Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Aida vízen jár – Verdi operája a Szegedi Szabadtéri Játékokon

2019-07-30 11:30:47 - zéta -

Verdi Aida a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2019. július 26.
Szeged, Dóm Tér

VERDI: Aida

Aida, etióp hercegnő - Ádám Zsuzsanna
Radames, ifjú hadvezér - László Boldizsár
Amonasro, Etiópia királya - Kálmándy Mihály
Egyiptom Királya - Kovács István
Amneris, a lánya - Gál Erika
Ramfis, főpap - Kiss András
Főpapnő - Kálnay Zsófia
Hírnök - Szerekován János

Szegedi Szimfonikus Zenekar,
Honvéd Férfikar, a Szegedi Szabadtéri Játékok énekkara
vez. Pál Tamás

Talán nem is létezik látványosabb opera az Aidánál. Giuseppe Verdi remeke egyenesen tálcán kínálja a mutatósabbnál mutatósabb díszletlehetőségeket, a piramisok, díszes egyiptomi paloták, templomok és sírkamrák színrevitelére. A két hatalmas kórusjelenet, melyeket a Maestro fantasztikus színpadi érzékkel zenésített meg, grandiózus bevonulásokra, egzotikus állatok tömegeinek szerepeltetésére ad lehetőséget. A Templomkép, a szerecsen gyerekek tánca, a bevonulási induló, az Ítélkezési jelenet valamint a Zárókép pedig nem véletlenül a misztikumra hajló publikum kedvence. Nem csoda hát, hogy az Aidát a nagy befogadóképességű szabadtéri helyszínek is előszeretettel tűzik műsorra.

Ezt tette 1939 óta számos alkalommal és most az idei nyáron is a Szegedi Szabadtéri Játékok, de a fentebb felsorolt látványelemekből ezúttal szinte semmi nem jelent meg a Dóm tér hatalmas színpadán. Kesselyák Gergely rendező – rendes (?) szokása szerint – mintha viszolyogna attól, hogy valami olyan előadást tálaljon a nagyérdemű elé, ami bármiben emlékeztet bármely korábbi Aida-előadásra. Nagy jóindulattal a színpad közepén felépített jókora emelvényt képzelhetjük (lépcsős) piramisnak, de más egyéb aligha felel meg a lassan másfél évszázados konvencióknak.

A piramis-emelvény előtt lévő viszonylag keskeny sáv maradt meg elsősorban a színpadi játék részére. A terület a harmadik felvonásban váratlanul átalakul Nílussá, amin hőseink csónakkal közlekednek, s Aida, saruját megoldva még lábat is áztat áriája során, míg várja Radamest. A hadvezér kisvártatva meg is jelenik ladikján, de pár perccel később, a vita hevében erről már mindketten elfeledkezve járnak a vízen. Még mondják, hogy nem csodálatos műfaj az opera!

Persze, Kesselyák nem akart elvonatkoztatni a kortól és a helyszíntől, rendezett egy olyan kamara-előadást, aminek díszlete (tervezője: Zeke Edit) tán egy szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró színház költségvetésébe is kényelmesen beleférne. Azt gondolom, makettként nyilván jól mutatott ez a díszlet, s mire a főpróbákra összerakták (s ráébredtek arra, hogy mily kevéssé mutatós), már késő volt változtatni. A vizuális megjelenés fő attrakciójának – azt gyanítom – az emelvény felett kialakított hatalmas LED-falat szánták a tervezők. Ez lehetett volna jó is, de sajnos a grafikai kivitelezés minősége alig-alig haladta meg egy harminc évvel ezelőtti Commodore64-es gép színvonalát. Némely effekt vetítése bántóan zavarta a néző szemét, de a fő problémát inkább az ábrázolás primitív volta jelentette.

A látványosságról jut eszembe: Verdi messze legismertebb operai balett-betétje pont az Aidában van. Most a lépcső és az előtte lévő igen szűk terület nem tett lehetővé mutatósabb mozgást, gyakorlatilag elsikkadt a híres bevonulási jelenet, s az etióp foglyok bejövetele is rettenetesen jellegtelenre sikeredett. Mindez annak ellenére, hogy az ország legnagyobb színpada állt (volna) rendelkezésre.

A darab egyetlen „igazi” látványossága a záróképre maradt. Ugye ez az a jelenet, amikor a sírkamrába zárt szerelmesek búcsúznak az élettől, s a távolból papok-papnők éneke kíséri őket, s az örökre magányos Amneris hangja. Ezúttal a földön heverők (a sírkamrába korábban bezártak szellemei?) egy-egy léggömböt szorongattak a kezükben, amit egyesével elengedtek, utolsó három lufi Aidáé, Radamesé és Amnerisé, akiknek tán a lelke (?) távozik el így a Dóm tornyai fölött. A megoldás olcsóságán (és a nyilvánvaló környezetszennyezésen) túl a fő problémám ezzel a megoldással, hogy elvonja a nézők figyelmét a finálé páratlan intimitásától, a publikum hunyorogva az eget kémleli, míg a lélek ott marad a földön.

Ami a díszleteknél lemaradt, a jelmezeknél (tervezőjük: Velich Rita) megvalósulhatott: káprázatos ruhák, pazar kosztümök jelentek meg, egyedi színvilággal. Némely kacifántos ruhát csak a meghajláskor tudtunk igazán szemrevételezni, mert akkor volt legtovább a színpadon. Sajnos a tér méreteinél fogva nem igazán segítette a kidolgozott finomságok megjelenését, így az igényes sminket is csak az előadásról készült fotókon csodálhatjuk – utóbb.

Az operaprodukciók zeneiségét hagyományosan a zeneszerző és a karmester, mint a produkció két leginkább meghatározó muzsikus személyisége szokta megjeleníteni, ezen az estén sajnos kéretlenül felzárkózott melléjük az ismeretlen hangmérnök is. Sok éve járok szabadtéri előadásokra (Szegedre pont 1979 óta), de sajnos az idei hangosítás minden korábbi élményemet alulmúlta.

A zenekar szinte végig zavaróan halk volt (legalábbis a tribün közepének felső harmadában). Ezzel szemben egyes hangszercsoportok (főleg a fafúvósok) időnként váratlanul szólisztikus szerepet kaptak, míg a vonóskar végig alulvezérelt volt. Az egyes énekesek mikroportjai nemcsak egymástól eltérően működtek, de az előadáson belül önmagukhoz képest is. Legrosszabbul közülük László Boldizsár járt, a bevezető jelenetek (a híres románc, az azt követő hármas és az első nagy együttes) a tenor részéről végig egyenetlen hangadással szóltak, s aligha az énekes hibájából. A mélyebb hangok egyáltalán nem (vagy csak akusztikusan) jutottak el hozzánk, míg a felső oktáv rendesen szólt. A ’Celeste Aida’ egyre ismétlődő emelkedő frázisaiból a záróhang mindig hangsúlyosan szólt, a megelőző hangok meg csak alig-alig.

Ilyen technikai körülmények között merészség korrekt beszámolót írni, ezért inkább csak a pillanatnyi személyes benyomásaimat rögzíteném.

Verdi Aida a Szegedi Szabadtéri Játékokon Meggyőződésem, hogy Ádám Zsuzsanna korán kapta meg az Aidát. Akkor is, ha a tehetséges fiatal énekesnő korrekt zeneiséggel, tisztességesen oldotta meg a feladatot. De a figura iskolásan jelent meg, egy-egy frázis megoldásában jó lett volna sokkal több költőiséget felfedezni. A szólam legnehezebb részein biztonsági kűrt futott, de ez a körülmények ismeretében érthető volt. Szurkoljunk neki (és magunknak is), legyen idő és hely kifutnia ezt a szép, de rögös pályát.

Tévedésnek éreztem Ádám Zsuzsanna partnereként Gál Erikát szerződtetni Amneris szerepére, mert a két teljesen azonos hangszín időnként (elsősorban a kettősükben) kioltotta egymást. De ez nem Gál Erika hibája, ugyanakkor a szólam igazi drámai csúcspontjai előadásában – érzésem szerint – még mindig nem szólaltak meg kellő átütő erővel.

László Boldizsár meggyőző Radames volt, biztos és csengő magasságokkal. Örömmel rögzítem, hogy színpadi mozgásában egyre biztosabb és kifejezőbb. Alakításában mégis hiányoltam a figura nemességét és nagyságát, de lehet, hogy ez csak az akusztikai tér alkalmatlansága miatt tűnt így.

Kálmándy Mihály régi szerepe Amonasro, ez látszik és halljuk is. Ritka stabilitás áradt belőle, talán az egyetlen szólista, akit a körülmények, díszlet, jelmez és hangosítás hidegen hagytak. Kiss András (Ramfis) sziklakeménységű és kérlelhetetlen főpapja egyedül a Nílus-part kezdetén bicsaklott meg, akkor is csak a hangosítás jóvoltából. Kovács István (Király) is régi szerepét vette elő, sajnos éppúgy súlytalan volt, mint régen.

Az énekkarok összességében jól és hatásosan teljesítettek, a Honvéd Férfikar komor színei különösen jól passzoltak a kérlelhetetlen egyiptomi papsághoz az Ítélkezési jelenetben. Pál Tamás 1977-ben vezényelte először a Szegedi Szabadtérin az Aidát, most egy életpálya tapasztalatával bölcsebben és letisztultabban fogalmazta újra Verdi örökbecsű melódiáit.

Verdi Aida a Szegedi Szabadtéri Játékokon
©fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.