Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Zeneileg nagyszerű – A szegedi Faustról

2017-06-01 11:25:19 Heiner Lajos

A szegedi Faustról 2017. május 26.
Szegedi Nemzeti Színház

Faust - László Boldizsár
Mefisztó - Kiss András
Valentin - Kendi Lajos
Margit - Kónya Krisztina
Siebel - Horák Renáta
Wagner - Altorjay Tamás
Márta - Laczák Boglárka

a Szegedi Nemzeti Színház Ének- és Zenekara
vez. Pál Tamás

Az én bűnöm.

Sosem tudtam igazán megbarátkozni a francia (nagy)operákkal.

A sok statisztika szerint minden idők legnépszerűbb operájával, a Carmennel sem (noha számos előadását láttam, többek között egy bécsi évadnyitót Baltsával és Domingóval).

Gounod Faustja sem került igazán közel a szívemhez. Dacára pár slágerszámnak, szétesőnek, inkoherensnek tartom a darabot.

Bodolay Géza (a művész előszeretettel tünteti fel magát csak vezetéknevével, csupa nagybetűvel – eddig látott két operarendezése erre nem ad alapot) sem győzött meg e műfaj iránti fogékonyságáról.

Ez a produkció köszönőviszonyban sem volt Gounod operájával, vagy a Faust-témakörrel. Az első benyomás: a színpadon az ötvenes, hatvanas évek rádió- és TV-készülékei. Hatalmas vásznon film pereg, ha jól vettem ki, indiai vonat gördül, teteje teli utasokkal, de oldaláról is csimpaszkodnak.

Goethe és Schiller szobra, fejüket időnként lekapják.

Az volt az érzésem, hogy a forgószínpad többet forgott, mint állt.

Általában, mindenki rohangált, a színen nagyon sokszor a tánckar tagjai.

Egy órányit kellett agyalnom, miért nem tetszik Bodolay munkája. Dacára minden pszeudodinamizmusnak, egyszerűen ötlettelen, művi és unalmas.

S nem jelent meg a színpadon négy Gounod.

Bodolay Álarcosbál és Faust rendezése után a Színház vezetőségének érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy a művészt életfogytiglan tiltsa el: ne nyúljon többé operához.

Szerencsére van az operában egy hosszú balettbetét, ahol Bodolay nem garázdálkodhatott. Juronics Tamás tánckara vette át a terepet, s ha rendelkezésemre állna, mind a tíz táncos nevét NAGYBETŰVEL írnám le. Mozgalmas, látványos, elvarázsoló volt ez a Walpurgis-éj.

A Pál Tamás vezette zenekar, mely az egész előadásban magas színvonalon teljesített, a balett zárórészében csillogott és villogott, bukfencezett, cigánykereket hányt.

A szegedi Faustról Magas színvonalú énekesi teljesítmények. A meglepetés Kendi Lajos Valentinje, korábban sosem ismertem. Szép színű, világosabb bariton, muzikális, remek színpadi játékokkal, ki lehetett találni, ki volt tanára.

A többieket már (sokszor) hallottam. Kónya Krisztina Margitja, mint a művésznő többi szerepében, nem elsősorban a hangszépséggel ejt rabul, hanem frazeálásával, finomságával, nőiességével. Egyedül a zárójelenetben keveselltem a voce súlyát.

Kiss András brillírozott Mefisztóként. Az ő vörös-fekete jelmeze (Bianca Imelda Jeremias) a legsikeredettebb. Kiss hangja, nomen non est omen, hatalmas, nem egy behízelgő, olaszos orgánum, a la Pinza vagy Siepi, de a figurához illik. S ehhez társul a művész mefisztói fenotípusa is.

Horák Renáta remek Siebel, adekvát Laczák Boglárka (Márta) és az ubikviter Altorjay Tamás (Wagner).

S végül a címszereplő, László Boldizsár. Szerencsés volt ez a hetem, a mai tenorínséges időkben hétfőn Pécsett Francesco Demurot láthattam-hallhattam Lord Arthur Talbotként, most meg Lászlót. Az ő legnagyobb erénye, akárcsak szardíniai kollégájánál, az atombiztos magasság (noha a kavatina C-je most nem tartozott élete legjobbjai közé). László hangja olvadékonyabb, csillogóbb, mint az olasz tenoré. S már egy korábbi Tosca kapcsán leírtam, teljesen megszabadult pályakezdésének esztrád-manírjaitól. Ám az a véleményem, hogy Riccardo, Manrico, Cavaradossi szenvedélyes alakjai közelebb állnak egyéniségéhez, mint Gounod hőse.

Mira János díszlete egyszerű, matematikai képletekkel teleírt fal, néhány asztal, szék.

A szegedi operalátogatók már megszokták, hogy az előadásokhoz egy míves, ingyenes leporelló jár. A mostani (sajnos, nem derül ki, kinek a munkája) különösen értékes. A Faust-témakörből szemezget idézeteket, eredeti nyelven, magyar fordítással – Goethe, Leroux, Bulgakov, D’Annunzio, s mások.

Felemásra sikeredett tehát ez a szegedi Faust.

Ha valaki látta a néhai Jozef Bednárik prágai Rómeó és Júlia rendezését, megbizonyosodhatott, Gounod-t színpadra lehet állítani modern és mégis kortalan eszközökkel.

Ez most Szegeden nem sikerült.

A szegedi Faustról
fotó:© Szegedi Színház, Kelemen József






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.