Ha Zeffirelli 30-40 vagy akár 50 éves lenne, bezzeg mást mondana és főleg mást és másképpen csinálna. Pl. ő is kisérletezne folyamatos festménygyártás helyett. Lejárt a szavatossága, ami nem zárja ki, hogy múzeumi darabként itt-ott megtartsák régi rendezéseit. Boltban is látni lejárt szavatosságú terméket itt-ott. Nálunk is van operamúzeumi tárgy.
Ebben kétségkívül van igazság, nálam személy szerint nemigen verte ki a biztosítékot egyik rendezése sem. Némelyik kifejezetten nem giccses, a 82-es Parasztbecsület persze már kövületnek számít, de a bécsi Carmen pl. a mostaniak közül kimondottan pasztellszínű, melyen mindig a megfelelő pillanatban tör át a kárminvörös.
Nekem csak az a problémám Zefitelli "habostorta" rendezéseivel, hogy legtöbbje eléggé giccsesre sikeredett.
A ma 96 éves Franco Zefirelli hozzáállása a kérdéshez:
In order to allow music to be understood by everyone, one must create a painting through its notes.
Nekem csak az a problémám azokkal a modern rendezésekkel, amelyekkel nem tudok igazán azonosulni, hogy eddig még egyik sem tudott olyan égető problémával szembesíteni, amivel nélküle is ne lettem volna tisztában.
Eszement rendezések
Az eszement rendezéseket igyekszem megérteni,
anélkül, hogy a farCashOkat akarnám megsérteni.
A kisiklott klassz-ikus operát még ki lehetne, gyorsan, gyógyítóan, gyomlálni,
de ahhoz, a múzsátlan ‘RegieTheAlter’-t az operából~♫ ki kellene operálni!
Hát - kedves Haandel, irigyellek.
Én egyfolytában csak töprengek, ki is lehet az az "ő", akit visszavágynánk.
Lehetek dekadens, ódivatú, elmaradott, stb. de ha operába megyek (vagy színházba) nem a szerző családi élete, esetleg annak botránykrónikája érdekel, hanem a zene, a darab! Ahogy az előadó művészek családi élete, - horribile dictu! - politikai hovazartozása sem,
A régi szép, a régi szép, a régi szép idők,
Elmúlának régesrég, vágynánk-e vissza őt?
Wieland s Wolfgang Wagner üté belé sok-sok szögeket,
Majd' 70 éve megrázták Bayreuth-ot, olykor Szögedet..
Gyakoriak az ilyen bonmot-k. Polgárpukkasztás. Mindig létezett, létezni fog. Nem a szavak, hanem a valós teljesítmény/ek számít/anak és főleg azok fogadtatása. Ahogy a cikkszerző írja, a teljesítmény/ek hol ilyen/ek, hol olyan/ok: " I rate his 2008 production of Parsifal at Bayreuth (available on DVD) one of the finest stagings of an opera I have ever seen, and his Pelléas et Mélisande at Glyndebourne last summer one of the worst. Stefan Herheim -szintén a cikk szerzője szerint- "bonyolult személyiség, minden bizonnyal napjaink egyik legizgalmasabb, legeredetibb és legellentmondásosabb személyiségeinek egyike." Mi ezzel a baj?
Viszlát, régi szép idők
A régi szép idők, égiek, épek voltak.
A régi szép idők, tegnapig kihatottak.
Manapság az operaházakat bolondokházakra voltunk képesek dekánként, dekadensen, degradálni:
a dili diktarik, mások pénzéért, mások művein fejetlenül lovagolva, a közönséget akarják TeRáPiálni.
A közönséget el lehet, szemfényvesztően, egyszer-kétszer, hókusz-pókuszokkal, ámítani,
ám az idő, vad mulatsága után, a dekadens operaházakat előbb-utóbb talpra fogja állítani!
Stefan Herheim interview: 'Opera is not about giving people a good time'
... “Opera for me is not about entertaining people or giving them a good time – it is about bringing us together to confront our most pressing and dreadful problems.” ...
(The Telegraph | 9 January 2019 | - ld. Register For free)
Herheim szeret a zeneszerzők életében turkálni, a Mesterdalnokok rendezése is ilyen volt a Wagner családról, de az legalább találó volt.
Köszönet, Haandel, ezek után nem fogom az előadást megnézni moziban!
1) Nem védem pl. mert nem szorul rá/m 2) Nem írtam, hogy "indokolt", hanem azt írtam "E tény említése, sőt, operai megjelenítése szerintem nem tekinthető intimpistáskodásnak, még kevésbé valamiféle "kegyeletsértésnek"...stb.: talán nem megy a magyar nyelv(értés)? Segítek ld. lejjebb 3) Szabadna érdeklődnöm, a) hogyan értendő az, hogy "természetesen"? b) neked hiányzik a pedofil vonal a rendezésből? csak hogy tudjuk...
PS Köszönjük a szexo-gasztronómiai ismertetőt, rendkívül ízléses...jó étvágyat hozzá!
Természetesen véded ama rendezői törekvést, miszerint a szerző másságának ocsmányan durva, nem pedig "szemérmetes" megjelenítése indokolt a Pikk dáma előadása során. Csakhogy a csodálatos zenék megalkotója nem egyszerűen gay volt, hanem megrögzött pedofil, és ez a tény kimaradt a jelen előadásból, még látomás-szinten is.
Óriási szerencse, hogy Herheim úr nem ismerte a szerző kamaszkorának néhány sajátos részletét, mert gyönyörködhettünk volna a színpadképben, amint pár tucat Pjotr Iljícs látomásunk kedvéért felelevenít néhány gyermeteg szórakozást:
Голубые игры были неотъемлемой частью жизни воспитанников Санкт-Петербургского училища правоведения, куда юный Петя поступил в 1850 году. Среди самых невинных забав – коллективная мастурбация на французскую булочку. Закончивший последним должен был немедленно съесть этот «кулинарный шедевр».
A "szivárványos" játékok elválaszthatatlan részét képezték a szentpétervári jogtanoncok életének, így a kis Petyáénak is 1850-től. Legártatlanabb szórakozásuk közé tartozott a kollektív maszturbáció francia zsemlére.
Aki utoljára végzett, köteles volt azonnal megenni ezt a kulináris remeket.
...на французскую булочку
Az olvasottak alapján kissé (?) fura Pique dame lehet a ROH-beli, de: 1) ha jól gondolom, a rendező a maga szemérmetes módján be akarta építeni a produkcióba Csajkovszkij egész életére -és halálára!- azaz művészi munkásságára is (!) kiható -nemi- identitászavarát, ami akkor még keserves sőt bűn volt 2) egy olyan opera mint a Pique dame, aminek főhőse egy látomásokkal küszködő, tudathasadásos, az őrület határán lévő sőt azt át is lépő személy, sok minden beleférhet, akár még a Jeleckijjel és Lizával kapcsolatban leírt jelenségek is. Na hát ez az én "látomásom"...látatlanban és nem az őrület határán :-)
PS Nem tudom, hogy mint azt a cikk szerzője némiképp zavarosan írja: ma "minden iskolás gyerek" tud-e Csajkovszkij -mondjuk ki- melegségéről és az ebből fakadó, egész életét végigkisérő személyiségzavarról. E tény említése, sőt, operai megjelenítése szerintem nem tekinthető intimpistáskodásnak, még kevésbé valamiféle "kegyeletsértésnek", mivel mint feljebb már írtam, ez a hajlamából adódó életérzés végigkiséri a szerző egész művészi és privát életét, kamu házasságától/valós válásától kezdve Meck asszony nagylelkű támogatásán keresztül a korai és szomorú végig, amit a VI. szimfónia utolsó tétele oly szépen "mesél el".
Nem csoda, hogy hamar eleged lett:
...there is a helpful prologue before the music starts in which the composer (played by baritone Vladimir Stoyanov) performs a sexual act on a burly guardsman, who collects money from him and abuses him in German.
...It is inconceivable that anyone unfamiliar with the work could have the slightest idea what is going on.
A bayreuthi Parsifal-rendezése sem volt piskóta.
Stefan Herheim rendező - illusztris társaságban
Tegnap, egy ideig, nagyon nehezen, de néztem;
igen, Herr-t a Heim-ban, ha müssen, talán értem.
A Heim-ban minden értelmetlen:
ez a Ziel, ez nem lehet véletlen.
Tegnap, egy ideig néztem, majd kikapcs;
igazán nem szeretem, ha valaki ripacs!
Too many Tchaikovskys: The Queen of Spades at the Royal Opera House leaves you cold
Eladott menyrendezők
Eladott menyrendezők, gányolók,
a színpadra gyagya ganajt hoztatok.
Eladott menyrendezők, a Dorffest
nem egy csöves, albern, Oktoberfest.
Eladott menyrendezők, d#~NóHarmOniKusOk,
a színpadra, állati örömmel, disznóságokat hurcoltok.
Áron felül eladott menyrendezők, gányolók,
saját menyasszonyotokait is eladahatjátok,
de dukátokért tehetséget nem kaptok!
Zokogok bátran, zok-zok-zok-zok-og-ok,
mert napról napra több rá az ok, oK, OK! :(
Zokogtam, amikor az ok volt nemrég moreliver,
a többmáj, aki shockMindEnt össze-visszakevert.
Zok-zok-zok-og-ok, mert tegnap call-X-to belém botlott:
üres rendetlenek ~ üres boltok, a nézők nem bolondok.
Kedves tigrisek, ne pihenjetek túl sokat, bátran harcoljatok:
apátok sírján ne táncoljanak rendetlen, rosszmájú, ar(átLanOk!
2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők
SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?
HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN
Boros Attila
Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.
Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.
Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.
A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.
Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.
A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.
A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”
Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.
A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.
Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.
A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.
A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.
A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.
Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?
Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.
Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.
Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”
Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?
Kongó előadások
Kongó, el, el, el, el-ő-adás-ok:
nem lehetnek ezerfélék az okok.
Con go bajtársakkal zokogok:
merre vannak a vészkijáratok?
A Komische Oper Berlinben megy vagy a másik Operaházban?
Láttátok a yt-on a berlini Nabuccót? Na az a rendezés aztán ide tartozik, a darazsaknak ábrázolt, táncikáló asszír papokkal... :D
A ma fia A mai {[(re:n)^dez]^Ő} a ma fia, s ezt rendEssen, mai nyElvel, villogtatja. A mai rendetlen rEndEzŐk legnAgyObb baja a tegnapi rendes rendezések hihetetlen bája. De a mai 40+ rabLó >>> 1 buta banya: jól sejtik hol rejlik az aranybánya. Színház, musical, operett? Dehogy, ma ez csak köret! A mai, szinte világszerte, államilag dotált opera a mai $zélhámosok legfőbb operatív célja!
Saroktalan sátor A saroktalan sátorban, évtizedek óta, körbe-körbe járok, tanácstalanul remélve, hogy majd valami egyÉNit kitalálok. Egyeseknek nem könnyű egy saroktalan sártorból kitálalva kitalálni, ezért a labilrinthabitus rendEzŐk(?) ilyenkor elkezdenek cirkuszálni! (;-)
Tunneling, or tunnelling (see spelling differences), is a colloquial term for a specific kind of financial fraud. It is defined as "the transfer of assets and profits out of firms for the benefit of those who control them".
[url]https://en.wikipedia.org/wiki/Tunneling_(fraud);Tunneling[/url]
[url]http://slippedisc.com/2015/07/if-opera-houses-declare-record-results-why-are-they-in-trouble/;If opera houses declare record results, why are they in trouble?[/url] … So, if there’s more money coming in, where is it all going? …
[url]http://www.theguardian.com/music/2015/jun/30/william-tell-nudity-and-scene-greeted-with-boos-at-royal-opera-house;William Tell: nudity and rape scene greeted with boos at Royal Opera House[/url]
Gulyás Dénes írja le nemrég megjelent életrajzi könyvében („Mekkora Isten tenyere?”, Helikon kiadó) az egyik Bohémélet-rendezésről – melyben énekelt - a véleményét. Idézem: „A Bohémélet igazi feladat, kihívás mindenki számára, aki egy produkciónak részese. Megfigyelhettem azt a változást a Bohémélettel való közös életem tizenöt éve alatt, amely az opera műfaján, így a Bohémélet értelmezésén is csorbát ejtett. Oláh és Nádasdy értelmezése Pesten és a New York-i Zeffirelli-féle rendezés után nem éreztem vállalhatónak azt a produkciót, melyben Benoit egy létrán mászik les a zenekari árokba, mikor a bohémek kiebrudalják az első felvonásban, holott az ajtón jött be. Musette és Marcello a Momus teraszán, az asztalon közösülnek, miközben Alcindor a szomszéd asztalnál önkielégít. Miért gondolja a rendező, hogy ettől jó a produkció? Szomorúság és igazi megpróbáltatás volt részt venni ebben a rendezésben, Kiszolgáltatottnak, kizsákmányoltnak és megalázottnak éreztem magam.”
-y
[url]http://www.focus.de/kultur/kunst/theater-poulenc-erben-klagen-gegen-muenchner-operninszenierung_aid_846306.html;Poulenc-Erben klagen gegen Münchner Operninszenierung[/url] Die Erben des französischen Komponisten Francis Poulenc (1899 – 1963) wollen die Wiederaufnahme seiner bekannten Oper „Dialogues des Carmélites“ an der Bayerischen Staatsoper gerichtlich untersagen lassen... [url]http://translate.google.com/translate?sl=de&tl=hu&js=n&prev=_t&hl=en&ie=UTF-8&layout=2&eotf=1&u=http%3A%2F%2Fwww.focus.de%2Fkultur%2Fkunst%2Ftheater-poulenc-erben-klagen-gegen-muenchner-operninszenierung_aid_846306.html;Google translate[/url]
A szerencsétlent nem lehet akárhol "ünnepelni". De ki ünnepelte? :-)))
Mondjuk Kupfert én nem ebben a topicban ünnepelném...:-)
A popzenét nem kedvelőknek viszotn vetkezhetnek a zenekarok:)) A popok:))
[url]http://www.operavilag.hu/hirek_teljes.harry+kupfer+75+eves-794.html;Harry Kupfer 75 éves[/url] - avagy színház az operában „A színháznak izgalomba kell hoznia az embereket, arra kell kényszerítenie őket, hogy színt valljanak. (…) De ebből nem következik, hogy feltétlenül provokálni akarok. Soha nincs szándékomban mindenáron megtámadni a közönséget, csak szembesíteni akarom az előadással. Mindig akkor vagyok a legboldogabb, ha egy bemutatón egymással ellentétes vélemények fogalmazódnak meg. Akkor tudom, hogy a színház elérte a célját.” "Nem az a célunk, hogy csak zenét hallgassunk. A zenét egy történet összefüggésében, az énekelt szöveggel és a drámával együtt kell megértenünk. (…) Az opera nemcsak kulináris zenei szórakozás” A teljes cikk olvasható az Opera-Világon
Hogy mi lesz? Hát katarzis.
Mi lesz, ha az ilyen, jelmez nélküli, pőre operáknál felborul a hormonsszint, tetőfokára hág a paraszimpatizálási készség és létrejön a coitus grandiosus...
Maradjunk az egymást erősítő kölcsönhatásnál.
Így egyszerűbb lesz :-) : http://www.operavilag.hu/hirek_teljes.harry+kupfer+75+eves-794.html
"Harry Kupfer 75 éves" az "Opera-Világon".
Még jó, hogy a csingilingik nem énekelnek... :-)))