vissza a cimoldalra
2019-09-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11438)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (3209)
Opernglas, avagy operai távcső... (20312)
A nap képe (2154)
Társművészetek (1400)
Élő közvetítések (8125)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1753)
Franz Schmidt (3421)
Simándy József - az örök tenor (624)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25042)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7212)
Pantheon (2385)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4381)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1352)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61894)
Kedvenc előadók (2840)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

7123   Búbánat • előzmény7118 2019-08-07 16:13:03

Kedves "zöldszemű"!

Egy idős, kedves hölgyismerősöm, aki nagy operabarát és rajongója a műfajnak, anno sok-sok éven át még öt-hat különböző bérlete, kombinált bérlete is volt az Opera és az Erkel Színház előadásaira, idővel fokozatosan lecsökkentette a számukat: előbb négyre, aztán háromra, kettőre. Majd már csak egy  premier - bérletet tartott meg magának - végül  azt is "feladta"...  Néhány éve  - nem a kora miatt, és egészségi állapota még ma is megengedné - egyáltalán nem jár operába, mert nem tudja, képtelen elviselni mindazt, amit az utóbbi évtizedben s manapság látni lehet a magyar színpadokon, így a dalszínházban is: ő ahhoz a generációhoz tartozik, akit évtizedekkel ezelőtt magába szippantott a műfaj gazdagsága, sokszínűsége, bűvölete, átadta magát a varázsának, a csillogásának, de a romantika szélsőségei vagy a realista ábrázolású megközelítések is kislány korától rabul ejtették a szívét:  a szépség, az érzelmesség, a fordulatos történet,  de a mély mondanivalót sugalló, a történelmi korok levegőjét idéző látványvilág, vagy akár a vígoperai beütésű, harsány hangulatokat is kifejező, egyértelmű, világos szüzsé, hamar utat talált hozzá, és a daljátékok, a balett, a táncok is hamar elrepítették a komoly opera világába, amely „beszippantotta”: elkábította, „letaglózta”,  a kapott katarzisokkal együtt,  a hatalmába kerítették.  Mint zeneszerető és -értő emberből, ámulatot váltott ki, amit látott, ami a nézőtérről elébe tárult: a két világháború között, de az ötvenes-hatvanas években bemutatott, felújított zenés darabok változatossága, az „aranykorszakok” legendás énekművészeinek produkciói, a színpadi kiállítások mind, lenyűgözték.  Megismerte a magyar nyelven énekelt operákat, betéve tudta a cselekményt, a szöveget, az énekelt verssorokat… a zene, a dallam, a játákszituációk, a rendezés "elemei", a szerepek előadói - jelmezük is,  a fejében megmaradtak. Mondhatni naponta az Operába/Erkelbe járt. Megrendítő, felkavaró élmények is tapadtak a látottakhoz-hallottakhoz. Könnyű volt mindezt befogadnia; a kor tehetséges, ügyes mester- rendezői és karmesterei egyaránt partnerei, odafigyelő „kiszolgálói” voltak a közönségnek, „képesek voltak” nem szembe menni velük és többnyire hűen „odavarázsolták” a színpadra a zeneszerző és szövegíró megálmodta elképzelést; a felépített díszletek között, szép kosztümös kiállításban és látványvilágával nem meghamisított adaptációjú alkotások sorai kerültek ki kezükből.

A hölgyismerősöm elmesélte azt is, mennyire várták az új bemutatókat, hányszor megnézték ugyanazt az operát, balettet, ugyanabban a rendezésben, ami a szívükhöz nőtt. Nem hiányoltak más rendezést, úgy volt jó és szép, ahogy kapták. Évtizedeken keresztül járt operába, balettelőadásra és mindig elégedett volt a látottakkal, a megtapasztaltakkal. Kielégítették a korabeli  szép díszletek, jelmezek, a színpadi varázs, ami mindig hatott - és nem riasztott… Ezek együtt jelentették neki "az" operát - nemcsak az énekesek, karmesterek, énekkar, zenekar…  Aztán azok az idők elmúltak , az az álomvilág lassacskán köddé vált/válik  - átadva a helyét egy új, más, az idős korosztály által már nem kedvelt és bosszantó, untató,  esetleg undorító, émelyítő, csupasz, sivár, érthetetlen, motiválatlan, meghamisított „valaminek”, aminek szinte már semmi köze nincs a szerzők eredeti alkotásához, de a mondjuk harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt színpadra állított, még a szerzői szándékot tiszteletben tartó rendezői elképzelésekhez sem.

 Ez az idős hölgy mostanság többször kifejezést adott annak a nézetének: számára megszűnt – megszűnik az Opera (az operába járás). Be nem teszi a lábát oda többé, még ingyen sem. Ezek az újabb és legújabb rendezések már nem az ő világáé: mivoltuk, színvonaluk, mondanivalójuk,  szellemiségük, sivárságuk,  az adaptációk, az átértelmezések, (ál)aktualizálások, a tudatos elvetése mindannak, ami a "hagyományosat" jelenti,  már nincs, nem létezik, „alig megfogható”; elviselhetetlenek, sok esetben meghaladja értelmi/felfogó képességét. Tisztában van vele, hogy az „őskor”-ba ma már nem lehet visszanyúlni, minden változik, ez az állapot nemcsak itthon, de opera világában szinte világjelenség, ami nem vigasztalja. Elismételte, ő a múltban él és ebből a "dobozból" már nem fog, nem hajlandó kilépni.  Csodálkozik rajtam, akiről tudja, szintén mennyire híve voltam és vagyok a hagyományos ízlésvilágnak, aki szeretem a szépet, a kulturáltat, az egyértelműt,  az érthetőt-világosat-egyenest; hogy némely  gyomorkavaró darabot képes vagyok „fogyasztani”,  nem menekülök ki a nézőtérről, ha ilyet kapok/látok, egyáltalán, nem futamodok meg előle, és ha találnék valami szörnyűséget e formabontó jegyeket magán viselő darabokban, lehetséges, hogy idővel „hozzáedződöm”, esetleg megbékélek ezzel, tudomásul veszem, hogy ez van, nem kapok mást, és így is visszamegyek újra megnézni akár, még akkor is, ha különben tényleg több tekintetben elborzaszt, ami a látómezőmbe kerül.

Azt mondom: azért találni még az ilyen rendezésekben is valamit, amivel azonosulni lehet/tudok, amit nem vetek el azonnal, ami megmozgatja fantáziám, hogy így is lehet csinálni, felépíteni, kivitelezni – felejtve a múltat, az akkori varázslatot, mert most más időket élünk, haladunk a korral;  ami nem biztos hogy épületes,  ami szívünkhöz szól és elménkben elraktározó/megmaradó; lehet, hogy  nyers, „faragatlan”, olykor a tűrőképesség határán mozgó, de valamiért, valakiért még is azonosulni tudok azzal – feltéve ha jók  a szereplő művészek,  elégedett vagyok a fellépett  énekesekkel, a kórussal, a zenekarral, karmesterrel… (a rendezésből csak azt tartom meg, amit „találatnak” tartok – ha van ilyen), találni azért olyan mozzanatokat benne, amelyeket megérthetek, amihez még nem kell „rejtvényt fejtenem”, hogy tudjam, mi is a végső mondanivalója, és persze  a függöny mögötti történésektől nem kell behunynom a szemem… Megnézem, amit kapok, aztán levonom a következtetéseket, úgyis, hogy a régen látottak iránt való nosztalgiaérzés megmarad, de elkönyvelem, hogy tetszett, nem tetszett, ha tetszett miért tetszett, ha nem tetszett, miért nem tetszett; felesleges szembeállítanom azzal a színpadképpel, látvánnyal, rendezéssel, amely gyermek-és ifjúkorom emlékei között emlékezetes emlékképként megmaradt.  Tehát  nem veszett ki belőlem a hagyományszeretet,  és bizony sokszor én is visszasírom a „régit”,  a több évtizedeset, hiszen a „hagyomány” ismeretében magamban letisztultak  ezek, s mindenkor helyre tudom tenni a múlttal szakítani kívánó, csak a mára kihegyező és kivetülő, a  kortárs, elvont képzeteket, képzettársításokat, a „valóság”, a „mindennapok” lecsupaszított miliőjét idéző, abban csapongó „ötlet-börzét”, „ötlettelen” víziókat.

Csupán kíváncsi és érdeklődő ember vagyok, míg az említett idős hölgy szemében ezért kissé „mazochista” érzetet-lelkületet kelthetek… ezt belátom.  Ez az ellentmondás persze lecseng, amikor elolvassa a Momus írásait, melyből válogatok neki és kimásolva odaadom azokat – hogy szembesüljön azzal, miből maradt ki, minek örüljön, avagy ne örüljön.   (Amikor szóban megbeszéljük az olvasottakat, szinte minden esetben hálát ad az égieknek, hogy már nincs bérlete;  nincs mi ösztönözze oda, ahol nem azt kapná, amelybe anno annyira „beleszerelmesedett”, ami félévszázados, de legalábbis több évtizedes emlékfoszlányok, amibe kapaszkodhatna… ami már  (zene)történelem. Utoljára Gruberova kedvéért mégis kivételt tett, és jegyet vásároltatott magának Donizetti Luciájára az Erkel Színházba – utólag elmondá: szívesebben vette volna, ha csak koncertszerű előadásban kapta volna…)

7118   zöldszemű • előzmény7057 2019-08-07 12:56:35

Kedves Klára, valamint Búbánat, IVA,  Franca, Bermuda (7049 – 7056) Fórumtársak,

július -24-i 7048. sz.  bejegyzésem,  hogy a mai fiatalokkal hogyan lehetne megszerettetni az opera műfaját, válaszokat generált.
A  legtöbb hozzászólás ahhoz érkezett,  hogy az előadás természetesen érthető kell, hogy legyen:  idegen nyelven énekelt előadásnál magyar fordítást,  magyar műveknél  idegen nyelvű szöveget kell vetíteni. .
Igazat kell adnom azoknak, akik a magyar operáknál is szükségesnek tartják a szöveg vetítését, mert az énekeseknek nem minden szava érthető. Az ének  fontosabb, mint a szövegmondás.

Többen adtak  ötleteket a díszletekhez és a jelmezekhez
Szerintem a hagyományos színrevitelnek a szerzők eredeti mondanivalóját kell szolgálnia.   Hogy miként, azt szándékosan nem részleteztem,  azért van a feltételes  –hat/-het/-lehetőleg    minden mondatban.

A legfontosabbnak azt tartottam, hogy a remélt következő operabarát-generáció
először,  legalább egyszer!  az operákat az eredeti formájukban ismerhesse meg.  
Ahogyan szövegkönyv  írója és a zeneszerző  együttesen megalkották.
A mondanivalóhoz illő  színrevitelben.  
Ahogyan  a mindenkori   Operák könyvében mindenki elolvashatja.

Indoklásom:
Aki nem ismeri az eredeti művet,  később nem fogja tudni  mihez viszonyítani az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket.
Példát is hoztam: az átdolgozást, a karikatúrát is csak az érti meg, aki ismeri azt, akiről-amiről  szól.

A megvalósításhoz -   mint legideálisabb, legméltóbb  helyszínre - a  budapesti  Magyar Állami  Operaházra  gondoltam.    
Két legyet szeretnék  ütni egy csapásra.
Szerintem ez  nemcsak az operákkal épp hogy ismerkedőket vonzaná,  de a világ más  részeiből is szívesen jönnének Budapestre  opera barátok, akiknek van igénye a tartalom és a forma egységére: hagyományos operaelőadásokra, Európa egyik legszebb, neo-reneszánsz dalszínházában.

Évekkel ezelőtt úgy gondoltam, hogy ha szóba kerül valamelyik opera, az unokáimnak  elmesélem a történetét.  Zenei tanulmányaiknak hála, több dallamot ismernek. 
Ha érdekli őket, kinézünk egy előadást az Operában, és  előtte  elolvassuk az Operakalauzt, hogy a cselekményt térben-időben el tudják helyezni.  Ez  néhány esetben  sikerült, máig emlékeznek rá.
Remélhetőleg elmennek majd más előadásokra is.

Egy  operaelőadásra  különös gonddal készülünk. Igényesebben öltözünk, az Operaház, a terek, a fények, a művészek, az élő produkció,  a közönség , a tapsok  –  sokáig tartó, sokrétű  közösségi  élmény. Lehet belőle számtalan példát felidézni, vagy tanulságot levonni.  

Előadás, otthon? Nem működik.

Gondosan kikerestem, beszereztem hagyományos, látványos, magas művészi színvonalú   DVD-ket – hiába.  Kamaszok nem ülnek velem  végig három felvonást a képernyő előtt, ha még nem ismerik a művet.  Nem fárasztják magukat a felirat apró betűinek a böngészésével – ha egyáltalán van magyar szöveg -  , hanem diplomatikusan elköszönnek és visszavonulnak az okostelefonukkal.
Teljes opera,   CD-n? Még reménytelenebb.

Ehhez a  „hagyományos előadások  az Operában” felvetésemhez  mostanáig nem találtam hozzászólást.

Rosszul közelítettem volna meg?
Nyilvánvaló képtelenség, szót sem érdemes rá pazarolni? 
Vagy annyira kézenfekvő, hogy mindenki egyetért vele? 

7057   Klára • előzmény7056 2019-07-27 10:59:52

Azt hiszem, akkoriban alapkövetelmény volt a helyes szövegmondás, a tiszta szövegéneklés.  Ez mára valahogy kikopott a követelmények közül, legalábbis részben.Tisztelet a kivételnek!  Persze, ha a TV bemondónál, a kerekasztal beszélgetések moderátorainál, stb. nem követelmény a helyes, tagolt magyar beszéd, akkor miről beszélünk? Az egyik TV csatornán (ez itt nem a reklám helye) rendszeresen nézem a "Hogy volt" sorozatot, melyben a korábbi évek nagy  énekes- és színészegyéniségeire  emlékeznek még élő pályatársak, illetve a mai generáció tagjai. Többször elhangzik, hogy X.Y. rendező, vagy Q.Z művész, művésznő mellett nem lehetett pongyolán beszélni! Mert lezavarták a színpadról, ahogyan azt is, aki a próbákra nem kellően felkészülve ment el!

Persze, az eredeti nyelven előadott darabok szövegének "maszatolása" sem bocsánatos bűn, számos nagy énekes énekel kiválóan több nyelven, akkor is, ha éppen nem beszéli társalgási szinten. Ez szerintem csupán odafigyekés kérdése. És miiért van az, hogy magyar anyanyelvűként, tárgyalóképes német nyelvtudás birtokában egyik-másik német énekes áriáit tökéletesen értem, egyik-másik hazai énekesét meg  magyarul is alig!

7056   IVA • előzmény7054 2019-07-27 03:54:43

A felsoroltaknál jóval több énekest tartok számon, akik a szövegét jól lehetett érteni, inkább a kivétel volt elenyésző. Természetesen az énekesek sokkal tisztábban deklamálták a magyar művek szövegét is, amikor mindent magyarul énekeltek, és nem ismerték a „közönség számára úgyis alig érthető” idegen szöveg maszatolásának kényelmét.

7054   bermuda • előzmény7053 2019-07-27 00:10:51

Valószinű kivétel vagyok, 62-től jártam operába, s mindent magyarul énekeltek.Érdekes módon mindent értettem, főleg a tenor és a bariton minden szavát, de a szopránokét is , Ha nem igy lett volna , akkor nem tudnám kivülről a Bohémélet, a Manon, a Nyugat lánya, A Végzet, az Álarcos  a Carmen  etc. operákat még ma is, és nem a zárt és ismert áriákat, a többit is értettem.Igaz, h csak akkor mentem amikor Ilosfalvy, Melis, Házy , Déry,  Komlóssy szerepeltek.Az ő énklésüket minden szavukat tökéletesen értettem s 3-4 előadás után már kivülről tudtam is.... sőt máig a nagyrészét..

7053   Franca • előzmény7052 2019-07-26 08:10:15

De miért ne lenne magyar felirat? Akinek nincs rá szüksége, az nem nézi. Ahogy már írtam, idén MIskolcon feliratozták a Hunyadit és akivel csak beszéltem, mint nem operába járó nézők (bérlet részeként adták), hálásak voltak érte. 

Nekem több, mint 35 év operába járás után nincs szükségem feliratra, az a fajta vagyok, aki egyébként is felkészül előre. De küldetéstudatból számos alkalommal próbáltam barátaimmal megszerettetni a műfajt. Az egyikkel a Bánk bánt néztük meg először Budapesten és noha nyilván tanulta a történetet az iskolában, rendkívül zavarta, hogy nem érti, éppen mit énekelnek, mi történik a színpadon. A zene el sem jutott hozzá, mert figyelme kimerült abban, hogy próbálta megérteni az énekelt szöveget. Sokat segített volna önként vállalt küldetésemnek a felirat. Így viszont nem mentünk többet együtt.

7052   IVA • előzmény7051 2019-07-25 23:26:13

Vajon amikor minden opera-előadás magyar nyelven ment, miért nem gondolt senki sem a magyar feliratozás szükségességére? Akkor is léteztek ehhez technikák, feliratok készültek a külföldi filmekhez (sőt már a némafilmekhez is), lehetett villanyújságot olvasni a Lenin körúton.
Az az intézmény, amelyről beszélünk (a Magyar Állami Operaház) egyáltalán nincs pénzszűkében. Sok tekintetben tetten érhető a pazarlás is. A Gioconda locsi-pocsis Velencéje sem lehetett olcsó (csak éppen rossz, sőt kellemetlen).
A jó díszletnek, ha szép, ha nem, mindvégig játszania kell a drámában. De nem mindenki figyelmes mindenre, zárójeles megjegyzésed kulcsfontosságú.
(OFF: Nemrég a Facebook valamelyik budapesti témájú csoportjában az egyik tag azt állította, hogy a kilátás nem tényezője egy ingatlan értékének. Évekig lakott Buda legszebb helyén, hegyekre, a Dunára néző kilátással. Egy hétig érdekesnek találta, aztán soha többé nem nézett ki az ablakon, hiszen mindig ugyanazt látta. Az én kilátásom, bár nem jelentéktelen, nem kívánkozik anzixra, de 44 éve nem tudok betelni vele, lépten-nyomon bámulok kifelé, sosem unom meg. A változatosságról gondoskodnak az év- és napszakok, az időjárás, az élet. Az is igaz, hogy a pazarnál szerényebb látnivalók erősen kötődnek az életemhez és az érzelmeimhez. Valahogy ilyen szerepet játszanak a jó díszletek, bármilyen koncepció szerint és technikával készülnek is, akár A bahcsiszeráji szökőkút festett díszleteinek pompájáról, amely a véres tragédiákat ellenpontozza , akár a (régi) Porgy és Bess füstlepte, fülledt, nyomorúságos udvarának atmoszférájáról, akár A lombardok vetített, többnyire a zene érzékfeletti hatásait hangsúlyozó képeiről van szó.
Szóval ennyire nem vagyunk egyformák, eltérően hatnak – vagy nem hatnak – ránk a látványok ingerei és üzenetei.)

7051   Franca • előzmény7048 2019-07-25 16:52:55

Annyival egészíteném ki, hogy a magyar nyelvű előadásokhoz is szükséges a magyar felirat szerintem. 

A leegyszerűsített díszletekkel - különösen, ha az intézmény pénzszűkében van - teljesen egyetértek. Életem egyik legemlékezetesebb előadása egy berlini Alvajárók volt, ahol a díszletet egy vászonra festett kétdimenziós tehén és néhány szék, ajtó, válaszfal képezte. Az énekesek - nyilván megfelelő rendezői instrukciók alapján - olyan jól játszották a szerepüket, hogy nem is hiányzott más, remekül szórakozott mindenki. Láttam olyan fatasztikus Don Giovanni előadást , ahol a díszlet egy pad és egy mozgatható, több részből álló kerítés volt. A kiváló rendezés és játék miatt sokkal emlékezetesebb maradt, mint az azóta látott jó néhány, korhű és nem korhű, de gazdag látványvilágot felvonultató Don Giovanni előadás. Rá kellett jönnöm, hogy - legalábbis nekem -  a díszlet vajmi keveset segít, ha nincs mögötte rendezői koncepció, énekelni és játszani tudó karizmatikus szereplők. Az ember megcsodálja, amikor meglátja, de utána már nincs sok szerepe, nem sok nyomot hagy maga után (számomra természetesen). 

7048   zöldszemű 2019-07-24 16:35:05

„Temetni veszélyes” – és „elpártoló nézők”.

Csak lesem, mikor rukkolhatok elő régóta keringő eretnek gondolataimmal.
Szóltak ilyenekről  előttem  itt már többen, többször is. 

Az opera lényege ugye a ZENE,  a zeneszerző és a szövegíró  forgatókönyve szellemének megfelelő tálalásban. 

A HÁZ, a Magyar Állami  Operaház Európa egyik legszebb neo-reneszánsz  dalszínháza.  Ebben a gyönyörű  épületben „hagyományos”, természetesen magas művészi színvonalú előadásokat  kellene tartani.

Mire gondolok, sok évtized  operalátogatási élményei és tapasztalatai alapján?

- A szerepeket a műben szereplő személyek énekeljék, a zeneszerző által írt szólam/ok/ban.
- Idegen nyelvű előadáshoz vetítsék a szöveg igényes magyar fordítását, magyar mű előadása esetén német, vagy angol szöveg vetítése kívánatos.  
- Az énekesek mozgása, viselkedése legyen összhangban  a mű cselekményével.
- A díszleteket -  ha az elemeiknek  nincs döntő szerepük  -   a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két  függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb.  -  a legtöbb opera előadható így.  Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)  
- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban. 

Nem térek ki a repertoárra és az előadóművészekre; egyébként lennének elképzeléseim. 
Általam látott, minden szerzői instrukcióval szembe menő megoldások garmadájának  idézésétől  itt szintén eltekintek.  

A  vajh miért(?)  távol maradó zenebarátoknak  először,  legalább egyszer!  az eredeti formájukban kellene megismerkedniük az operákkal,  azért, hogy az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket később legyen  mihez viszonyítaniuk.
(Lehet, hogy sántít, de példa:  a karikatúrát csak az érti, aki  ismeri a szóban forgó személyt vagy helyzetet.)

Véleményem szerint az ilyen Operaházba  szívesen menne a közönség, vidékről is, több alkalommal is. Meg az érdeklődő,  zeneszerető fiatalok is, mert ha elolvassák az Operák könyvét, előre tudhatják,  mi  vár rájuk  – természetesen megfizethető árakon. 
Aki ma egy korábbi ismertetőből készül, az Operába beülve úgy érezheti magát  egyik-másik előadáson, mint aki (már bocsánat) tévedésből egy idegen temetésen van.  

Mivel a klasszikus szerzőknek nem jár jogvédelem, a jelenkori beavatkozásoknak csak a jó ízlés szabhat(na) határt. Egyre abszurdabb értelmezésekkel Dunát lehet rekeszteni, miközben  világszerte nagyítóval is alig találni hagyományos  előadást. 
Ezért megkockáztatnám, hogy a fent javasolt  vállalás  európai ritkáság lenne.
Az opera műfaját valóban kedvelő  külföldi turisták  megfizetnék a nem államilag támogatott jegyárakat is.  Szervezés kérdése.

Természetesen lehet  helye kísérletezésnek, próbálkozásnak, átértelmezésnek,  rendezői önmegvalósításnak, „modernizálásnak”, stb. -  más, arra alkalmas  helyszíneken.  
De nem Budapest világörökségi ranggal elismert útvonalán, a város legelegánsabb  klasszikus  játszóhelyén, „eszi-nem eszi-mást-nem kap” alapon, és nem mellesleg: az adófizetők pénzén.

Majd a közönség eldönti, mire vevő. 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Erkel Színház

1ST STEPS
Balett-est három részben

19:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Szent Efrém Férfikar
"Visegrádi Imák"
Cseh, lengyel, szlovák és magyar motetták, himnuszok.

19:30 : Budapest
Müpa, Fesztivál Színház

Peter Veale (oboa)
Ryoko Aoki (narrátor)
Musikfabrik Köln
Vezényel:
Eötvös Péter
ALEX NANTE: Las noches de las piedras - magyarországi bemutató
EÖTVÖS PÉTER: Secret Kiss - melodráma narrátorra és öt hangszerre; magyarországi bemutató. Japán nyelven, magyar felirattal. A szöveget Alessandro Baricco Selyem című regényéből Mezei Mari állította össze
MALIK KISHINO: Naki Ryu, Flutter echo oboaszólóra - magyarországi bemutató
EÖTVÖS PÉTER: Sonata per sei - három zongorára és három ütőre
A mai nap
elhunyt:
1179 • Hildegard von Bingen (sz. 1098)
1762 • Francesco Geminiani, hegedűs és zeneszerző (sz. 1687)
1803 • Franz Xaver Süssmayr, zeneszerző (sz. 1766)
1966 • Fritz Wunderlich, énekes (sz. 1930)
1986 • Kórodi András, karmester (sz.1922)
2011 • Kurt Sanderling, karmester (sz. 1912)