A Nemzeti Fiharmonikus Zenekar évadnyitó hangversenye
- dni -, 2018-09-28
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7165
 

Hamar Zsolt 2018. szeptember 25.

LIGETI: Concert Românesc
BARTÓK: I. zongoraverseny, Sz. 83, BB 91
DOHNÁNYI: II. (E-dúr) szimfónia

Ránki Fülöp (zongora)
Nemzeti Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt

Megtartották a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncertjét, magyar szerzők műveiből, ahogy az illendő. Elsősorban maga a válogatás keltette fel az érdeklődésemet, Ezeket a darabokat viszonylag ritkán hallhatjuk koncerten, nem tudni miért.

Ligeti Román concertóját már hallottam élőben, ezt – ahogy az életmű összes többi darabját – előadták az UMZE 8-9 évig tartó sorozatában. Nagyon-nagyon fiatalkori „zsenge”. Szellemes, élvezhető de talán a hangszerelés kiforratlansága miatt kevéssé transzparens zene, ez még nem az a Ligeti-stílus, ami a szerzőt aztán világszerte ismertté tette.

Tudom, nem éppen akkor kellene morgolódnom, amikor éppen megtörik a csend, de egyszerűen nem értem, hogy Ligeti érettebb zenekari műveit (Atmosphères, Lontano stb.) miért nem hallhatjuk itthon szinte soha. Csak az érdekesség kedvéért vessenek egy pillantást erre a rövid keresésre:

bachtrack.com/find-concerts

Tehát ebben a szezonban Európa-szerte mintegy nyolcvan koncerten játszanak Ligetit, és csak az Atmosphères-t hét különböző helyen adják elő. Holnap Frankfurtban Christoph Eschenbach vezényli, November elején Hamburgban Nagano – és így tovább...

Bartók zongoraversenyeit viszont szerencsére itthon is gyakran előadják, de egyértelmű, hogy a közülük a harmadik a legnépszerűbb - és az első a legritkább.

Dohnányi Ernő második szimfóniáját néha lehet hallani – tudtommal a MÁV Szimfonikusok és az Óbudai Danubia Zenekar is előadta már – de nekem még nem volt hozzá szerencsém. Dohnányi a maga korában valóságos intézmény volt, ma inkább másodrendű szerzőnek tartjuk. Én viszont kifejezetten szeretem az ilyeneket tanulmányozni. Egyrészt csak rajtuk keresztül lehet igazán megismerni az „elsőrendűeket” - hiszen nem mindegy, hogy milyen oktatás révén és milyen közegben lettek a zsenik igazán zsenik. Másrészt pedig az is előfordul néha, hogy a másodrendűről kiderül, hogy nagyon is alábecsülik, és bőven belefér az első osztályba is…

A koncert kezdő-darabjával kapcsolatban nem is szeretnék szószaporítani, Az NFZ karbantartva, egészségesen szól, az ifjúkori Ligeti nem vette őket nagyon igénybe.

Ilyesmitől inkább a második műsorszámnál tartottam, merthogy Bartók első zongoraversenye a szólista számára igazán rendkívüli feladat. Ránki Fülöp technikailag mindezt győzte, inkább azt a magabiztos agresszivitást keveselltem, amit egy „barbaro” Bartók előadása igényel. Nagyon ígéretes, a tendencia most, egyetlen előadás alapján is nagyon pozitív. Egyértelműnek tűnt, hogy a fiatal szólista szinte hangról-hangra nyugszik meg, és teljesít egyre jobban. A harmadik tétel közben valószínűleg már nem ért rá arra, hogy megilletődött legyen.

Érdekes koncepciónak tűnt, hogy az ütős-szekció, pontosabban a kisdob előreült a zongorával szemben, mintha kettősverseny-szólista lenne. Bartók mindig komolyan figyelembe vette az ilyen lehetőségeket, a szokásos ülésrendtől való eltérést pontosan jelezte például a „Zené”-ben. Nem tudok róla, hogy az első zongoraversenynél is lett volna hasonló igénye, szóval lehet, hogy ez most kivételesen nem a szerző előírása szerint történt, de végül is egyáltalán nem szólt rosszul…*

És a Dohnányi szimfónia…

Ugyanúgy színes és szellemes, ahogy a többi – ismertebb – kompozíció, csak ez egy többtételes nagyobb forma, és éppen ezzel van bajom. Azt tudtuk, hogy a szerzőnek nem nagyon van saját stílusa, de itt ezt már nem nagyon lehet leplezni. Ahány tétel, akár annyian írhatták volna. Valójában nem maga az egység hiányzik, inkább az, hogy ezzel együtt elvész az egy irányba mutató mondanivaló, a művészi közlés. Dohnányi írni akart egy szimfóniát, de hogy miért, az végig nem derült ki. Kár, mert egyébként sok szép és izgalmas pontja van a darabnak. Egyre mindenképpen szeretném felhívni a figyelmüket. Nagyon gyakran hallani olyat, amikor egy fúga a konstrukció mélypontja. Sok közülük a gondolattalan, izzadságszagú szerkezet. (Ismerik talán a viccet az idős zeneszerző tanácsáról: „Fiam, ha nem jut eszedbe semmi, írj fúgát!”). Dohnányi Ernő fúgája viszont a negyedik tételben kifejezetten jó, végig következetes, és a befejezése is szellemes. Szóval, azt hiszem, az én szememben Dohnányi marad olyan második vonal-béli szerző, akinek szívesen meghallgatom a műveit.

* Figyelmeztettek, hogy ennek azért nézzek utána - és okkal. Ezt az ülésrendet tényleg Bartók írta elő. (dni)

Ránki Fülöp, Hamar Zsolt
fotó:© MNF - Hargitay Olivér


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.