vissza a cimoldalra
2017-08-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59597)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3805)
Milyen zenét hallgatsz most? (24969)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2271)
Haladjunk tovább... (117)
Momus társalgó (6046)
Társművészetek (1193)
Kedvenc előadók (2796)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11083)
A csapos közbeszól (94)

Zenetörténet (160)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2678)
A díjakról általában (986)
Giacomo Meyerbeer (639)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (991)
Miklósa Erika (1205)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2249)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (521)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (134)
Franz Schmidt (2857)
Lehár Ferenc (542)
Operett, mint színpadi műfaj (3203)
Bernstein- és Stokowski-szabály (28)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (923)
Élő közvetítések (6554)
Erkel Színház (8090)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Egyenlőtlen erő/viszonyok – Edita Gruberova a Roberto Devereux-ben
- zéta -, 2017-07-02 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Edita Gruberova a Roberto Devereux-ben 2017. június 24.
Magyar Állami Operaház

Donizetti: Roberto Devereux

Erzsébet - Edita Gruberova
Gualtiero (Sir Walter Raleigh) - Fried Péter
Roberto Devereux - László Boldizsár
Cecil - Kóbor Tamás
Sara - Schöck Atala
Nottingham hercege - Szegedi Csaba

Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

vez. Peter Valentinovic

Istenkísértés egykori siker megismétlésében bízva előadásra menni.

Hogy mennyire az, keserűen megtapasztaltam a saját bőrömön múlt szombat este. Lassan tucatnyi esztendeje találkoztam először élőben Edita Gruberova művészetével egy koncertszerű előadáson, melyen Donizetti remeke, a Roberto Devereux volt műsoron. (Írtam is róla, kellően lelkesen, akit érdekel, itt a link: momus.hu/article.php?artid=3047)

Akkor Gruberova hajszállal volt hatvan alatt, mint ugyanennyivel van hetven fölött. Azóta is járja rendíthetetlenül a világot, hűségesen időről időre visszatérve Budapestre, mint Lucrezia Borgia, Norma, Boleyn Anna, vagy Lucia. Másfél éve egy nagyon okosan felépített dalesttel kápráztatott el bennünket, pár hete egy zongorás ária- és duett esttel (ez utóbbin nem voltam jelen). Nem mintha a kor számítana bármit is.

Ha a kor nem is, a kikezdhető, avagy kikezdhetetlen technika nagyon is sokat…

S most újra Elisabette egy újabb Roberto Devereux-ben. Talán nem szabadott volna az egykori élmények újrajátszásában hinni, de számomra ez az este vaskos csalódással indult. Hogy Gruberova volt-e fáradtabb, esetleg betegebb ezen az első felvonásban, vagy a léc túl magasan, már aligha megállapítható. Tény, hogy az első felvonásban szinte semmi nem sikerült neki.

Átjött a tökéletes szereptudás, hogy minden szó, minden hangsúly birtokában van, értelmezni tudja, de az a szó, az a hang és az a hangsúly alig akart megszólalni. A voce nehézkesen melegedett be, már nemcsak a középhangok, de a magasság is sápadtan szólalt meg, a C’ feletti csúcshangok szinte kivétel nélkül alacsonyra sikeredtek. A darabkezdő kettőse Sara hercegnővel számomra riasztó volt. Hangsúlyozom, számomra, mert a publikum nagyobb része már akkor ünnepelt.

Ennek egy részét nagyon is értettem, hiszen Edita Gruberova nem egy hagyományos értelembe vett koncerten vett részt, hanem igenis szcenírozottként tette elénk az előadást. Mélyen átélt szerepjátszást láttunk, ami szöges ellentétben állt a partnerek erősen kottához szegezett jelenlétével. Emiatt fel is borult a hagyományosnak gondolt koncertszerű megvalósítás.

Sajnálatos, hogy a hazai énekes-partnerek nem érezték meg a lehetőséget az operaházi viszonyok közt (a kívánatosnál) ritkábban megjelenő bel canto szereplés kiaknázására, képességeik méltó bemutatására. Kivétel nélkül mindenki meredten leste a kottáját, s ha egy mondat erejéig rá is nézett a partnerére (szerepe szerint), rögtön utána, elég illúzióromboló módon vette vissza az olvasószemüveget. Az előadást megelőzően még voltak illúzióim, ezért bosszantott, hogy a három hazai főszereplő egyike sem vette a fáradtságot – ha másért nem, szimpla művészi becsvágyból – hogy megtanulja a szólamot a nagynevű vendég kedvéért.

László Boldizsár a címszerepben tulajdonképpen minden adottsággal rendelkezik, hogy akár nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő Roberto legyen, a voce kellően hajlékony, pont a szerep kívánalmai szerint karcsú is, de a drámai színek is kellően dominálnak. Gyönyörű legatókat énekelhetne, a szólam legizgalmasabb pillanatait mély fájdalommal tudná megtölteni, a csúcshangjai diadalmas fénnyel szólhatnának, de még a szerep lírai vonulata is hiánytalanul megjelenhetne.

Mégis, az előadás nem volt több, mint egy első zenekaros próba közepesen üzembiztos leéneklése. Némelyik frázisnál érezhető volt, hogy még menetközben sem döntötte el a hogyantovábbot, esetlegesen formálta a dallamíveket, alakította egy-egy dallam dinamikáját, bízva a Jóistenben és a dirigens jótékony segítségében. (Ez utóbbi egyébként bejött.)

Mindjárt másnap minderre paradox módon főigazgatói indoklást is kaptunk, aki büszkén jelentette, hogy László negyven előadást teljesített az évadban, csak a Magyar Állami Operaház égisze alatt. (Emellett rendszeresen felbukkan a szegedi, miskolci, pozsonyi operaelőadásokon, a művész honlapján mintegy nyolcvan főszerepes fellépést számoltam össze a most befejezett évadjában.) Nem tudom, László Boldizsár, akit az elmúlt hónapokban Bánk bán, Eisenstein és Barinkay jelmezében tapsolhattam meg, feltette-e valaha a kérdést, hogy a minőséget részesíti-e előnyben vagy a mennyiséget, de most úgy érzem, nem halad jó úton. Nem ellene veszekszem, hanem érte (és magunkért).

Schöck Atala a papírforma szerint szintúgy ideális Sara lehetne Donizetti operájában, s úgy érzem, Ő is messze a lehetőségei alatt maradt. A szólam egészét eluralta egyfajta szomorkásan fásult kívülállás, mintha a hősnő nem az élete legfontosabb és egyben legdrámaibb pillanatait élné. Schöck éneklése mindvégig túlontúl statikus maradt, amit majdhogynem szenvedélytelennek is nevezhetnénk. Azt érzem, mintha ez a tehetséges és muzikális énekesnő valami válaszút előtt állna, tétován keresi a megoldást olyan kérdésekre, amelyekre pedig tudja a helyes választ.

László Boldizsáron és Schöck Atalán olykor látszott valamiféle önmagukkal való elégedetlenség, de Szegedi Csaba körülbelül olyan diadallal közlekedett a színpadon, mintha éppen világcsúcsot javított volna meg, pedig dehogy. A hangadás nála is az első próba óvatoskodását mutatta, a csúcshangok haloványak, de az egész felső regiszter sápadt és testetlen, s a dallamívek tétovák és elhaltak. A szerepformálás csak halovány kísérletek szintjén maradt. Mindezzel antagonisztikus ellentmondásban van ez a látszólagos magabiztosság, kicsit azt éreztem, mintha nem ugyanazt az operát hallgatnánk az énekessel. Rövidebb, de fontos és hangsúlyos szerepében – hosszabb kihagyás után – markánsan mutatkozott meg Fried Péter.

De térjünk vissza Edita Gruberovához! A világhírű koloratúrszoprán a második felvonás közepén rázta meg magát. Azon a ponton, amikor a királynő szagot fog, valamelyik vetélytársa állhat Roberto tétovázása mögött. Amikor először fölsejlik a drámai végkifejlet, s szembesíti szerelmét korábbi mondataival. Gruberova innentől mutatja azt az előadói formátumot, amit tőle ismerünk. A mindent elsöprő királynői attitűd talán sérülékenyebb a korábbinál, talán túlzottan is hiszteroid, de nagyon hihető előadásában a megcsalt és elhagyott nő vergődése kerül az előadás középpontjába.

Innentől a többieknek esélyük sincs, a produkció irreálisan felborult, s hiába vannak a túloldalon hárman is, Gruberova/Elisabette személyisége elsöpör mindent maga elől. Sajnos, a zenei tisztaság tekintetében itt sem állt helyre a világ rendje, de az a különleges drámaiság, amit Edita Gruberova a lassan fél évszázados pálya során, s ebből huszonhét esztendőt ebben a szerepben fölhalmozott, végül átütő sikert aratott.

Az előadás fontos személyisége volt Peter Valentinovic karmester, aki a szólisták változó minőségéhez maximálisan alkalmazkodva jó érzékkel egyensúlyozott az Operaház jól teljesítő együttesei élén.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

"Virtuózok: Öröm-ünnep"
gálakoncert
20:00 : Siófok
Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

"Miklósa Erika másképp"
A mai nap
született:
1937 • Bogár István, zeneszerző, karmester († 2006)
1974 • Maxim Vengerov, hegedűs
elhunyt:
1611 • Tomás Luis de Victoria, zeneszerző (sz. 1548)
2016 • Daniela Dessi, operaénekesnő (sz. 1957)