Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Szertartásos virrasztás a BMC új termében (A Szent Efrém Kórus hangversenye)

2013-04-10 22:13:44 - dni -

Szent Efrém Kórus 2013. március 28.
Budapest Music Center

Szent Efrém Kórus
Rajk Judit, Gavodi Zoltán – ének
Művészeti vezető: Bubnó Tamás

RACHMANINOV: Vesperás (Vszenoscsnoje bdenyije), op. 37

Amikor hangversenyre megyünk, kényelmetlenségeket vállalunk, otthagyjuk a karosszéket és a meleg papucsot, és hiába tavaszi a fesztivál, igazi téli zegernye van még, amikor kimerészkedünk az éjszakába. Sál, sapka, kesztyű...

Mégis megtesszük, mert kérdéseink vannak és válaszokat remélünk.

Nem tudjuk például, hogy miféle szerzet az a Szent Efrém Kórus? A férfikarról természetesen tudunk, többször hallottuk, és nagy becsben tartjuk őket, de a Rachmaninov Vesperás vegyes karra íródott. Lehet, hogy egyetlen mű kedvéért egészült ki hölgyekkel az együttes?

Olyan sokszor beszéltünk róla, hogy már vesszőparipánknak tűnik (bizonyára az is), de szerintünk a pravoszláv egyházzenétől elválaszthatatlan a monumentális vokális hangzás, a korlátlan és öblös mélységek. Magyar kórusoktól ilyet csak elvétve hallottunk. A Szent Efrém Férfikarról ugyan tudjuk, hogy igényesek és a stílusban is otthonosak, de a vegyes karrá kiegészült új formációval bizonyára sok mindent újra kellett kezdeni.

Nem tudom, hogy szervezetileg mennyire lesz tartós a férfikarból vegyes karrá bővült együttes. A újonnan csatlakozott hölgyek ugyanis gyanúsan képzettek, sokuk arcról is ismerős. Nyilván hivatásos kórusokból, innen-onnan érkezett alkalmi kisegítők. Nem valószínű, hogy tartósan és teljes erőbedobással vehetnek részt egy teljesen új együttes létrehozásában és életben tartásában. De ha csak annyi történik, hogy a mostanihoz hasonló, alkalmi fellépéseket létre tudnak hozni, már megérte. Ez így, együtt ugyanis ígéretesen jól szól.

De van, ami még ezen túl is javukra vált. Be tudták bizonyítani, hogy így, a liturgikus keretekből kiemelve, a koncertszerű előadást is érdemes volt este tízkor kezdeni.

Pedig voltak kételyeim: tudom én, hogy vecsernye, a nagypéntek előtti virrasztás és minden, de ha nincs szertartás, akkor mégis mi végre?

Nos, a férfikar bemelegítésként énekelt két himnuszt, még a közönség háta mögött, majd az amúgy is rendkívül fárasztó és hosszú mű tételét három blokkra osztva, az egyes részek között Bubnó Tamás mondott igazán elhivatott ismertetőt. Pár szót – szokás szerint – a keletkezés körülményeiről, magáról a szerzőről, de hamarosan azt kellett észrevennünk, hogy mondanivalójában ezek a legkevésbé lényeges dolgok. Sokkal többet árult el a miértekről, az egyes tételek szövegéről és szerepéről. Ihletett, megvilágosító beszéd volt, ami segített érzelmileg is elhelyezkedni. Lehet, hogy nem az előírt, „hivatalos” szertartáson voltunk, mégis egyfajta spirituális élmény részesei lettünk.


Meglehet, az „igazi” orosz ortodox kórusok monumentális hangzásának csak egyfajta illúzióját tudják nyújtani, de az már önmagában is nagy eredmény. Okosan gazdálkodnak az erőkkel. Elég két mély basszus is, hogy meglegyen az alap, Elég egy igazán jó hangú magas tenor és egy nagyon-nagyon mély alt. (A szólókat is éneklő Gavodi Zoltánnak és Rajk Juditnak bent a kórusban is hallhatóan fontos szerep jutott.). Mindez elég, ha a többiek is annyira jók, mint most voltak. Nagyobb volumen talán most nem is esne jól, ahhoz azért nagyobb tér is kellene. Az ortodox kórusok monumentális hangzásához hozzátartozik a monumentális tér, magyarán a templom is.

A BMC új koncertterme nem olyan nagy, mint egy templom, de egyáltalán nem kicsi. Sokféle hangversenyre pontosan megfelelő lesz. A Zeneakadémia méretének ugyan csak harmada, de a legtöbb kamarateremnél üdítően nagyobb. Az egész teret egy körgangos belső udvar befedésével állították elő, így kellemesen nagy a belmagasság, a rusztikus és nagyvonalú kiképzés, és a folyosókat tartó kőívek meghagyott darabjai nagyon barátságos belsőt adnak. Egy-két apróságot tudnék csak kifogásolni, de azt is csak rosszindulatból. Jobb szeretem, ha a nézőtér enyhén lejt a pódium felé, a látvány igenis fontos. (Megérdemelne néhány külön tanulmányt, hogy mennyire segít a figyelem fókuszálásában, ha az ember nem csak hallja a történéseket.) A másik pedig az, hogy akármilyen jól szól az egész terem, mindig vannak kitüntetett pontok, ahol a legkényelmesebb és a legjobb.
Ha az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni a helyeket, mindig a maradék szabad helyek közül választhatunk, valahogy mégis állandóan pechesnek érzem magam. Érdekes, hogy jegyvásárlásnál elvileg ugyanaz a helyzet, pszichésen mégis sokkal könnyebb elviselni. A jegyem oda szól, ahova szól, és ennyi.

Tudom, hogy ezek a dolgok kikerülhetetlenek egy ilyen multifunkcionális teremnél. Az intézményt magát lenne képtelenség fenntartani, ha mondjuk egy bálhoz, esküvőhöz, vagy fogadáshoz nem lehetne pillanatok alatt kiüríteni vagy átrendezni az egészet.

Mindent egybevéve barátságos helynek tűnik, és azt hiszem, meg fogja találni a saját igazi repertoárját. A pódium elég nagy ahhoz, hogy akár egy kisebb szimfonikus zenekar elférjen, így első pillantásra úgy gondolom, elsősorban kortárszenei hangversenyek vendége leszek itt gyakran, és nincs kétségem afelől, hogy jól fogom érezni magam.

BMC terem






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.