Bejelentkezés Regisztráció

Hangszeres művek

A Százarcú, és követői (Pierre-Laurent Aimard: The Liszt Project)

2011-10-17 08:52:11 - zéta -

Pierre-Laurent Aimard: The Liszt Project The Liszt-project
LISZT, BARTÓK, BERG, MESSIAEN, RAVEL, SCRIABIN, STROPPA, WAGNER

Pierre-Laurent Aimard (piano)

Universal / Deutsche Grammophon
2 CD
477 9439

*

Mi tagadás, Pierre-Laurent Aimard ezt a csatát már akkor megnyerte, amikor még le sem ült a zongora elé, és valljuk meg, ez igazán ritka eset.

Mindig beszélünk róla, hogy Liszt Ferenc milyen sokat adott az egyetemes zenének. Nem, most nem az alkotásaira gondolok, legalábbis nem konkrétan. Hanem arra, hogy a művein keresztül, azok hatására mekkora fordulatot tett, mekkora fordulatot tudott tenni a muzsika. Mert a Mester nemcsak száguldó zongoravirtuóz, nemcsak komponista világsztár volt, aki a kortársaival, művésztársaival szinte napi kapcsolatban álló értelmiségi életét élte. (Hogy el ne felejtsem, Lisztnek édes mindegy volt, hogy az illető zenész volt-e, netán valami egyéb művészeti ágban vagy tudományban jeleskedett. A fontos az lehetett számára, hogy jelenség, mai szóval: egyéniség legyen.)

De az az említett fordulat nem feltétlenül Liszt eseménydús és munkás élete során következett be, hanem sokkal inkább utána. Az utódoknál, akik magukévá tették Liszt technikai, harmóniai újításait és főleg: a gondolkodását. Hiszen Liszt alapjaiban megreformálta a szonáta, a szimfónia, az oratórikus formálás műfaját, s olyan új fogalmakat mélyített el a köztudatban, mint például a szimfonikus költemény. Nagy szó, de kevesen tettek akkora hatást a zeneirodalomra, mint Liszt. Amikor most világszerte ünneplik, akkor tudnunk kell, hogy ebben a sikerben ez is jócskán benne van.

Pierre-Laurent Aimard ugyan nem sokat fecsegett erről, de beszédesen összeállított egy remek albumot, amelyben Liszt zongoraművei közé olyan követők önálló alkotásai kerültek, akik valamilyen szinten beépítették sejtjeikbe a liszti gondolkodás és a liszti zenei formálás legfontosabb elemeit.

A kirándulás nagyon tanulságos. A bejárt terület egy igazán neves kortárssal, a Lisztnél mindössze két évvel fiatalabb Richard Wagnerrel indul és a Liszt után 148 évvel született, nemsokára 52 esztendős Marco Stroppával zárul, kettejük között még öt további komponista műveivel találkozhatunk. A százarcú Lisztet ismerhetjük meg Aimard lemezén, és követőit, akik – többnyire – ebben a sokszínűségben is követték.

Mindjárt a legelején egy vaskos meglepetés Wagnertől: a Trisztán és Izolda, a Wesendonck-dalok komponistája még zongoraszonátával is adózott Mathilde Wesendonck iránt érzett szenvedélyes szerelmének. Wagner zongorán is marad Wagner, a végtelenségig szétágazó dallamokkal, de hangulatában nagyon is Liszt nyomdokán halad.

Alban Berg Szonátája felvállaltan új utakat keres, a komponista már ebben az op.1-es jelzésű művében is nagyon is eredeti formálással jelentkezett. A kétségtelenül egyedi hangvétel ugyanakkor egyenesen Lisztet idézi, elsősorban annak harmóniai újításait. Hasonló a helyzet Alekszandr Szkrjabin op.68-as F-dúr szonátájával, de mégis másként. Az orosz mester Liszt drámai építkezését tekintette alapnak, és teljesen más eredményre jut, mint Berg.

Bartók Bélát a sorozatban a ritkán hallható op.9a szám alatti Négy siratóénekből a negyedik (Nénie) képviseli. Bartók kimondottan Liszt-utódnak tartotta magát (akadémiai székfoglalóját is neki szentelte), s elsők között mutatott rá, hogy Liszt mit adott a világnak. A Nénie leginkább Liszt modulációs kísérleteit idézi: egymással (látszólag) szembenálló hangnemek hogyan alkothatnak mégis egységet.

Marco Stroppa Tangata manu című alkotása Liszt „vízi zenéit” varázsolja elénk, nem véletlenül követi ezt a darabot a Villa d’Este szökőkútjai. A hangszerkezelés kifinomultsága, a színek gazdagsága tűnik fel mindjárt az első hangok után, éppúgy, mint Maurice Ravel Szökőkútjában (Jeux d'eau), s bár a két művet több emberöltő választja el, ez – a közös ős okán – aligha tűnik föl.

És természetesen nem maradhatott ki a körből Liszt természeti zenéjének talán legeredetibb követője, Olivier Messiaen. (Már csak azért sem, mert Aimard talán a legismertebb Messiaen-interpretátor, budapesti bemutatkozása is a francia Mester alkotásainak apropóján történt, még 1980 táján.) S ha Messiaen, akkor a madarak. Az 1956 és 1958 között keletkezett Madár-katalógusból egy fajsúlyos tétel (Le Traquet stapazin) szembesít bennünket Liszt évszázadokon átívelő hatásáról.

Az említett alkotások között Aimard dupla CD-jén Liszt kisebb lélegzetű zongoradarabjait hallgathatjuk, és olyan fajsúlyos műveket, mint a grandiózus h-moll szonáta, a Szent Ferenc prédikál a madaraknak, valamint a Vándorévek három különböző tételét (A Villa d’Este ciprusai, A Villa d’Este szökőkútjai és az Obermann völgye).

Pierre-Laurent Aimard biztos kézzel vezeti hallgatóit ezen a kiránduláson. Bár egyes műveknél eltér a megszokott arányoktól, hangsúlyoktól, tempóktól, előadásmódjának kiérleltsége a lemez minden hangját meggyőzően hitelesíti. A Liszt-év eddigi legizgalmasabb kiadványa.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.