Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

Az az elsődleges, hogy olyat produkáljunk, aminek értelme van” – interjú Sebestyén Miklóssal

2019-06-12 17:01:12 Heiner Lajos

A Café Momus Oslóba akkreditált tudósítója egy izgalmas Hamupipőke előadáson magyar névbe ütközött. Sebestyén Miklóst mostanában kevesebbet lehet itthon hallani, annál több hír érkezik róla jónevű színházak produkcióinak közreműködőjeként. A művészt két oslói előadás között kérdezhettük.

Sebestyén Miklós
Sebestyén Miklós
fotó: Genia Skorohodska
   - Kedves Sebe…, azazhogy Don Mag…, izé, Rossini úr, hogy érzi magát ebben a produkcióban? Nekem nagyon tetszett…

   - Most már eljutottunk abba a fázisba, hogy én is élvezem. Amikor a próbák nyomása, stressze elmúlik, akkor az ember kicsit megkönnyebbül.

   - Jól tudom, hogy első alkalommal énekel a Norvég Operában?

   - Igen, Oslóban ez volt a debütálásom, a szerepet magát már korábban énekeltem Tel-Avivban.

   - Hová vezet következő útja, és mit énekel?

   - Júniustól a Bregenzi Ünnepi Játékokon fogom Sparafucile szerepét énekelni, szeptembertől Lisszabonban Padre Guardiano és Calatrava “kombinált” szerepét A végzet hatalmában David Pountney rendezésében, és aminek különösen nagy örömmel nézek elébe, azok a Kékszakállú koncertek lesznek Fischer Ádámmal Düsseldorfban és Bambergben.

   - Ön megfordult már szinte a világ összes vezető operaházában. Mi a közös és mi a különbség mondjuk a Metropolitan vagy a Magyar Állami Operaház és az Oslói Opera között?

   - Ez egy nagyon összetett és bonyolult kérdés. Igazából nem is tudom, hol kezdjem. A Metropolitanben, amikor kezdetben egy kis niemand voltam, úgy kezeltek, mint a többi nagy nevet. A budapesti Operaház az utóbbi években nem nagyon hívott, úgyhogy nem igazán tudom, hogy mennek ott a dolgok. Az Oslói Operaházat rendszerében a némethez lehet hasonlítani. Ez a ház akusztikailag nagyszerű, akárcsak helyzete, nyilván nem véletlenül tartozik a magasabban jegyzett operaházak közé.

   - Elég sok Cenerentola-produkciót láttam a világban, és sokszor nem értettem a szereposztásokat, illetve rájöttem, ez a nemzetközi opera-business egy elég furcsa képződmény. Magyarán: olyanok énekelnek főszerepeket, olyanok dirigálnak, akik nem oda valók.

   - Nekem is volt már egy-két magasra húzott szemöldököm szereposztások kapcsán, ez a business azért régóta business, bár nem feltétlen az kellene, hogy legyen. Nekem továbbra is az az elsődleges, hogy valami olyat produkáljunk művészileg, aminek értelme van. Én próbálom nem businessnek látni a dolgot, de van, hogy egy a nagy ügynökség pl. azt mondja, adunk egy nagy nevet, akkor vidd ezeket is.

   - Sok helyen, sok énekessel dolgozott együtt. Kikre emlékszik a legszívesebben?

   - Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egészen kivételes emberekkel dolgozhattam együtt. Énekesek, karmesterek, rendezők... hosszú lenne az összeset felsorolni. Anna Netrebkot minden idők egyik legnagyobb énekesének tartom, és megadatott, hogy dolgozzak vele. Nemcsak a színpadon, de privátban is egy fantasztikus ember. Hasonló emlékeim vannak Dima Hvorostovskyról és Ferruccio Furlanettoról. Amit viszont örökre sajnálni fogok, az az, hogy professzorommal, Polgár Lászlóval nem tudtam együtt énekelni.

   - A buffo-repertoárról beszélve nem lehet kihagyni Gregor József nevét. Milyen emlékei vannak róla?

   - Ha a buffo basszus elhangzik, akkor elsőnek biztos ő jut eszembe, noha nekem nem volt professzorom vagy tanárom, mint Polgár László. Jóska volt a buffo basszus, a mai napig etalonnak számítanak a felvételei. Emberileg is nagyon jó tapasztalataim voltak vele. Végtelenül önzetlen és segítőkész ember volt.

   - Kik a példaképei?

   - Erre nagyon könnyű a válasz: Polgár László. Gyerekkorom óta rajongtam érte, és 23 évesen egyszerre csak ott volt a lehetőség, hogy tanuljak tőle. Jól emlékszem, amikor először mentem hozzá meghallgatásra, azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány... Rengeteget köszönhetek neki, a feleségének és a lányainak - ők a mai napig a legjobb barátaim közé tartoznak.

   - Egy utolsó kérdés, vagyis kettő. Lubickolt Don Magnifico szerepében – elsősorban buffonak tartja magát, vagy inkább a drámai szerepek állnak közelebb Önhöz? És van-e még el nem énekelt szerepálma?

   - Imádom Don Magnificot, és imádok buffo szerepeket énekelni, Mustafa, Bartolo és hasonlók, de sajnos ritkán adatik meg, hogy ilyen szerepeket énekeljek. Inkább drámai szerepekre szoktak hívni. Mint korábban említettem, idén Sparafucile, Guardiano, Kékszakállú jön, legutóbb Moszkvában Vodnikot énekeltem a Ruszalkában. Persze rengeteg szerep van még, amit nem énekeltem, és jó lenne. Talán Osmin a Szöktetésből és Fülöp a Don Carlosból az, amit a közeli jövőben szívesen énekelnék. A basszbariton spektrum másik végén Jochanaan, Wotan és Sachs kacsintgat, de egyelőre nem hagyom magam elcsábítani. És egyszer szeretném a ‘You’ll Never Walk Alone-t” a liverpooli Anfield Road Stadionban énekelni.

   - Köszönjük a beszélgetést!

Sebestyén Miklós
©fotó: Valuska Gábor






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.