Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Hang-lemez (Mozart: Szöktetés a szerájból / William Christie)

2012-12-20 09:03:32 Varga Péter

Die Entrührung - Warner MOZART: Die Entführung aus dem Serail

Christine Schäfer – Konstanze
Patricia Petibon (beszélő: Sophie Lamotte d’Argy) – Blonde
Ian Bostridge – Belmonte
Iain Paton – Pedrillo
Alan Ewing – Osmin
Jürg Löw – Selim
Les Arts Florissants
William Christie

Warner / Erato
2564 65988-4

Opera, hangverseny hanglemezen: abszurdum. Mégis jobb, mint képlemezen, ahol a zenészek látványa, a színpadra állítás mikéntje bizony gyakran zavarhatja az egyébként zeneileg indokolt élvezetet, illetve egy idő (többszöri megtekintés) után még a legjobb rendezés, színpadi megvalósítás is unalmassá válhat, korlátozhatja fantáziánkat. Nem igazán szükséges otthon a kép. Egy hanglemeznek is meglehet az az előnye, hogy úgy érezhetjük, saját hangversenyünk, operaelőadásunk zajlik a szobában.

Szerencsére a Christie-féle Szöktetés első negyedórája után az mindenképpen leszögezhető, technikailag kiváló felvételt tettünk be lejátszónkba. És ez, ha fogékonyak vagyunk rá, bevon minket a játékba. Persze nem tehetné ezt, ha a zenészek, énekesek nem tennék legalább jól a dolgukat. Vagyis az a magas minőség („hi-fi”), ami erről az egyébként 1997-ben készült felvételről megszólal, két összetevőből áll össze, a zenei és a hangrögzítési megvalósítás mikéntjéből. (Remélhetőleg persze olyan berendezésünk van, amely ezeket minél hívebben közvetíteni képes.)

Először természetesen a zenekart halljuk, és a nyitányban is és később is feltűnhet, ha kell, testesen, erőteljesen (törökösen) szól, ha kell, halkan, puhán. Szépek a fúvós együttállások, olyanok, amilyeneket modern hangszerektől nem lehet hallani. Igenis van értelme, illetve kell, ha lehet, Mozartot ezekkel játszani. Christie pontosan érzi-tudja a mozarti zenekarkezelés miértjeit. A második felvonás kvartettjének közepe felé a „Wenn unsrer Ehre wegen” szövegrészt kísérő hangzásváltás jellemző példája ennek.

Bostridge énekesi pályájának elején járt 33 évesen, amikor a felvétel készült. Christie jól hallotta, hogy az ő koncepciójába hangjának és szerepformálásnak karakterével tökéletesen illeszkedik a fiatal tenor. Virtuóz technikájával, puhább karakterű hangjával kelti életre a jóravaló, de kissé tehetetlen úriembert, aki helyett lényegében szolgája végzi a munka javát.
Határozottabban szól, élesebb tónusú is Iain Paton hangja, de tud vele bánni, a Romanze a harmadik felvonásban egészen úriemberinek mutatja be a mégiscsak alárendelt státuszú figurát, Pedrillót.
Alan Ewing pedig félelmetes mélységekkel bír, valóban. Ozminja figyelemreméltó énekesi teljesítmény. A „Solche hergelauf’ne Laffen” áriában a „…trügt kein solch Gesicht!” szavakra énekelendő dallamot megváltoztatja, és egy oktávval mélyebben, a nagy C-n fejezi be.

„Konstanza áriáját kicsit feláldoztam Cavalieri kisasszony fürge gégéjének” és: „a kifejezésre törekedtem, amennyire csak egy olaszos bravúrária engedi” – írta Mozart apjának. Nos, Christine Schäfer gégéje is igencsak fürge és a kifejezéssel sincs baj, tán valamivel testesebb hangot hallanánk tőle szívesen.
Petibon még kezdő volt a felvétel idején, egy évvel előtte debütált Christie egyik Rameau-produkciójában. Nem kell aggódni, már akkor sem mindennapi koloratúrszopráni képességekkel bírt, és kifejezni is tudott ő is.

Christie tán többször nem úgy gondolkodik Mozartról, ahogy akár a régizenés előadóktól is megszoktuk; extrém tempók, hangsúlyok, dinamikai váltások nem jellemzők rá. De azért figyel a részletekre. És valahogy nem akar túldimenzionálni semmit. Lehet, talán sokaknak hiányzik egy nagyobb formátumú Mozart ebből az előadásból. De amit kapunk tőle és énekeseitől nem kevés. Szerethető, többször meghallgatandó lemez ez.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.