled kapcsolatban az elmúlt 7-8 évben, mióta ezt csinálod. Életemben nem találkoztam még ilyen felém irányuló, elszánt és kitartó rosszindulattal. Én a mostaninál nagyobb lelki békét kívánok neked, és azt, hogy le tudjál akadni rólam. Minden jót.

3781 macskás 2017-07-15 22:56:51 [Válasz erre: 3780 Momo 2017-07-15 22:24:53]
Momo, sokszor visszafogtam magam, és nem reagáltam. Próbálok ezután is úgy tenni. MINDIG jól érzem magam. A puszit másnak küldd.

3780 Momo 2017-07-15 22:24:53 [Válasz erre: 3779 macskás 2017-07-15 22:21:30]
Macskás, az lesz a megoldás, ha nem foglalkozol velem. Sok puszi, és próbáld meg jól érezni magadat.

3779 macskás 2017-07-15 22:21:30 [Válasz erre: 3778 Momo 2017-07-15 21:20:49]
Momo, ez a beírásod téged minősít.

3778 Momo 2017-07-15 21:20:49 [Válasz erre: 3777 macskás 2017-07-15 21:16:56]
jaj, ne már... :-))) Hagy ezt a nyomulást lágy szíves... nekem nagyon elegem van belőled. Szemtől szembe simán elküldtelek volna már rég a fenébe, ahogy itt nem lehet. Vedd már észre magadat. Felnőtt ember vagy állítólag.

3777 macskás 2017-07-15 21:16:56 [Válasz erre: 3762 Momo 2017-07-14 19:04:12]
Kedves Momo, kedves uram, azért valamiféle tiszteletet megérdemeltek volna ezek az élsportolók, ahogy mi is Tiramisuval tőled. Kíváncsi vagyok, ha szemtől szemben állnánk, milyen reakcióid lennének.

3776 Búbánat 2017-07-15 18:29:39
Hiába van nyár és úgymond uborkaszezon, a kis hazánkban azért a zenei-kulturális vonalon is, nemcsak szabadtéren, számos, érdeklődésünket kiváltó ilyen vonatkozású eseményről tudunk, melyekről szólni kell, lenne miről beszámolni; pezseg, zajlik az élet ilyenkor is - a nyári szabadságolás, az ellazulás, az üdülés még nem kell hogy jelentse a lemondást, a távolmaradást mindettől; van miből válogatni a változatos programok közül, a lehetőségek között - ott is, ahol éppen most tartózkodunk, ahová otthonunkból rövidebb-hosszabb időre kimozdultunk... Nyitott szemmel (és füllel) kell járnunk itt és ott, és aki keres, az talál...- hogy ezzel a közhellyel éljek.

3775 Klára 2017-07-15 15:07:37 [Válasz erre: 3773 Héterő 2017-07-15 13:54:38]
Köszönet a józan hangért és a megnyilvánulásért! Nem csak azért, mert én is kaptam véleményért hideget-meleget, hanem mert ennek tényleg a kultúra és a zene fórumának kell maradnia.

3774 ebera 2017-07-15 14:01:28 [Válasz erre: 3773 Héterő 2017-07-15 13:54:38]
Igazad van, elnézést, én befejeztem itt a témát!

3773 Héterő 2017-07-15 13:54:38
Ha ez így folytatódik, a "Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek"-ből Nemzetfikázás, a "Kimernyá"ból "Libernya" lesz. Kár ezért a jobb sorsra érdemes, többnyire "komolyzenei" magazinért, hiszen annyi más, választási harcra szánt fórum van még. Meg kellene hagyni jobb-baltól lehetőleg függetlennek ezt a helyet, amelyet sokan nagyon szeretünk és becsülünk, és feltétlenül függetlenednünk kellene a másik oldalt preferáló fórumtárs világnézetétől. Sem stadionozás, sem gyurcsányozás nem illik a zene magasztosságához. Szomorú, hogy néhányan nem állják meg politikai célzások nélkül, amit nyilván követ a visszavágás. Mi lesz, ha ez a - néha - szégyenletes hangnem tovább élesedik?

3772 ebera 2017-07-15 13:53:09 [Válasz erre: 3771 Edmond Dantes 2017-07-15 13:03:13]
Kedves E.D.! " Ilyen nincs és mégis van! "

3771 Edmond Dantes 2017-07-15 13:03:13 [Válasz erre: 3768 ebera 2017-07-15 12:08:28]
"Talán túl szűkös volt az anyagi forrás." ;-) Politikamentesen nézve: olyan meg nincs, még ha ezt egyik-másik fórumtársunk olykor szóváteszi is. A sport réges-rég tömény politika, de maradva "on": az, hogy "A rendezvény művészeti koncepciójának kidolgozása és megvalósítása a Művészetek Palotája (Müpa) feladata....a műsort rendező Káel Csaba... stb., eleve politikai színezetet adott a dolognak. A megvalósítás = a megnyitó produkció szinte már csak hab volt a tortán.

3770 Momo 2017-07-15 12:36:29 [Válasz erre: 3769 tiramisu 2017-07-15 12:14:17]
Kedves Tiramisu! Itt eddig mindenki közhelyeket írt ennek kapcsán. Sőt az előttem hozzászólók csak úgy általában szidták a "rendszert". Annyi a különbség, hogy akinek egyetértesz a véleményével azt nem támadod be emiatt. Egyébként elhiszem, hogy igazad van. Talán írhatott volna többet az index is.

3769 tiramisu 2017-07-15 12:14:17 [Válasz erre: 3762 Momo 2017-07-14 19:04:12]
Kedves Momo! A drámát illetve a Fesztivált Te csinálod a közhely mondataiddal. Rosszul vagy informálva!_ Ne szóld le azokat , akiknek más a véleménye, csak ha okosabbat tudsz mondani helyette !- Mindenesetre- okos és szép gesztus volt a volt bajnokok tiszteletére megszólaltani a Himnuszt.

3768 ebera 2017-07-15 12:08:28 [Válasz erre: 3767 Edmond Dantes 2017-07-15 10:06:40]
Valószínűleg mást néztem, ugyanis a "Talán túl szűkös volt az anyagi forrás." nekem egyáltalán nem jött le.(Politikamentesen nézve.)

3767 Edmond Dantes 2017-07-15 10:06:40
off Van egy érzésem, úgy általában: akit úgy üldöznek, hogy utol is akarják érni, azt utol is érik ;-) on Aki tegnap látta a vizes vébé megnyitóját, akkor, ha eddig nem, most fogalmat alkothatott Káel Csaba és persze a megrendelő(k) ízléséről, igényeiről és igényességéről. Millenniumi tűzijáték (2000) után vizes-vébé vízijáték. Talán túl szűkös volt a rendelkezésre álló anyagi forrás. Sebaj, lehet javítani, mondjuk legközelebb a 2032-es olimpia megnyitójával.

3762 Momo 2017-07-14 19:04:12
Hölgyeim, a leírtak alapján nekem az a véleményem, hogy ebben nincs ekkora dráma. Sokkal nagyobb sérelmek érnek embereket nap mint nap az élet minden területén. Ezzel együtt lehet, hogy, ha benne lettem volna, nekem is rossz lett volna. Az is elképzelhető, hogy más is volt még, amit nem írtak le.

3761 macskás 2017-07-14 18:09:52 [Válasz erre: 3758 Momo 2017-07-14 13:19:26]
Fura meglátás! Te sem örülnél, ha készülsz, ha lemondod a programjaidat, a gyerekednek kerítesz bébisintért stb., és lemondják a FELKÉRÉST.

3760 tiramisu 2017-07-14 17:52:08 [Válasz erre: 3758 Momo 2017-07-14 13:19:26]
Rosszul tudod...

3759 tiramisu 2017-07-14 17:51:04 [Válasz erre: 3758 Momo 2017-07-14 13:19:26]
Csak addig vagy ilyen toleráns , amíg veled is megtörténik! :-(

3758 Momo 2017-07-14 13:19:26
Ami a cikkből kiderül: Volt egy felkérés (gondolom, a műsor egy pontján az egykori nagyságoknak be kellett volna jönni a színpadra, és integetni). Majd, mielőtt bármoi történt volna, lemondták a felkérést. Az érintettekkel semmi nem történt, semmit nem csináltak. Ültek otthon. Én ebben nem látom se a megalázást, se a többi borzalmat. Ha menet közben valamelyik ügyntézü esetleg tiszteletlenöl beszélt valamelyikükkel a telefonban, akkor el kell küldeni a francba. Bár gondolm, ilyesmi a mindennapokban is éri őket.

3757 Klára 2017-07-14 09:39:14 [Válasz erre: 3756 Edmond Dantes 2017-07-12 10:13:53]
Ez a legteljesebb dilettantizmus! Csakugyan azt hiszik, hogy embereket úgy lehet variálni, cserélgetni mint a bábokat a sakktáblán?

3756 Edmond Dantes 2017-07-12 10:13:53 [Válasz erre: 3755 Momo 2017-07-08 16:44:55]
[url]http://index.hu/sport/uszas/2017/07/11/vizes_vilagbajnoksag_megnyitounnepseg_meghivottak_olimpikonok/;Ez is[/url] politikai homokozás? "A rendezvény művészeti koncepciójának kidolgozása és megvalósítása a Művészetek Palotája (Müpa) feladata....a műsort rendező Káel Csaba..."

3755 Momo 2017-07-08 16:44:55 [Válasz erre: 3754 Momo 2017-07-08 16:41:31]
Az egykori Politikai Homokozó [url]http://www.momus.hu/forum.php?forumcat=283;helye[/url]. :-)

3754 Momo 2017-07-08 16:41:31 [Válasz erre: 3753 Momo 2017-07-08 16:26:34]
Volt itt politikai fórum. Én nyitottam, tán valamikor 2005-ben. Azért, mert a különböző zenei témáknál megjelentek a politikai hozzászólások, és kezdett beindulni a vagdalkozás. A politizálás áttevődött oda, és végül egy rettentő rossz hangulatú hely lett. Pont olyan, mint manapság a közéletünk. Épp ezért szüntette meg hosszú évek után főszerkesztő. Mindenki elfogadta ezt. Jobb, ha teljesen kimarad ez az életünkből. Nem kell ezt újra kezdeni. Légy szíves, te is tartsd ezt tiszteletben. Mindenkinek jobb lesz.

3753 Momo 2017-07-08 16:26:34 [Válasz erre: 3751 Edmond Dantes 2017-07-08 15:51:30]
Jaj, ugyan már... sokadik alkalom, hogy megkérünk erre. Talán, ha tartanád magadat a szabályokhoz, nem érnének ilyen "rettentő" atrocitások... :-) Minden fórumozót, aki kibírja, hogy ne politizáljon itt joggal zavar, hogy te viszont nem.

3752 Edmond Dantes 2017-07-08 15:56:56 [Válasz erre: 3751 Edmond Dantes 2017-07-08 15:51:30]
Szerintem egyebkent a kopasz elvtarsozo beirasban emlitett Keleti Focsatorna ezerszer, tizezerszer fontosabb es hasznosabb mint a Pancho Arena.

3751 Edmond Dantes 2017-07-08 15:51:30 [Válasz erre: 3748 Momo 2017-07-08 14:27:31]
Keretik tartozkodni a rendreutasitasoktol. Nincs tudomasom arrol, hogy erre felhatalmazasod lenne. Inkabb annak nezz itt utana, hogy en csak valaszoltam egy masik (kopaszozo) politikai kiszolasra, de egyaltalan n e m a te parancsolgato stilusodban rosszalloan s e m.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.