vissza a cimoldalra
2019-08-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11433)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3396)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61871)
Verdi-felvételek (548)
Élő közvetítések (8086)
Társművészetek (1349)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1331)
Plácido Domingo (782)
Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban? (469)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4551)
László Margit (209)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1742)
Franz Schmidt (3410)
Opernglas, avagy operai távcső... (20298)
Balett-, és Táncművészet (5871)
A nap képe (2142)
Operett, mint színpadi műfaj (4044)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

7173   IVA • előzmény7169 2019-08-12 03:23:00

Meg szoktam jegyezni, mit írok, mások hozzászólásaira is igyekszem emlékezni, de ne haragudj, nincs kedvem visszakeresni, hol „hájpoltál agyon”, inkább látatlanul köszönöm. (Azért az agyam épségben maradt.)
Senkivel sem virtuskodom a főigazgató említésében (sem). Teljes mondatokban fogalmazok róla is, senkinek a véleményéhez sem viszonyítva, ott, ahol kell.

7169   Edmond Dantes • előzmény7166 2019-08-11 16:49:23

Nem oktató, nem fölényes. Agyonhájpoltalak egy minapi beírásban is (igaz, név nélkül, mert úgy elegánsabb, de rád lehet ösmerni, keresd meg, és szólj ha nincs meg), hát mit tegyek még? :-) A közönség igenis szavaz: jegyet vesz/nem vesz, elmegy/nem megy el. Erről szól szinte mindenki, -zéta- óta. Azt én is írtam: "és szavaz a kezével a helyszínen = tapsol ... vagy nem tapsol, sajnos ez utóbbi szokás elég ritka mifelénk, erről sokan sokat írtak már itt is, máshol is." (7158) Kösz az "ügyes fogalmazványt". Üres (is) lenne? Tán a zsebem? Megesik olykor :-) Bárbeszéd tényleg nincs, néha be'jó lenne...párbeszéd sincs sok, szentigaz. De egyezzünk már ki: ki, miért és mikor szidja és többet Főig. urat? Ami engem illet, én sosem (személyében) és főleg úgy általában nem és nem kiáltok általános "válságot" sem, hanem esetről esetre próbálok véleményt (véleményt!) fogalmazni konkrét dolgokról, produkciókról, intézkedésekről és nem húzok egyetemleges vizes lepedőt az Intézményre. Baj?

7166   IVA • előzmény7158 2019-08-11 03:34:20

Az oktató hang fölényessége jelzi, hogy a gondolatmenetként megfogalmazott sorokban üres közhelyek vannak. Beleillenének egy Miért így és miért nem másképp? típusú beavatásba, de írhatta volna ezeket akár Ókovács Szilveszter is egy levéláriában.
Nem igaz, hogy a közönség szavaz. Ha a nézőtéren a közönségnek 30 vagy 49 %-a vastapsol, 2-3 rajongó bravázik meg hujjog is, máris nem hallható, hogy 70 vagy 51 %-a nem (vagy csak rutinból) tapsol (és esetleg 98 % nem ujjong).
Már nem emlékszem rá, hogy te az Erkel Színházban vagy a tévében nézted-e a Triptichont, de vajon szavaztál-e a lábaddal, zsebeddel, kezeddel a további előadásokon „a Ház jelentős művészi teljesítményére”? (Érdemes lett volna, hiszen az első két darabban újabb főszereplők is bemutatkoztak.) Mert ha nem, ez az egész gondolatáradat a közönség szavazásáról, a színpad és a nézőtér közötti kölcsönhatásról és kölcsönös egymást formálásáról ügyes, ám üres fogalmazvány.
Nincs bárbeszéd. Diktátum van (a néző eszi vagy nem eszi, nem kap mást), bóvli Faust és bóvli Carmen után jöhet az Aida- és A Nyugat lánya-blődli, és pökhendi nyilatkozatok a főigazgató részéről – amivel visszajutottunk az eredeti téma kiemelt gondolatához: „Az Operaház láthatóan válságban van. Szervezeti válságban, művészeti válságban és morális válságban is”.

7158   Edmond Dantes • előzmény7157 2019-08-10 09:16:33

Az ízlésvilág változását jól érzékeltetted. A fölsorolt "attribútumokra" építő produkciók lefutottak, az a korszak elmúlt, jött helyette másik. Az is le fog futni és így tovább. Közben folyamatos kölcsönhatás van a két oldal: "színpad" és "nézőtér" között: formálják egymást. A "színpad" sikeres szereplői -szerzők és előadók/megvalósítók- formálják vagy formálni igyekeznek a néző ízlését, "világát", a néző pedig reagál, visszajelez, ha úgy tetszik: szavaz. Szavaz a lábával = elmegy az előadásra illetve előtte szavaz a zsebével = megveszi a jegyet és szavaz a kezével a helyszínen = tapsol ... vagy nem tapsol, sajnos ez utóbbi szokás elég ritka mifelénk, erről sokan sokat írtak már itt is, máshol is. Egyvalami nem történik: az idő nem áll meg, hiszen te is ezt fejtetted ki. Az nem megy, hogy egy általam kívánatosnak gondolt pillanatban vagy bármikor megáll(ítom) az idő(t) és a változó ízlés kereke(t)! Konkrétan kedvenc példámat hozzávarrva beírásodhoz: olyan nincs, hogy bevezettük a villamosságot, a folyóvizet (és sok más is bejött: elektronika csodái stb.), a nézők nem dobálják be, amit nem illik, ám pl. a Nádasdy-Bohémélet pesti bemutatójának pillanatában megáll(t) az idő és "úgy" marad örök időkre: Bohémélet is, más is marad örökre, teszem azt pl. az 1930-as, Rékai András-rendezte Traviata, ha jól emlékszem, arról is beírtál pár hónapja. Vagy pláne szelektíve: ami nekem tetszik, az marad, annál megáll az idő, ami nekem nem tetszik, az nem marad(hat). Számomra evidens, hogy ha már majdnem 100 éve nemigen írnak maradandóan színpadképes operát, akkor az operai aranykor műveit gondolják újra, értelmezik (igaz: sajnos és olykor félre is) rendezők, társulatok. Ugyanez vonatkozik klasszikus drámákra. Új drámák-operák esetében erre nincsen szükség, mert "jólnevelt" új drámák-operák aktuálisan eleve saját korukhoz szólnak, nem kell őket (át)értelmezni, újragondolni. Az aranykor operáit sem kellett  (át)értelmezni, újragondolni bemutatásuk idején, mert azok eleve saját koruk hangján vagy azt megelőzve szólaltak meg. Csakhogy saját koruk elmúlt, 100-200-250 évvel: 2019 emberéhez pedig nem lehet 1/1 úgy szólni mint Mozart, Rossini, Verdi, Wagner sőt Puccini vagy a sokak által kortársnak vélt Berg idejének emberéhez, ahogyan Euripidész, Shakespeare, Moliere, Ibsen sőt!: Strindberg, Ionesco, Beckett, Jarry nyelvén sem, pedig utóbbiak aztán elég "bevállalós", "merész", ám régóta klasszikus szerzőknek számítanak.Mégis értelmezik,újragondolják őket is.

A Triptichon komoly és meggyőződésem szerint indokolt sikert aratott és a Ház  jelentős művészi teljesítményének tartom. A trilógiás napra váltottam jegyet és a maga teljességében élvezhettem a produkciót. Anger Ferencért nem rajongok, ahogyan más rendezőért sem: mindig 1-1 konkrét produkcióért "rajongok", megjegyzem elég ritkán, mert nem vagyok rajongós típus és mindig 1-1 konkrét produkció nem tetszik és nem általában "a" rendező. Persze sok "1-1 produkció" idővel megrajzolja 1-1 rendező művészi profilját -ami szintén változhat és változik idővel!- és a nézőben kialakul egy nagyjából általános vélemény X vagy Y rendező (színházi társulat) stílusáról, ízlésvilágáról, értékrendjéről. A Don Carlos-szal (ami Bécsben már Don Carlo, hm...mint Don Juan vs Don Giovanni), szóval a Don Carloval megfogtál :-) mert ahogy öregszem, úgy araszol fölfelé a darab az én ranglétrámon kedvenceim legelső vonalába, pedig már először is bizonyos Boris Christoff-al láttam úgy 48 éve, elsőrangú bariton, jó mezzo és sajnos enyhén szólva nem kifogástalan tenor és szoprán főszereplővel. Na ez az az opera, amiért a minap emlegetett vonatra felszállva szívesen elmennék a nem távoli Bécsbe, noha az ottani tenort és mezzót nem ismerem. (Megköszönöm, ha valaki igen és ír róluk.) Valószínűleg nem fogok, úgyhogy érdeklődéssel várom a pesti újat.

7157   IVA • előzmény7155 2019-08-10 05:23:57

Az ízlésvilág változása a pontosabb kifejezés, mert ez tartalmazza a visszafelé haladást is.
Egy-két évtizeddel ezelőtt, amikor a színházakben egymást érték a minél igénytelenebb díszletek, föld, sár, locs-pocs, vizelés, hangos szellentés stb. a színpadon, a „kísérlezető kedvű rendezések fölvállása” mellett szót emelők azzal érveltek e divat ellenzőivel szemben (mint jómagam is), hogy Shakespeare idejében sem volt díszlet, sőt azzal sem törőd(het)tek, hogy a játszók száma és neme nem egészen egyezik a megszemélyesített drámai személyekével. Csakhogy, kérdem én, ha már ilyen tisztelői lettünk egyfajta historizmusnak (pontosabban atavizmusnak), miért nem mondunk le a színházban a folyóvízről, az elektromosságról is, és miért nem vállaljuk a nézőtér földszintjén, hogy a páholyok és a karzat előkelő nézői ránk dobálják az előadás közben elfogyasztott hús- és gyümölcsfalatoknak az emberi szervezet által nem hasznosítható részeit? Mert az mégsem járja, hogy mi kiöltözünk és tisztelettudóan viselkedünk, a színpadon pedig tombol a hivalkodó igénytelenség, primitívség, olcsóság.
Nem vagy könnyű helyzetben, ha neked nagyon tetszett a Triptichon és nagyjából megfelelt a Traviata. Egy idő után kénytelen leszel ugyancsak az emlékezetedben utazni, vagy rajongóként utána eredni Anger Ferencnek, még nem tudjuk, hová. Ettől persze Pesten sem változik a helyzet egyhamar. Egyelőre az új Don Carlostól félek, hiszen már műsorra tűzésének időzítése is a szakértelem (vagy pusztán az értelem?) hiányáról árulkodik. Az 1969-es felújításig sem volt hiány azokból a könnyebb drámai szoprán szólamnak megfelelő énekesnőkből, akik Erzsébet szerepén osztoztak (Báthy Anna, Wargha Lívia, Osváth Júlia, Mátyás Mária, Laczkó Mária), de attól kezdve is sorbaálltak a szerepért, Moldován Stefánia, Déry Gabriella bemutatkozása után láncban kapták meg: Sudlik Mária, Rohonyi Anikó, Tokody Ilona, Temesi Mária, Csavlek Etelka, Misura Zsuzsa, Lukács Gyöngyi, Sümegi Eszter... Fölfoghatatlan, miért kell a Don Carlost éppen akkor felújítani, amikor – a jelzett színlap szerint – egyetlen Erzsébetnek való sem akad a társulatban, sőt címszereplő sem. Hiszen a Don Carlos történelmi hátterének felidézése a keresztény évadban valóságos eretnekség.

7155   Edmond Dantes • előzmény7151 2019-08-09 09:04:56

"Kisérletező kedvű rendezések fölvállalása" mellett emeltem szót. Most az baj, ha egy dologban MÁO oldalán állok. Csakúgy mint Erkel jegyáremelés-toposzban. Nehéz itt megfelelni ;-) igaz nem is szándékom. Megfelelni a saját véleményemnek akarok, ami akár téves is lehet ill. egy vélemény sosem téves, legfeljebb eltérhet másokétól. Az általános ízlésvilág  halad, még pontosabban változik. Ehhez talán (biztosan) nem férhet kétség. A fölsorolt darabok nem mindegyikét láttam (még) vagy csak tévében és nem keresek vissza itt, de határozottan emlékszem, hogy tetszett vagy nagyon tetszett a Triptichon, Don Pasquale, Porgy és Bess, Lucia (kivéve az ideiglenes?  díszletet), Gioconda (kivéve a meghamisított finálét), persze Bohémélet 2.0 és nagyjából megfelelt a Traviata. Bánk bán bariton változat képtelenségének pedig látatlanban hangot adtam. Többi restanciám zömét igyekszem behozni, kivéve tán a Wagnereket, abban MüPa verhetetlen. Már csak ezért is igazságtalan mondjuk teltházas Rheingoldot várni-számonkérni Erkelben és a listán akad még pár olyan cím, amiért semmilyen rendezésben nem tolong(ana) esténként másfélezer ember, pláne sorozatban. Lehet ízlésterrorról beszélni: akkor a világ operaházainak túlnyomó többsége (mindegyike?) rendezői ízlésterror alatt nyög. Miért lógnánk ki a sorból? A felelősség a kisérletezésnek, újragondolásnak nem önmagának a tényében, hanem annak minőségében, milyenségében leledzik. Igen, vannak kisebb-nagyobb (nagy) melléfogások, naná hogy. Azonban -mint írtam másik fórumtársunknak- életszerűtlen ezekre fogni MÁO "válságát" vagy azt, hogy csak emiatt nem megy el sok néző "soha többé" az Operába. Ahogy világhírű karmesterünk (NN) pár hete egy interjúban kb. mondta: 40 éve is az opera válságáról és a közönség elöregedéséről beszéltek, ahogy ma is. És fognak beszélni 40 év múlva is...teszem hozzá én. Remélem, megérjük :-)

7151   IVA • előzmény7138 2019-08-09 03:50:06

„Az általános ízlésvilág azonban halad.”
A Mohácsi-féle „merész” (idézet Ókovácstól) Aida, a Pillangókisasszony (Kerényi Miklós Gábor), Carmen (Oberfrank Pál), A bolygó hollandi (Szikora János), Nabucco (Kesselyák Gergely), A Rajna kincse, A walkür, Siegfried (M. Tóth Géza), Traviata, Triptichon, A rajnai sellők (Anger Ferenc), Sába királynője, Don Pasquale (Káel Csaba), Bánk bán (Vidnyánszky Attila), A cigánybáró (Szinetár Miklós), Lammermoori Lucia (Szabó Máté), Porgy és Bess, Gioconda (Almási Tóth András)…
Faust, Otello, Parasztbecsület és Bajazzók, Bohémélet 2.0, Székely fonó, Az álarcosbál, A Nyugat lánya (a megannyi külföldről szerződtetett és bűncselekményeikhez szabad kezet kapott „rendező” nevét sem megtanulni, sem előkeresni nem tartottam érdemesnek)…
Mily jó, hogy Novák Péter West Side Storyja már nincs műsoron, eltűnt a nyilván friss repertoárdarabnak szánt Jancsi és Juliska, és a Szűcs Gábor-féle lerémesebb Hunyadi Lászlót sem érdemes a fentiekhez sorolnom már, mert a főigazgató jelzése szerint eltemetik.
Ha majd az első két bekezdésben felsorolt előadások Erkel színházi látogatottsága 100 %-os lesz, az újranyíló Operaházban pedig 100 % fölötti, hiszen a csilláron is lógni fognak a nézők, a magyarok is, mert inkább nem esznek, csak hogy gyönyörködhessenek a haladó általános ízlésvilágnak megfelelő előadásokban (beleértve azt is, hogy ezeknek a zsúfolt nézőterébe te is beleragadsz, Edmond Dantes) – akkor elhiszem, hogy az általános ízlésvilág haladt.
Ami ugyanis ennek az állapotnak a bekövetkeztéig halad, az nem az ízlésvilág, hanem csak ízlésterror, ízlésdiktatúra, ahogy tetszik. Bár én azt gyanítom, hogy a terrort, a diktátumot csak a közönség érzi a bőrén. Maguk a rendezőnek kinevezett emberek, amíg pénzt kapnak mindezért és még sznob kritikusaik is akadnak, tesznek magasról az egészre.
Ha látnád, hogy a „modern” rendezők „korszerű” rendezéseiben hogyan törekednek a szólisták a színpad közepéről küldeni a hangjukat, hogyan csoportosulnak szintén középre, hogy a karmestert figyeljék és mint játékostársak egymásra se hederítsenek, nem írnál le olyant, hogy „az operarendezés hétmérföldes léptekkel halad”.

7138   Edmond Dantes • előzmény7118 2019-08-08 09:08:57

Tisztelt Zöldszemű! Haboztam, megszólítsam-e, reagáljak-e a témában. Haboztam, mert a "klasszikus" versus "modern" (opera)rendezés örökzöld témáját emelte be a diskurzusba éspedig úgy, hogy kétséget sem hagyott afelől, hogy akár ön vagy akár pl. az általam (is) nagyrabecsült Búbánat fórumtárs által példaként említett "idős hölgy" vagy több fórumtársunk soha, de soha nem fogadna el másfajta rendezést mint amit az idős hölgy ill. ön szeret, vagyis azt a rendezői felfogást, amit megszoktak, amire szocializálódtak: "hagyományos", "szép", "klasszikus" produkciókat a boldog békeidőkből, amikor fiatalok voltak, fiatalok voltunk -én sem vagyok már "mai gyerek"!- és MÁO-nak a "válsággal" cimkézett jelen állapotát nagyrészt erre a tényezőre vezeti(k) vissza. Meg sem kísérlem eltéríteni vagy befolyásolni hosszú évtizedek alatt kialakult ízlésvilágát. Az általános ízlésvilág azonban halad. Úgy jó 100 éve, hogy egyáltalán "igazi" operarendezésről beszélhetünk és lassan 70 éve, hogy a Wagner-fivérek a maguk frontján azaz Bayreuthban megcsinálták az operarendezés történetének egyik nagy forradalmát. Föl nem sorolom, mi minden történt az azóta eltelt időben Bayreuthon és az Óperencián innen és túl, de nem lehet kétséges, hogy a világ és benne az opera és benne az operarendezés hétmérföldes léptekkel halad. Lehetséges, hogy rossz irányba halad, lehetséges, hogy a világ a szakadék felé halad (sajnos vannak erre utaló jelek és vélemények számosak) ... de halad. Feltartóztathatatlanul. Szabad ezt a folyamatot, mármint az operarendezés radikális vagy radikálisnak vélt térhódítását egyetemlegesen és differenciálatlanul elitélni, elmarasztalni, de mint olykor írni szoktam: "a karaván halad". és egy világméretű jelenséget egy kézmozdulattal lesöpörni, jogosultságát tagadni vagy kétségbe vonni nem szerencsés, mondhatni: nem bölcs. Hogy egy másik példát említsek: ön és én és még mások is egyetértünk abban, hogy az operákat eredeti nyelven kell énekelni és (nálunk) magyar felirattal kell ellátni, beleértve a magyar librettóra írt műveket, de van olyan fórumtársunk, akinek tapasztalata, ízlése tiszteletet érdemel és kétségbevonhatatlan, ő pl. a végsőkig a magyar nyelvű operaelőadásokhoz ragaszkodna. Van olyan fórumtársunk, aki talán meg is esküszik arra, hogy 50-60 év után fejből emlékszik magyar nyelvű operaelőadások minden egyes szavára, amit szép kiejtéssel éneklő énekesektől hallott. Arról már nem tudni, hogy a csúnya kiejtéssel éneklő szólisták, netán a kórus minden szavát tisztán értette-e, amit legalábbis kétlek vagy irigylem, ha értette. Kurz: megkockáztatom, hogy igazi operaszerető nem tesz fogadalmat arra, hogy ő "soha többé nem megy el az Operaházba/Erkelbe" csak azért, mert X vagy Y rendezés nem tetszett neki. Ahogy a napokban megvédtem illetve megérteni próbálom az Erkel Színház "goromba mértékűnek" vélt helyáremelését, ugyanúgy szót kell emelnem kisérletező kedvű rendezések fölvállalása mellett. Aztán ezek fogadtatása majd eldönti a produkciók sorsát. A keretes szerkezet jegyében még egyszer: nem az ön vagy az önnel egyetértő fórumtársak meggyőzése végett írok: azt nem gondolom megvalósíthatónak, hanem azért, mert ez a véleményem és sokan másoknak is ez a véleménye -ha nem itt, akkor máshol- és mert mint írtam: "a karaván halad".Tisztelettel:ED

7118   zöldszemű • előzmény7057 2019-08-07 12:56:35

Kedves Klára, valamint Búbánat, IVA,  Franca, Bermuda (7049 – 7056) Fórumtársak,

július -24-i 7048. sz.  bejegyzésem,  hogy a mai fiatalokkal hogyan lehetne megszerettetni az opera műfaját, válaszokat generált.
A  legtöbb hozzászólás ahhoz érkezett,  hogy az előadás természetesen érthető kell, hogy legyen:  idegen nyelven énekelt előadásnál magyar fordítást,  magyar műveknél  idegen nyelvű szöveget kell vetíteni. .
Igazat kell adnom azoknak, akik a magyar operáknál is szükségesnek tartják a szöveg vetítését, mert az énekeseknek nem minden szava érthető. Az ének  fontosabb, mint a szövegmondás.

Többen adtak  ötleteket a díszletekhez és a jelmezekhez
Szerintem a hagyományos színrevitelnek a szerzők eredeti mondanivalóját kell szolgálnia.   Hogy miként, azt szándékosan nem részleteztem,  azért van a feltételes  –hat/-het/-lehetőleg    minden mondatban.

A legfontosabbnak azt tartottam, hogy a remélt következő operabarát-generáció
először,  legalább egyszer!  az operákat az eredeti formájukban ismerhesse meg.  
Ahogyan szövegkönyv  írója és a zeneszerző  együttesen megalkották.
A mondanivalóhoz illő  színrevitelben.  
Ahogyan  a mindenkori   Operák könyvében mindenki elolvashatja.

Indoklásom:
Aki nem ismeri az eredeti művet,  később nem fogja tudni  mihez viszonyítani az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket.
Példát is hoztam: az átdolgozást, a karikatúrát is csak az érti meg, aki ismeri azt, akiről-amiről  szól.

A megvalósításhoz -   mint legideálisabb, legméltóbb  helyszínre - a  budapesti  Magyar Állami  Operaházra  gondoltam.    
Két legyet szeretnék  ütni egy csapásra.
Szerintem ez  nemcsak az operákkal épp hogy ismerkedőket vonzaná,  de a világ más  részeiből is szívesen jönnének Budapestre  opera barátok, akiknek van igénye a tartalom és a forma egységére: hagyományos operaelőadásokra, Európa egyik legszebb, neo-reneszánsz dalszínházában.

Évekkel ezelőtt úgy gondoltam, hogy ha szóba kerül valamelyik opera, az unokáimnak  elmesélem a történetét.  Zenei tanulmányaiknak hála, több dallamot ismernek. 
Ha érdekli őket, kinézünk egy előadást az Operában, és  előtte  elolvassuk az Operakalauzt, hogy a cselekményt térben-időben el tudják helyezni.  Ez  néhány esetben  sikerült, máig emlékeznek rá.
Remélhetőleg elmennek majd más előadásokra is.

Egy  operaelőadásra  különös gonddal készülünk. Igényesebben öltözünk, az Operaház, a terek, a fények, a művészek, az élő produkció,  a közönség , a tapsok  –  sokáig tartó, sokrétű  közösségi  élmény. Lehet belőle számtalan példát felidézni, vagy tanulságot levonni.  

Előadás, otthon? Nem működik.

Gondosan kikerestem, beszereztem hagyományos, látványos, magas művészi színvonalú   DVD-ket – hiába.  Kamaszok nem ülnek velem  végig három felvonást a képernyő előtt, ha még nem ismerik a művet.  Nem fárasztják magukat a felirat apró betűinek a böngészésével – ha egyáltalán van magyar szöveg -  , hanem diplomatikusan elköszönnek és visszavonulnak az okostelefonukkal.
Teljes opera,   CD-n? Még reménytelenebb.

Ehhez a  „hagyományos előadások  az Operában” felvetésemhez  mostanáig nem találtam hozzászólást.

Rosszul közelítettem volna meg?
Nyilvánvaló képtelenség, szót sem érdemes rá pazarolni? 
Vagy annyira kézenfekvő, hogy mindenki egyetért vele? 

7057   Klára • előzmény7056 2019-07-27 10:59:52

Azt hiszem, akkoriban alapkövetelmény volt a helyes szövegmondás, a tiszta szövegéneklés.  Ez mára valahogy kikopott a követelmények közül, legalábbis részben.Tisztelet a kivételnek!  Persze, ha a TV bemondónál, a kerekasztal beszélgetések moderátorainál, stb. nem követelmény a helyes, tagolt magyar beszéd, akkor miről beszélünk? Az egyik TV csatornán (ez itt nem a reklám helye) rendszeresen nézem a "Hogy volt" sorozatot, melyben a korábbi évek nagy  énekes- és színészegyéniségeire  emlékeznek még élő pályatársak, illetve a mai generáció tagjai. Többször elhangzik, hogy X.Y. rendező, vagy Q.Z művész, művésznő mellett nem lehetett pongyolán beszélni! Mert lezavarták a színpadról, ahogyan azt is, aki a próbákra nem kellően felkészülve ment el!

Persze, az eredeti nyelven előadott darabok szövegének "maszatolása" sem bocsánatos bűn, számos nagy énekes énekel kiválóan több nyelven, akkor is, ha éppen nem beszéli társalgási szinten. Ez szerintem csupán odafigyekés kérdése. És miiért van az, hogy magyar anyanyelvűként, tárgyalóképes német nyelvtudás birtokában egyik-másik német énekes áriáit tökéletesen értem, egyik-másik hazai énekesét meg  magyarul is alig!

7056   IVA • előzmény7054 2019-07-27 03:54:43

A felsoroltaknál jóval több énekest tartok számon, akik a szövegét jól lehetett érteni, inkább a kivétel volt elenyésző. Természetesen az énekesek sokkal tisztábban deklamálták a magyar művek szövegét is, amikor mindent magyarul énekeltek, és nem ismerték a „közönség számára úgyis alig érthető” idegen szöveg maszatolásának kényelmét.

7054   bermuda • előzmény7053 2019-07-27 00:10:51

Valószinű kivétel vagyok, 62-től jártam operába, s mindent magyarul énekeltek.Érdekes módon mindent értettem, főleg a tenor és a bariton minden szavát, de a szopránokét is , Ha nem igy lett volna , akkor nem tudnám kivülről a Bohémélet, a Manon, a Nyugat lánya, A Végzet, az Álarcos  a Carmen  etc. operákat még ma is, és nem a zárt és ismert áriákat, a többit is értettem.Igaz, h csak akkor mentem amikor Ilosfalvy, Melis, Házy , Déry,  Komlóssy szerepeltek.Az ő énklésüket minden szavukat tökéletesen értettem s 3-4 előadás után már kivülről tudtam is.... sőt máig a nagyrészét..

7053   Franca • előzmény7052 2019-07-26 08:10:15

De miért ne lenne magyar felirat? Akinek nincs rá szüksége, az nem nézi. Ahogy már írtam, idén MIskolcon feliratozták a Hunyadit és akivel csak beszéltem, mint nem operába járó nézők (bérlet részeként adták), hálásak voltak érte. 

Nekem több, mint 35 év operába járás után nincs szükségem feliratra, az a fajta vagyok, aki egyébként is felkészül előre. De küldetéstudatból számos alkalommal próbáltam barátaimmal megszerettetni a műfajt. Az egyikkel a Bánk bánt néztük meg először Budapesten és noha nyilván tanulta a történetet az iskolában, rendkívül zavarta, hogy nem érti, éppen mit énekelnek, mi történik a színpadon. A zene el sem jutott hozzá, mert figyelme kimerült abban, hogy próbálta megérteni az énekelt szöveget. Sokat segített volna önként vállalt küldetésemnek a felirat. Így viszont nem mentünk többet együtt.

7052   IVA • előzmény7051 2019-07-25 23:26:13

Vajon amikor minden opera-előadás magyar nyelven ment, miért nem gondolt senki sem a magyar feliratozás szükségességére? Akkor is léteztek ehhez technikák, feliratok készültek a külföldi filmekhez (sőt már a némafilmekhez is), lehetett villanyújságot olvasni a Lenin körúton.
Az az intézmény, amelyről beszélünk (a Magyar Állami Operaház) egyáltalán nincs pénzszűkében. Sok tekintetben tetten érhető a pazarlás is. A Gioconda locsi-pocsis Velencéje sem lehetett olcsó (csak éppen rossz, sőt kellemetlen).
A jó díszletnek, ha szép, ha nem, mindvégig játszania kell a drámában. De nem mindenki figyelmes mindenre, zárójeles megjegyzésed kulcsfontosságú.
(OFF: Nemrég a Facebook valamelyik budapesti témájú csoportjában az egyik tag azt állította, hogy a kilátás nem tényezője egy ingatlan értékének. Évekig lakott Buda legszebb helyén, hegyekre, a Dunára néző kilátással. Egy hétig érdekesnek találta, aztán soha többé nem nézett ki az ablakon, hiszen mindig ugyanazt látta. Az én kilátásom, bár nem jelentéktelen, nem kívánkozik anzixra, de 44 éve nem tudok betelni vele, lépten-nyomon bámulok kifelé, sosem unom meg. A változatosságról gondoskodnak az év- és napszakok, az időjárás, az élet. Az is igaz, hogy a pazarnál szerényebb látnivalók erősen kötődnek az életemhez és az érzelmeimhez. Valahogy ilyen szerepet játszanak a jó díszletek, bármilyen koncepció szerint és technikával készülnek is, akár A bahcsiszeráji szökőkút festett díszleteinek pompájáról, amely a véres tragédiákat ellenpontozza , akár a (régi) Porgy és Bess füstlepte, fülledt, nyomorúságos udvarának atmoszférájáról, akár A lombardok vetített, többnyire a zene érzékfeletti hatásait hangsúlyozó képeiről van szó.
Szóval ennyire nem vagyunk egyformák, eltérően hatnak – vagy nem hatnak – ránk a látványok ingerei és üzenetei.)

7051   Franca • előzmény7048 2019-07-25 16:52:55

Annyival egészíteném ki, hogy a magyar nyelvű előadásokhoz is szükséges a magyar felirat szerintem. 

A leegyszerűsített díszletekkel - különösen, ha az intézmény pénzszűkében van - teljesen egyetértek. Életem egyik legemlékezetesebb előadása egy berlini Alvajárók volt, ahol a díszletet egy vászonra festett kétdimenziós tehén és néhány szék, ajtó, válaszfal képezte. Az énekesek - nyilván megfelelő rendezői instrukciók alapján - olyan jól játszották a szerepüket, hogy nem is hiányzott más, remekül szórakozott mindenki. Láttam olyan fatasztikus Don Giovanni előadást , ahol a díszlet egy pad és egy mozgatható, több részből álló kerítés volt. A kiváló rendezés és játék miatt sokkal emlékezetesebb maradt, mint az azóta látott jó néhány, korhű és nem korhű, de gazdag látványvilágot felvonultató Don Giovanni előadás. Rá kellett jönnöm, hogy - legalábbis nekem -  a díszlet vajmi keveset segít, ha nincs mögötte rendezői koncepció, énekelni és játszani tudó karizmatikus szereplők. Az ember megcsodálja, amikor meglátja, de utána már nincs sok szerepe, nem sok nyomot hagy maga után (számomra természetesen). 

7048   zöldszemű 2019-07-24 16:35:05

„Temetni veszélyes” – és „elpártoló nézők”.

Csak lesem, mikor rukkolhatok elő régóta keringő eretnek gondolataimmal.
Szóltak ilyenekről  előttem  itt már többen, többször is. 

Az opera lényege ugye a ZENE,  a zeneszerző és a szövegíró  forgatókönyve szellemének megfelelő tálalásban. 

A HÁZ, a Magyar Állami  Operaház Európa egyik legszebb neo-reneszánsz  dalszínháza.  Ebben a gyönyörű  épületben „hagyományos”, természetesen magas művészi színvonalú előadásokat  kellene tartani.

Mire gondolok, sok évtized  operalátogatási élményei és tapasztalatai alapján?

- A szerepeket a műben szereplő személyek énekeljék, a zeneszerző által írt szólam/ok/ban.
- Idegen nyelvű előadáshoz vetítsék a szöveg igényes magyar fordítását, magyar mű előadása esetén német, vagy angol szöveg vetítése kívánatos.  
- Az énekesek mozgása, viselkedése legyen összhangban  a mű cselekményével.
- A díszleteket -  ha az elemeiknek  nincs döntő szerepük  -   a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két  függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb.  -  a legtöbb opera előadható így.  Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)  
- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban. 

Nem térek ki a repertoárra és az előadóművészekre; egyébként lennének elképzeléseim. 
Általam látott, minden szerzői instrukcióval szembe menő megoldások garmadájának  idézésétől  itt szintén eltekintek.  

A  vajh miért(?)  távol maradó zenebarátoknak  először,  legalább egyszer!  az eredeti formájukban kellene megismerkedniük az operákkal,  azért, hogy az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket később legyen  mihez viszonyítaniuk.
(Lehet, hogy sántít, de példa:  a karikatúrát csak az érti, aki  ismeri a szóban forgó személyt vagy helyzetet.)

Véleményem szerint az ilyen Operaházba  szívesen menne a közönség, vidékről is, több alkalommal is. Meg az érdeklődő,  zeneszerető fiatalok is, mert ha elolvassák az Operák könyvét, előre tudhatják,  mi  vár rájuk  – természetesen megfizethető árakon. 
Aki ma egy korábbi ismertetőből készül, az Operába beülve úgy érezheti magát  egyik-másik előadáson, mint aki (már bocsánat) tévedésből egy idegen temetésen van.  

Mivel a klasszikus szerzőknek nem jár jogvédelem, a jelenkori beavatkozásoknak csak a jó ízlés szabhat(na) határt. Egyre abszurdabb értelmezésekkel Dunát lehet rekeszteni, miközben  világszerte nagyítóval is alig találni hagyományos  előadást. 
Ezért megkockáztatnám, hogy a fent javasolt  vállalás  európai ritkáság lenne.
Az opera műfaját valóban kedvelő  külföldi turisták  megfizetnék a nem államilag támogatott jegyárakat is.  Szervezés kérdése.

Természetesen lehet  helye kísérletezésnek, próbálkozásnak, átértelmezésnek,  rendezői önmegvalósításnak, „modernizálásnak”, stb. -  más, arra alkalmas  helyszíneken.  
De nem Budapest világörökségi ranggal elismert útvonalán, a város legelegánsabb  klasszikus  játszóhelyén, „eszi-nem eszi-mást-nem kap” alapon, és nem mellesleg: az adófizetők pénzén.

Majd a közönség eldönti, mire vevő. 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Brian Hecht, Hiroyuki Kurogane, Szabó Zsolt, Veér Mátyás
a Hungarian Trombone Bootcamp 2019 fesztivál résztvevői

"Mi szól jobban egy harsonánál?"

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir"

20:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Duna Szimfonnikus Zenekar
"Budapest Gálakoncert"
13:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Szentpáli Roland, Lukács Gergely (tuba)
Budafoki Dohnányi Zenekar kamarazenekara
"Barokk Randevú '19"

20:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Najbauer Lóránt, Balogh Eszter, Szigeti Karina, Ódor Botond
Budafoki Dohnányi Zenekar
vez.: Hollerung Gábor
"Barokk Randevú '19"
J.S. BACH: Phoebus és Pán párviadala, BWV 201