Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

15 évesek lettünk!

2013-10-01 11:32:40 - zéta -

Megint eltelt egy év, ezúttal kerek évfordulóhoz érkezett a Zene Világnapján alapított Café Momus. Még néhány év a fiatalkorúak társaságában, de már majdnem felnőttek vagyunk, s már büntethetők.

Hol van már az az önfeledt és felelőtlen alapításkori pillanat, amikor három jóindulatú zenebarát elhatározta, hogy létrehozza „Magyarország legelső komolyzenei internetes magazinját”! A cél akkor végtelenül egyszerűen kivitelezhetőnek tűnt, egy számítógép-tudor összedob egy honlapot, néhányan pedig beleírják, amit koncertek, operaelőadások után – szóban – amúgy is elmondtak volna a másiknak egy korsó sör mellett.

Talán a közelgő felnőttkorral jár, hogy érezzük a felelőséget, ami eme lassan terebélyesülő asztaltársaság fenntartásával jár, hiszen 15-16 ezer számítógépről kattintanak ránk rendszeresen. De ez a boldogító tény sokszor bénít is bennünket.

A körülöttünk zajló átalakulások sem teszik a dolgunkat könnyedebbé, bizony olykor kifejezetten nehéz átlátni nemcsak egy-egy folyamat tisztaságát, de még az irányultságát sem. Elég, ha a fórumokban zajló hevesebb csete-patékra gondolunk. Néha a legszűkebb szerkesztőség sem egységes abban, hogy törölni vagy sem. Nem véletlenül tér vissza tébolyult pillanatainkban a topikozási lehetőségek végleges megszüntetése.

Ha valamire mégis büszkék vagyunk azon kívül, hogy immár másfél évtizede itt vagyunk a placcon, azok a megteremtett hagyományaink. Ilyen szívünknek kedves hagyomány, amikor a Kárpát-medencében minden déli 12 óra után 30-40 ember benéz ide, rápillantani az előző napi megfejtésre a Kimernyában vagy a Játékban, s nekilát megoldani a legújabb feladványt.

Gőz László Vannak azonban ritkább hagyományaink. Az október 1-hez – a kényszerű szerkesztőségi cikken kívül – még egy jeles esemény kötődik. A Szerkesztőség ekkor nevezi meg, kit díjaz az elmúlt évad teljesítményéért. Az elmúlt időszakban volt már operarendező, voltak karmesterek, volt énekművész, hangszeresek, sőt még egy fesztivál is elnyerte a ’rangos’ MOMUS-díjat. Jutalmaztunk elvet és gondolatot is.

Ha a korábbi díjazottakat egymás mellé állítjuk, világosan kirajzolódnak a ’bírálat’ legfőbb szempontjai: a nemzetközi mércével tekintett kiemelkedő teljesítmény, a hosszú távra kitűzött cél eredményes megvalósítása, a tervek és remények egybecsengő harmóniája, no és persze a minőség, a minőség, a minőség…

A 2012/13-as – válsággal súlyosan terhelt – évadban egy új intézmény nyitotta meg kapuit Budapesten. Tudtunk róla, vártuk, de mégis az egész oly hihetetlennek tűnt: kortárs zenei központ. A Budapest Music Center, ismertebb nevén a BMC egyetlen emberhez köthető, aki aktív muzsikusi létét egyre inkább feladva egyetlen célt tett ki maga elé: ennek a modern zenei központnak, könyvtárnak, kottatárnak és koncertteremnek a megteremtését. Aki egyszemélyi kapcsolatban áll a szinte teljes kortárs magyar zeneélettel – Kurtágtól, Jeneytől kezdődően Csalogon, Kocsison keresztül a egészen a Zeneakadémia friss hallgatóiig. Mottója ott áll a BMC honlapján: „Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan.” (Franz Schubert)

A CAFÉ MOMUS-DÍJ 2013-as díjazottja GŐZ LÁSZLÓ!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.