20 éves a magyar hifi sajtó
DESIgn, 1999-08-10
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=17
 

"AUDIO-KULTÚRA 0 ÓRA 0 PERC 0 MÁSODPERC
- Az első magyar hifi-magazint tartja kezében az olvasó"

Ki tudja, hányszor olvastam már el, vagy villant a gondolataimba ez a mondat - és mégis: valahányszor elolvasom, újra és újra valamiféle borzongató érzés kerít hatalmába.

Hát így kezdődött. Én erről persze mit sem tudtam: koromnál fogva éppen hogy megtanulhattam olvasni. Az egész "mozgalomnak" mindössze az utolsó néhány évébe csöppentem bele egy RAMOVILL-tól vásárolt fritőz mellé ajándékba kapott HiFi Mozaik 5. szám révén.
Akkoriban, középiskolás diákként kb. a harmadik vadonatúj hordozható kazettás rádiómagnót "fogyasztottam": nem voltam velük megelégedve, főleg a zajukat tartottam aggasztónak. Az egyiket még szervizbe is elvittem emiatt: a vastag számla kifizetése ("átnézés, bevizsgálás, tisztítás") után otthon szomorúan tapasztaltam, hogy sajnos semmi sem változott.
Az egész ügyet valahogy úgy képzeltem el, hogy minél drágább "magnósrádiót" veszek, az annál jobban fog szólni. A csúcsot számomra a dollárboltban látott SONY jelképezte: ennek relatíve iszonyatos súlya volt, a hangszórói pedig levehetőek...

Persze rögtön a SONY-t kerestem. Vajon mit írhat róla ez a sohasem látott vaskos újság - aminek még a kiadási dátumát sem sikerült megfejtenem!
És ekkor átéltem azt az ominózus "pofon" érzést, amit bizonyára rajtam kívül magyar audio-hobbisták ezrei éltek át ezen sajtótermék első olvasására.
SONY sehol... mindenféle ismeretlen nevű és kivitelű készülék... diagrammok és meghallgatások stb.

Mi ez?
Úgy éreztem, kihúzták a talajt a lábam alól:
mindezidáig hazudtak, becsaptak, félrevezettek.

A RAMOVILL-tól aztán bennfentesként sikerült hozzájutnom néhány régebbi számhoz. Nemsokára a teljes gyűjteményt megszereztem, az új számok megjelenése pedig pirosbetűs ünnepnap volt a számomra.
Szerzeményeimet néhány hét leforgása alatt szinte felfaltam, úgy olvastam ki őket. Közben sikerült összeraknom magamban a "mozaikkockákat": egy új világot fedeztem fel.
A Magazin immár nemcsak az audiotechnikai elképzeléseimet, hanem az egész gondolkodásmódomat gyökeresen átalakította.

Aztán egyszercsak az egyik új szám kézhezvételekor megláttam az előszó főcímét: Búcsú.
Nem tudtam elhinni. A magyarázat elég racionális volt, át is éreztem a helyzetet, de ilyen súlyos dologra nem számítottam.
Az "új kor hajnalát" a Hifi Fórum jelentette akkoriban: az első keserű pirula a piacgazdasági viszonyoktól. Megvallom őszintén, némi kompromisszumra számítottam (tele lesz reklámokkal, stb.), de ekkora hátraarc azért szívenütött.
Igénytelen kivitel, lélektelenül összecsapott cikkek, nincs egy "igazlátó" a csapatban... gyakorlatilag elfelejtették, vagy méginkább gőzük sem volt mindarról, ami szilárd tradíciót a HFM hátrahagyott.
Borzalmas számomra kimondani, de az audio-kultúra pénzügyi "menedzserek" által kontrollált puszta vadkapitalista kereskedelemmé silányodott.

A helyzet sajnos azóta sem változott. A HiFi Magazin feledésbe merült, a lelkes stáb utód nélkül feloszlott. A közönség pedig nem reklamálja - vagy beletörődött, vagy teljesen új neki az egész, és nem is érzi, hogy mit is kellene reklamálnia.
A cenzúra pedig kőkeményen működik: nem hazudunk, csak nem közöljük, amit nem muszáj...

És ekkor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha akkor történetesen nem a HiFi Magazin, hanem egy mai sajtótermék akad a kezembe?
Vajon átéltem volna-e ugyanazt a katarzist, és lettem volna mindmáig töretlen és lelkes híve az általa képviselt eszméknek?

A HiFi Magazin ma értékesebb, mint valaha.

***

Nem! Nem akarom pesszimista módon lezárni ezt a cikket.

Az igényességhez vezető utat én leginkább a Megrendelőben látom. A cikk Megrendelője -valljuk be őszintén- a kereskedő. Ha a kereskedő nem fogad el cikkének egy ízléstelenül tördelt, helyesírási és stilisztikai hibákkal tarkított, bárgyúan lelkendező és az olvasót síkhülyének néző laikus élménybeszámolóját, amivel csak égeti magát: a csata első fele már meg is van nyerve.
A csata második fele az öntudatos olvasón múlik, aki csak egyszer hagyja becsapni magát...

József Attila szavait kiforgatva annyit mondhatok:
"Gondoljátok meg, proletárok!"


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.