vissza a cimoldalra
2018-10-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61190)
Kedvenc felvételek (149)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4071)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1125)
Kimernya? (2775)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2937)
Zenetörténet (244)
Kiss B. Atilla (191)
Operett, mint színpadi műfaj (3734)
Lisztről emelkedetten (931)
Kolonits Klára (1078)
Élő közvetítések (7462)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1507)
Franz Schmidt (3200)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (289)
A hangszerek csodálatos világa (183)
Giacomo Meyerbeer (653)
Jonas Kaufmann (2276)
Opernglas, avagy operai távcső... (20149)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Csillagóra – Hugo Wolf Olasz daloskönyve a Művészetek Palotájában
- zéta -, 2018-02-24 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Hugo Wolf Olasz daloskönyve a Művészetek Palotájában 2018. február 22.
Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wolf: Olasz daloskönyv

Diana Damrau, Jonas Kaufmann – ének
Helmut Deutsch – zongora

München, Berlin, Hamburg, Frankfurt, Bécs, Párizs, London, Essen és Luxemburg után az utolsó előtti állomásra, Budapestre érkezett az Olasz daloskönyv-turné csütörtök este. (A kétnaponkénti fellépésekkel járó sorozat Barcelonában zárul szombaton.) A felettébb illusztris sorba való bekerülés önmagában is mutatja, hogy a Művészetek Palotája bő évtized után a világ zenei élvonalának biztos és immár megkerülhetetlen sarokpontjává vált. Mert nem egy ad hoc sorozatról beszélünk, hanem egy tudatosan, rendkívüli alapossággal és igényességgel felépített turnéról.

Maga a műsor sem tett az égvilágon semmi engedményt, hiszen a romantikus dalirodalom egyik fontos, de csak igazi ínyencek számára fenntartott művét, a nettó másfélórás Olasz daloskönyvet tartalmazta, ahogy Hugo Wolf megírta, mind a negyvenhat dalt egymásután. Persze ez Wolf esetében nem ilyen egyszerű. A zeneszerzői elismerésért rövid életében egyre elkeseredettebb küzdelmet folytató komponista nem határozta meg mereven a dalok sorrendjét, hanem rábízta az előadó(k)ra, ki-ki melyeket és milyen sorrendben adja elő, s még az egyes dalok hangfaját sem határozta meg.

A mi előadóink egyedi megoldással, azt hiszem, rátaláltak a legüdvözítőbb változatra. Az első és utolsó dalt a helyén hagyták és a kettő között nagyon sajátos összeállításban „párbeszédesítették” a többit. Egy férfit látunk, s egy nőt, akik szeretnek, vitatkoznak, hízelegnek, gyűlölnek, ismerkednek, elválnak, civódnak és kibékülnek. Az élet zajlik egy párkapcsolaton belül, a dalok adta finom intimitással elbeszélve. Már-már azt is hihetnénk, hogy egy kétszemélyes mélylélektani operát nézhettünk-hallhattunk, olyannyira rímelnek egymásra a dalok, egy valamirevalóbb rendező gond nélkül színpadi körítést tenne alájuk.

Azt hiszem, hogy Hugo Wolf munkássága még mindig eléggé periférián szorong, de ilyen esték nagyon sokat segíthetnek erről a helyről elmozdulni. Mindenesetre a három azonos rangú művész, Diana Damrau, Jonas Kaufmann és a fantasztikus pianista, Helmut Deutsch igazán mindent beleadott, hogy a Bartók Béla Hangversenytermet zsúfolásig megtöltő publikum megszeresse az osztrák-szlovén komponista mély emberismeretről árulkodó sorozatát.

Ugyan fentebb azt írtam, hogy valaki akár színpadra is álmodhatná ezeket a darabokat, de azt gondolom, erre semmi szükség. Ezzel a rendkívüli előadással az egyetlen problémám az volt, hogy az énekes előadók úgy érezték, hogy a publikum igényli egyfajta színpadiasság jelenlétét. Így egymás dalait feltűnő gesztusokkal kísérték, melyek a színpad természetrajzából következően sokkal látványosabbak voltak, mint amit ezek a dalok igényeltek. Tény: a közönség (egy része) vette a lapot és örömmel derült a hallottakon és látottakon. (E helyt is dicséret illeti a koncertrendezőt az igényes magyar szöveg kivetítéséért, mely nagyban könnyítette az ismeretlenebb dalok értelmezését és befogadását.) De a túlzott mimika, a túl triviális megközelítés néhány ponton visszacsapott és másfelé vitte a Nagyérdemű figyelmét attól, amit a komponista eredetileg megcélzott. Talán ennyiből is világos, hogy az én érzésem szerint a dal műfaja sokkal szemérmesebb annál, hogy szükség legyen efféle, olykor bizony kicsit iskolás mankókra. Nekem bőven elég lett volna, hogy az énekesnő koncert-negyedenként kicserélte a vállkendőjét.

Mindezeken túl az Olasz daloskönyv előadásáról csak felsőfokban lehet beszélni.

Jonas Kaufmannt csak csodálni lehet azért a sokszínű előadásmódért, melyet tenoristától ebben a műfajban utoljára talán Nicolai Geddától hallottam – bizony nagyon régen. Kaufmann mindent tud és mer is, amit a lied műfaja egyáltalán fel tud mutatni. A groteszk nyelvét éppoly természetesen beszéli, mint a lírai szerelmesét. Tud harsogni és leheletfinoman suttogni. Wolf dalainak villámgyors hangulatváltozásait elképesztő változatossággal jeleníti meg. Egyszerre költői és földhözragadt, uras és pórias. Előadása olyan magasrendű poézist mutatott fel és oly mérvű teremtő erővel bírt, hogy a hallgató kénytelen feltenni a kérdést: miért nem süt minden produkciójából ez?

(A válaszért azt hiszem, ismét Geddához kell fordulni, aki Kaufmann művészeténél jóval szűkebb területen kívánt csak megmutatkozni. Egyedül abban, ami számára a leginkább testhezállóbb volt.)

Diana Damrau Kaufmannénál jóval inkább egysíkúan mutatta be a „neki jutott” alakokat. Szép egészséges vokalitással vett részt az előadásban, de a játékosabb dalokban talán kevésbé tudta olyan stílusosan tálalni a figurákat, mint Kaufmann. (Persze, hálátlan helyzet, el kell ismerni. Nagy valószínűséggel a nagyvilágban jelenleg rendelkezésre álló tenorpartnerek bármelyikével a helyzet fordítva nézne ki.) Muzikalitása viszont többnyire simán átlendítette a nehezebb pontokon. A lírai jelenetekben volt a leginkább meggyőző. Valószínűsítem, hogy az Olasz daloskönyv egyértelmű sikerén felbuzdulva a jövőben Damraut többet láthatjuk majd koncertpódiumon.

A műsorfüzetből is sejthető, hogy az egész előadás a zongorista, Helmut Deutsch fejéből pattanhatott ki, s valószínűleg Ő dolgozott legtöbbet a dalok tematikai sorrendjének kidolgozásán. Mindemellett Deutsch elképesztően kifejező muzsikus, aki nem annyira a virtuozitásával tűnik ki, hanem a sokszínű billentésével, az olyan természetes hangszeres kísérettel, ami szinte egybe olvad a szólistákéval. A közönség ezt a végtelenül szerény hozzáállást csak fokozatosan vette észre, de az előadás vége felé már mindenki számára egyértelmű lett, a koncert három egyenrangú művész azonos színvonalú produkciójának eredménye.

A művészek a magyar publikum viharos tetszésnyilvánítását Robert Schumann Unterm Fenster és Felix Mendelssohn Gruss című dalainak előadásával köszönték meg. Még sok ilyen estét magunknak!

Hugo Wolf Olasz daloskönyve a Művészetek Palotájában

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Vajna Zsombor (csembaló, orgona), Tóth-Vajna Gergely (csembaló)
"Hangulat Extra"
J.C. BACH: A-dúr szonáta négy kézre, op. 18
HÄNDEL: a-moll fúga, HWV 411
HÄNDEL: Vízi zene - Air négy kézre
HÄNDEL: Darabok zenélő órára
HÄNDEL: d-moll szvit csembalóra, HWV 437
STANLEY: a-moll voluntary, op. 6, No. 8
J.C. BACH: F-dúr szonáta négy kézre

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

A Bartók Konzi kamarazenekara
Vezényel: Tuska Zoltán
Pódiumon a Bartók konzi vonós tanszaka
A mai nap
született:
1913 • Tito Gobbi, énekes († 1984)
1925 • Luciano Berio, zeneszerző († 2003)
1931 • Szofia Gubajdulina, zeneszerző
1935 • Malcolm Bilson, zongorista
elhunyt:
1725 • Alessandro Scarlatti, zeneszerző (sz. 1660)
1799 • Karl Ditters von Dittersdorf, zeneszerző (sz. 1739)
1974 • David Ojsztrah, hegedűs (sz. 1908)