vissza a cimoldalra
2017-11-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60142)
Milyen zenét hallgatsz most? (24981)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4110)
Miklósa Erika (1217)
Joan Sutherland - La Stupenda (107)
Luciano Pavarotti (78)
Gaetano Donizetti (939)
Erkel Színház (8519)
Brahms, Johannes (156)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2427)
Operett, mint színpadi műfaj (3391)
Élő közvetítések (6693)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1186)
Bartók Béla szellemisége (239)
Franz Schmidt (2959)
Kelemen Zoltán, operaénekes (86)
A nap képe (1988)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (563)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

785   Ardelao • előzmény783 2017-05-30 23:38:44

Folytatom Thomán István történetét.

Thomán István nevével a zeneakadémiai okmányok közt először az 1882. évi nyilvános vizsgák, során és találkozunk, amikor is a június 13-i vizsgálaton, mint első-éves Erkel Ferenc növendék Beethoven C-dúr szonátájának I. tételét játszotta. Egy év múlva már a »Liszt hallgatók« közt említi az 1882/83. Évkönyv. Az 1883. június 28-án tartott, » második zárvizsgálati hangversenyen « Volkmann Róbert Versenyművét adta elő (tanára, mint az előző évben Erkel Ferenc). Osztályzata mind a négy akadémiai éven át zongorából kitűnő, zeneszerzésből és karénekből jeles. Az 1883/84-es Évkönyvben is ott van Thomán neve a Liszt-tanítványok közt. Az 1884. március 16-án
tartott »estélyen,« Volkmann Versenydarabját zongorázta, második zongorán Szendy Árpád kísérte. Az 1884. június 27-én este tartott IV. vizsgálati hangverseny műsorában ezt olvassuk:

» Abendmahlchöre Parsifal I. felvonásából Wagner R.-tól. Előadták: a karének osztályok összes növendékei. A szóló részt énekelte Horváth Ákos. Zongorán kísérte Thomán István. Orgonán kísérte Noséda Károly. «
E hangverseny záró-számát, a Parsifal II. felvonásának » Chor der Blumenmädchen-t« is Thomán kísérte zongorán Willheim Etelkával négy-kézre. A növendékeknek adott ilyen feladatok a tanítvány kiemelkedő muzikalitását igazolják. A két nap múlva (1884. június 29.) tartott zenekari hangversenyen ismét zongorázott Thomán, mint szólista. Scharvenka Staccato-Etude-jét, op. 27 és Moskovszki Hangverseny keringőjét, op.17, adta elő.

Az 1884/85. Évkönyvben az akadémiai kötelékben álló Liszt-tanítványok közt már csak hatodmagával szerepel Thomán neve. Ebben az évben, » Liszt Ferenc nyilvánított kívánsága szerint, a Buda-Pest főváros által alapított Liszt-féle ösztöndíjakból Thomán Istvánnak 200 frt. adományoztatott.«

A Liszt Ferenc zeneakadémiai elnöki évei alatt tartott nyilvános hangversenyeken alig szerepelt egy-kettő a mester alkotásai közül. A magyar zongorarapszódiák közül csak kettő, melyek közül az egyiket Thomán adta elő az 1885. február 23-án tartott, » zene-estélyen « a budapesti Munkácsy-ünnepélyek alkalmából. (A műsorok feltűnő célzatosságát Liszttel szemben lehetetlen észre nem venni). Igen érdekes az 1885. június 24-én tartott zenekari hangverseny műsora, melyen négy, később nagynevű magyar muzsikus találkozott, mint szerző: Waldbauer József (Waldbauer Imre atyja), Thomán István, Elbert Imre és Szabados Béla. A zenekart Erkel Gyula, tanár-karnagy vezényelte. Thomán szerzeményének címe Andantino zenekarra. Így árulja el az Évkönyv, hogy Thomán, a zongora kizárólagos művésze, zenekari zeneszerzéssel is kísérletezett – növendéki kötelességből.

Thomán István Liszt-vonatkozásai ismeretesek az irodalomban. Lisztről, a pedagógusról részletesen írt Somssich Andor értékes Liszt-könyvében és egyéb személyes élményeiről a Muzsika című folyóirat Liszt számában. (Budapest, 1929. I. évf. 1-2. sz.)

Íme, egy kiragadott részlet:
̶ Egyik legkedvesebb emlékem növendék koromból, hogy a mester egy estét szerény diákszobámban töltött. Megkértem Liszt hűséges tanítványát, egyúttal utolsó barátnőjét, mindenható kegyencét, Schmalhausen Linát, akivel jó barátságban voltam, eszközölné ki a mesternél, hogy tiszteljen meg látogatásával. Leírhatatlan örömmel töltött el az a hír, hogy Liszt elfogadta meghívásomat. Lakótársam, akivel együtt jogászkodtam, készségesen beleegyezett abba, hogy szűk lakásunkat arra az estére teljesen nekem engedje át. Az öreg- úrnak megvolt a gyengéje – bár alig evett valamit – ínyenc módjára érdeklődött a menü iránt s gyermekes öröme telt abban, ha valami nem mindennapi ételt látott a menükártyán. Erre voltam hát tekintettel, mikor a vacsorát egy ismert cégnél megrendeltem. Finom borokkal a Hegyalján lakó – szőlőtulajdonos nagybátyám és egy budapesti jóakaróm látott el, ami különösen fontos volt, mert bár Liszt alig evett egy-két falat húsfélét, mellé az elmaradhatatlan céklát és olajbogyókat, annál jobban értékelte a finom italokat.

̶ A mai Zeneművészeti Főiskolával szemben egy kis földszintes ház állott akkoriban, ott laktam. Mindjárt a kapubejárat mellett volt két kis szobánk s dolgozószobám azon az emlékezetes estén fogadószoba, ebédlő, stúdió volt egyben. Liszt-tanítvány barátommal együtt izgatottan vártuk a mestert és ő Lina társaságában pontosan megjelent. Szegényes, bérelt zongorám volt, a mester leült mellé, néhány futamot és akkordot játszott, de röviden fel is kelt, hiszen ez a hangszer valóban nem volt méltó az ő művészetéhez. De én úgy éreztem: azzal, hogy a billentyűket megérintette, felszentelte a zongorát és szerény kis fészkemet. Az ő géniuszának fénye beragyogta azt. Vacsora után előkerült a kártya és a konyak, Liszt legkedvesebb itala. Mikor gróf Zichy Géza néhány napig vendégül látta Lisztet Tetétlenen, ahol ő híres ingyenes hangversenyét adta, a házigazda orvosi rendeletre megszorította a napi konyak adagot. Liszt utólag levélben megköszönte Zichy Gézának vendégszeretetét és vele szemben tanúsított kiváló figyelmességét, de kedves szavakban szemére hányta a konyakra vonatkozó megszorító rendszabályt s ezt írta: ~Le vin est le lait du vieillard, mais le cognac en est la créme.~ (A bor az aggastyánnak tej, a konyak pedig a tej föle.)
̶ A kártyát is nagyon szerette s szívesen szórakozott naponta egy-két óra hosszat whist-játékkal. (A whist a bridge elődje, azt is négyen játszották: két-két szemben-ülő játszott a másik kettő ellen). 1885 nyarán, Weimarban, később pedig Rómában, úgyszólván naponta játszottam Liszttel kedvenc játékát. Maga mondta ugyan, hogy nem pénzért, hanem csupán ~pour l’honneur du drapeau~ játszik (pontos fordítása: a zászló tiszteletére, megj. A.), s mégis mindenkor módfelett bosszankodott, hogyha vesztett. Így, ha rossz lapja volt, valamiképp segíteni akartam rajta s egyszer-másszor megtettem azt, hogy lapjaimat megmutattam neki, és megkérdeztem, milyen színt mondjak be, mintha magam nem tudnék erről határozni. Ezt nagyon szívesen vette: legalább egyik ellenfele lapjába volt alkalma betekinteni. Ha nézők is voltak jelen, kissé restellte a dolgot s mintegy mentegetőzve így szólt: ~Vous voyez je jouis d’une confiance sans bornes~ (Íme, látják, milyen határtalan bizalommal vannak irányomban!). Másik módszerünk az volt, hogy titokban az asztal alatt odaadtuk legjobb lapjainkat az ő partnerének, cserébe a legrosszabbat kaptuk. Így szereztünk neki néhány vidám percet.
̶ Liszt nem egyszer hangoztatta, hogy honfitársam és hogy hű fia a magyar hazánknak. Éppen a mostani nehéz időkben jól esik erre gondolnom. Egy fényképére, mellyel megtisztelt, ezt írta rá (német nyelven):
~Honfitársamnak, Thomán István művésznek, barátilag: Liszt Ferenc.~

Magyar voltát sokszor megmutatta. Többek közt utalok unokatestvéréhez, Liszt Eduárdhoz intézett levelére, amelyben megírta, hogy Párizsba utazik, hogy az ottani világkiállításon a zsűriben Magyarországot képviselje: ~Nem vagyok barátja – írja – a fecsegő patriotizmusnak, de ha arról van szó, hogy hazámnak szolgálatot tegyek, mindenkor szívesen teszem.~ ̶

Thomán a hűséges tanítvány, idők folyamán annyiszor beszélt és írt mesteréről, hogy újat róla aligha mondhat. Mégis feljegyeztem két kevéssé ismert adatot. Az egyik, hogy lett Thománból Liszt-tanítvány s a másik, Liszt utolsó budapesti napjának története.

»Huszonegy éves voltam és második éves zeneakadémista. Erkel Ferenc tanította a zongorát. Csütörtök délelőttre esett az órám. Közvetlenül előttem Neumann Gizi, a későbbi kiváló Liszt-tanítvány, játszott Erkelnek. Erkel minden növendékét külön oktatta, nem lehettünk bent a tanteremben, mint ahogy Lisztnél szokásos volt. Aznap a Waldstein szonátát játszottam Erkel előtt. Egyszer csak belép Liszt és int, hogy folytassam. Mellém ül a zongorához. Jobbra ő, balra Erkel. Ilyen megilletődött és zavart még sohasem voltam. Mikor elérkeztem valahára a végéhez, Liszt csak annyit szólt, hogy másnap, mikor órát ad az intézet nagytermében, én is legyek ott. Nagy-dolog volt ez, azért is, mert a mester kizárólag a negyedéves akadémisták közül válogatta össze növendékeit. Másnap repeső örömmel mentem Liszt leckeórájára. Kérdezősködött tőlünk, honnan valók vagyunk, mik a zenei terveink, vágyaink. Aztán a zongorához ültetett s megjegyzés nélkül hallgatta játékomat (f-moll etűdjét adtam elő). Egyik átmeneti résznél megállított s mosolyogva kérdezte:
~Miféle kassai kiadásban (kassai tanulmányaimra utalva) játssza ezt az etűdöt?~ - Megmutatta a kottában, hogy egyik átmeneti résznél más hangot ütöttem le, mint ami oda van írva.

Ettől a tréfás megjegyzésétől kezdve világéletemben minden kottafejet megnéztem. Ha valamelyik növendék nem játszott valamit kifogástalanul, az öregúr nem késett a megjegyzéssel. . . .
~Na, ez is valami kassai kiadásból való.~

Lisztnek Budapesten töltött utolsó napja 1886. március 11-e volt. Erre a napra hirdették jó előre első hangversenyemet, melyet a Sugár-úti VI. és VII. ker . Polgári Kaszinóban tartottam meg. De koncert előtti napokon annyira drukkoltam, hogy le akartam mondani az egészet.

~Pisztolyt szegezek a mellének, ha nem játszik,~ - fenyegetőzött Liszt. (~Je vous mets le pistolet sur la gorge~).

Megtartottam a hangversenyemet, Liszt eljött, végig ott ült az első sorban és tapsolt. Annál is nagyobb tisztesség volt ez a számomra, mert a mester két nappal előbb akart elutazni s csak a hangverseny miatt maradt itt. Koncert után haza se ment, hanem egyenesen a pályaudvarra, ahol inasa a poggyászokkal várta. Néhányan tanítványai közül ki kísértük a vonathoz. Búcsú bankettre hívtam meg őket a vasúti étterembe. Utoljára búcsúzott Budapesttől. Azon a nyáron meghalt.

Akárhányszor is beszélek róla, érzékeltetni sem bírom én azt, ki volt ő nekünk. . . «”


Írta: Papp Viktor:

Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve.
Dante Kiadás, Budapest. 1936.
783   Ardelao 2017-05-30 13:53:51

THOMÁN ISTVÁN
(1862.XI.4. – 1940.IX.22)

A „zongorakirály”élő magyar férfi-tanítványai közt (ez még 1936-ban volt, megj. A.), Thomán István a legjelentősebb. Azt is mondhatjuk, hogy Liszt minden magyar tanítványa közül a többi fölé emelkedik, mert mesterének pedagógiai szellemét leghívebben és legeredményesebben ő őrizte meg.

„Lisztet és Thománt a művészeten felül adakozó jó-szívük, a jótékonyság, kötötte össze s emelte és emeli embertársai fölé. Liszt igen gazdag volt és sohasem volt semmije. Leánya, Cosima (Wagner Richard-né) ezt írta: ~Atyám egyike volt a legnagyobb keresetű embereknek. Európa csaknem minden asszonyát meghódította s mikor meghalt, hét zsebkendő maradt utána.~
Thomán is jómódú volt, évtizedeken át rendkívül sokat áldozott a művészetért és jótékonykodásra s ma talán egyetlen számottevő emléktárgya, - amit gyermekeire hagyhat, az-az elefántcsontból készült XVIII. századbeli feszület, mely Liszt Ferenc imazsámolyán állott, bárhol is járt a világban a mester.
Sok értékes zongorapedagógusunk közül az utolsó száz évben három magasodik ki. Elsősorban, és mindenek-felett, elérhetetlen tündöklésben – természetesen – Liszt Ferenc s aztán Szendy Árpád és Thomán István, a két magyar Liszt-növendék. Akit ők tanítottak zongorázni, azok tudnak is! Szendy mesterének technikai tökéletességére törekedve, igyekezett Liszt szellemét szolgálni. A Zeneakadémia művészképzőjéből teljes technikai készséggel jöttek akkoron a növendékek. Mondják a Liszt-tanítványok, hogy a weimari, római és budapesti zeneleckéken a mester – látszat szerint – nem vetett súlyt a növendék technikai készségére. A szellem, a felfogás, a lélek, a mű megértése volt nála a fő. Ez igaz. De ha valaki technikailag készületlenül került elébe, elkergette a zongorától. Magától értetődött, hogy teljes dologbeli készséggel kellett Liszt óráira menni. Minthogy pedig a leckeórákon az akkori zenevilág legkitűnőbb zongorásai gyűltek egybe, természetes, hogy ott alig esett szó technikáról. De a legmagasabb-rendű technika mindegyiküknek birtokában volt. Ha tehát Szendy elsősorban a tudásbeli fölényt követelte növendékeitől, Liszt szellemében járt el.

De Liszt tanítási módjának értékesebb ajándékát Thomán hozta el a mester zongorája mellől. Annyira behatóan ismertette a műveket, mint Liszt, s a tanítvány, küzdő, felfelé törekvő lelkét, szabad csapongásában sem korlátozta, legfeljebb irányította s emelte, mint Liszt. Ezzel a módszerrel nevelte fel a legkiválóbb zongoraművész generációit. Thománnak, a pedagógusnak, nem az a célja, hogy tanítványai őt másolják, hogy úgy zongorázzák el a műveket, ahogy tőle hallották. Azt tartja, hogy a művészetben mit-sem ér az, ami nem belülről jön, nem élményből szűrődik le. Ö csak segíteni akarja a növendék ösztöneinek helyes irányú kibontakozását, még abban az esetben is, ha az irány eltérő az övétől. Ennek a magas és nemes pedagógiai elvnek kivirágzását két világhírű tanítványában, Dohnányi Ernőben és Bartók Bélában, látjuk, Dohnányi csupa bensőség, melegség és szemérmes líra; Bartók csupa fény, csillogás, brutális erő és fanatikus hit.

Milyen kiváló mester az, aki két ilyen zongoraművészt adott a világnak!

Az ő keze alól került ki a Zeneművészeti Főiskolánk tanárainak egész sora: Székely Arnold, Keéri-Szántó Imre, Várkonyi Béla, Buttykay Ákos, Thoma József; aztán Gross Gizella, Linz Jenő, Reiner Frigyes, Engel Iván, Ungár Imre és hosszú sora a jobbnál jobb zongoraművészeknek.

Thomán István negyven éves művészjubileumát nagyarányú hangversenyekkel ünnepelte a magyar zenevilág. Úgy a belföldi, mint a külföldi sajtó elismeréssel sorolta fel érdemeit. Ebből az alkalomból Bartók Béla (Zenei Szemle 1927. január) többek közt így ír mesteréről:

»Thománról igazán elmondhatom azt a gyakran könnyelműen odavetett, már-már közhelyszerű mondást, hogy pedagógiai tevékenysége a tanári szoba falain kívül nem szűnt meg. Könyveket adott kölcsön nekünk, főként nagy zeneszerzők életrajzait, hogy műveikkel együtt egész emberi lényük is intenzíven éljen a növendékek lelkében. De egyébként is az élet más vonatkozásaiban is, ott állott növendékei mellett, mint pártfogó atyai jó barát.
Felesleges rámutatnom arra, hogy pedagógiai hivatásának ilyen nagystílű, nagyarányú és széleskörű betöltése egy egész, önfeláldozó emberéletet jelent tele türelemmel, fáradtsággal, szakadatlan munkával. De az ilyen munkához nem elég csak a türelem és a fáradság; nagy körültekintés, finom tapintat, mély emberszeretet és nagy szaktudás harmonikus együttese kell ahhoz, hogy valaki olyan eredményt érjen el negyven esztendő leforgása alatt, mint Thomán István.«

Ki kell emelnünk azt is, hogy Thomán kiváló zongoraművész volt, akinek pianista érdemeit Ausztria, Németország, Olaszország, Törökország többször elismerte. Nálunk negyven éven át koncertjeit művészeti komoly eseménynek tartották. Szólójátéka elmélyedésről, magasrendű tudásról és mindig stílusos előadó-képességéről tett tanúságot. Mozart, Beethoven és főleg Chopin és Liszt interpretálása mintaszerű. Zongorája nem nyűgözte le a hallgatót, de mindig gyönyörködtette, megnyugtatta. Meleg lírája mellett a drámai erő sem hiányzott játékából s az epikus részeket olyan meggyőzően és közvetlenül adta elő, mint ahogy beszélget. (Szellemes, fölényes, kissé ironikus társalgó, kinek szavaiból a humor gyógyító írja sem hiányzik.)

Zongoraszólóin kívül sűrűn gyönyörködtünk benne, mint elsőrendű kamarazenészben. Nagy tanítványáig, Dohnányi Ernőig, ő volt nálunk a zongora-kamaramuzsika zászlóvivője. Sohasem azért szerepelt, hogy tündököljön, hanem azért, hogy a legnagyobbakat szolgálja, s szellemükből kultuszt űzzön.

Thomán István 1862-ben született, Homonnán (ma kelet-Szlovákiában van, megj. A.), hol atyja kórházi főorvos volt. Édesanyja jól zongorázott. Apja nem volt hangszerjátszó, de annyira szerette a zenét, hogy bécsi medikus korában minden zsebpénzét erre költötte. Fia, első zenei oktatását szülővárosában Pundal János nevű templomi orgonistától nyerte, kivel a hét éves fiúcska négy-kézre játszotta a Hunyadi László nyitányát. A gimnáziumot Kassán végezte, hol egy Hoditz Károly nevű, tipikus cseh karmester-féle tanította zongorára. Operákat és kétes értékű szalondarabokat játszatott vele. Nagy készsége csakhamar megmutatkozott. Mikor a tizenhat-éves ifjú az érettségi vizsgát letette, Bécsbe ment orvostan-hallgatónak, de csak rövid ideig maradt a császárvárosban. Pestre jött jogásznak s be akart iratkozni a Zeneakadémiára. Nem vették fel. Erkel Gyula, Gobbi Henrik és Nikolits Sándor volt jelen a felvételi vizsgán. Operarészleteket, szalon-darabokat adott elő, amikre zeneoktatója megtanította, de Haydnt, Mozartot s a komoly zeneirodalmat nem ismerte. Hiába tudott jól lapról olvasni, ami mindig egyik erőssége maradt, elutasították. De ő nem hagyta annyiban a dolgot. Pártfogót keresett s mikor Andrássy Aladár gróf írt érdekében Erkel igazgatónak, azonnal felvették. Thomán már 1881-ben növendéke volt a Zeneakadémiának. 1882-től kezdve Erkel Ferenc tanította, majd Liszt Ferenchez került. Mikor Mihalovich Ödön állt az intézmény élére, meghívta a huszonhat éves ifjút a Zeneakadémia zongoratanszékére, hol tizennyolc évig működött. 1906-ban nyugalomba vonult s, azóta saját zeneiskoláját vezeti. Csaknem harminc éve áll fenn az a nevezetes művészhajlék, melynek gazdag eredményeit emlékezetessé teszi az a sok értékes házi hangverseny, ahol hosszú éveken át a főváros legelőkelőbb társadalma találkozott.

(folytatom)
legújabb:
Kelemen Zoltán - 2017-11-24
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-Kukacok Akadémiája"

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Szabó Ferenc János (zongora)
SCHUBERT: Három zongoradarab, D. 946
LISZT: A Villa d'Este ciprusai 1-2
LISZT: A Villa d'Este szökőkútjai

11:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

11:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

A Michel Sogny módszer, a tradícionális magyar zongoratanítás és 40 év tapasztalata itthon és külföldön
Szentpéteri Gabriella bemutató tanítása

11:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

Massimo Mercelli (fuvola)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Andrea Vitello
BACH: h-moll szvit BWV 1067
MOZART: G-dúr fuvolaverseny K. 313
SCHUMANN: I. szimfónia Op.38

17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Szives Márton (marimba, ütőhangszerek)
Mucsi Gergő (ütőhangszerek), Paragi Balázs (zongora)
"Hangulatkoncert"
KEIKO ABE: Wind in the Bamboo Grove (Szél a bambuszligetben)
ANDERS KOPPEL: Marimbakoncert
ASKELL MASSON: Kim
LUIGI MARINARO: Specchio (Tükör)
PETER GARLAND: Apple Blossom (Almavirág)

17:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Budapesti Vonósok
Házigazda: Molnár Szabolcs
CORELLI: D-dúr concerto grosso Op. 6 Nr. 4
LIGETI GYÖRGY: Régi magyar táncok
LIGETI GYÖRGY: Ramification
KURTÁG GYÖRGY: Művek kamarazenekarra

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Ji Eun Yook (hegedű), Jihyun Cho (zongora)
A MÁV Szimfonikusok Kamarazenekara (Euro Sinfonietta Wien)
Vezényel: Alfredo Sorichetti
MOZART: 4. (D-dúr) hegedűverseny, K. 218
MOZART: 20. (d-moll) zongoraverseny, K. 466
HAYDN: 1. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:1

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Traviata

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Ducza Nóra, Jekl László (ének)
Várallyay Ágnes (csembaló)
Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken
Művészeti vezető: Németh Pál – fuvola
COUPERIN: Salve Regina
Qui dat nivem (147. Psalm)
Domine salvum fac Regem
La Sultanne
Les Nations – Premier Ordre «La Françoise»
Concert Royaux – Troisieme Concert

20:00 : Budapest
Budavári Mátyás-templom

Magyar Virtuózok Kamarazenekar
vez.: Szenthelyi Miklós


18:00 : Szombathely
Agora Savaria

Szombathely Koncert Fúvószenekar
"60 éves jubileumi koncert"

19:00 : Pécs
Kodály Központ

Wing Singers Gospel
Cantissimo
Trillák Kórus – Mohács, Babits Kamarakórus

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Fülep Márk (fuvola), Granik Anna (zongora)
"Bach összes fuvolaszonátája"

19:00 : Vác
Bartók - Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AM

Ábrahám Márta (hegedű)
Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
vez.: Sándor Bence
BEETHOVEN: VII. szimfónia
BRAHMS: D-dúr hegedűverseny
A mai nap
született:
1901 • Serly Tibor, hegedűs, zeneszerző († 1978)
1904 • Nádasdy Kálmán, rendező († 1980)