Mókás rókalány
Mókás, fürge, szemfüles,
a mókarókalány nem üres.
"Véget ért a móka, (de csak) mára":
mindannyian beleszeretünk a rókalányba!
(;-)
Telitalálat a jelző!
Kár, hogy nem jelző kell ide, hanem (beszélő) NÉV, ami tartalmazza a tulajdonságot. Vagy úgy gondolod:
Szemfüles, a rókalány ... Mijei is: a příchod-ra van javaslatod?
Köszönöm, ezek szerint Ljubimov nem csak az erdendő bűnt követte el azzal a rémes rendezéssel, hanem az átkeresztelés is az ő produkciójához tapad...és sajnos "úgy" maradt.
Ez pontosan így van. Le a kalappal. / Lehetne a ravasz helyett szemfules?/
Ó, csak azt vagyok sejtendő, hogy (remélem, csak átmenetileg) haragban levénk, mert a korábbi tegeződés megszűne vala. :-)
A művészetet élvezni kell elsősorban. Értelmezni elég utána ... (Ajánlom a mosógatógépet a kedves férjének ! Ez humor akart lenni, mielőtt támadásnak véli!)
Természetesen mindenki tévedhet!
Mosogatás közben például gyakran eszembe jut, mekkorát tévedtem, amikor annakidején elhittem, hogy
"az én férjemnek sohasem kell mosogatóvízbe nyúlnia".
Figyelmetlenségemet most a mások előtt ügyetlenül titkolt "jágói indulat" okozhatta...
Megköszönöm, hogy szóltál, és kérem a tisztelt szerkesztőket a 6760-ban a Dvořák → Janáček cserére,
és a 6793 első sorába véletlenül becsúszott
"Na és az ucho -ból ouško lett (růžová ouška = rózsaszín fülecske)."
törlésére is.
Egyébként a Rusalka címe és gyermekmese-értelmezése is megérne egy misét!
Antonín mester családnevét kiejteni magyar nyelvvel a szájban - bizony kalap-leemelést érdemel. :-)
Nem vitatom, hogy Kodály "rögeszméjének" fontos szerepe lehet pl. zenei közösségképzésben vagy -zéta- interjújához kapcsolódva, az erdélyi-székelyföldi magyarság identitástudatának fejlesztésében-ápolásában...ami nem azonos terep mint az iskolai ének-zene tanítás.
Más kérdés, hogy az interjúban hogyan kerül pont a Taipei Filharmonikusok "csizmája" az asztalra. Szerte a világon alakulnak-működnek ének- és zenekarok, amik amatőr alapon szerveződtek, aztán vagy amatőrök maradnak vagy hivatásosak lesznek. Pontosítanom kell az interjú alanyát: az általa példaként hozott együttes, a Taipei Philharmonic (Orchestra) nem a hetvenes években alakult, hanem 1985-ben, nincs kórusuk és (mellesleg) nem összetévesztendő(k) az idén 50 éves Taipei Szimfonikus Zenekarral, aminek egy ideig Ligeti András személyében magyar zeneigazgatója is volt. A karnagy úr vélhetően a Taipei Philharmonic Chamber Choir-ra gondolt, amikor párhuzamot keresett-vont a Csíkszerdával.
Éppen ezt a tudatos gyűjtőfogalom-használatot szeretném kicsit föllazítani, mint észlelem, mérsékelt sikerrel. Amerikát, amerikanizálódást pedig végképp kár belekeverni a hígulásba meg a "popszemétbe", mert ha valahol, hát ott aztán virágzik a klasszikus zene, csak mint lejjebb Lujza megállapította,"a klasszikus zene mindig is rétegműfaj volt", ott=Amerikában is,máshol is.
Örülök, hogy tetszett! :-)
|
Káel Csaba Don Pasqualéja nekem nagyon megfelelt, ahogy annak idején be is írtam róla. Néhány túlzást leszámítva friss levegőt fújt az agyongyötört opera buffába. |
Csak megjegyeztem, hogy nem Dvorák, hanem Janacek írta . Nem is hiszem
igazán, hogy Ön is tévedhetett! - Mielőtt felkoncol, közlöm, hogy csak magyar betűk vannak a mobilomon, ezért írtam így a két zeneszerző nevét! De kijavíthatom, ha úgy jobban tetszik Önnek mert le tudom írni fonetikusan is !
Először így olvastalak: "Tántoríthatatlan vegetáriánusként" :-) Megjegyzem, a Wagnereknél 1 max. 2 kivétellel nekem is gyorsabban fut az idő. A Hovanscsina -amiért a múltkor itt lekaptak mind a húsz tíz körmömről- rövidebb mint a legtöbb Wagner, nekem mégis hosszabbnak tűnt..
Na azért! Különben ezentúl csak olaszul hallgathat Wagnert :-) Be' szép is lenne pl. "Leb‘ wohl, du kühnes, herrliches Kind!" helyett "Addio, o fiera, superba fanciulla!" A walkürben Walkiriában. De ha már Traviata/Parigi: én úgy nőttem föl és máig a fülemben van, hogy: "eelhagyjuk drááágám, ee bűnös vááárost, keettecskén éélünk, éldegélünk máármost"...később mégis egész jól megszoktam eredetiben..
Na és az ucho -ból ouško lett (růžová ouška = rózsaszín fülecske).Valóban rendkívül érdekes tiramisu megjegyzése és nagyon közel jár a valósághoz. Ezt is figyelembe véve igazán érdemes lenne eltöprengeni, mi lenne a helyes magyar címe a
Příhody lišky Bystroušky című operának.
A lišák (hn), liška (nn) valóban egyszerűen csak rókát jelent, semmi kicsinyítő értelme nincs.
Azonban a Bystrouška (a birtokos esete a Bystroušky, ahogyan a liška birtokosban lišky lesz) takarhat némi kicsinyítést. Ez a NEVE a szereplőnek (beszélő név). Nem szerencsés melléknévként fordítani, pláne nem ravasznak vagy fürgének / fürgelábúnak, ugyanis az esze fürge, nem a lába, :-) ugyanis a bystrý, bystrost szavak éleseszűséget, éleselméjűséget, gyors észjárást, esetleg figyelmességet idéznek; és hogy az illető nőnemű, az is fontos. A ravasz magyarul nagyon pejoratív, az eredetiben valószínűleg nem minden hájjal megkent, dörzsölt csaló -értelemben szerepel.
Na és az ucho -ból ouško lett (růžová ouška = rózsaszín fülecske).
A příchod sem egyszerű kérdés: elsősorban megérkezést, eljövetelt jelent, de fellépést, belépőt, kezdetet is ( és "Érkezés"-t a pályudvaron).
Kíváncsi lennék kedves Ladislav barátunk véleményére.
Nagyjából egyetértek, egy kiegészítéssel: az 1960-as évek elején lettem "megrögzött, begyepesedett" operabérletes, később rajongó, akkor még a Nagymamám jóvoltából, és akkori bérleteink az Operaház harmadik emeletére szóltak. Nem kevés munkásember ült mellettünk, mögöttünk, stb. tehát nem teljesen igaz a rétegműsor kifejezés. Kamaszkori barátnőm édesapja elsőgenerációs értelmiségi, mérnök volt a Csepeli Vas - és Fémműveknél. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy énekelt a gyári dalárdában, de mint Wekerle-telepi lakos énekelt a Wekerle-telepi templom kórusában, és bérletes napokon operába hozta a csemetéit. Édesanyám akkor már a MÁV-nál dolgozott, tehát ismertem a vasutasok egyenruháját. Egy vasutas család ült mögöttünk, ha a bácsi ráért, akkor ő hozta a családot (egyenruhában, mert az volt a legjobb ruhája!), ha szolgálatban volt, csak a felesége jött a gyerekekkel, és egy szomszéd jött velük, hogy "a jegy kárba ne vesszen". Sőt, a MÁV budapesti vasútállomásain dolgozó vasutasok - környékbeli településeken lakó - vagy a bentlakásos tanfolyamokon átmenetileg Budapesten lakó hallgatók részére rendszeresen szerveztek ilyen jellegű programokat. Hogy a cca 70 éves MÁV Szimfonikus Zenekart, vagy a különböző színházaknál évekig létezett "vasutas bérleteket", vagy a más nagyvállalatok munkásdalárdáit, kórusait már ne is említsem. Ami a következő generáció klasszikus zenéről való leszoktatását és kultúrszemétre nevelését illeti, arra vonatkozó véleményemet már kifejtettem nem egy alkalommal.
Ez így igaz :-) Janáček Ravasz rókácskájának eredeti címe: Příhody lišky Bystroušky. A magyar cím a németnek a tükörfordítása, angolul (The Cunning Little Vixen) a "vixen" jelentése nőstény róka, amit nem tudtam eddig. Érdekes, a Google a lišky és a Bystroušky szót is (nőstény) róká(k)nak fordítja: szóismétlés lenne az eredeti címben? A Příhody szó ugyanott: "események".
6789
Én rendszeresen gyötröm magamat általam nem kedvelt zeneművek hallgatásával. Többé-kevésbé siker koronázza erőfeszítéseimet, bár hogy egy nem-operai példát vegyek elő: Hugo Wolf legtöbb dala számomra élvezhetetlen és nagy valószínűséggel az is marad.
Csak röviden: Esetünkben azért tátonganak komoly foghíjak az Erkel nézőterén, mert a média és az általános elbutulás/elbutítás következtében nem váltanak jegyet olyanok, akiknek anyagi (és társadalmi) helyzete ezt a kiadást simán megengedhetné. Ugyanez hatványozottan érvényes az eredetileg házi muzsikálásra szánt műfajokra (kamarazene, dal). Nagyon boldog idők voltak azok, amikor a "magas" és a "könnyű" műfaj között akkora különbség, illetve közöttük átjárás volt, mint Johann Strauß és kebelbarátja, Brahms között. Ugyanez vonatkozik a Varázsfuvolára, amelynek librettóját ugyebár Hildesheimer ízekre szedte. Említhetném még azt, amikor tényleg szegény inasok és szolgálólányok töltötték meg az operaházak karzatát.
Én nagyon tudatosan használom a popszemét gyűjtőfogalmát. Eleve képzetlen/hiányos képzettségű emberek eredetileg alacsony iskolai végzettségűek számára készült kompozíciói, amelyek a 2. vh. utáni amerikanizálódás és reklámozás következtében terjedtek el - dacreakcióként a vasfüggönyön innen is! Majd az utolsó 40-50 évben a klasszikus zenét olyan nyomás érte, amelynek következtében visszaszorult a rétegmédiába, mára pedig begyepesedett vén hülyéknek - és még minek! - nevezi közönségét a túlnyomó többség, amely korábban minimum viszolygással vegyes tisztelettel nézett fel a komolyzenére.
Ne gyötörd magad! Ha nem kedveled, ne kínozd magad! Ennyit csak megérdemelsz ?!
Ez ám a szerencse! :-)
Visszavághatnék, mit hallgass inkább, vagy mit nem érdemelnél meg, de ma galambszelídségű lelki állapotban leledzem.
Sajnálom, nekem lelki erőre van szükségem a Cosi végigüléséhez. Négy-ötévente összegyűlik annyi, jelenleg minimum három év hiányzik az újbóli nekiveselkedéshez. Talán közrejátszik a berzenkedésnél, hogy ez az utolsó mű a szűken vett klasszikus operarepertoárból, amellyel - bevallom, nagyon felületesen megismerkedtem. Talán a hossza* és a cselekmény szegényes volta riasztott eleve el tőle. Persze, ha feltennénk a kérdést, melyik fórumozó mely operákat nem állhatja ki, igen érdekes eredményeket kapnánk.
*Tántoríthatatlan wagneriánusként ez kissé ellentmondásnak tűnik ugyan, de vállalom.
Ebben igaza van. Csak irigyelni tudom ezért a hajdani előadásért. Hiába rajongok ezért az operáért, sajnos nekem színházban még nem volt szerencsém maradéktalan élményt nyújtó előadáshoz.
Akkor én valamit félreértettem. Elnézést, ezennel le is mondok a csak magyar nyelvű operajátszás elleni érvek felsorakoztatásáról. Lehet, hogy önző szempont, de örülök, hogy a konjuktúra nekem kedvez. Jószerivel bárhol mehetek operába. Nekem megnyugtató, hogy Violetta és Alfredo mindenütt "Parigi, oh cara/o"-t énekel, nem pl. "Paris, o Geliebte, werden wir verlassen", de elismerem, hogy egyéb szempontok is lehetnek.
Teljesen egyetértek Veled abban, hogy például Káel Csaba Don Pasquale-rendezését hiba lenne megmutatni bárkinek is.
… amennyiben hamisítványoknak nevezzük a „zenés színpadi drámai előadások” szövegeit – szemben a „színpadon előadott zeneművek” eredeti szövegével, amelyek jelentését a színpad fölé kell feliratozni. (Köszönöm az idézett kifejezéseket tartalmazó, lényegre mutató mondatot!)
Nem először hívom fel a figyelmet egy itt, úgy látszik, meghonosodó ferdítésre: az a gondolat, hogy az opera mindig szóljon magyarul, ezen a fórumon sohasem íródott le. Az én hozzászólásaimban biztosan nem!
A kizárólagosság elleni berzenkedésre viszont van ok, hiszen a Magyar Állami Operaházban (csaknem, de lehet, hogy más teljesen) kizárólag eredeti nyelven játszanak, és sem az MTVA-hoz tartozó intézmények stúdióiban, sem a hanglemezgyártásban nem készülnek magyar nyelvű operafelvételek.
Köszönöm, kedves Csákovics.
Kedves Nagy Katalin! Hozzászólásomat, az Ön fogalmazását követve, nem hozzászólása ellen szántam, hanem mellé. Mint egy másik típusú találkozást a Cosìval.
Nem ugyanazokat az életeket éljük, ezért érdekes olvasni mások meghatározó találkozásait is. Más szituáció felfigyelni egy világklasszis felvételre, kapálás-kaszálás közben, a csap és a pap társaságában, és más az Operaházban ülni, szemben az általam említett énekesekkel és azokkal a színpadképekkel, amelyeknek itt csak a tervrajza látható:
http://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Nagykepek/CosiKF98.jpg
http://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Nagykepek/CosiKF99.jpg
http://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Nagykepek/CosiKF100.jpg
http://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Nagykepek/CosiKF101.jpg
A klasszikus zene mindig is rétegműfaj volt, Magyarországon különösen. De éneklésben igenis jók vagyunk, ezt mutatja Zéta legújabb interjúja is. És ebben bizony volt szerepe Kodály rögeszméjének is.
Igazad van, ezek rögeszmék. De hogy saját példát írjak, koromnál fogva én is magyar nyelven ismertem meg az operák nagy részét, és bár most is tudnék idézni elég sok -gyakran primitív - szövegrészletet belőlük, mégsem énekelgetem őket. Gyakran dúdolok komoly zenét, operát, de énekelni csak népdalokat szoktam. De manapság a látókörünk nem ér véget Hegyeshalomnál, és ha operát szeretnék mutatni az unokámnak, azt nem biztos, hogy az Erkel Színházban teszem. Például egy Don Pasqualét ott biztos nem, de moziban, külföldről annál inkább, és ott eleve nem magyarul fognak énekelni.
Az eredeti ok a sokévszázados tradíció, ami csak a XX. század első felében kezdett kihalni, az tudniillik, hogy mindig mindenkinek a nevét honi nyelvere fordították. Nem is nagyon merült fel más megoldás. És ez nem csak a színpadi, irodalmi alakokra volt érvényes, hanem szinte minden személynévre. Ha megnézzük a Pallas Nagy Lexikona-sorozatban a nagy zeneszerzők, írók neveit: Goethe Farkas János, Schiller Frigyes, Bellini Vince, Donizetti Kajetán, Verdi József és neje, Strepponi Józsa... Ma már megmosolyogtatóan hat. De azért többünkben él még Verne Gyula vagy May Károly neve gyerekkorunkból, akikről csalódottan tudhattuk meg, hogy nem magyar írók. Ma már őket sem "így hívják". Napjainkban már csak a királyi családok trónközeli tagjainak nevét szokás magyarítani.
A Don Carlos csak annyira franciás, amennyire németes vagy spanyolos, az ő nevét egyedül az olasz nyelvben változtatták meg. A magyar fordítói tradíció szerint (a legutóbbi időkig) az olasz darabok esetében a neveket vagy lefordították magyarra (ha az olaszban is fordításban szerepeltek) vagy visszaállították annak az országnak a nyelvére, amelyikben a darab játszódik. A legkülönösebb, és véleményem szerint indokolatlan megoldás az, ami újabban divatozik: az olasz nevek meghagyása. Nem furcsa pl.: Párizsban egy csapat francia bohém, Musetta, Rodolfo, Marcello néven? Hacsak nem egy olasz kolónia tagjai?
ED kérdésére visszatérve, ha az opera címére gondol, úgy lett a Mozart Don Juan-ja Mozart Don Giovannijává nálunk, hogy, az új hullámnak megfelelően, 1982-től Ljubimov rendezésében már olaszul ment a darab, így a neve is visszaolaszosodott. És ezzel együtt lett a zenés színpadi drámából egy színpadon előadott zenemű. :)
Elgondolkodtató érdekességként jutott eszembe : kinek mi a véleménye pl.: Massenet Wertherjében az Osszián-dal francia szövegéről, ami ugye Goethe német Osszián-fordításából került át az operába, Goethe pedig a sosem létezett kelta költő nyomán alkotta meg? Szabad benne franciául gyönyörködni? Vagy aki ezt tenné, úgy járhat mint IVA, aki képes hamisítványokban örömét lelni? :D
Edmond Dantes helyesen mondja: valóban Simone az olasz név, az operában bizonyára a genovai környezet érzékeltetésére szolgál a Simon-változat.
A Ricordi-kiadvány: 
Az eredeti darab:
Antonio María de los Dolores García Gutiérrez: Simón Bocanegra, 1843.
Emléktábla a házon, ahol lakott:
Genovában, a Lìgure (vagy zeneise) nyelvjárás szerint a név:
Scimón Boccanéigra
Kis minta a nyelvből:
Çitæ da-o passòu gloiôzo, capitâ do "Zenéize", fòrte de antîghe tradiçioìn, a l'é ascì conosciûa cómme a Superba.
(Genova állandó jelzője a Superba: büszke; gőgös; pazar; fennkölt; fényes;
ebből meggyőzően azonosítható a helyszín.)
Ezeknek a kérdéseknek egy részére tudni vélem a választ: mert így van az eredeti változatban. A Don Giovanni Lorenzo Da Ponte választása volt. A Don Carlos a franciás változat, a bemutatóra Franciaországban került sor. (Az persze igaz, hogy Verdi elkészítette az olasz változatot, amit aztán módosított is, aminek "természetesen" Don Carlo lett a címe). A Simon Boccanegra a bemutató plakátján is ezzel az írásmóddal szerepel (a googlen látható, csak nem tudom belinkelni).
Talán a legnagyobb káosz a nevek olaszosítása terén Verdi Falstaffjában van. Mármint az eredetiben. Alice nevét bár meghagyták az eredeti írásmódban, de "Alícsé"-nek ejtik, mintha olasz lenne, nem pedig "Elisz"-nek. Meg viszont maradt Meg (igaz, egyszer Margarétának mondják!) Ford lányából, Annából Nannetta lett, szintén olaszosítva. Ford maradt angolosan Ford, hiszen vezetéknév, ahogy Mistress Quicklyből sem lett "Sürge asszony", csakhogy Bardolf-ból Bardolfo lett, Pistolból meg Pistola, holott tudtommal ezek sem keresztnevek, csak az olaszoknak valamért jobban esik ha magánhangzóra végződnek a szavak. Dr. Cajust egyszer említik, akkor "dottor Cajo"-nak mondja Nannetta, (így pontos j-vel írva a librettóban).
Na és mindezek után a címszereplőt hogyan nevezik? Végig megmaradt angolul, azaz Sir John Falstaff-nak (igaz, nem "Fólsztef"-nek, hanem Falsztaffnak ejtve. De legalább nem lett belőle "signor Giovanni Falstaffo". :)
Fel nem fogom, mitől, miért lett Don Giovanni a Don Juanból. Én még a Don Juant láttam 1974-ben. És ha az lett, miért maradt a Don Carlos Don Carlos és nem lett Don Carlo? Volt egyszer egy Simone Boccanegra és lett Simon Boccanegra. A doge igazi neve és az opera címe eredetileg Simone B. A köpeny és a Bohémélet egyes szereplőit egyszer csak "átkeresztelték". Hirtelen ezek jutnak eszembe. (Az álarcosbál pl. ebből a szempontból más eset=cenzúra.)
Till Géza a Cosiról, A varázsfuvola-cikkben: "Ez különbözteti meg (ti. A varázsfuvolát - ED) pl. a "Cosi" muzsikájától, és emeli még annál is magasabbra. Ott az egyes zeneszámok egy bizonyos fokú -persze mozarti színvonalon értendő, de mégiscsak érezhető- egysikúságot mutatnak." (Till Géza: Opera, 1967)
Dvorák a rókácskát is kihagyta, nem csak a ravaszt!
Az araba (mint lényegtelen?) kimaradt, bizonyára a korát megelőző politikai korrektség jegyében. :-)
A nápolyit nagyon köszönöm, sokat segítettél.
Nem vagyok elégedett korábbi bejegyzésemmel. Ez az összehasonlítás most a fordítás/műfordítás ellen látszik szólni. Nem ellenőriztem, de elképzelhetőnek tartom, hogy ebben az általam idézett magyar librettóban vannak olyan helyek, amelyek jobban tetszenének az eredetinél. A példám inkább arra a gondolatra akart reflektálni, hogy az opera mindig szóljon magyarul, mert csak azt lehet megjegyezni és dúdolni. Ez az a kizárólagosság, ami ellen berzenkedem.
Ha jágói indulattal csavargatják, semmiképpen nem...
Ezek az operaszerzők nagyon logikátlanok:
az tuti, hogy Mozart elszúrta a Così címét, alább láthattuk, ráadásul Don Juan lenne a logikailag helyes cím, mint most kiderült. Puccini meg a Signorina farfalla esetében csapta be a szakértő magyar nézőket. Verdi állandóan kutyulja a Carlo/Carlos használatát, Dvořák kihagyta a logikailag elkerülhetetlen ravaszt a rókácskájából, Janaček nem tájékozódott előzetesen a magyar opera-irodalomban, így tökéletlenségében receptnek írja a pert. A figyelmetlen Poulenc érvelést ír a párbeszédek vagy a 0 helyett. És sorolhatnám még egy darabig, de minek. A logika - lám - talán nem is annyira megbízható tudomány.
