Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

Aan de Amsterdamse grachten

2017-09-10 23:00:58 - dni -

Prinsengrachtconcert A nyári hangversenyek különlegesen nagy hányadának csak az a célja, hogy kikapcsolódni vágyó tömegeket etessen "komolyzenével". Legtöbbjük kifejezetten rémes, engem legalábbis viszolyogtat a "klasszikusok popritmusban", de a fordítottja se túl vonzó, amikor is könnyűzenét, slágert, filmzenét próbálnak azzal szalonképessé tenni, hogy szimfonikus nagyzenekarral adják elő őket.

Azok az események viszont rokonszenvesek számomra, amikor a művek értékesek, az előadás is minőségi, csupán a körülmények, a tálalás könnyedebb. Ezek közül alighanem a Berlini Filharmonikusok szokásos "Waldbühne" koncertjei a legjobbak, de saját bakancslistámon szerepelt az amszterdami "Prinsengrachtconcert" is. Régen kinéztem magamnak. Augusztus közepén-végén, szombaton szokott lenni, márpedig nekem nyáron van esélyem arra járni, és a Concertgebouw ilyenkor úgyis zárva van.

A város szervezi, beléptidíj nincs, így a közvetítések is elérhetők, turkálhatunk kedvünkre az archívumokban is. A fellépők között általában jónevű, igazán respektálható nevek szoktak előfordulni, játszott már itt például maga a Koninklijk Concertgebouw Orkest (Antonio Pappano vezényletével), Lisa Batiashvili vagy Jean-Yves Thibaudet, és az idén fellépő Brodsky Quartettet is elég jó árfolyamon jegyzik.

A repertoár rokonszenves, a kevésbé felkészültek számára mindenképpen akad egy-két közönségbarát szám, idén egy Piazzolla, vagy Sosztakovics keringője a második Jazz-szvitből. De a koncert nagy része minőségi zene, legfeljebb annyi könnyítéssel, hogy a hosszabb-nehezebb művekből általában csak egy-egy karakterisztikusabb tételt hallgatunk meg. Most éppen Beethoven Op.130-as vonósnégyesből a Cavatina és Sosztakovics Op.57-es zongoraötösből a Scherzo.

A Holland TV természetesen közvetíti az egészet élőben is, a profi kamerák be mehetnek középre, át a fejek fölött. Szinte intim közelségből tudják megmutatni a muzsikusokat és a közönségből kiemelt egy-egy arcon is látszik, hogy mennyire "működik" a koncert. Mindenki rá van hangolódva. Jól szórakoznak az 1812-nyitányban durrogtató gyarmati-egyenruhás muskétások látványán és illő komolysággal és csodálattal hallgatják például Bartók Román táncait.

De ha a youtube-on néztünk meg egy-egy jelenetet a korábbi évekből, akkor ott a helyszínen könnyen válik csalódássá az egész. Minden nagyon szép, de szinte lehetetlen a fókuszba kerülni. A helyszín nagyon-nagyon szűk. A Prinsengracht körülbelül olyan, mint nálunk a nagykörút, csak éppen az úttest helyén víz hullámzik (gracht = csatorna). A színpadot egy uszályon építik fel, de mint mondtam beléptidíj nincs, így - leszámítva VIP-vendégeknek fenntartott néhány széksort - elkerített nézőtér sincs. Hatalmas a tömeg, a körút két oldalán lévő kávézók, vendéglők, kocsmák csordultig tele vannak, és zavartalanul szolgálják ki a szokásos vendég létszám sokszorosát. A járókelők most csak azért nem jának-kelnek, mert egy gombostűt sem lehetne leejteni. Aki tényleg hallani és látni szeretne, az már délelőtt, vagy legkésőbb déltájban lefoglalja a helyét. Sokkal könnyebb a helyzete a helybéli helybeli kemény magnak, mert ők eleve csónakon jönnek. Olyan szorosan parkolak le egymás mellett a színpad körül, hogy száraz lábbal át lehet kelni az egész csatornán, akár keresztben, akár hosszában.

Engem rabul ejt, de zenei élményről szó sincs, ahhoz túlságosan távolról tudom csak szemlélni az egészet. Az igazi rácsodálkozás tárgya az utolsó műsorszám, ami minden évben kötelezően ugyanaz a könnyedebb sanzon. Pieter Goemans mifelénk teljesen ismeretlen "Aan de Amsterdamse grachten" című dala, ami a városnak afféle nem hivatalos himnusza. Ahogy tömegek éneklik együtt a refrént és boldogan lengetik a város zászlaját, abból sugárzik a legjobb értelemben vett nemzeti büszkeség.

Így utólag már nem is bánom annyira, hogy ott csak a hangulatba, a környezetbe tudtam belekóstolni. Időközben hazajöttünk, és tudom, hogy a különböző felvételeket még sokszor lehetőségem lesz megnézni-meghallgatni. És most már mindig azzal a csodálattal: ott voltam!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.