Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Kortalan, pörgős, vidám csapatmunka – A Kékszakáll az Operettben

2018-02-28 17:59:55 - zéta -

A Kékszakáll az Operettben 2018. február 24. 15 óra/19 óra
Budapesti Operettszínház

Offenbach: Kékszakáll

Kékszakáll - Varga Donát/Vadász Zsolt
Boulotte - Bordás Barbara/Lusine Sahakyan
Popolani - Peller Károly/Erdős Attila
Bobéche - Szacsvay László/Csuha Lajos
Clémentine - Kállay Bori/Kalocsai Zsuzsa
Oscar - Langer Soma/Kendi Ludovik
Saphir - Dolhai Attila/Veréb Tamás
Fleurette - Bojtos Luca/Kardffy Aisha
Alvarez - Imre Roland/Horváth Dániel
Liftes fiú - Ruff Roland

a Budapesti Operettszínház Ének- és Zenekara

vez. Dinyés Dániel/Silló István

Egy pillanatra sem bántam meg, hogy ezt a zimankós februári szombatot az Operettszínházban tölthettem. Offenbach zseniális operaparódiája, a Kékszakáll 1981 óta kedvenc, amikor Békés András hatalmas közönségsikert kiváltva megrendezte az Erkel Színházban.

Kortalan remekmű, mivel sztori és cselekménye szinte egyidős az emberiséggel. Az alapmű Don Juan közismert történetének egy szellemesen megcsavart változata, ahol végül a paródia alapszabályai szerint semmi sem úgy igaz, semmi sem úgy történik, ahogy eredetileg gondoljuk. Hatásos mű, szinte bármelyik kort és helyszínt kiválaszthatjuk előadásához, mert a poénok örökzöldek és minden környezetben hatalmasat ütnek. Mert a társadalomkritika is örökzöld benne.

Az előadás pörgős, érezhetően vidám csapatmunka olyan végeredménye, ami igazán méltó a darabhoz. Székely Kriszta feszes, pontos és konzekvensen végigvitt rendezésének minden pillanata eltalált. A cselekmény korunkban játszódik, ahol Bobéche ezúttal nem király, „csak” szenátor, Kékszakáll pedig egy vállalat igazgatója, nem lovag. Ez a környezet nincs különösebben kibontva, de nincs is rá szükség, de a közreműködők alá- és fölérendeltségét tökéletesen ábrázolja.

Kiemelném a frappáns díszletet (tervező: Balázs Juli), aminek segítségével a rendező színváltás nélkül tud a különböző, változatás helyszínek között „szörfölni”. Ez a ’szörfölés’ azért nagyon jó szó, mert Székely gyakorlatilag megállás nélkül hajtja végig a változatos cselekményt. Minden mozzanat az előzőre épül, és egyben előkészíti a következőt. Egyetlen pillanatra sem engedi el a már megragadott publikumot (s a publikum nagyon szereti az ilyet).

A két szereposztás változatos, mindkettőben találunk jelentős egyéni produkciókat. Jómagam az első szereposztás második előadását és a második premierjét láttam.

A délutáni előadás mindjárt egy izgalmas beugrással indult, a címszerepbe Varga Donát lépett be, fachkollégája megbetegedése miatt, megmenteni az előadást. Ilyen helyzetben az első a hála, hogy az előadás mégsem marad el, de Varga ennél jóval magasabb szinten teljesített. Készülhetett valamennyit erre a szituációra, mert elég biztosan tudta a meglehetősen mozgalmas rendezést, s ha egy-egy magasabb frázison érződött némi elfogódottság, mind játékban, mind énekben diadallal vette be a Nagymező utcát. Nagy erőssége a kiegyenlített hangszín, s a jó szövegmondás. A szerep többszöri előadása során bizonyára játéka még olajozottabb lesz.

Vadász Zsolt Kékszakállja erősebb a színpadi közlekedésben (persze hosszabb ideje van a pályán). Énekesi működését viszont helyenként érthetetlenül átlengi a bizonytalanság. Némelyik kényes frázis tökéletesen sikerül, a másik meg indokolatlanul elvékonyodik. A figura mégis hatásos, a személyiség súlya biztosan elviszi a címszerepet.

Bordás Barbara Boulotte-ján érződik, hogy többször megnézhette Sudlik Mária legendás alakítását felvételen, megoldásai a néhai jeles operaházi szopránéra emlékeztettek. Takarítónőt játszik, de a jelmezen átsüt a hercegnő, ettől eltekintve játéka kedves és üde. Éneklésében magabiztos és szerepjátszásban is a biztonsági játékra törekszik, ami azért kijelöl bizonyos határokat.

Ez önmagában nem is tűnt volna fel, ha nem Lusine Sahakyan követi őt este. Pályakezdő énekesnő, talán első igazi színházi főszerepe. Mindent véresen komolyan vesz, nem kacsint ki a nézőre. Amikor azt kérte tőle a rendező, hogy két percig moccanatlan legyen a körülötte zajló nyüzsgés ellenére, tényleg szobormerevvé vált. A szélsőségek híve, így óriási határokat jár be. Elképesztő energiával söpör végig az előadáson. Nem eljátssza Boulotte-ot, maga az. Vérbő komédiázást látunk-hallunk tőle. Ha valamiért érdemes volt ezt a darabot elővenni, hát, miatta. Gyönyörű, telt, zsíros és mégis könnyed mezzója lehengerlően hatott – nemcsak Kékszakállra.

Az elképzelésem szerint Popolani lenne az előadás fő motorja, de most háttérbe szorult. Peller Károly a színház egyik legnépszerűbb tagja, érződik is rajta az évtizedes rutin. A figurát, úgy érzem kicsit indokolatlanul egyedül a cinizmus eszközével próbálta megteremteni. Popolánija alakja így felszínes és egysíkú maradt. Majdnem így járt Erdős Attila is, bár talán Ő kevésbé cinikus figurát teremtett, s így – főleg a második felvonásban – a minden lében kanál titkár mögül kibukkant az ember is. Hangban is sokkal teljesebbet nyújtott.

Oscar figuráját meglehetősen ellentétesen fogta föl az alak két megszemélyesítője. Langer Soma inkább játékkal próbált hatásos lenni, míg Kendi Ludovik inkább a minőségi éneklésre helyezte a hangsúlyt. Bobéche kicsit ütődött, kicsit korrupt figuráját jól teremtette meg Szacsvay László, kár, hogy az énekszólam helyenként megoldhatatlan feladat elé állította. Csuha Lajos korrekt éneklése valamelyest ellensúlyozta a személyiség hiányát. Kállay Bori szenátornéja sajnos játékban a felszínen megrekedt, a kapott betétdal előadása inkább a szólam nehézségeire hívta fel a figyelmet. Nem így Kalocsai Zsuzsa, aki a más Offenbach-operettből átemelt részletet az előadás egyik legszínvonalasabb jelenetévé emelte, s pompás karikatúrát mutatott be az életüket a jólét oltárán feláldozó szépasszonyokról.

A fiatal szerelmesek némileg hálátlan szerepében mind Dolhai Attila és Veréb Tamás (Saphir), mind Bojtos Luca és Kardffy Aisha (Fleurette) kidolgozott játékkal, szép énekhanggal járult hozzá a produkció sikeréhez.

Az Operettszínház Ének- és Zenekara feltűnően igényes közreműködéssel lelkesen szolgálta Offenbachot a két előadáson. Dinyés Dániel, a produkció zenei vezetőjeként igényes munkával néhány további részletet emelt át a Mester más műveiből, amivel jelentősen növelte az operaparódia amúgy sem jelentéktelen hatásfokát. Dinyésre hárult karmesterként a beugrás viszonylag zökkenőmentes gondozása is. A második szereposztás premierjét Silló István a tőle megszokott magabiztossággal vezényelte.

A Kékszakáll az Operettben
fotó: © Gordon Eszter






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.