Bejelentkezés Regisztráció

Filmek

Met-mozi: Ernani

2012-02-27 08:39:11 - zéta -


Met-mozi: Ernani 2012. február 25.
Művészetek Palotája
A Metropolitan Opera a Műpában

VERDI: Ernani

Marcello Giordani, Angela Meade, Dmitri Hvorostovsky, Ferruccio Furlanetto
A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Vez.: Marco Armiliato

*

Az 1840-es években rohamosan emelkedett a fiatal Giuseppe Verdi ázsiója, amit az anyagi megbecsültségén is pontosan lemérhetünk. Az Obertóért (1839-ben) még csak 1000 lírát kapott, míg az egy évvel későbbi Pünkösdi királyságért és az 1842-es Nabuccóért már ennek négyszeresét. A lombardok 1843-ban már 8000 lírát jövedelmezett neki, míg az 1844-es Ernani már kereken 12 ezret.

Az elismertség tekintélyt eredményezett, így megtehette, hogy az Ernani záróképében visszautasítsa a bel canto addig sérthetetlen íratlan szabályát (s egyben a bemutató énekesnőjének követelőzését), a címszereplő halála utáni szopránária megírását. Ragaszkodott a finálé tercettjéhez, és neki lett igaza. Az ifjú komponista megkezdte félévszázados rögös útját a zenedráma műfajának átalakítása, kiteljesítése irányába.

Az Ernani amúgy remek témaválasztás volt, ráadásul Verdi nem kisebb mester alapanyagából dolgozhatott, mint Victor Hugo. A műben szereplő négy főhős (szoprán–tenor–bariton–basszus) számára dramaturgiailag és zeneileg azonos fajsúlyú feladat várt. Verdi mindannyiuk esetében elment az (akkori) előadó-művészet határáig, sőt egy-egy pillanat erejéig olykor túl is lépett azon. Ebből következik, hogy bármely színháznak csak akkor szerencsés az Ernanit műsorra tűznie, ha arra négy azonos kvalitású énekese van. Minden más esetben borul a komponista által patikamérlegen kisakkozott egyensúly.

És ezzel el is érkeztünk az Ernani előadhatóságának legfőbb nehézségéhez, amit remekül példáz a Metropolitanből egyenesben közvetített szombati előadás.

A címszerepre ezúttal Marcello Giordanit választották ki. Az énekes az alkati megfelelésen túl gyakorlatilag teljesen alulmaradt a szerep kívánalmaival szemben, ráadásul ezen az estén meglehetősen dekoncentráltan teljesített. Az előadás során rendre lekésett a belépésekkel, intonációs elcsúszásokkal vétette észre magát, ráadásul már alapjaiban sem lehetett övé a szerep sohasem. Első áriájában az ékesítményes részek szinte megoldhatatlan feladat elé állították, magasságai rendre fáradtan és színtelenül, csak erőből szólaltak meg. De ezeken felül a legnagyobb probléma, hogy Ernani személyisége még minimál szinten sem jelent meg. Ez a figura nem rablóvezér, hanem inkább egy beosztott könyvelő benyomását kelti, nem alakítója az eseményeknek, hanem tétlen elszenvedője.

Ugyan férfikollégái sem teljesítettek minden szempontból hibátlanul, de ott legalább megjelent valaki. A Silvát alakító Ferruccio Furlanetto basszusa csak halvány árnyéka egykori önmagának (persze neki volt miből vesztenie, s még mindig van jelentős tartalék), de a legfontosabb, hogy minden megszólalásában hitelesen közvetíti a rátarti nemesúr konvenciók által keményre csiszolt gerinces személyiségét. Furlanetto hőse minden szavának, minden hangsúlyának jelentősége van. Az alakításnak ráadásul van valami permanens szomorúsága, amelyben keveredik az előadó és a szerep életkora közti hasonlóság, s ami oly egyedivé, helyenként szokatlanul fájdalmassá teszi Furlanetto de Silváját.

Don Carlos alakítója, Dmitri Hvorostovsky az este folyamán hangszínben többször okoz csalódást, de hangadásban sosem. Eleinte tudatosan rájátszik a léha uralkodó típusára, s ez jó áll neki. Pimaszul vigyorog, amikor az I. felvonásban önmagát leleplezve kényes helyzet elé állítja az előbb még őt párbajra hívó, de a király előtt térdre rogyó várurat. Tisztában van az uralkodás adta előnyökkel, ki is használja azokat. Hvorostovsky hangban mindent a III. felvonásbeli nagyáriára tesz fel, s aratja az est legnagyobb nyíltszíni tapsát. Merész átváltozása az élvhajhász ifjúból felelősségteljes uralkodóvá hihetőnek tűnik, ami jelzi, hogy minden ízében kidolgozott produkcióval van dolgunk. Ez némileg feledteti az énekes egyenszürke hangszínét.

Az Ernaniban az a helyzet áll elő, hogy tulajdonképpen majdnem minden egyetlen nő körül mozog. Mindhárom férfi szerelmes Elvirába, persze nem ugyanabból az aspektusból, és a rajongott hölgy csak egyikük iránt érez viszontvonzalmat. A férfiak egyenlőtlen küzdelmét fölborította, hogy alakítóik nem azonos kvalitással érkeztek az előadásba. Mert szeretheti papíron Elvira Ernanit, de hiteltelen, ha a tenortól szinte semmi szenvedély nem érkezik, szemben mondjuk az érzelmeit erőből, de fölöttébb érzéssel kommunikáló Don Carlosszal. Ilyen helyzetben nincs könnyű dolga Elvira alakítójának.

Ráadásul – szemben partnerei több évtizedes tapasztaltságával – Angela Meade újoncnak számít a Met gárdájában. 2008-ban pont ezzel a szerepben ugrott be az előadásba, azóta elsősorban a korai bel canto szerepkörben jeleskedik. Jól teszi, mert gömbölyded alkatához jól állnak a kosztümös szerepek. A leginkább a fiatal Misura Zsuzsáéra emlékeztető világos hangszínnel, kidolgozott és igényes frazeálással, élményszerű megoldásaival, a bel canto szabta határokon belül maradó szenvedélyességgel az előadás zeneileg leginkább kidolgozott produkcióját nyújtotta. Meg a reményt, hogy nincs minden vesztve: jönnek még új tehetségek.

Az előadás Pier Luigi Samaritani már 1983-ban is elavultnak számító rendezésének késői felmelegítése. A rendező szép, látványos tablókban gondolkodott, a főhősök és a remekül teljesítő énekkari tagok jöttek-mentek a szebbnél szebb ruhákban. Hogy az előadás ezen felül szólna valamiről, az elkerülte a figyelmét.

A Metben mostanában képességein felül reprezentált Marco Armiliato vezénylése tisztességes iparosmunka volt. Korrekt, világos, de semmit nem tett hozzá ehhez a sajnálatosan ritkán hallható remekműhöz. Én mindenesetre most beteszem a lejátszómba a színház jóval korábbi Ernani-előadásának a felvételét – a mostaniak iránti tapintatból elhallgatva, melyiket is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.