Tessék már meghúzni azt a vonalat = megmondani azt az évet-évszámot, amikor ön szerint meg kellett volna állítani operák (klasszikus színdarabok stb.) újrarendezését, új díszletekkel, új jelmezekkel való színrehozatalát...
Teljes mértékben egyetértek! A repertoárt lehetne bővíteni, kevésbé ismert vagy ritkán, régebben játszott operákkal, esetleg lehet keresgélni a modernek között is. Ez nyilván idő- és pénzigényes, tehát olcsóbb és kényelmesebb ezerszer játszani a régit, néha kicsit felújítva.
Az utolsó bekezdésben foglaltak tökéletesen igazak! Ezek az operák önmagukban zseniálisak, és nincs nevetségesebb, nyögvenyelősebb, mint egy modrnizált, mába átrakott klasszikus. A Traviata nehezen értelmezhető mai környezetben, a Nyugat lánya betongyűrűkben (?) vagy pl. az André Chénier eltávolítva a francia forradalom idejétől, egy Isten tudja milyen korszakba átrndezve. De ez a sor folytatható még pár percig, kinek milyen "élménye" volt.
Aláírom, a rendezéssel próbáljanak helyre rakni dolgokat (pl: Almássy-Tóth rendezte Gioconda rendezés vége: a librettó maradt, de a színen a cselekvés változott - javítva ezzel a számomra legalábbis logikátlan és a szereplők jelleméből sem teljesen fakadó végkifejletet )
Igen is, nem is. Legalábbis a túlélő darabok többsége, a konkrét cselekményen, helyszínen, a keletkezési körülményeken túlmenően, általános emberi viszonyrendszereket, mindig érvényes problémákat feszeget.
A pátosz, érzelgősség dolgát nagyrészt megoldja a zenei előadásmód, mely ezek dolgában ma inkább visszafogott. Amúgy miért ne lehetne igényem rá, hogy elragadjon az érzelmek sodra egy ilyen darab által este 7 és 10 között.
Azt, hogy a repertoár nemigen változik, önmagában nem érzem elég érvnek, hogy mindig újat kellene nyújtania a rendezésnek. Maga a zene és az előadók teljesítménye elsősorban, amiért elmegyek megnézni a darabot.
Az újraértelmezés, továbbgondolás azért hozza általában nehéz helyzetbe a rendezőket, mert zseniális alkotásokkal van dolguk, ami rendesen ki van találva, össze van rakva, hozzátenni, elvenni nem nagyon van mit. Ezért a sok semmitmondó trivialitás, belemagyarázás, a világ valamely aktuális nagy problémájára történő utalás, vagy értelmezhetetlen, a darabtól idegen megoldás, kiragadott pillanathoz igazított, még az adott rendezéssel önmagával sem kompatibilis ötlet.
Eddig is alaposan átírták a szövegeket, nézd csak meg a tegnapi Kimernya-feladványt.
" Negyedszer több opera librettója nem túl jó (pl: Gioconda, Lammermoori Lucia). A mostani közönség számára ezek hibái feltűnőbbek lehetnek, szükséges lehet ezek foltozása. "
Oké, de azért ne írjunk új librettót a régi helyett!
Nem tudom, kihez van szerencsém, két dolog biztos:
1) Nem én vagyok az :-) 2) Ennél jobban, érthetőbben, egyben ennél elfogulatlanabbul nem lehet ilyen rövid terjedelemben összefoglalni a lényeget.
Kicsit belefolyva a modern-klasszikus vitába, próbálok pár érvet felhozni amellett, hogy igenis kellenek a modern rendezések, akár teljes átértelmezések.
Először is a világ alapvetően megváltozott az operarepertoár zömének keletkezése óta. Az ott érthető problémák, az ott akár megbotránkoztató dolgok mostanra elvesztették élüket, vagy akár érthetőségüket is. Emiatt szükséges a hatás elérése miatt változtatni, esetleg úgy átalakítani, hogy a mostani közönség is értse (pl: Bohémélet 2.0). Ehhez kapcsolódóan a posztmodern korban, mely ha valamit nem szeret, az a pátosz, szükséges az operákból az érzelgősséget kicsit tompítani, (pl. elidegenítő effektekkel, mint az Anger-féle Traviátában a testvér, a medencecsont maszkok, vagy a madarakat ragasztgató munkás)
Másodszor a világon által játszott operarepertoár szűkös, és valljuk be, legtöbbször mi nézők is visszaköveteljük a kulcsdarabokat, ha évekig nem láthatóak. Így újítani csak úgy lehet, ha a rendezésben változtatnak. És az nem elég, ha csak másfajta, korhű(nekk tetsző) ruhákba öltöztetik az énekeseket.
Harmadszor véleményem szerint egyre inkább elvárás (legalábbis részemről), hogy az opera az érzékszerveim és érzelmeim mellett az intellektusom is megmozgassa. Késztessen rejtvényfejtésre, olvassuk a rendezővel együtt a művet, ésmutasson új értelmezéseket, ásson mélyebbre a műben, mint azt a közönség magától tenné, és mutassa fel, mire jutott.
Negyedszer több opera librettója nem túl jó (pl: Gioconda, Lammermoori Lucia). A mostani közönség számára ezek hibái feltűnőbbek lehetnek, szükséges lehet ezek foltozása.
Nem azt mondom ezzel, hogy a klasszikusabb rendezéseknek nincs létjogosultsága, bizonyos operák jól tűrik azt (Bohémélet, Carmen, Parasztbecsület teljesen jók hagyományosan megrendezve), de a modernség teljes elvetése nosztalgikus múzeummá tenné az operajátszást, ami senkinek nem érdeke.
Szinetár Miklós: „Emberi sorsokért megyek színházba…”
2019. március 28. Opera-vilag.net
Szinetár Miklóssal, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatójával TÓTH ÁRON beszélgetett
Szinetár Miklós közel 200 színházi bemutató rendezője, akinek produkciói évtizedek óta emlékeztetik a közönséget arra, hogy a művek szerzőhöz igazodó interpretációja, az előadóművészekkel történő együttes életre keltése elengedhetetlen az autentikus előadáshoz, és akinek színpadi látványvilága a mai napig bizonyítja a közönség töretlen igényét a hagyományos felfogású rendezések iránt. Szinetár Miklós kulisszatitkokról, a karmesterekkel való kompromisszumokról mesélt nekünk; elárulta eddigi legnagyobb szakmai elismerését, és megkértük, hogy definiálja a modern rendezés fogalmát.
Nincs bajunk az útkereséssel, annyival árnyalnám a képet, hogy nem arról van szó, hogy az operajátszás végveszélyben van és a modern rendezés jelentheti a kiutat. Az inkább egy kísérője a műfajnak, amit a közönség jól-rosszul elvisel, mintsemhogy ettől szívesebben menne megnézni a darabot. Erre persze lehet azt mondani, hogy a művészet feladata az ízlésformálás is, az igény felkeltése az újszerű megoldásokra, amivel egyet is tudok érteni. Amit sok esetben hiányolok, az a már említett koherencia, ahol a rendezés a zenével, cselekménnyel, tartalommal szerves egységet alkot és nem önmaga jogán akar a darabtól teljesen idegen módon megnyilvánulni. Nem új dolog a modern rendezés, amint te is utalsz rá, a sellők már 70 évvel ezelőtt is egy duzzasztógát tövében wallaláztak, lett volna ideje a műfajnak kiforrnia magát. De egyelőre inkább csak vannak jó példák is modern rendezésre.
'Ha nincs új áru, át kell csomagolni a régit' ~ Igen, de csak hozzáértően és óvatosan,
mert a rendetlen csomagoló deformálhatja az eredeti mű arányait, ill. struktúráját.
:-)))
(Yes please, if you have time ;-)
Is this study my today's penalty (to read)? ;-)
The Perception of Artistic Quality in Opera – Results from a Field Study
Éppen a lényegről társalgunk éspedig a megfelelő topikban: hogy hol, mikor mi számít "eszement rendezésnek", hol, mikor mi kavar botrányt és az a botrány milyen irányultságú, annak ezerféle variációja lehetséges. Maradva csak Saloménál: tudjuk, mekkora "botrány" volt maga a premier, csakúgy mint pl. a Sacre-é Párizsban és csomó más, mára klasszikussá vált alkotásé. És mi lett a botrányból? Zenetörténeti események és maradandó, élő remekművek lettek. A Wagner-unokák forradalmat csináltak Bayreuth-ban. És? És mára tananyag lett, amit már túl is lépett a "történelem" = sokkal balhésabb előadások keletkeznek és múlnak el így vagy úgy. Mindig ezt próbálom érzékeltetni és ezt jelenti minapi "per aspera ad astra" megjegyzésem. Igen, mint minden a világon, az operajátszás is buktatókon, bukásokon, elvétett produkciókon át halad a maga útján. Éspedig szerintem előre. Nem is tehet mást. Egy nagyjából "zárt végű" műfaj, amiben nemigen születnek tartósan sikeres új alkotások, egyszerűen n e m főhet örök időkig a saját levében. Ha nincs új aru, át kell csomagolni a régit elfogadhatóan.Önjelöltek és eltűnő rendezők között ott vannak az előremutató produkciók.
Ha nem így lenne, még mindig Schikaneder rendezné a Varázsfuvolát...vagy valaki más helyette, ugyanúgy :-)
Gatti azért sokmindent feledtet.
Ich habe deinen Mund geküsst - a Felsenreitschulé-ban jelenleg 'Mund' sem áll (vagy szándékoltan éppen csak az nem) rendelkezésre, Salome hófehér ruháján makula sem esik tejbe fulladásának pillanatáig, és ütős előadás az is. Mindkettőben remek alakítás a címszerepben.
Komische Oper berlin-ben láttam Momfeverdi Orfeuszáz (You-tubon is fenn van). Megtudná mondani valaki, hogy az előadásnak mi a szokatlan különlegessége?
Eddig még nem dőltek össze a ‘kőkorszaki’ kőoperházak,
bár az eszementek, amit lelnek a színpadra bedobálnak.
Eddig még nem dőltek össze a ‘kőkorszaki’ kőoperházak,
mert eddig a kőkorszaki szakiknak nagyobb a látottsága.
Az operajátszás úgynevezett megújítására,
nincs szükség az eredeti mű kiforgatására.
Az operajátszás igazi megújítása
nem a teatralitás túlhangsúlyozása!
Bizonyára igen. Szerencsére nem dőlt össze tőle a Staatsoper :-) avagy "per aspera ad astra", ami igaz az operajátszás megújítására is. Bónuszként 250-hez kis bejátszás a lenyűgöző -más szemmel talán borzasztó- amszterdami Saloméból itt. Az amszterdami színház azóta is áll...
Ez lett volna?
it was a staging determinedly drained of all the mystery and magic – not to mention the rich colours and torrid atmosphere – that so permeate Wagner’s score. Most dispiritingly, it sucked the heart out of the drama, as well as the interest
https://bachtrack.com/review-tristan-isolde-tcherniakov-barenboim-schager-kampe-staatsoper-berlin-february-2018
Sajnos ilyern lumpen ízlésem van..Persze a zenéje nagyszerű, parádés szerepek sora.Igen a történet elég zavaros,de nem ez az egyetlem opera ahol történnek furcsa dolgok.Tény a művet nem élő előadások alpján szerettem meg,hanem pazar pontosan a helyén levő énekesek interpretálásábanA jelen előadásról nem tudok nyilatkozni,mert még előtte vagyok,Bár ,amit hallottam róla nem túl biztató.
A csütörtöki előadást nézem meg, majd megírom a véleményemet.
A zenét lemezről kétszer hallgattam meg. (Caballé-Pavarotti-Milnes-Baltsa-Gyaurov a főszerepekben, Bartoletti vezényel) A "vak tyúk is talál szemet" esete, hiszen nem véletlen, hogy Ponchielli egyetlen más operáját sem vették elő a mai repertoárbővítő időkben. Verdi "üzemszünete" alatt, Puccini felemelkedése előtt sikert tudott aratni. Egy szép motívum vonul végig benne, és ott van a hatásos balettbetét, amelynek egyes részeit akár a Strauß-család is írhatta volna. Mostanra valahogy bemászott az egész darab zenéje a fülembe, de hangsúlyozom, sohasem lesz olyan kedvencem, mint pl. a Don Carlos. Victor Hugo alapanyagul szolgáló drámáját nem ismerem. Kérdés, mit tömörített/módosított Boito a francia zseni életművének tudtommal nem kiemelkedő darabján. Az mindenesetre még operai mércével mérve is éktelen ostobaság, hogy Gioconda úgy lesz öngyilkos, hogy nem tudja, mi történt a VAK anyjával. Ráadásul ott van neki a méreg is a tőr mellett. Velencének tenne jót, ha valamelyik eszközzel megszabadítaná Barnabától - az operairodalom legundorítóbb alakjától - Velencét. Gioconda tragédiája, hogy enélkül végez magával.
Illusztráció a berlini Trisztánhoz. (Tegnap adta le mezzo.)
Telramund nem kannibal, nem eszik Giocondat. Viszont kedveli a rose hattyupecsenyet brabanti modra, erdei gyumolcsos chutneyval, hercegno burgonyaval.
Soha nem értettem, Telramund mit eszik a Giocondán. A zene ugyan még akár kellemesnek mondható, de a történet annyira bárgyú, hogy Münchhausen báró kalandjai százszorta hihetőbbnek tűnnek.
Ez a rendezés elriasztja még ama vakmerőket is, akik igyekeztek volna megbarátkozni az operával. Csoportos erőszak a pódiumon - persze vízben tocsogva! Arctalan kórus. Na meg hullagyalázás a zárójelenetben. A jó hír: nem volt kerekesszék.
A MET viszonylag privilegizált helyzetben van ilyen szempontból, mivel jelentős részben épít az operaturizmusra, így akármire el tudja adni az összes jegyet. Ennek ellenére tartja az arányokat, még mindig sok a hagyományhű, vagy attól nem messzire elrugaszkodott rendezés.
D# nóta
Az eszementek most csakugyan messze mentek.
Az eszementek megint sok mindent megszereztek.
Szégyen a futás, de a mai op-Er-ahá-zakban hasznos,
mert, aki korpa közé keveredik, megeszik a d#nók!
Sir Richard Eyre prolongált MET-es Manon Lescaut-ja sem tűnik túlzottan "korhűnek".
Az itt látható fotó alapján a tavaly jó tizes szériát megért, 2019/20-ban tovább futó MET-Cosi sem mondható túlzottan hagyományőrzőnek.Rendező:Phelim McDermott. What the hell: 21.szd.
Illusztráció a MET 2019/20-as évadjának Agrippina-előadásához itt. A képen látható jelmezek nem kifejezetten a császári Róma/Néró korát idézik...viszont jelen topikba illenek. Avagy mindenki eszement volna? Avagy a 21. szd.-ban járunk? Még a MET is. Sir David McVicar sokadik rendezése lesz ez ott.A produkciót a brüsszeli Monnaie/Munt Operaháztól "kölcsönzik".
Neue "Zauberflöte" an der Berliner Staatsoper
Debakel mit Spielzeugkrempel und Comic-Kram
Mivel mint többször írtam már, a Gioconda minden, csak nem a szívem csücske. Így egy ilyen rendezés híre nem tud (annyira) felbosszantani, mint a laborpatkányok a Lohengrinben, netán Tannhäuser a biogáz-üzemben. Pár nap, és az Erkel is bemutatja ezt a (szvsz) igencsak túlértékelt operát, az előzetest elnézve Almási Tóth (?) rendezése is belesimul a nemzetközi trendbe.
Belenéztem:igen. Beszúrtam:igen. Dicsértem:nem. Önelégülten:nem. "Így is lehet":mint látjuk.
Brüsszel? Lám, nem mindenkinek tetszik, ami Brüsszelben folyik.
Persze, ha valaki csak "belenéz", akkor előre dicséri elégülten: " Így is lehet."
De akik végignézik, végiggondolják és józan ésszel elemzik, így írnak:
Újabb ízléstelen rendezés a brüsszeli színházban, amint már megszoktuk.
A koerográfia sz@r !
Középszerű énekhang opera-pornóval à la Py. Számíthat többre egy opera-rajongó 2019-ben?
Marxisták morbid kísérletezése rombolta le a színházat és próbálta lerombolni az operát, lerombolni a szépséget, lerombolni mindent. :-(
(röv.) ...csak szégyellhetik magukat, hogy így tálalták Amilcare Ponchiellit ! Az előadók közt nem akadt senki, aki mást is képviselt volna, mint azt az urat, aki a "rendező"-nevet bitorolja, és aki csak a gyors bravót hajszolta.
SZÉGYEN ! Jó kis közönség, csak bámulja döbbenten ezt a gyalázatot...
Éljenek a belgák, még azok is, akik ostoba birkák!
Rendezés - kukkolóknak, méginkább szadistáknak. Ki másra ne jönne rá a hányinger?
A bravúros énekesekre manapság rátelepszik a tiszteletlen, közönséges, alkalmatlan ál-rendezők és -scenográfusok baromsága.
Borzalmas rendezés. La Gioconda hangja vékony és lebeg.
‘’A képzőművészet más tészta mint az előadóművészet’’
A képzőművészet más tészta mint az előadóművészet.
Az előadóművészet a képek teremtésének művészete.
Giocondára készülve, belenéztem egy vadonatúj felvételbe Brüsszelből: így is lehet..
Még le is van írva. A zenében. A Hétfátyoltánc motívumára "kulminál" Salome extatikus-erotikus záróéneke. Úgyhogy az a rendezés rendben is van. Nincs benne olyasmi, amin töprengenünk kellene, hogyan, miért is került ez ide.
Egyetértek ezzel, bár embere-ízlése válogatja, kinek mi (ki) "szép". Azonban ha már a cselekménnyel (idézem) "koherens színpadképet és játékot" várunk el, akkor a "szép(ség)" szükségessége gyakran igencsak relativizálódik, megkérdőjeleződik. Hogy érthetőbb legyek: kell-e, lehet-e "szép" színpadkép és játék olyan operai jelenetek esetében, ahol éppenséggel a cselekmény és/vagy a szereplők a legkevésbé sem "szép/ek"? Csak egy friss példa: tegnap mezzon láttam egy jó Salomét egy pazar szopránnal: a záró jelenetben Salome nem Jochanaan levágott fejét csókolgatja és jut el az extázisig, hanem a halott Jochanaan vérben tocsogó holttestére borulva -pardon, de ez történik- jut el a "csúcsra", lucskos-véres ruhában, testtel. Benne van mindez a darabban, a darab légkörében, ha netán nem leírva, de mint opció? Szerintem igen. A hatás leírhatatlan: borzasztó és/de lenyűgöző. És a példák száma végtelen..
" No, EBBEN 100%-ig egyetértek Fischerrel." :-)
Many contemporary opera productions are schizoid affairs in which, on the one hand, the conductor enforces strict fidelity to the score, and, on the other, the director spins out wild scenarios that have little to do with the libretto.
Sok mai operaelőadás tudathasadásos eset.
Az egyik oldalon a karmester megköveteli a kottában írtak szigorú betartását, a másik oldalon a rendező kiforgatja vad elképzeléseivel, amelyeknek nem sok köze van a librettohoz.
Letter from Budapest - The New Yorker - June 2, 2014 Issue - Iván Fischer
Szép alatt a zenével, cselekménnyel harmonikus egységben, koherenciában lévő színpadképet és játékot értek, semmiképpen sem valami öncélú, szemnek tetszetős valamit.
Én csak az ágrólszakadt PUBlikum egy jóZen részecskéje vagyok,
akit az eszement rendezések centrifugális ereje a partra dobott.
Azóta, mint egy vízigóta, tam-tamokon okkal dobolok:
a rendezet, de kopár, parton ennél nincsen jobb dolog!
Beírása-véleménye több ponton sántít. Csak párat. Hogy Sch.A.-nak igaza van-e, átugrom.
1) Szerencsére a "kövületek", "szent tehenek" eltűnőben vannak. Szerencsére járhat és jár operába az is, akinek ezek netán nem tetszenek.
2) "Modernizálni" egy darabot sokféleképpen lehet. Sőt: nem-"modernizálni" nem lehet, pontosabban lehetetlen. Vagy játsszunk netán pl. Cosi fan tuttét úgy, ahogy a bemutató idején, pláne ahogyan a 19. szd.-ban? Vagy ahogy II. Lajos király látta a Siegfriedet? Pompás lenne..
3) Többször jeleztem már, hogy a képzőművészet más tészta mint az előadóművészet. Ezek szerint még mindig nem elégszer. Festmény, szobor, vers, regény = megcsinálták, kész. Már az építészet is más tészta. Épületeket olykor a felismerhetetlenségig átépítenek. Nem tegnap óta ld. barokk vagy historizmus. Megjegyzem: igen, "öltöztettek" már föl szobrokat, festményeket is bizonyos korokban. Na azokat a korokat nem kívánjuk vissza. Igen, az opera vagy a színház ugyanolyan érték, csak éppen koronként változó foglalatban. Mellesleg (?) színdarabokat, operákat újrafordítanak, tetszik, nem tetszik. Az is egyfajta újraértelmezés, "modernizálás". Sajnálom pl. szegény angolajkú diákokat, akiknek és ha "eredetiben" kell Shakespeare-t magolniuk. (Vö. "Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk.")
4) A "kövületeket", "szent teheneket" nem kell védetté nyilvánítani, mert születésük óta azok = védettek. Tudtommal senki nem bántja, mert nem is "bánthatja" a pesti őskövület-Bohéméletet, az ős-Zeffirelli(ke)t vagy Otto Schenk bő 50 éves bécsi Rózsalovagját. Védett jószágok ... ahogyan minden rendezés -a jó, a rossz és a csúf is, meg a "modern" is- (le)védett jószág. (Vö. "az előadásról hang- és képfelvételt készíteni tilos".)
Mint már jeleztem, Schiff András cikke döntő részben színházi előadásokat említ illetve kritizál. Lehet, hogy egyszer majd külön cikket szentel operaelőadások részletes kritizálásának.
Igen, ebben Schiff Andrásnak tökéletesen igaza van! Ha valakinek nem tetszenek ezek a "kövületek", vagy "szent tehenek" az ne mejnen operába! De ne írja át a cselekményt, de modernizálja a Traviatatát, se az Otellót, ne tegye elektromos kapcsolóállomásba a Lohengrint, stb, hogy csak az utóbbi idők terméseit említsem! Hol lesz a határ? Mert ha modernizálhatunk egy Shakespeare drámát, egy operát, akkor holnap átfestünk, modernizálunk egy Michelangelot? Vagy felöltöztetjük Dávidot? Mert ma ez a divat? Az opera vagy a színház ugyanolyan érték, mint a festmények, szobrok, épületek stb! Ideje lenne valami minimlis tiszteletet érezni irántuk, akár védetté nyilvánítani azokat. És egy operarendező ne a nézők számára készített kivonatos ismertetőfüzetből rendezzen (volt már ilyen!, hanem olvassa el a librettót, és nem árt, ha legalább a zongorakivonatba belekukkant, mielőtt hozzákezd a dologhoz!
No, EBBEN 100%-ig egyetértek Schiffel.
Szent tehenekre (Indiában) és szent tehén-szerű, értsd: ősöreg, levehetetlen operaprodukciókra (nem kevés helyen) mindig van "élő igény". És -sajnos- a híres film címével ellentétben az élet sem mindig szép: akkor miért muszáj adott esetben a látványnak "szépnek" lennie? És mi is az, hogy "szép"? Na jó, a pesti Lucia fémállványzat-díszlete például tényleg...khm...nem szép :-)
Motto: András Schiff ist kein Regisseur und -im allgemeinen- kein Publikum. Er ist ein Pianist.
Ez az írás egy véleménycikk. Szabad olyant írni. Túlnyomórészt színházi előadásokról szól, amiket akkori (2014) berlini tartózkodása alatt látott...és részben otthagyott. Zenei, operai produkciókról szinte csak a bemásolt cikkrészlet szól, és az a cikkrészlet is csak méltatlanul leegyszerűsítő és hemzseg a zongoraművészről mint botcsinálta kritikusról? esztétáról? nem túl jó benyomást keltő, akár primitívnek mondható, ezerszer hallott sztereotípiáktól: a zenéhez nem értő, kottát olvasni sem tudó rendezőről, aki mindent föl- és kiforgat és megváltoztat, mindenbe szexet, erőszakot és ízléstelenséget visz és a nagy (opera)szerzőket átírja, megvágja, eltorzítja. Sixtus Beckmesser kései utódát (nem) tisztelnénk Schiff Andrásban? S ha már a beckmesseri hasonlat: írnok suszter maradjon a...a zongoránál :-)
Én azért többnek tartanám Zefirelli rendezéseit, mint történeti érdekesség, mert élő igény van rá. Legrosszabb esetben is egy lehetséges út a sok közül. Igaz, tobzódik a látványelemekben, ez a modern rendezések jó részére is igaz, csak nála a látvány általában szép, míg utóbbiakról ez nem mindig mondható el.
András Schiff: Was zum Teufel ist mit dem deutschen Theater los?
27.12.2014
''...Was macht währenddessen der Regisseur? Er glaubt, sich behaupten zu müssen – von der Musik versteht er ohnehin nichts, er kann kaum Noten lesen (ja, ich weiss, es gibt löbliche Ausnahmen) –, und tobt sich umso ungehemmter auf der Bühne aus. Er verändert, was das Zeug hält: die Handlung, den Spielort, die Ära des Stücks, und beglückt uns überdies mit Sex, Gewalt und Geschmacklosigkeiten bis zum Überdruss. Es beliebte ihm wahrscheinlich, sogar die Musik Mozarts, Verdis und Wagners umzuschreiben, abzukürzen und zu entstellen, wenn er könnte. Aber das darf er zum Glück nicht. Musik und Bühne generieren Diskrepanzen und Widersprüche, die leider zu dieser Vielzahl an grauenerregenden Inszenierungen führen, welche die moderne Opernwelt heimsuchen. ...''