Lehet-e Kaposváron kívül ilyen szintű kamarazenét hallani?
- dni -, 2014-08-16
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6765
 

Lehet-e Kaposváron kívül ilyen szintű kamarazenét hallani?

Persze hogy lehet. Szerencsére van rá példa, magam is fel tudnám sorolni egy-két szép élményemet. Ja, hogy egyetlen nap, különböző előadókkal, más-más stílusokban négy világsztár produkció is lesz?

Rohmann Ditta játékának érzékeltetésére nehéz szavakat találni, de biztosan nem véletlen, amikor Bach D-dúr szvitje után a feleségemmel szinte ugyanazokat a gondolatokat fogalmazzuk meg.
Ez a Bach szvit már régen nem arról szól, hogy mi van a kottában, legyen az akármilyen urtext kiadvány. Esetleg a kézirat? Mindegy!

A szónok eldobta a jegyzeteit, hiszen már tudja a teljes igazságot, most már csak a szavakat kell megtalálni hozzá. Néha tétovának, határozatlannak tűnik, de csak azért, mert ez a játék nem síma beszédű, gördülékeny semmitmondás. Érzékelem, ahogy frázisról frázisra, témától ismétlésig változik, csiszolódik, megszületik a legpontosabb kifejezés. Nincs melléhúzás, hamis hang, nincs semmi véletlenszerű, de a kottahűség – és az öthúros hangszer virtuóz használata mellékes. Ez az interpretáció nem a szavakat mondja el, hanem az üzenetet. Az angol Gramophone szépeket írt Rohmann Ditta Bach felvételeiről. Mondhatnám, hogy most már tudom, hogy miért. De szerintem ők azok, akik még mindig nem tudják. Kizárt, hogy bármilyen CD-felvétel felérjen ezzel az élő előadással.

Kelemen Barnabás és José Gallardo Bartók szonátája nagyon-nagyon másképpen volt zseniális. Ez az interpretáció nem itt születik meg. Készen van! És megváltoztathatatlan. Ellentmondást sem tűrő kinyilatkoztatás. A technikai kivitel itt is másodlagos, mert annyira magától értetődő. Hiába nagyon nehéz és virtuóz ez a darab, amit csinálnak, egyszerűnek és könnyűnek látszik. Kelemen Barnabásról mindig tudtuk, hogy talán éppen Bartók áll hozzá legközelebb. De Gallardo meglepett! Természetesen nem azzal, hogy le tudta játszani a szólamát, de Kelemen Barnabásnak méltó partnere, gondolatokban és a bartóki idiómában is együttműködő társa volt.

A délelőtt nyitó produkciójáról is illik megemlékezni. Anna Reinhold nagyon szépen énekelt, de a fiatal szoprán hangja nekem könnyűnek, kissé súlytalannak tűnt a Schubert dalok drámai mélységéhez.

Az esti hangverseny nyitó-darabja sem működött igazán jól. A szextett primáriusa (Latica Honda-Rosenberg) nem tűnt teljesen összeszedettnek. Kár, mert az egyébként nehéz darab szépsége így nem bontakozhatott ki, pedig Korngoldban nagyon bíztunk.

Dowland lant műveiben kevésbé, mert ugyan miért hozna tűzbe egyetlen lant szub-pianisszimó pengetése? Aztán Thomas Dunford olyan hatalmas csendet varázsolt a közönség soraiban, hogy onnan mindent meg lehetett hallani. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a zene sokkal bonyolultabb és sokkal tartalmasabb, mint ahogy korábban ismertem. Izgalmas, belső ritmikus variációk, témák disszonáns torlasztása, modális hangnemváltások igazán tarka gazdagsága. Ez a szemtelenül fiatal lantos bebizonyította, hogy ezt a zenét korábban mindig rosszul hallgattam. Rá tudott venni bennünket, hogy hagyjuk abba, amit eddig csináltunk és egy kicsit lépjünk ki magunkból és elvárásainkból. Tulajdonképpen csak annyi, hogy figyeljünk oda!

És aztán következett az este befejezése, slusszpoénja, betetőzése. Sosztakovics első zongoraversenye (Szergej Nakarjakov közreműködésével) az egyik olyan produkció volt, ami miatt mindenképpen szerettem volna Kaposvárra jönni. Ezt a nagyon szellemes-humoros darabot nem gyakran lehet hallani, és különösen nem a világ legjobb trombitásával. Számítottam arra, hogy jó lesz, nem kellett tehát meglepődni, boldogan vigyorogva hallgattuk végig. Valamit mégis illendő kiemelnem.
Rendben van, hogy ebben a műben a vonószenekar mellett van egy nagyon igényes trombita szólam, szokták kettős-versenynek is titulálni. (Nakarjakov ijesztően szép hangokat varázsolt elő a hangszeréből. A lassú tételben olyan lágy és kantábilis színeket hallottunk, amikről nem gondoltuk volna, hogy trombitával megszólaltathatók.)

De ez mégis csak egy zongoraverseny, ne feledkezzünk meg róla, hogy a rémesen nehéz szólamot José Gallardo pontosan olyan magától értetődő biztonsággal játszotta, mint délelőtt a Bartókot. Egyre jobban tetszik a fiatal argentin zongorista, és még lesz itt a héten néhány izgalmas feladata. Érdemes lesz odafigyelni!


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.