vissza a cimoldalra
2020-07-02
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Társművészetek (1769)
A MET felvételei (597)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4674)
Operák, amelyeket utálunk (273)
Pantheon (2677)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3955)
Opernglas, avagy operai távcső... (20518)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4846)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2375)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1970)
Régizene (3395)
Franz Schmidt (3629)
Kortárs zene (90)
Kimernya? (3684)
Momus-játék (5857)
Milyen zenét hallgatsz most? (25065)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Bánk bán (Sándor cár, 2003-03-28 14:16:41)
 Búbánat üzenete:
Az Erzsébet című Erkel- Doppler fivérek- operáról eddig elég hiányos ismereteim voltak, azonban tegnap este óta már kevesebb a „fehér folt”….
A kilencvenes évek elején Németh Amadé zenei irányításával a rádió felvett egy-két részletet az opera második felvonásából - abból, amelyet Erkel írt (a két szélső felvonást Doppler Ferenc illetve Károly komponálta), és már akkor nagyon tetszett nekem mindaz, amit hallottam belőle: bevezető kórus – a koldusok kara; Erzsébet imája, Erzsébet- Lajos kettőse. Ezért különös izgalommal és nagy várakozással tekintettem a 150 évvel ezelőtt, a pesti Nemzeti Színházban bemutatott opera újkori jubileumi – rekonstruált - előadása elé!

Ez egy alkalmi céllal írt opera: 1857 májusában Ferenc József császár és felesége, Erzsébet magyarországi látogatásuk tiszteletére keletkezett alkotás. A színház vezetőségének felkérésére Czanyuga József librettóját kellett a szerzőknek rohamtempóban megzenésíteniük; az idő rövidsége miatt (februárban kapták a komponálásra a felkérést, és május hatodikán már megvolt a bemutató) a szerzők kényszerűségből megosztották a feladatott. A korabeli kritika elsősorban Erkel érdemeit dicsérte, utóbb azt a jelzőt is kiérdemelte, hogy ez a második felvonás talán a legszebb kompozíció, amit addig valaha írt. Tudvalévő, Erkel akkoriban javában a Bánk bánján dolgozott, ezért is (a szabadságharc leverése utáni időszak nem igen kedvezett a komponáláshoz, ez a feladat sem lelkesítette) csak kényszeredetten vállalta el az egyébként megtisztelő felkérést, de ha már belefogott a zeneszerzésbe, igyekezett a invenciójának javát nyújtani; abból, amit megírt, annak volt kisugárzása, fénye és emelkedettsége. Amíg a Doppler-fivérek partitúrájában főleg a korabeli olaszos beütés dominál, addig Erkel zenéje érezhetően inkább a magyaros hangvétel és ritmika felé nyit kapukat – már nem először: pl. a verbunkos stíluselemek felhasználása; a közelgő Bánk bánja (1861) előtt itt már valami szívet-lelket melegítő előképet kapunk a hosszú éve óta érlelődő, a komponálásával különböző okok miatt igen lassan haladó- készülődő nagy mű zenei érzületéből is; Dopplerék egysíkú munkájához képest neki a második felvonásban alkalma nyílik a cselekmény vonulatából kiemelni a mozgalmasabb részeket, és a szituációknak megfelelő és a szereplők jellemeihez illeszkedő hol lírai, hol drámai hatásokat megcsillogtató zenét (áriák, duettek, együttesek, kórusok) ír. Ehhez járul még a 650 éve született Szent Erzsébet –évfordulóhoz köthető motívumok, melyekben a lelki tisztaságra - emelkedettségre valló mély, őszinte, áhítatos dallamfordulatok jutnak szerephez, s az sem véletlen, hogy saját Himnuszát is bedolgozza a felvonásba, amit a „koldusok” kara ad elő.

Itt jegyzem meg, hogy az Országos Széchényi Könyvtárnak, személy szerint Szőnyiné Szerző Katalin zenetudósnak, a Zeneműtár vezetőjének nagy érdeme van abban, hogy ezt az operát a színpadra álmodók feléleszthették tetszhalott-állapotából, hiszen a forrásul szolgáló muzeális kottákat ő biztosította a produkcióhoz. Nem zenekar kíséri az énekeseket, hanem zongora, ami nem csökkenti a művészi hatást, ellenkezőleg, szerintem, jobban kidomborítja, felerősíti azokat az emóciókat, amelyeket a várakozó - befogadó közönség szívében megindít, kivált!

Maga a cselekmény nem igazán a valós történelmi tényeket állítja a középpontba, inkább ábránd, vízió az, amit a librettó megfogalmaz. Erkel és Doppler közös műve Erzsébet életének szép, részben elképzelt epizódját dolgozza fel. Az opera cselekménye Erzsébet menyasszony korában játszódik, színhelye Magyarország, Thüringiai Lajos őrgróffal kötendő házassága előtti időben.
Az Erzsébetről olvashattunk már különböző előzeteseket, így már tudtam, mire számíthatok, miről is szól tulajdonképpen ez a darab: a meseszövés a képzelet szülötte, a két főhős álruhában, egymás kilétét nem sejtve szeret bele egymásba. A félreértésekkel tűzdelt meglehetősen történelmietlen cselekmény róluk, valamint szolgálóik, Gunda és Kuno egymásra találásáról szól. II. Endre magyar király, a keresztesek vezetőjeként, a lánya nászára áldást adó atyaként jelenik meg a színen.

Olvashattuk azt is, hogy Paróczay Balázs rendező különben jócskán meghúzta a művet: az operának csak az első és második felvonását állította színpadra, amelyekben a „megfogható” cselekvések történnek; az Erzsébet ősváltozatának utolsó része valójában egy cselekménytelen, táncokkal, karjelenetekkel fűszerezett lovagi torna és népünnepély volt, amely - a második felvonásvég pogányok lemészárlására buzdító kórusát "ismétlő" - harsány fináléval zárult. A rendező az eredeti, archaikus jellegű szöveg megtartásával a dramaturgiailag "széttartó" műnek akart keretet, a címszereplőnek pedig valódi karaktert adni a húzásokkal.

Az operaritkaság nem illeszkedik a "szokványos" Szent Erzsébet-ábrázolások közé (lásd pld. Liszt-oratóriuma), de a királylány ismert erényei - hűsége, kitartása, a koldusokhoz, nélkülözőkhöz való figyelmes odafordulása - itt is hangsúlyos szerepet kapnak. A "felújítás" alkotói Erzsébet imáját átemelték az első felvonásból, ezzel bensőségesebb, emelkedettebb, az "eredeti" Erzsébet-képhez közelebb álló befejezést adva a darabnak.

A rendezés puritán, egy díszletelem uralja a háttérben az amúgy csupasz színpadot, egy ezüst színezetű – középen szétnyitható - hatalmas fólia-függöny ez, melynek domborzata. a keresztes csaták korát sejteti.

A Széchényi Könyvtár archívumából feldolgozott anyag megszólaltatása tehát kultúrtörténeti esemény, azon túl, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára időzítették azt.
Az előadás értékét emeli, hogy a több mint 100 éve nem játszott opera fiatal művészek olvasatában került színre.

Címszerepben a sudár, karcsú termetű, igen tehetséges Bucsi Annamária, akit eddig operett (Adél, Angéle) - és operai szerepekben (Marcellina – Figaro házassága - Mozartmaraton) ismertem meg, szép koloratúrszopránja igen technikásan szólal meg, és színpadi lénye is érettségről meg alázatról tanúskodik.

Simon Krisztinát, Gunda, Erzsébet szolgálójának megszemélyesítőjét is láttam és hallottam már egyebek között az említett Mozartmaraton impulzív mozgásával és gyönyörű alt hangjával jól kontraszolja Erzsébetet.

Thüringiai Lajos: Kóbor Tamás. Nem először volt alkalmam opera-vagy oratorikus szerepeiben drukkolni neki, többnyire megfogalmazva fenntartásaimat. Ezúttal nincsenek ilyenek az utóbbiból. Minden vonatkozásban illúziót keltő alakítást nyújt, játékával, hangjával el tudja velünk hitetni, hogy fiatal jegyese iránt táplált érzelmei, milyen nemesek, hogy méltó Erzsébet szerelmére.

Rezsnyák Róbert szinte lubickol Kunoként, Lajos szolgájaként. Szép baritonja, habitusa szerencsésen találkoznak egymással, Simon Krisztinával előadott „kergetőzései” élményszámba menők.

II. Endre magyar király rövid, de hatásos énekelnivalóját Gogolyák Györgytől kaptuk.

A koldusok, koldusnők megformálása sok énekelni valót jelent a karnak, amellyel bravúrosan megbirkóznak (nemcsak a színpadon énekelnek, hanem a rendezésnek megfelelően színpadon kívül is, itt: a nézőtéri széksorok oldalában és kint a folyosóról hallatszik szép énekük) és maradéktalan élményt nyújtanak, azt hiszem, a Magyar Himnuszunkat sem hallotta még senki ilyen szépséges formába öntve!

A zenei vezető: Dargay Marcell virtuóz zongorajátékával demonstrálta, hogy nem egyszerűen kíséri az énekeseket, de akár egész zenekari hangzást is képes zongorájából (és a partitúrából) kicsiholni.

Díszlet-jelmez: Sápi Hedvig, a szcenika: Kis Gábor Norbert munkája.

Az operaelőadás előtti rövid köszöntőjében Esterházy László pápai káplán, c. prépost, a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikának a 2007. évi Klebelsberg-díjjal kitüntetett plébánosa elmondta a nézőtéren helyet foglalóknak, amit tudnunk illik Árpád-házi Szent Erzsébetről, a magyar királylányról, akinek rövid életében gyorsan, egymást követte a megélt leányság – hajadonság - jegyesség – feleség –gyermekeivel magára maradó özvegység szerep, aki képes volt vállalni, feldolgozni és elfogadni a rendkívüli élet- és sorshelyzeteket, aki szerte a világon még ma is, 800 évvel halála után, példát mutathat nekünk akár „civilként” mindebből – a legendák táplálta csodatettei nélkül is.

Azt hiszem mindnyájan megrendülten álltunk fel ülőhelyeinkről tegnap késő este az Erzsébet című opera utolsó taktusai után. A szűnni nem akaró tapsok bizonyították, hogy igény van erre a műre, nem volt szükségtelen a „feltámasztása”, a ma emberére is hatni képes, ha a mai kor ízlésvilágához transzponálják, és bizakodhatunk abban, lesz ennek a kezdeményezésnek folytatása, nem kell megint évtizedeket várnunk Erkel – Doppler fivérek romantikus alkotására, amit tegnap este a nyári pesthidegkúti, az őszi sárospataki esték után most télen is, újra itt Pesthidegkúton, a Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központban olyan szívesen és szeretettel fogadott a közönség.
 Kérjük, üzenete elküldése előtt vegye figyelembe a
"Tudnivalók a fórumozáshoz"-ban foglaltakat!
üzenet:
 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

PUCCINI: Bohémélet - MET-felvétel
A mai nap
született:
1714 • Christoph Willibald Gluck, zeneszerző († 1787)
1923 • Melis György, énekes († 2009)
elhunyt:
2007 • Beverly Sills, énekes (sz. 1929)
2016 • Tréfás György, operaénekes (sz. 1931)