Gondolatok az előadó-művészet rejtelmeiről (Khatia Buniatishvili Liszt-lemeze)
Johanna, 2011-07-29
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6034
 

Khatia Buniatishvili Liszt-lemeze LISZT:
Liebestraum in A flat major – Notturno, S 541/3
Sonata in B minor, S 178
Mephisto Waltz No.1 S 514
La lugubre gondola, S 200/2
Prelude and Fugue in A minor, S 462/1 (after Bach, BWV 543)

Khatia Buniatishvili – piano

Sony Classical
88697766042

*

Rejtélyes dolog az előadó-művészet. Sokszor eltűnődtem már rajta, vajon mennyire kell egy művészt, egy előadót teljes egészében tekinteni, s mennyire csak magát a művészi produktumot. Festők, képzőművészek esetében persze egyszerű a helyzet, hiszen többnyire a művész nem áll oda a festmény mellé, amikor a közönség a kiállításon bóklászik, a hatást kizárólag az alkotás, a kép éri, vagy nem éri el. Az irodalomban is ugyanez a helyzet, még ha látunk is egy – többnyire igen előnytelen – fotót az íróról, az nem élő, nem mozgó, nem hat ránk különösebben, csak az írott szó az, ami nyomot hagyhat bennünk. De az előadó-művészet, azon belül is a zene, a koncertélmény az már egészen más dolog.

Már zeneiskolás koromban szembekerültem a problémával, hogy voltak olyan gyerekek, akiket jó volt hallgatni, de rossz volt nézni (mert annyira izgultak, vagy olyan furán mozogtak, bármiért), voltak, akiket rossz volt hallgatni, de ezt jól kompenzálták a látvánnyal, mert úgy csináltak, mintha, és persze olyanok is voltak, akiket nézni és hallgatni egyaránt jó volt (vagy épp rossz). Később egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy többnyire azok a nyerők, akik el tudják hitetni a látvánnyal azt is, amit valójában nem is hallunk, és sajnos hiába megigéző a hallható rész, ha a látvány nem tetszik. Felnőtt fejjel, koncertlátogatóként is sokszor szembesültem már a ténnyel, hogy a közönség nem tud elvonatkoztatni a látványtól. A szép, határozott, megnyerő külső, a meggyőző „átélés” már félsiker, a többit meg akár szívesen oda is képzeljük.

Sokáig biztos voltam benne, hogy én aztán nem vagyok ilyen. Én nem dőlök be semmiféle álságos „művészkedésnek”. De amikor Khatia Buniatishvili koncertjén ültem, én sem tudtam elszakadni a látvány erejétől. Nem a szépsége volt az, ami megigézett (bár az is lehetett volna), hanem a végtelenül kifejező mozdulatok, testtartások, sőt időnként még a mozdulatlanság is. Az átélés látványa. És ettől nem tudtam elvonatkoztatni egyetlen pillanatra sem. Nem tudom, mi az, amit valóban hallottam, és mi az, ami a látvány hatása volt. Az persze nem vitás, hogy Buniatishvili fantasztikus zongorista, technikája briliáns. De az, amitől az ember lélegzetvisszafojtva ül a székében a koncerten és egy pillanatra sem veszi le a zongoristáról a szemét, az nem a briliáns technikának köszönhető.

Rendkívül izgatott hát, vajon mi az, ami mindebből egy CD-n is érzékelhető. Buniatishvili első szólólemeze egy Liszt-válogatás. Ez kicsit meglepett, ha engem kérdezett volna, hogy miféle lemezzel debütáljon, hát én kapásból Chopint osztottam volna ki neki, de nem kérdezett, inkább a saját vágyait követve Liszt-lemezt készített.
S nem is csak egy CD-t, de egy ajándék DVD-t is rejt a csomag, amelyben betekintést nyerhetünk Buniatishvili különös világába is. Persze Liszt különös világán keresztül. De engem leginkább az a kérdés izgatott, mennyire hat majd a látvány nélkül is az ifjú hölgy művészete.

De sajnos ezt nem sikerült kiderítenem. Az történt ugyanis, hogy amint elkezdtem hallgatni a lemezt, megjelent előttem Khatia Buniatishvili képe, a mozdulatai, az arckifejezése, és gyakorlatilag olyan volt a hatás, mintha a koncertjén ülnék. Így aztán elég nagy az esély rá, hogy nem tudok most sem objektív képet festeni a művésznő zongoristaságáról. De annyit azért mondhatok, hogy dacára annak, hogy ha egyetlen zeneszerzőt kellene választanom, akinek a zenéjét mindenképpen magammal vinném egy lakatlan szigetre, vagy a Marsra, vagy akárhova, az nem Liszt lenne, ennek a lemeznek mégis minden másodpercét élveztem.

Így aztán azt javasolnám azoknak, akik szeretnék tudni, hogyan zongorázik Khatia Buniatishvili, először csak a lemezét hallgassák és véletlenül se nézzék őt, mert ha egyszer látták zongorázni, attól az élménytől már valószínűleg soha nem fognak tudni elvonatkoztatni.

Mindebből a cseppet sem szakszerű lemezajánlóból azért egyvalami nagy valószínűséggel következik: az előadó-művészet nem csupán a hallgatható részből áll. Hogy végtelen sokrétű egység ez, ami igen apró, néha szinte fülön csíphetetlen elemekből áll össze. Jelentéktelennek tűnő dolgokból, amelyek mind-mind részei egy valóban jelentős művész összetéveszthetetlen egyéniségének. Talán ez az, amit úgy hívunk, tehetség…


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.