Karmesterportrék XXXVII. – Fricsay Ferenc
Café Momus - Balázs Miklós, 2011-08-09 [ Esszék és tanulmányok ]
55 éve hunyt el FRICSAY FERENC, világhírű magyar karmester
(1914.VIII.9. – 1963.II.20.)
DALOS LÁSZLÓ:
APROPÓ
FRICSAY FERENCRŐL
„Pénteken reggel, lehetett úgy háromnegyed kilenc, a bécsi rádió zenei pasticcio műsorában bemondta a konferáló hölgy: húsz évvel ezelőtt hunyt el Fricsay Ferenc. Utána leforgatták a magyar karmester egyik felvételének részletét: Beethoven I. szimfóniájának utolsó tételét. Miközben hallgattam, úgy éreztem: ez a zenei interpretálás egyik csúcspontja.
Szólt a muzsika, s bennem fölmerült az a borús, májusi reggel, amikor Salzburgban, barátainkkal, fölautóztunk egy amolyan rózsadombira vagy még inkább pécsi-mecsekire emlékeztető villanegyedbe, és megálltunk egy rövid utcában, amelynek ez a névtáblája: „Ferenc- Fricsay-Strasse”.
Nem sokkal később megtudtuk a magisztrátuson, az elöljáróságon, az utca elnevezésének történetét
— Salzburg városi tanácsa — mondotta dr. Richard Lepuschitz kultúr tanácsnok úr — 1965. július 30-án úgy döntött, hogy a Schloss-strasse és a Hofmannsthalstrasse közötti utcaszakaszt Fricsay Ferencről nevezi el. A város ezzel kívánt emléket állítani annak a szoros kapcsolatnak, amely a kiváló karmestert Salzburghoz fűzte. Fricsay nagyszerű pályafutása 1947-ben, a salzburgi ünnepi játékokon kezdődött, amikor a «Danton halála» című von Einem-opera ősbemutatóját vezényelte.
A magyar karmester nemzetközi kiugrása annak köszönhető, hogy Klemperer megbetegedése miatt hirtelen őt kérték fel a világpremier dirigálására. Fricsay Ferenc néhány év múlva már berlini, majd müncheni főzeneigazgató. Szegedről jutott el odáig, a Tisza mellől, ahol igen fiatalon, rövidnadrágos diákként zenekarok élére állt. Édesapja neves katonakarmester volt; ő is hol a helyőrségi zenekart vezényelte, hol meg a színház soros operettjét vagy operaelőadását.
Később következett a budapesti Operaház, 1945-ben.
Mindig újrahangzik bennem egy csodálatos légkörű, végtelenül érzelem-gazdag «Bohémélet,» a főnixként újjáéledő fővárosban, áradóan széles dallamaival, egy kissé talán lassúbb tempókkal, mint amilyeneket megszoktunk. Fricsay Ferenc a Puccini-mű poézisét úgy szólaltatta meg, mintha maga a zeneköltő állt volna ott a muzsikusok élén.
Sok előadást vezényelt akkoriban; közülük is kimagaslik a «Lammermoori Lucia» kirobbanó sikerű felújítása Gyurkovics Máriával. Ő volt a karmestere a «Carmen» igen emlékezetes új előadásának, amelyen Simándy József Don Jósé-sikersorozata 1947. február 13-án a budapesti közönség előtt elindult.
A kiváló karmester és a kiváló tenorista kapcsolata külföldön is folytatódott: Fricsay müncheni főzeneigazgatóként szerződtette Simándyt a «Lammermoori Lucia» Edgardó- jára, és az 1956. decemberi debütálás után a művész évekig állandó tagja, később vendége volt a Bajor Állami Operaháznak. Fricsay Ferenc és Simándy József a Lucia után egy évvel «Az álarcosbálban» került ismét össze; ennek a Verdi-operának még egy magyar művésze volt: az Ameliát éneklő Takács Paula.
— Fricsay Ferenc igen sok gondos, alapos próbát tartott velünk — emlékszik vissza Simándy József. — Nagyon elmélyült karmester volt. Igen sokat dolgozott zenekarral, kórussal, magánénekessel. Nagyon szeretett énekelni. Megmutatta, hogyan vegyek levegőt, hogyan frazírozzak. Egyszer, «Az álarcosbál» egyik előadása után így szólt hozzám: „Olyan sok szépet elértem már a karmesteri pályámon. Most már csak az lenne a kívánságom az élettől, hogy legalább két évig olyan hangom legyen, mint magának, és úgy tudjak énekelni, mint maga
Fricsay Ferenc főzeneigazgató volt Münchenben, Generalmusikdirektor. De ezt a General nevet nem szerette; annak örült, ha maestronak szólítják. (Ez egyébként csak magyarul hangzik egy kissé ünnepélyesnek; olasz értelme és tartalma szerint egyszerűen annyi, mint: karmester úr vagy karnagy úr. . .) A General szó a németben tábornokot jelent; Fricsay ellenlábasai (mert ilyenek is akadtak) a katona-karmesteri indulására utalva emlegették Herr Generálnak.
Az ellenkedők szemére vetették — erről is Simándy József elbeszélése tudósít, — hogy nem vezényel Wagnert. Fricsaynak erről igen rokonszenves hangú nyilatkozata jelent meg a Süddeutsche Zeitungban. Elmondta benne: jobban érzi az olasz meg a francia muzsikát, s a németből is Beethovent meg Mozartot. Úgy véli, neki ott, német földön, Wagnerre igen-igen fel kell még készülnie, hogy abban a színházban, ahol a zseniális Knappertsbusch állandóan dirigálja a Ringet és a többi Wagner-művet, egyszer majd a zeneszerzőhöz és Knappertsbuschhoz méltóan vezényelhesse ugyanezeket az alkotásokat.
Néhány évvel ezelőtt olvasói figyelmesség a kanadai Vancouverből eljuttatta hozzám egy tizenkét oldalas Fricsay-levél xerox másolatát. Egy, a művészetek iránt rendkívül fogékony fiatalember tisztelgő és tanácsot kérő levelére válaszol benne a világhírű karmester. Sok egyéb között arról ír, hogy az ő keresztneve nem lett Franz; sőt Olaszországtól Angliáig, az Egyesült Államoktól Japánig ezen a néven ismerik: Ferenc Fricsay. Így folytatja: „Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon, egy kis, de áldott országban születtem, nőttem fel, tanultam és készültem fel arra, hogy elérhettem, amit elértem. ... Ma már Svájcban vagyok «otthon» de nem felejtem el, hogy honnan származom, és nem felejtem el anya-nyelvemet sem...”
Amikor szabadságán a hosszú levelet írja, arról tudósítja tisztelőjét, hogy 1962 szeptemberéig minden hete be van táblázva: „Most pár évig én fogok Mozartot dirigálni Salzburgban. ...”
Visszatért tehát tündökletes indulásának városába; és várta Luzern, Koppenhága, Berlin, Párizs, Bázel, Firenze, Róma, Torino, Bécs, London, Brüsszel, Hamburg, München. …
De az 1962. szeptemberi terminuson túl — 1963. február 20-ig — már szomorúan kevés ideje maradt.
A svájci Ermatingenben van a sírja, közel a Boden-tóhoz.”
FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1983.V.28. (27. évfolyam, 22. szám)
Új világ kezdőknek és haladóknak Fricsay Ferenc emlékére Kinek szerencsés, kinek szerencsétlen véletlen, de egyszerre került a boltokba két magyar karmester vezényletével az Újvilág szimfónia. Az egyik lemez vadonatúj, a Fesztiválzenekar húzza rajta Fischer Iván vezetésével, a másik, először több mint negyven éve jelent meg, azon a Berlini Rádió Zenekarát Fricsay Ferenc vezényli. A képlettel ilyenkor többnyire már bajlódni sem érdemes, sóhajtva mondják műértők és műélvezők, hogy szépen dolgoznak ezek a maiak is, de ugye a régiekkel már nem lehet versenyezni. Fricsayval szemben úgyis tele vagyunk adósságokkal, őt valamiért mindig kifelejtjük a nagy magyar karmesterek közül, folyton a németekre vár, hogy fedezzék föl őt is nekünk, időnként egy-egy lemezzel figyelmeztessenek, hogy ne csak az amerikai zenekarok aranykorát megalapozó honfitársakra legyünk büszkék. Különös, hogy Fricsaynak - igaz, hogy nagyon fiatalon, harminchárom évesen szerződött ki Bécsbe - nincs hazai legendáriuma. Azt folyton hallani, hogy amikor Klemperer vezényelt Mozartot vagy Wagnert, az micsoda élmény volt, de Fricsay szegedi tíz évéről és budapesti két évadáról alig szólnak a szemtanúk. Föl sem kell tehát tenni a lemezt, és Fricsay máris egy-nullra vezet Fischer előtt. A szomorú helyzet az, hogy a lemez meghallgatásával Fricsay előnye csak tovább nő. Pedig a Fesztiválzenekar is élvezetesen muzsikál, és a hangminőség feltétlenül az ő előnyük. Tágas, puha, természetes módon szólal meg a zenekar, és bár időnként nem szépek a vágások a zenei anyagban, de a berliniek száraz, kemény, agresszív, időnként kifejezetten fárasztó hangzásával szemben a Fesztiválzenekar felvételét órákig el lehet hallgatni - igaz, hogy elfoglaltságként ez elég sivár szórakozás lenne. Szóval, meghallgatja az ember a Fischer Iván-féle interpretációt (és hadd tegyem gyorsan hozzá a zenekar dicséretére, hogy megint úgy érzem, kifejezetten a karmester interpretációját hallani a lemezről, a zenekar nem úgy játszik, ahogy tud, hanem ahogy kérik tőle), tetszik is, elégedetten dörmög, hogy azért tudnak ezek, de ha utána megpróbálkozik Fricsayval is, akkor hirtelen egész más világba, egészen más dimenziókba kerül. Fricsaynak nagyvonalú, az egész műre érvényes és az egész művet átfogó koncepciója van, az első (na, jó: az első három) perc után hallani, hogy nem négy tételt hallunk egymás után, hanem egy egész szimfóniát. A Fricsay-lemez ereje azonban nem is ebben van, ezt azért tudták a világ nagy karmesterei. De Fricsay úgy klasszikus, hogy nincsen benne semmi klasszicizáló szándék. Meghallgatja az ember a szimfóniát Karajannal, és azt mondja: íme, így szól a szimfonikus zenekar. Meghallgatja Kubelikkel, és arra gondol: ez maga az Újvilág szimfónia. Fricsay azonban végig személyes, végig különös, eredeti, olyan állandó ritmikai rugalmasságokat enged meg magának, illetve hajtat végre a zenekarral, amelynek nincsen előzménye, folytatása, egyszerűen ő így gondolta, így érzi, így muzsikál. Van a harmadik tételben egy váltás, ahol a másoknál egyenletes ritmus úgy meglassúdik, mintha mindjárt leállna a zenekar. Ez Fricsay a legjobb formájában: imponáló és tudatos, de egyáltalán nem biztonságos, hiába a stúdió, hiába a lemez, mégis megfagy a vér a hallgatóban, mégis mintha élő zenélést hallanánk, és közben ezek a hajmeresztő dolgok mégsem csupán pillanatnyiak, mégsem esnek ki a szimfónia egészének folyamából. Ha ezek után azt mondjuk, hogy Fischer Iván és a Fesztiválzenekar lemeze mindennek az ellenkezője, az nyilván olyan, mintha valami csúnyát mondanánk rájuk, holott... Holott először is nincs annál rosszabb befogadói alapállás, mint hogy kiválasztjuk az etalont, és a többit ahhoz mérve, sajnálattal állapítjuk meg, hogy nem egészen olyan. Holott a két lemez között negyven év telt el, és mi értelme lenne az egész muzsikálásnak, a zenei előadó-művészetnek, ha ez a negyven év nem hallatszana. Arról nem is beszélve, hogy a Fesztiválzenekar lemeze annak, aki nem ismeri a művet, nagyon igényes, pontos, tárgyilagos bevezetés, aki pedig átlagos szinten ismeri a művet, annak egy ideig elég jó mulatság, mert rengeteg szép belső szólamot hall, amit máskor nem szokott, amire más karmestereknél esetleg nem szokott figyelni. Fischer Iván zenekara nagyon szépen, tempóban játszik, igyekeznek szinte átvilágítani a kottát, bámulatos a szólamok egyensúlya, mintha nem lenne fontos rész és töltelék, mert a második brácsás ugyanolyan megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen tagja a zenekarnak, mint aki az üstdobokat gyapálja. Ez valószínűleg a mai muzsikálás egyik alapja, ez a teljes demokrácia, ahol mindenki, minden szólam egyenlő, és mindenki a törvénynek, a kottának van alárendelve. Ha a Fricsay féle felfogást kérnénk számon Fischer Ivántól, azt kívánnánk, hogy éljen egy másik korban, a zenélésben a nagy egyéniségek korában, amikor Leopold Stokowski azt mondta a zenekarnak: hiába írja ide a szerző, hogy piano, amikor én fortéban akarom hallani. Az egy másik kérdés, hogy vajon a kottát valóban el lehet-e fogadni a szerző akaratának, hogy Dvořak vajon zenét írt vagy kottát, de ha valaki így érzi magát hűnek a szerzőhöz, azt el lehet fogadni. Csak azt nehéz elfogadni, amikor a nagy átgondoltságban, fegyelemben, kiegyenlítettségben a megszólaló zene mégiscsak bedöglik, leül, unalmassá válik - de valamit valamiért. Ez a lemez nem fogja megváltoztatni a világot, nem fogja senki sírva hallgatni, de szerencsés esetben az előadók ezt nem is bánják. Ennél már csak az lenne szerencsésebb eset, ha mégis bánnák. Fáy Miklós Népszabadság, 2001. július 31. (59. évfolyam, 177. szám)
[url] http://mno.hu/grund/leborult-a-vilag-az-agyonhallgatott-magyar-elott-1255934; Leborult a világ az agyonhallgatott magyar előtt [/url] MNO.hu, 2014. november 1., szombat 15:41, frissítve: 12:17 , szerző: Bucsy Levente „Ha nem fogy el Fricsay Ferenc körül a levegő a második világháború után, Magyarország akár meg is tarthatta volna. Így viszont világsztár karmester lett, úgy, hogy mi erről mit sem tudtunk. Ókovács Szilvesztert, a Fricsay100 Minifesztiválnak is otthont adó Magyar Állami Operaház főigazgatóját faggattuk a tehetség és a szorgalom ökonomikus zsenijéről, a 48 esztendősen elhunyt karmesterről.”
Ma délután a Bartók Rádió sugározza: 16.00 – 18.30 Lemezelő - nem csak gyűjtőknek Évfordulók nyomában - gyűjtemények vonzásában: Fricsay Ferenc (1914. augusztus 9. - 1963. február 20.) karmester felvételei a születésének 100. évfordulójára megjelentetett, 45 lemezes jubileumi kiadványról. Km. a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara, a felvételek a Berlini Jézus Krisztus templomban készültek 1. Bartók: Táncszvit (1953. június 9. és 12.) 2. Kodály Zoltán: Marosszéki táncok (1954. szeptember 25-26.) 3. Gottfried von Einem: Capriccio Op. 2. (1952. március 22.) 4. Rossini - Respighi: A varázsdoboz - szvit (1955. február 16-18.) 5. Prokofjev: I. (Klasszikus) szimfónia (1954. január 3-5.) 6. Borogyin: Igor herceg - Polovec táncok (1950. április 4-5.) 7. Dvorák: IX. (Újvilág) szimfónia (1953. szeptember 8-14.) A mikrofonnál: Madarász Zsolt. Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Forrás: www.budaipolgar.hu - 2014. július 11. [url] http://budaipolgar.hu/kornyezetunk/fricsay.html; Emléktábla-avatás [/url]
A Gramophone augusztusi szamaban megemlekezes Fricsayrol (p. 68.)
Július 30-án, szerdán 15 órakor pedig a Nemzeti Filharmonikusok emléktáblát avatnak Budapesten, melynek helyszíne a II. kerületi Júlia utca 4. szám alatti ház, ahol a világhírű karmester egykor élt. Az avatáson fellépnek a Nemzeti Filharmonikusok művészei.
2014 július 24-én a szegedi Somogyi Könyvtárban nyílik emlék-kiállítás.
Ma este a Bartók Rádióban 19.00 – 19.30 [url] http://www.mediaklikk.hu/2014/07/20/fricsay-ferenc-100/; Fricsay Ferenc 100 [/url] I. rész - A pályakezdéstől Bécsen és Salzburgon át Berlinig Szerkesztő-műsorvezető: Ménes Aranka (Ism. kedd, 9:30)
...na vége a CD-nek: a Psalmus nem kellett volna!!!-nagyon lerontotta az összhatást, hiába a szuper zenekar,...ha kórus gyatra, \"hisztériás\" és túlterhelt módon \"zeng\",...és az egyébként tényleg kiváló lírai tenor Haefliger pedig -ismerve a darab tenorszólistájával szemben támasztott igényeit- egyszerüen egy helytelen választás volt!...
....pedig nagyon jó felvételnek /igérkezik!/ -igaz a Psalmus hungaricus-t még nem hallgattam,...de arra még ma este keritek alkalmat! ;-)
Na de ilyet!!! És még be is vallja nyilvánosan...
Jók vele a Rossini-nyitányok (is). A Semiramisban tövig nyomja a gázt, fergeteges. Ehhez képest a Beethoven-Kilencedik derűs hömpöly.
(Pirul, pirul) Ott van a szekrényben hónapok óta, de még nem hallottam. (Tovább pirul)
Kodály Zoltán: * Háry János szvít * Marosszéki táncok * Galántai táncok * Psalmus hungaricus -Ernst Haefliger /tenor/ Chor der St.-Hedwigs-Kathedrale/RIAS-Kammerchor/RIAS-Kinderchor/RIAS-Symphonie-Orchester-Berlin Fricsay Ferenc /Deutsche Grammophon 1955-1956/
Jelentem, Bartók három zongoraversenyét, a Concertot, Verdi Requiemjét és Beethoven IX. ét vettem meg itt: http://www.cdbt.hu/. Összesen tizenegyezerért.
Hol lehet ama dévédére szert tenni?
Jelentem: ha valaki még nem Fricsay-rajongó, azonnal vegye meg a Don Giovannit, Dieskauval...
Tamás! Nem vagyok kritikátlan Fricsay-hívő (ebben a nekem kissé fedett DG-felvételek tűnnek hibásnak), de pl. a korábban említett Dvorák/Smetana lemez kapcsán felkeltette az érdeklődésem a híred. Hol, kitől elérhető a dvd?
Májusban lesz vele Petruska, Sacre, Csajkovszkij 4. és balettszvitek, Hartmann 6. Azt hiszem, örülhetünk.
Minden Fricsay Ferenc kedvelőnek ajánlom, aki jól tud német nyelven. van vele egy DVD, amin próbálja és vezényli a Moldvát 50 percben. Csak annyit róla, hogy én miután megnéztem, azt kérdeztem, hogy vajon a Zeneakadémia miért nem akarja megvenni? Én azt csinálnám, hogy a karmesterszakosokkal meg kellene nézetni utolsó év utolsó óráján. Így kell próbát tartani!
Megvettem a Stabat matert, olcsó kiadás és nagyon jó!!!
A fene tudja, mert Smetana volt a másik híres, akiről kevesen tudjuk, hogy öreg korára már megsüketült, mint Beethoven Lajos bácsi. A Hazám c. művét már süketen írta. Ahhoz képest a darab nem jó, hanem zseniális!!!!!!
Ez akár nagyon jó is lehet, talán maga S. is annak szánta a Kürtszólamot?
Kodály Háry-szvit is van, és egy zseniális Moldva, ahol a Kürtök mikor bejönnek, akkor olyan, mintha hajókürt lenne.
Akkor két különböző Verdi-Requiemről van szó, a nálam lévőn Carelli a tenor (Stader a szoprán).
Nem, nem, utánanéztem: a tenorista: Helmut Krebs, a mezzó: Mariana Radev. (Legalábbis, azon a lemezen, amin Borg és Stader a basszus és a szoprán).
A tenorista Carelli Gábor.
Ja, a Verdi-Requiemje nekem sem tetszik, eszeveszett gyors, és Kim Borg mellett Maria Stader sem a kedvencem. A másik két szólista nevére nem emlékszem, de ők jól énekelnek.
Van több lemezem vele, nagyon szép az az ORFEO-felv., amin a Patetikus szimfónia és Bartók III. zongoraversenye hallható (Fischer Annie-val). Szerintem az egyik legszebb Figaro-felvétel is az övé.
Fricsay emléke ma is nagyon eleven Németországban. Talán egyzre itt is az lesz. Szerintme az andás Bartókok nem annyira jók, mint a hírük, de minden más elsőosztályú. A Mozart operák, a szimfóniák, meg tényleg bármi.
Az Anda-Fricsay féle Bartók zongoraversenyek tényleg szépek! A DG újra-digitalizált sorozatában jelent meg.
Nem csak a Stabat Matere zseniális, de a Universal sorozatában az Eloquenceben kijött Vele egy másik lemez is, ahol a Mendelssohn Szentivánit és az e-moll hegedűversenyt jásza a keze alatt Wolfgang Schneiderhan. Mindenkinek ajánlom. A legjobb és etalon felvételt csinálták Anda Géza bácsival a Bartók-zongoraversenyekből. Csinált egy Dvorak 9. e-moll szimfóniát amin Smetana Moldvája is rajta van. Van egy Don Giovannija még forgalomban. Felvettek és ha jól emlékszem az Orfeo kiadó adta ki egy Bartók 3. zgvt, Fischer Annie néni szólójával. Ha még kell valami infó, csak írjatok!
Erről részletesebben egy kevésbé megterhelő nap után. 1980-ban, Salzburgban, a Grosses Festspielhaus utolsó sorában (akkor is 280 Sch volt a jegy, két napig sültkrumplin éltem) egy idősebb úr megkérdte tőlem: Ugye, maga amerikai? Mire én: nem, magyar. Mire ő: Volt egy nagyon jó barátom, csak sajnos, nagyon fiatalon meghalt, Franz Fricsay. Mire én: Ott kezdte a pályáját, Szegeden, ahol élek. Ja, persze a fenn említett koncertet sajna, már nem ő dirigálta. Gondoljuk el: ugyanaz az évjárat, mint Giulini, aki pár éve még fellépett. Fricsay 41 éve halott.
A nemrég újra megjelent, nem drága és asszem a Momuson is recenzált Rossini Stabat Materét hallotta valaki?
Ha a Patetikus-szimfónia tetszett, feltétlenül hallgasd meg az 5.-et is, azt hiszem \'49-es, a Berlini Filharmonikusokkal, igazán nagyszerű.
Én szégyenszemre csak egy Verdi-Requiemet hallottam tőle, amin nem igazán tetszettek az énekesek, főleg Kim Borg, és így a felvétel sem hagyott bennem igazán mély nyomokat. Van neki Mozart-operaciklusa, nem az összes, de a nagy művek biztos, és szeretett a kedvenc énekeseivel dolgozni (mondjuk, ki nem?), Maria Staderrel, Fischer-Dieskauval, Haefligerrel stb.
Szeretném a véleményüket hallani F.F. felvételeiről. Én a közelmúltban hallgattam a Patetikus szimfóniát, és hogy a fórumból idézzek: :-O azóta is. Aztán meg a Galántait. Azt a Cantata profana követte.Róla mintha kicsit többet hallgatnánk a kelleténél? Nagyon kiváncsi vagyok, mit éreznek FF-ről. Milyen felvételeit tudnám még megszerezni? LP-n a Mozart mise természetesen meg van.A nevét ekkor láttam először 20 éve.