vissza a cimoldalra
2019-08-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11433)
A csapos közbeszól (95)

Verdi-felvételek (548)
Élő közvetítések (8086)
Társművészetek (1349)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61870)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1331)
Plácido Domingo (782)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (469)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3395)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4551)
László Margit (209)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1742)
Franz Schmidt (3410)
Opernglas, avagy operai távcső... (20298)
Balett-, és Táncművészet (5871)
A nap képe (2142)
Operett, mint színpadi műfaj (4044)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

1134   Búbánat • előzmény1132 2019-08-13 22:28:43

Kapcs. 1132. sorszám

2019. augusztus 11-i adás - Opera Café

https://www.mediaklikk.hu/video/opera-cafe-2019-08-11-i-adas/

A Magyar Állami Operaház heti riportmagazinja. - 2019.08.11.

(26 perc)

Az Opera örökös tagjai sorozatában Pászthy Júlia- és a múlt heti Palcsó Sándor-portré után következett:

Az Operaház Örökös Tagjáról, a héten 86. életévét betöltő Barlay Zsuzsa  Liszt-díjas, Érdemes Művész operaénekesnőnk művészi pályájáról beszélget Ókovács Szilveszter Karczag Mártonnal, az Operaház Emléktárának vezetőjével.

A műsorban archív fotók, televíziós felvételei közül bejátszott részletek is, megidézik  kiváló alt - mezzoszoprán énekesnőnket.

Video-részletek:

Csajkovszki: Anyegin – Olga áriája

Rossini: Hamupipőke - Hamupipőke ariosója

Monterverdi:  Vespro della Beata Vergine (oratórium altszóló)

Donizetti: A csengő - Serafina jelenete

Brahms: Kárbaveszett szerenád (dal)

Donizetti: A kegyencnő - Leonóra áriája

Operavilag.net: Barlay Zsuzsa interjúból részletek  (felolvasva)

Film Színház Muzsika – kritika-részlet (felolvasva)

Fotók:

Forrás: Barlay Zsuzsa magángyűjteménye

Forrás: Magyar Állami Operaház archívuma

Forrás: Fortepan

1132   Búbánat 2019-08-12 10:18:45

DANKÓ RÁDIÓ - "Túl az Óperencián" Barlay Zsuzsával - 32. hét

Nagy Ibolyának Barlay Zsuzsával készített interjúját az elmúlt héten a Dankó Rádió operettműsorában („Túl az Óperencián”)  – hét napra bontva – hallhattuk, amit kiírtam az „Operett a magyar rádióban (1949-1990)”  topicba. Úgy gondoltam, a „szétszedett” interjú szövege legyen meg itt is, egységes szerkezetbe foglalva, időrendi sorrendjében egymás alatt leírva. Úgyhogy most átmásoltam ide a rádióban augusztus 5. és 11. között naponta beszerkesztett „folytatásokat”:

2019. augusztus 5.

Barlay Zsuzsa alt-mezzo operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja a vendége mától egész héten át a Dankó Rádió operettműsorának!  

A jövő héten 86. születésnapját ünneplő Liszt-díjas, Érdemes művésszel Nagy Ibolya, a „Túl az Óperencián”  adásának felelős szerkesztő-műsorvezetője beszélget. Bármily meglepő is, mivel érzelmileg jobban kötődöm kedvenc operaénekeseimhez, mint operettművészeinkhez, és jobban érdekel is a pályafutásuk, az énekművészetük, a sorsuk alakulása, érthetően felcsillant a szemem, mikor a napokban a tudomásomra jutott, hogy ezen a héten -  volt operaénekes kollégák után - a Dankó Rádió mikrofonja előtt a nagyszerű Barlay Zsuzsa lesz a „soros”,  hogy Ő fog mesélni, "vallani",  életéről, mindennapjairól,  visszatekinteni az Operában, a koncerttermekben vagy a rádió stúdiójában eltöltött, több évtizedes énekművészi munkáira - mégpedig élő adásban, az éter hullámhosszán.

A mai műsorban a szülői háttérről, az indíttatásról, a gyermekkorának balett-vers-színjáték-ének-zene tanulás időszakáról, a már kezdetben rátalált rádiós gyermekműsorokban való apróbb szerepléseiről is mesélt Barlay Zsuzsa:

Már három és fél éves korában balettiskolába járt, majd édesanyja beíratta Lakner Artúr gyerekszínházába, ahol szavalt is, az éneklés csak ezután következett: 1948-tól járt zenegimnáziumba, 16 éves korától kezdett éneket és zenét tanulni… akkor még nem gondolt arra, hogy operaénekes lesz, „majomkodtam, mint minden kislány” – emlékszik vissza gyerekkori élményeire. Énekelte a korabeli slágereket és filmdalokat, magasan, mélyen, tetszés szerint, nem volt korlát, minden hangnemben szívesen énekelt,  gyerekes szórakozásnak tekintette az egészet.

A Rádiónak is volt gyerekszínháza, amit Kilián Zoltán vezetett. (Az ő rádiótársulatához tartozott egykoron Örkényi Éva és Ruttkai Éva  színésznők is). Barlay Zsuzsát gyermekkorában érte ez az újabb lehetőség a megmutatkozásra,  még a háború előtti kor ez, a gyermekrádióban kis színdarabokat adtak elő, benne apró szerepeket kaptak a tehetséges gyerekek.  Anyukája kísérte el oda is, még akkor olvasni nem tudott. Ezek a gyerekműsorok minden héten élő adásban mentek. Úgy fogalmazza meg: "az ösztönösség időszaka volt, még nem mérte fel mindennek a súlyát, amit játéknak tekintett." 

Szüleinek is szép énekhangja volt, kiválóan énekeltek, édesanyja, aki gyönyörűen zongorázott is, nagy operettrajongó volt, így rengeteg operettkivonat-kottája van. Például a Három a kislányt vagy a János vitézt a kórusrészekkel együtt mindent betéve tud a mai napig is…

Édesapja a háború előtt zenés színielőadásokat rendezett  Csillaghegyen, volt ott színjátszókör, rendszeresen zajlottak előadások, s így rengeteg alkalma nyílott gyermekként színpadon megmutatnia magát. Mostanában mérte fel, hogy mennyi alkalma lett volna az elkallódásra, míg ebből az ösztönös „gyerekbohóckodásból” felnőtt énekessé vált, és hogy milyen nehéz volt neki ez az átmeneti időszak: az 1948-as államosítás után nehéz évek következtek, például az érettségit követően azonnal munkahelyet kellett keresnie magának, mivel ő lett a családfenntartó…

Beszélt az operaénekes-operettbonviván Sárdy Jánosról, akivel színpadon sajnos már nem találkozott, bár az utolsó éveiben „haknikon” összefutottak,  de együtt nem énekelt vele.

Barlay Zsuzsa a színpadi operaszerepei mellett sok-sok operettfelvételt készített a Rádióban. Egyik kedves daljátéka, amelyben operaénekes kollégájával, a kitűnő Udvardy Tiborral  - akire szeretettel emlékezett vissza - énekelt együtt, Kacsóh Rákóczija volt: a címszereplő fejedelem feleségének alt szólama volt az övé. Egy másik jól sikerült rádiófelvétele volt Sullivan A Fruska című operettjének hajókikötőbeli zsibárusa, egykori dajka,  aki a magyar keresztségben a „Muskátli” nevet kapta az átíróktól és szerepe szerint  a darab végén rajta múlik mindenki boldogsága, megnyugvása.

2019. augusztus 6.

Barlay Zsuzsa számára gyermekkorától kezdve egyértelmű és természetes volt, hogy ezt a pályát fogja választani; el se tudta volna képzelni másképp az életét. „Így utólag tudom – mondja -, hogy mennyi buktató lehetett volna, és hogy hányszor siklott volna félre. És hála a Jóistennek, mindennap megköszönöm, hogy megúsztam ezeket a buktatókat, és sikerült. Szerencsére, akkor nem is voltam ennek tudatában, hogy hányszor félre mehetett volna a dolog, úgyhogy én ezért egy ilyen optimista vagyok a mai napig is, pedig hát az én koromban nem nagyon szoktak már optimisták lenni, de én utólag úgy látom, hogy a szerencse nagyon mellettem volt, mert nagyon sok szerencse kell a pályához, bizony, és nagyon sokszor félre mehet egy apróságon, amit csak így utólag  vesz észre az ember.” 

„- Hát óriási nagy dolog – folytatja Barlay Zsuzsa -, mikor az ember a szobában zongorakíséret mellett történő énekórákról először kerül a színpadra, zenekari kísérettel egy óriási teret kell beénekelni. Erről vagy beszélünk vagy nem utólag, de ez egy akkora lépés a szobában történő énekórák után, hogy ezt nagyon sokan nem élik túl és nem veszik jól ezt az akadályt. Nos, van aki beszél róla, van aki nem, de tulajdonképpen ezt mindenki átéli és átérzi. Én azokban a viharos időkben a Zeneakadémiának a közelébe sem kerültem, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt lehetne; az érettségi után rögtön rádióénekkar, ahova szerencsére felvettek, és ahol hét évig voltam (1952-1959-ig), és a hét év alatt hál’ Istennek, nem ment tönkre a hangom, és folyamatosan éberen tudtam magam tartani, és a sok munka mellett rendszeresen gyakoroltam, és hát ilyen nagyon kanyargós út után végül is az Opera lett a végállomás”

[…] „ - Ezt a fajta bizonytalanságot mi nem éreztük, amit én most látok a fiataloknál, hogy tulajdonképpen nem tudják máról holnapra, hogy mi lesz a sorsuk, és hova kell vetődniük. Nálunk ez ismeretlen volt még, mert aki bekerült az Operába és ott letette  a garast, hogy úgy mondjam, tehát megbizonyosodtak róla, hogy alkalmas, és ott fogja tölteni az életét, akkor mi tudtuk, hogy nyugdíjas korunkig ott a helyünk. Tehát ezt a fajta bizonytalanságot, máról holnapra való élést, mi nem ismertük. Minden másodikán megkaptuk a fizetést, akár mi történt körülöttünk. Most nincs státusrendszer, most szerepekre hívják be az embereket. Ha behívják, egy évben háromszor-négyszer énekel; milyen fantasztikus izgalom lehet az, ha valakinek hónapok kihagyása után kell színpadra lépnie, hát ezt mi el se tudjuk képzelni!"

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt „izgulós fajta”, ezt válaszolja:

„- Volt egy időszak, átmenet, mikor az ösztöneimből a tudatomba történt bennem a változás, hogy megéreztem ennek a súlyát meg a felelősségét; nagyon fiatalon még semmi felelősséget nem éreztem, csak úgy örömből énekeltem. S aztán később az ember már nemcsak örömből énekel, persze az mindig örömteli dolog, de  ekkor már nyomás is van az emberen, és minél több sikere van, és minél előbbre jut a pályán, annál nagyobb a nyomás és annál nagyobb a felelősség. A világsztárokat sose irigyeltem, mert ahhoz olyan idegrendszer kell, hogy annak az elvárásnak mindig megfeleljenek. Minél magasabban van valaki, hát annál nagyobbat lehet zuhanni, azt tudjuk…”

A mai beszélgetés végén Barlay Zsuzsa még elmesélte, hogy nem szívesen utazott külföldre, de ha már kint volt, a munka mellett azért sok szép látnivaló is várta, amiben gyönyörködhetett; azokban az időben az átlagember még nem tehette meg, hogy rendszeresen utazzon, neki megadatott az Opera társulatával sok szép és érdekes helyre eljutni a nagyvilágban…

2019. augusztus 7.

Barlay Zsuzsa a beszélgetésük elején érintette magánéletének alakulását, miért maradt magára, miért él egyedül... Az ötvenes évek végétől már csak a pályájára koncentrál; úgy fogalmazza meg: „valamit valamiért”…” mindennek ára van az életben”,  „minden nem lehet meg együtt.”

Mesélt arról, hogy  kissé „zárt világban" éltek az Operán belül: civilek nemigen közeledtek hozzájuk, a művészek  nem nagyon jártak sehova, esetleg üres óráikban, két próba között felkereshették az Opera Klubot; úgynevezett társadalmi életet,  ide-oda járást nem nagyon engedhettek meg maguknak. Ilyen szempontból ez egy zárt közösség volt. A hivatásukért, foglalkoztatásukért a magánéletükből sokat be kellett áldozniuk. Szórakozás nem volt engedélyezett. 

"Sokan voltak, akik nem éltek megfelelő életmódot az éneklés miatt, és azok rájuk is fizettek, ezt  tudtuk, láttuk magunk körül. A kilengések nem tesznek jót a pályának." - mondja Barlay Zsuzsa.   

Nagy Ibolya: Idén ősszel lesz 70 éves a Honvéd Művészegyüttes, jövőre a Rádiókórus.  Sokan jöttek az ötvenes-hatvanas években ezekből a remek kórusokból az Operaházba, például a Palcsó Sanyi bácsi is:

Barlay Zsuzsa:

Igen, hát nagyon hasonló a sorsunk, mert őt a sorkatonaságnál fedezték fel, hogy remekül énekel, és ő is megkerülve a Zeneakadémiát és ilyen hivatalos fórumot, onnan bekerült a Honvéd Művészegyüttesbe. Én ugyanígy, érettségi után rögtön Rádióénekkar. És tulajdonképpen az utcáról kerültünk be az Operába. Mert annak a normális módja az, hogy Zeneakadémián végez valaki operatanszakon és akkor egyenes útja vezet az Operaház tagsága felé. De, hát nálunk ez nem így volt sem a Sanyinál, sem nálam. De erős meggyőződésem a mai napig is, hogy ez belső adottság kérdése, hogy valaki olyan elszántan törekszik egy cél felé, hogy végül is azt eléri.

Megfelelő zenei képzettségem az bizony ott történt, mert olyan kemény kottaolvasás és fegyelem, és kamaraéneklés, ami később nagyon jól jön, hogy az ember a  színpadon is tudja figyelni a partnereit, és az együtt éneklésben ez  nagyon-nagyon fontos előtanulmány volt. Úgyhogy én nagyon sokat köszönhetek a Rádióénekkarnak,

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet régi és kitartó barátság volt, ha jól tudom.

Barlay Zsuzsa:

Olyan régi a barátságunk, hogy ő ugyanoda járt zenei gimnáziumba, csak ő följebb, ugye négy évvel volt idősebb nálam.  Legendás volt az ő érettségije: matematikából semmit nem tudott. Az érettségi elnök megkérdezte végül: „hát mit tud végeredményben?”  Azt mondta, hogy: énekelni. Ez aztán szálló legenda volt még évekig a gimnáziumban, hogy a Böbe mit tud énekelni, nem matematikát.  Aztán jó pár év eltelt, míg újra találkoztunk az operában, de hát azért ezek a gyerekkori szálak nagyon erősek maradnak.

Komlóssy Erzsi volt osztálytársam,  köztünk hat hét korkülönbség van….úgyhogy mi is akkortól ismertük már egymást. És annak ellenére, hogy mondjuk nagyjából azonos fachban énekeltünk, de hátmindig a legnagyobb szeretet volt közöttünk egymás iránt, egész a haláláig. Ezek örökké tartó szálak.

Nagy Ibolya: Sokak szerint megosztó személyiség volt Házy Erzsébet, de hogy zseniális, egyedülálló, az bizonyos. Mi volt varázsának titka?

Barlay Zsuzsa:

Varázsa az egyértelmű volt, ami a színpadon volt látható és hallható. A magánéletben ő egy kicsit tüskés volt, túlságosan elrontották én szerintem azzal, hogy egész kislánykorától folyton azt hallotta, hogy ő mennyire gyönyörű, és hogy milyen csodálatos, és ez biztos, hogy valamilyen torzulást okoz a jellemben. És ő tulajdonképpen egy nagyon bizonytalan és nagyon sérülékeny ember volt  De ezt kevesen láthatták, mert ő nagyon titkolta, és bizonyos időnként durvaságokkal védekezett az ellen, hogy az ő valódi lényét megismerjék, mert ő nagyon sebezhető volt. De hát erre senki sem büszke, mindenki titkolni próbálja. És ő ennek egyik ilyen példája volt. De valahol mégiscsak tudták ezt az emberek, és különböző legendák keringtek vele kapcsolatban: hogy mennyire rosszul lát. Hát nem látott ő olyan nagyon rosszul, csak felnagyították. Gyerekkori rövidlátó volt, a húgai szintén, úgyhogy mindegyik szemüveges kislány volt, de hogy idősödött, mindig mondta nekem: „képzeld el, hogy egyre jobban látok, és már nem kell szemüveg”, ugye, a rövidlátóknál ez így van, hogy előrehaladtával ez javul…

Nagy Ibolya: Házy Erzsébet sztár volt a javából.  

Barlay Zsuzsa:

Igen, sztár volt, de az még nagyon más világ volt ilyen szempontból. A mi előttünk lévők még nagyobb sztárok voltak, és nagyon nagy tisztelet vette őket körül. Hát Osváthnak, Takács Paulának, én nem tudom, hányszor mutatkoztam be, mert ezek olyan fantasztikus egyéniségek voltak, és olyan légkör vette őket körül az Operában, és a hierarchia akkor még annyira élő és erős volt, hát ma már azt hiszem, hogy ez nagyon-nagyon lecsökkent. Már a mi időnkben is kezdődtek ezek a demokratikus egyenlőségjelek, pedig a színházban nincsen demokrácia. Ott hierarchia van. Egyes pályák olyanok, hogy ott hierarchia van: az orvosoknál, a jogászoknál, az egyházban, és ez valamikor a színházban is így volt…. Nekünk még a műszaki nem verhetett a fenekünkre, hogy „Na, szia, Zsuzsika”, hanem „kezit csókolom, művésznő”. Hogy aztán ez jó vagy nem jó, nem tudom, de így volt. És megtartotta a rendet, valójában. A rend nagyon fontos a színházban. Megfelelő tisztelettel beszéltek velünk. Ferencsik, ha bejött a zenekar elé: „Jó reggelt, hölgyeim, uraim!”  

2019. augusztus 8.

A ma elhangzott műsorban - lásd még a 3373. sorszámnál - Barlay Zsuzsa Nagy Ibolyának arra a bevezető témaindítására, miszerint a humoráért is nagyon szerették, elmondta (szavait egyes szám harmadik személybe tettem):

- Nagyon szerette önmagát is kifigurázni, nagyon eltérő volt az alkata a többi operai kollégától, és a kicsiségéből adódóan nagyon sok vicces dolog történt, és örültek annak, hogy önmaga kifigurázására felhasználta. Nem tudja, hogy a vígoperákban ők mulattak-e jobban vagy a közönség; imádtak hülyéskedni a színpadon – persze fegyelmezett körülményeken belül, mert abból nem mehettek ki…, nagyon sok nevetés volt maguk között, nagyon sok vicces dolog. Ez kicsit a munkát könnyítette, kedélyessé tette, és a kemény életben nagyon jó feloldó dolog a humor. Melis Györggyel rengeteget hülyéskedtek, László Margitnak is fantasztikus humora volt.  Nagyon jó barátnők voltak. Nekik nagyon gazdag volt az operán kívüli koncertéletük, amiben kettejüket szinte jobban foglalkoztatták, mint Operában – bár nem nagyon lehet különbséget tenni, de rengeteg nagy koncerten énekeltek együtt. Olyan összeszokott társaság volt, Réti József volt kezdetben még sok évig a partnerük volt, aztán ő hamar meghalt, és akkor más lépett a helyére. Sok ember volt, aki inkább a koncerteket látogatta, mint az operaelőadásokat. Ők nagyon ismert operaénekesek voltak.

- Az Opera előtt két évig, 1959-1961-ig az Országos Filharmónia szólistája volt, ami „ráfutást” jelentett neki az Operára… Az énekkari hét éve után (1952-1959-ig a Magyar Rádió Énekkarának a tagja) ez egy nagyon jó átmenet volt arra, hogy megszokja, nem akkor vesz levegőt, amikor az eszébe jut: az énekkarban hajlamos rá az ember, hogy nincs ennek jelentősége, de amikor szólót énekel, akkor van. S akkor „újra megtanul állva énekelni,  nem ülve széken. Sok különbség van a két dolog között, és ez egy nagyon szerencsés jó átmenet volt, és tulajdonképpen bevezette a koncertéletbe, mert ott nekik kötelező koncertjeik voltak.

- Mesterek? Kiktől szerezte meg az alapokat? Kinél tanult?

- Zenei gimnázium adta az alapokat; énektanárhoz soha nem járt. Amíg konzervatorista volt, annál az egy tanárnőnél tanult; a színpadon maguktól a kollégáktól tanult nagyon sokat, hogy hogyan énekelnek;  tulajdonképpen magának adott énekórákat, amikor éppen volt erre ideje és energiája Például Melis Györgytől, Réti Józseftől tanult sokat… A mintákat kellett csak megfigyelni és leutánozni, mert az egy  „utánzós műfaj az éneklés”, köztudott dolog,  és amikor az ember a  saját testébe át tudja  ezt az érzetet ültetni, hogy az hogy működik, akkor az olyan módon engedelmeskedik utána, automatikussá válik, és az jobb napon, rosszabb napon egyaránt engedelmesen az ember szolgájává válik.  Két egyforma hang nincs, két egyforma fizikum nincsen, az embernek önmagának kell megtalálnia azt a testi helyzetet, ami optimálisan alkalmas a hang képzésére. Ami bonyolult is, meg nagyon egyszerű is. Sose lehet tudni igazából, hogy mikor melyik, de a helyet megtalálni, az bonyolult. De utána, mikor az megvan, akkor az egyértelműen kiszolgálja az embert.

- „Klasszikus operettet énekelni igazán mámor” - hozza szóba Nagy Ibolya a következő témát.  Miként vélekedik erről Barlay Zsuzsa?

- "Imádtam az operettet” – vallja, és amennyire az alt hangra adódik lehetőség, akkor mindig részt is vett benne, és nagy hálája a Rádiónak, amelyik egész életén át nagyon hű barátja volt, ez kezdődött az Énekkarral s tulajdonképpen már akkor ott őt megismerték és később olyan természetes volt, hogy szinte hazajárt a Rádióba. A „6-os stúdiónak minden négyzetcentiméterét ismerte” és otthon volt benne, és az emberi kapcsolatai oly jók voltak a Rádióval, természetesen, amiben csak lehetett, foglalkoztatták.

Barlay Zsuzsa és Palócz László a Rádió stúdiójában,

Arthur Sullivan A mikádó című operettjének felvételekor

1967. Fotó: Szalay Zsolt - Forrás: Fortepán

Színpadon A cigánybáró nagy operettbeli szerepe az egyik kedvence volt: olyan igényes a szólam, hogy mindig „kis Azucena”-ként hívta a Cziprát; hangi igényesség szempontjából az operai Azucenával (A trubadúr) vetekszik.

Az Azucena legnagyobb drámai szerepe volt az Operában.  Ez neki egy nagy mélyvízbe ugrás volt, mert alig volt egy rövid ideje az Operában, és most utólag tudja, milyen kockázatos volt színpadi és zenekari próba nélkül egy bejáratott előadásba egyszerűen beállni, úgyhogy a világítás, a zenekar, minden teljesen vadonatúj volt számára, de sikeresen teljesítette a próbát   Felteszi, hogy mindenkinek volt egy  ilyen mérföldköve, amin megmérték az alkalmasságát, hogy megfelel-e, bizony nagyon sokan voltak, akik egy-egy ilyen próbát követően eltűntek közülük.  Emlékszik, Simándy, Takács Paulavoltak a szereplőtársak, olyan módon segítették a kollégák, hogy megmutatták, hova álljon, hogy forduljon, hogy az a legelőnyösebb legyen. Fantasztikus, sok szeretetett és segítséget kapott.

Lehet, hogy „időskori szentimentalizmus” a részéről, de így látja a dolgokat visszamenőleg – teszi hozzá Barlay Zsuzsa

2019. augusztus 9.

A mai adásban Barlay Zsuzsa megint több témát érintett: a színpadtól való végső búcsúja; a szöveg memorizálása; a súgó szerepe; az Operaház és az Erkel Színház műsorpolitikájának elkülönülése; a külföldi turnék - az Opera Vérnászának „utaztatásáról”; a kortárs zeneszerzőkről alkotott véleménye.

- Nagy Ibolya: Milyen volt elbúcsúzni a színpadtól? Mennyire volt könnyű letenni a lantot?

- „Azt tudom, hogy amikor abbahagytam az éneklést, akkor hirtelenjében nem tudtam mit kezdeni a szilveszterestéimmel, mert visszamenőleg évtizedeken át, szilveszterkor A szevillai borbély ment, nagyjából mindig ugyanazokkal a szereplőtársakkal, aminek mindig az volt a vége, hogy a kellékes behozott egy tálcán egy üveg pezsgőt és hat pezsgős poharat, a Melis Gyuri megtöltötte a poharakat, egyet lenyújtott a súgólukba a súgónak, és a közönségre tartva a poharat, felköszöntöttük a közönséget és akkor szabad volt mindenkinek egy korty pezsgőt innia. És amikor abbahagytam az éneklést és először voltam itthon szilveszter este, egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy mit szokás ilyenkor csinálni, mert elfelejtettem, mert annyira természetes volt, hogy mindig ott voltunk a színházban, és egymást köszöntöttük az újévben.”

- Nagy Ibolya: Nagyon sok mókás történet kering a súgókkal kapcsolatban, illetve a memória-kihagyásokkal kapcsolatban?

„Igen, voltak, akik szövegbajlódósak voltak, nem akarom név szerint egyik régi kollégámat se említeni, de nekem nagyon jó volt a szövegmemóriám, de volt, akinek kevéssé. És a súgó nemcsak a szöveget súgta, hanem be is intett és vezényelt, úgyhogy annak nagyon jó kottaolvasónak és jó zenei felkészültnek kellett lennie. És az is volt.”

- Nagy Ibolya: Turnék – országon belül és kívül is voltak...

- „Az országon kívül is, mert például a Vérnásszal bejártuk jóformán az összes európai országot, a Lorca-darab  az olyan erős, és azt mindenütt ismerik, a Vérnászt, ha modern zenével kapcsolatban vannak is fenntartások, de ennek mindig nagyon nagy sikere volt. Ugye, Házy volt a menyasszony, Komlóssy az anyag, úgyhogy az Operának a legjavát küldték ilyenkor külföldre. És bizony, sok-sok országot bejártuk ezzel a produkcióval."

- Nagy Ibolya: És Te hogy voltál a kortárs zenével, a kortárs zeneszerzőkkel?

„Mérsékelten. Mert a zeneszerzők nem nagyon értenek az énekhanghoz, és hajlamosak rá, hogy szélsőséges szólamokat írjanak: hogy a tenorista csak a magas C-ken énekelje szöveget, vagy az alt csak brummogjon a feneketlen mélységben. Nem értenek annyira az énekléshez, tulajdonképpen az énekeseket kicsit mindig le is nézték az úgynevezett zenészek, ugye, a zenekari tagok, mindig az énekesek azok zenén kívüli lényeknek számítottak. Ezt mindig éreztük is, volt aki nagyon rossz néven vette, sokan csak nevettünk rajta. Mondtuk, hogy próbálja meg kiállni egyszer és próbálja meg. Mert kritizálni nagyon könnyű, de odaállni és megpróbálni, akkor kisebb lenne a szájuk.”

2019. augusztus 10.

A mai műsor elején szó esett énekversenyekről, melyek jó alkalmat jelentenek a fiatal énekművészeknek nemzetközi színtéren is bemutatkozniuk, megmérettetni magukat. Barlay Zsuzsa két ilyen versenyen vett részt: Toulouse-ban és Münchenben.

Nagy Ibolya szóba hozta az idén ősszel immár negyedik alkalommal megrendezendő Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt, amelynek színhelye ezúttal is Érsekújvár lesz; maga Házy Erzsébet is felvidéki volt.  „Klemen Terézia ennek megálmodója, szervezője, mozgatórugója”

Barlay Zsuzsa Házy Erzsébetről további információkat osztott meg, idézem szavait:

„Tulajdonképpen sokat mesélt az Erzsi arról, hogy ő Pozsonyban született, és hogy az első éveit Pozsonyban töltötte. A húgait is ismertem, három húga volt, mind a hárommal alkalma volt még találkozni annak idején. Az Erzsi ennek folytán remekül tudott németül, amit nagyon tudott hasznosítani, amikor minden évben kijárt Mörbischbe meg Bécsbe: Víg özvegyet, Cigánybárókat énekelt. Nagyon hasznos volt, hogy tudott németül, mert Pozsony, mint köztudomású többnyelvű, és ők ilyen iskolába is jártak. Darvas Ivánnal való házasságának fontos pillére volt Pozsony, mert Iván ugyanígy, Pozsonyba járt iskolába és ugyanilyen gyökerekből táplálkozott, úgyhogy ez az idilli időszakban, a szerelem kezdeti időszakában ez egy nagyon nyomós indok volt, ami összetartotta őket.

- Feladatomnak érzem, hogy amíg én élek, addig az Erzsi emlékét próbálom fenntartani és ápolni.” „Házy Erzsi olyan korszakos művész volt, hogy még évtizedekkel a halála után is ő téma, és sokszor pletykatéma, egy csomó valótlanság is kering felőle, de ő tanította nekem azt (neki meg azt hiszem Honthy tanította), hogy „mindegy, hogy mit beszélnek az emberről, csak beszéljenek…”  Házy nagyon sokszor emlegette ezt a mondást.

Barlay Zsuzsa sorolja az eddig megjelent három, Házy Erzsébetről szóló könyvet:

- I. Horváth Ágnes: Házy Erzsébet (a könyv szerzője statiszta volt azokban az operákban, amelyekben Házy volt a női főszereplő) – Accordia Kiadó, 2002., 2004.

- Bartók Gergely: Házy Erzsébet művészete szerepei tükrében (2012)

 - Klemen Terézia: Az évszázad Manonja – Házy Erzsébet (ez volt az utolsó ilyen – képeket is tartalmazó könyv, ami Házyról megjelent. (2018)

Én teszem (: Búbánat) ehhez hozzá, van egy negyedik kiadvány is. Szíki Károly: Erzsébet és Sándor – Házy Erzsébet és Széki Sándor emlékére (magánkiadás, 2013;

Egy ötödik írást is megemlítek, Szeghalmi Elemér a szerzője, a címe: Tündérország földi követe – Házy Erzsébet  (Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások)  Új Ember kiadó, 2001.

A beszélgetésben a Ferencsik János karmesterrel való együtt dolgozása kapcsán ismét érintette Házy Erzsébet munkásságát, nadrágszerepeiről szólva: „hogy ő milyen Cherubin volt a Figaróban, és hogy milyen megrendítő volt A rózsalovagban, a fiúszerepben – én mindig valami olyan drámai szomorúságot éreztem ezekben a figurákban Házynál, de lehet, hogy én ezeket így beleképzeltem; az ő nagyon drámai élete volt a háttérben. Mert ő nem nevezhető egy szerencsés embernek a magánéletében.”

Házy Erzsébet idén, októberben, lenne 90 éves!

Nagy Ibolya kérdezte Barlay Zsuzsát nagy karmesterekről, akikkel együtt dolgozott az Operában, közülük kikre emlékszik szívesen vissza?

Említi Erdélyi Miklóst, Kórodi Andrást, Lamberto Gardellit, sokan vannak,  de Ferencsik karmesteri tevékenységére, emberi nagyságára külön kitért:

 Ferencsik Jánosról: (Barlay Zsuzsa a lakásában - ahol az interjú készült - mutat egy képet, azon Ferencsik születésnapja alkalmából köszöntik a művészek.

"- Kedvencei voltak a Mozartok és Richard Straussok. Ő a német szerzőkben volt a legerősebb. Születésnapjain vagy a Figaró házasságát vagy A varázsfuvolát vezényelte. (Hozzáteszi: több ilyen születésnapi alkalmat megélt vele…) Ezeket ő kérte, választotta, és a személyekhez is ragaszkodott, akiket ő szeretett. Nála elsősorban a zeneiség volt a főszempont. Karmestereknél az nagyon számít. A hangra kevésbé érzékenyek, mint a muzikalitásra. Nagyon megtisztelő volt számára, hogy őt mindig beválogatta ezekbe a produkciókba: Ariadné NaxoszbanA rózsalovagot nagyon szerette…"

Nagy Ibolya kérdezte még a legnagyobb, legkedvesebb, legtöbb visszhangot kiváltó szerepeiről is:

„- Isten tudja, amivel kapcsolatban engem jegyeznek, az a Hamupipőke! Békés András nekem találta ki, hogy elővették ezt a darabot, mondván, nekem testreszabott dolog. És hát az ember nagyon hálás is ezért.

Gioacchino Rossini: Hamupipőke - Hamupipőke ariosója „Élt egy herceg réges-rég… (Barlay Zsuzsa) - videó

Tudom, hogy mindenkinek ez maradt meg a fejében velem kapcsolatban, de hát nekem sok nagyon kedves szerepem volt ezen kívül is: Azucena (A trubadúr),  A cigánybáróban, Az álarcosbálban, sok kis apró szerepben (Borisz Godunov, Anyegin…) - kisebbek, nagyobbak egyaránt. Nagyon sokszor voltam dada, társalkodónő, anya… – ami az altoknak jut,  de tulajdonképpen mindegyikben lehet valami jót csinálni, és kell is, mert azok nem annyira kidolgozott és sok lehetőséget rejtő szerepek, de mindegyikben ki kell találni valamit. A sevillai borbélyban azt találtam ki, hogy mindig náthás vagyok és prüszkölök egyet-kettőt, szóval, mindig valami színt kell belevinni, és akkor mindjárt élettel teli a figura. Ha valakinek valami jó ötlete volt, akkor hagyták. Akkor, abban az időben két nagy rendező volt: Mikó András és Békés András.” 

2019. augusztus 11.

Nagy Ibolya, a Dankó Rádió „Túl az Óperencián” műsorának felelősszerkesztő-műsorvezetője Barlay Zsuzsával, a Liszt-díjas, Érdemes Művész operaénekesnővel, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjával készített interjút – a Művésznő otthonában készült beszélgetés részleteit ezen a héten naponta hallhattuk a rádióban, ma délelőtt elkövetkezett az utolsó interjúbejátszás.

Barlay Zsuzsa visszaemlékezett a kezdetekre, a Lakner bácsira és színésziskolájára, ahol ő is elindult, és olyan ismert kollégákkal tanult ott együtt, mint például Galambos Erzsi vagy Pápay Erzsi:

„Kamaszlányok voltunk, de a színpaddal kapcsolatos fegyelmet és a színpadi magatartást mi már ott megkaptuk és természetesnek vettük, és nekem legalábbis ez a kőkemény fegyelem soha nem esett nehezemre.  Mindig meg is követeltem magam körül, nagyon rossz néven vettem, hogyha valaki a színpadi partnerek közül nem volt fegyelmezett, de hát ez nem volt jellemző abban az időben. És hát ennek élénk példája Galambos Erzsi is, aki fantasztikus szorgalommal, mindig bemelegített, mindig első volt a színházban, aki bement előadás előtt, bemelegítette az izmait, bemelegítette a hangját. Nekünk ez természetes volt, és nem esett nehezünkre.

Arra a kérdésre, hogy az operisták és prózisták között volt-e kapcsolata a pályája során, igennel felelt: „Nekem volt átjárásom. Nem minden operistának volt, mert tényleg aki csak kőkeményen az opera felé tendált, annak nem volt ilyen háttere, mint nekem. Az enyém nagyon színes volt, így visszamenőleg is.

Házy Erzsivel mindig mentünk a vígszínházi premierekre, mindig ketten mentünk Darvas Iván bemutatóira. Úgyhogy én sok-sok régi nagy előadást láttam.  (Molnár Ferenc-bemutatók; Fizikusok; színészóriások, mint Bulla Elma, Sulyok Mária, Mensáros László is…. csodálatos időszak volt, aranyidők… Az én számomra persze az az aranyidő, ami akkor volt.”

Barlay Zsuzsa a Nagy Ibolyával folytatott beszélgetése során szólott még arról, hogy már nem énekel sehol, énektanítást sem vállal, mert: „ez egy ugyanolyan komoly munka, mint hogyha én magam énekelnék.  És nagyon nagy fáradsággal jár, egy óriási felelősséggel jár. Az ember a növendékeiben akarná önmagát megvalósítani, és azt, mint tudjuk, nem lehet. Megfáradtam, míg eljutottam a nyugdíjig, úgyhogy nem ambicionáltam.”

Már nem igen mozdul ki otthonából.  Az Operában utoljára nem sokkal a dalszínház bezárása előtt járt, amikor Ókovács Szilveszter főigazgatótól – ünnepélyes keretek között - átvette az Operaház Örökös Tagsága kitüntetését. Különben mindennapjait a budai, csillaghegyi, kertes házában tölti. Korábban tartott állatokat, kutyája is volt, de mióta már az sincs, a szép virágjait gondozza.

Nagy Ibolya: Szeretettel és örömmel emlékezik a sok-sok rádió operettre, aminek részese volt, és arra is, hogy szülei mennyire szerették ezt a műfajt. A mai napig hála járja át, ha a rádióra és egyáltalán a pályára gondol, és a jókedve, optimizmusa talán innen is eredeztethető.

Magyar Rádió stúdiója, Carl Millöcker Gasparone című operettjének rádiófelvétele, hátul Melis György és Barlay Zsuzsa, elől balra Ágay Karola operaénekesek, elől jobbra Bródy Tamás zeneszerző, karmester. 

1971., Fotó: Szalay Zoltán. Forrás: Fortepán

Hogy miből merített az élete során erőt, s főként, „mi tartotta meg ilyen egyenesen a gerincét”? – a beszélgetés végén így összegzett:

„Hű, hát ezt nagyon nehéz, nem tudom igazán megfogalmazni… Nyilván volt egy ilyen nagyon erős hajtóerő bennem – gondolom -, ami átsegített a hétköznapokon, nehézségeken, nagyon akartam, és nyilván volt bennem sok erő, és nagyon hittem a hivatásomban. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb, az ember hisz benne és nagy erőt ad a hit.  Valamiben mindenkinek hinnie kell! Én annak idején egyházi iskolába jártam, apácákhoz, egészen 47-ig, ’48-ban államosították, én ott nagyon jó nevelést kaptam és ezt kívánnám most is mindenkinek. Felnőtt korában mindenki választhat, hogy tartja-e a vallását vagy nem, de énszerintem, gyerekkorban nagyon erős morális tartást ad a vallásos nevelés, és én azt kaptam.”

Nagy Ibolya: Zsuzsa! Ez egy csodálatos végszó - zárógondolat volt, és szeretném nagyon megköszönni ezt a hetet! Nagy élmény volt Veled lenni, és további erőt és egészséget és boldogságot kívánok magam és a Rádió munkatársai nevében is!

Barlay Zsuzsa: Köszönöm nagyon szépen! Nagyon jólesik, hogy gondoltok rám és én köszönöm a jókívánságokat!

Barlay Zsuzsa augusztus 16-án ünnepli a 86. születésnapját! - még visszatérünk rá...

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Brian Hecht, Hiroyuki Kurogane, Szabó Zsolt, Veér Mátyás
a Hungarian Trombone Bootcamp 2019 fesztivál résztvevői

"Mi szól jobban egy harsonánál?"

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir"

20:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Duna Szimfonnikus Zenekar
"Budapest Gálakoncert"
13:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Szentpáli Roland, Lukács Gergely (tuba)
Budafoki Dohnányi Zenekar kamarazenekara
"Barokk Randevú '19"

20:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Najbauer Lóránt, Balogh Eszter, Szigeti Karina, Ódor Botond
Budafoki Dohnányi Zenekar
vez.: Hollerung Gábor
"Barokk Randevú '19"
J.S. BACH: Phoebus és Pán párviadala, BWV 201