vissza a cimoldalra
2018-04-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60752)
Társművészetek (1244)
Momus társalgó (6313)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3969)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11263)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2675)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1224)
Balett-, és Táncművészet (5515)
Operett, mint színpadi műfaj (3572)
Franz Schmidt (3105)
Opernglas, avagy operai távcső... (20059)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2494)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1380)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (750)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4254)
Momus-játék (5468)
Kedvenc magyar operaelőadók (1082)
Zenei események (991)
Natalie Dessay (1802)
Kodály Zoltán (378)
Erkel Színház (9195)

Fórumok teljes listája
Apróhirdetések
• 2018-04-17
A Magyar Nemzeti Énekkar meghallgatást hirdet bariton és basszus szólamra, valamint basszus szólamvezetői megbízatásra szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező énekesek számára.

A meghallgatás anyaga:

1. Szabadon választott skála, ami a hangterjedelmet bemutatja.

2. Két szabadon választott, különböző karakterű darab (ária, vagy dal) előadása (zongorakísérőt biztosítunk)

3. Előre megadott énekkari állások előadása zongorakísérettel az alábbi művekből (kottát kérésre biztosítunk):

- Bach: h moll mise
- Brahms: Német Requiem
- Bartók: Cantata profana
- Verdi: Quattro pezzi sacri

4. Lapról olvasás

5. Szólampróba vezetése (csak szólamvezető-jelölt esetében!)


Jelentkezés részletes szakmai önéletrajzzal 2018. május 10-ig Tóth Antal menedzsernél a toth.a@filharmonikusok.hu e-mailcímen.
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Egy rendkívüli minőségű Puritánok-produkció Pesten és Pécsett
- zéta -, 2017-05-27 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Puritánok-produkció Pesten és Pécsett
Pannon Filharmonikusok - fotó: Bublik Róbert
2017. május 21/22.
Budapest - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem/Pécs - Kodály Központ

Bellini: A puritánok

Elvira - Jessica Pratt/Kolonits Klára
Lord Talbot - Francesco Demuro
Sir George - Bretz Gábor
Lord Walton - Sebestyén Miklós
Richard Forth - Alekszej Markov
Brown - Ninh Duc Hoang Long
Henriette - Szántó Andrea
Maria Callas - Aleszja Popova
a Kolozsvári Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs)
a Pannon Filharmonikusok

vez. Riccardo Frizza

Maria Callas 62 esztendővel az utolsó chicagói Puritánok-előadása után újra színre lépett Vincenzo Bellini lenyűgöző utolsó operájában, csak ezúttal Budapesten, illetve Pécsen. Az ötlet Némedi Csaba rendező agyából pattant ki, aki ezzel nyomban többdimenzióssá varázsolta a produkciót azáltal, hogy párhuzamos síkokra terelte a cselekményt.

Adva van egy kicsit zavaros alapsztori a messzi és kies Skóciában, ami egyszerre szól a félreértésekkel terhelt világról, valamint a (manapság is tetten érhető) megkövesült kapcsolatrendszerről, amibe (nem is olyan finoman) belejátszik a nagypolitika. Hőseink szeretnek és gyűlölnek, némelyikük érzelmileg stabil, a másik meg nagyon is labilis. Hősök, erényekkel és hibákkal terhelten.

Ehhez kapcsolódott Némedi leleménye: a nagy díva egykori, a Juilliard Schoolon 1971-ben és 1972-ben tényleg megvalósult mesterkurzusa, ahol – más művek mellett – a Puritánok is hangsúlyosan szerepet kapott. Callas ilyetén felbukkanása a Puritánok cselekményében váratlan új asszociációkat eredményezett. Mert közben, amíg a történet csordogált a maga medrében, megtudtuk, hogyan épül(het) fel egy fiatal tehetség. Külön fejezetet jelent, miképpen élheti meg egy ifjú énekes a nagy idollal való találkozást, s mikor jön az a pillanat, amikor el kell engedni és menni tovább a saját utunkon. De számomra ennek a különös játéknak még ennél is érdekesebb aspektusa volt, hogy miként éli meg a már romjaiban lévő, egykori kincseinek töredékével rendelkező, valamikori nagy művész a fiatalokkal való találkozást, mit mutathat neki és hogyan jelenik meg nála az egykori szerepével és legfőképpen egykori önmagával való találkozás.

Pár esztendővel ezelőtt, akkor elhunyt jeles szopránunk nekrológja kapcsán keserűen szembesültem azzal, hogy az igazi előadóművész minden este egy kicsit meghal, mert anélkül nem lehet igazi. Ez persze hatványozottan igaz volt Maria Callasra, akinél zűrzavaros magánélete éppúgy rányomta bélyegét rövid pályájára, mint magamagát felőrlő színpadi létezése. Talán az operaművészet bő négy évszázados működése során senkinél nem lehet ilyen pontosan tetten érni az önpusztítást, mint előadói eszközt. Természetszerűen bekövetkezett korai hangi hanyatlása (utolsó színpadi fellépése 42 évesen zajlott) együtt járt a valóságtól való teljes elrugaszkodással, amit még ki is emelt, hogy közben a lökdösődő és felületes nagyvilág szemében egyre inkább Ő vált az operaművészet megtestesítőjévé. Paradox módon mindez pont akkor, amikor viharos tempóban elvesztette minden képességét, hogy azt valóságosan művelni tudja.

Az előadás Némedi rendezése nyomán egy remek fikció lett, úgy, hogy közben az emlegetett alapsztori is hiánytalanul megvalósult. Az elsősorban Ausztriában működő rendező ügyesen keverte a párhuzamos idősíkokat, s jól ötvözte a koncertpódium(ok) hiányos színpadi felszereltségét a jelzésszerű cselekvéssorral, amivel felrakta az archaikus történetet. Hőseinek egy része valós személyként vesz részt a cselekményben, ők a 70-es évek divatját viselik, mások viszont jelmezben. Nyilván nem véletlen, hogy egyedül Callas egykori szerepe, Elvira alakítói öltöznek át a darab folyamán.

A díszlet is ugyanígy kétarcú (tervezője Gilles Gubelmann), hiszen mindvégig jelen van kétoldalt az a koncerttermi zsöllyerendszer, ami akár a mi Zeneakadémiánk kistermét is jelenthetné, ugyanakkor a kinyitható központi elem olyan dobozvilágot takar, ami jelképesen is és valóságosan is megteremthette a magányba menekült hősök (s a magába temetkező Callas) védelmét. Érdekesség, de a díszlet sokkal homogénebben simult bele a Kodály Központ dekoratív vörösbarna hátterébe.

Némedi pedig pompásan érezte meg Bellini dalművében az elvonatkoztatás lehetőségét, s jó arányérzékkel tudta azt a csökkent színházi felszereltséggel bíró térre áttenni.

Puritánok-produkció Pesten és Pécsett
MűPa - fotó: Posztós János
Az a különös helyzet állt elő, hogy a rendezői koncepció megvalósítása egyetlen művészen állt vagy bukott (állt), Maria Callas megszemélyesítőjén, Aleszja Popován. Az Operaház vezető magántáncosa érezhető elszántsággal és aprólékos műhelymunkával vetette bele magát ebbe a számára nyilván szokatlan feladatba, s az erősen leszűkített kifejezési eszközei ellenére (hiszen nem táncolhatott) elképesztő hatással vett részt az előadásban. Egy közel negyedszázaddal ezelőtti Ember tragédiája előadás jut eszembe, ahol Az Úr szerepében egy másik rendkívüli mozgásművész, Fülöp Viktor kísérte végig – sokszor feltűnően moccanatlan drámaisággal – Madách drámáját. Popova lenyűgöző finomsággal leste el Callas mozdulatait és adta hozzá saját művészi érzékenységét. Az általam látott két este csúcsa számomra a pécsi „Őrülési jelenet” volt, ahol katartikus formában élhettük át az egykori díva meghasonlását a fiatalkori önmagával való találkozáskor. Callas megrendültsége itt egyetemes méretűvé vált, s mi átélhettük minden előadóművész (akár színész, akár énekes, akár balerina) életének legszorongatóbb pillanatait: az egykor volt, de elvesztett érzés újjáélését.

Nem egyforma intenzitással tette magáévá a koncepciót a produkció két Elvirája. Jessica Pratt volt a távolságtartóbb. A brit szoprán, a szerep nemzetközi szinten is jogosan elismert (nagy)birtokosa a szólam bravúrkoloratúrás oldaláról közelített. Néhány – számomra némileg zavaróan – lemellezett mélyebb futamát kivéve szinte lemezkész produkciót hozott Budapestre. Előadásában elsősorban a hangi csodára koncentrált, melyet a kiemelkedő pianokultúrája révén elsőrangúan teremtett meg. Visszafogott színpadi közlekedését nem segítette előnytelen (civil) jelmeze sem.

Kolonits Klára Pécsett elsősorban az összetett figura (tehát Elvira és Callas „növendéke”) lelki vonulatára koncentrált. Kolonits Elvirája szélsőségesen hullámzik, s mindent elképesztő mélységgel él meg. Az elhagyatottságot és a szerelmet, a révületet és a szárnyaló boldogságot egyaránt. A hangi megvalósítás perfekcióján átsüt az egyéniség sokszínűsége. A virtuozitás nála csak eszköz, hogy a drámát kibonthassa. Színpadi játékára egyetlen szó az igazán jellemző: sugárzó. A néző hitetlenkedve figyeli, hogy nem egy évek során kiérlelt alakítást lát, hiszen Kolonits ezen az estén debütált a szerepben.

Szintén Budapesten mutatkozott be először Arturo elképesztő nehézségű szólamában Francesco Demuro. A fiatal, jó kiállású olasz tenor többször fellépett már Budapesten, különösebb feltűnés nélkül. Ezúttal viszont szinte elvitte az est sikerét azzal, hogy a világsztárok számára is elénekelhetetlen bizonyult szólam minden egyes hangját (azt a bizonyos magas ’f’-et is) hibátlanul teljesítette. Valószínű, hogy Demuro későbbi pályáját tekintve is meghatározó lesz ez a magyar Puritánok, s ezt követően fokozott figyelemmel fordul a bel canto hősök felé. Külön kiemelendő, hogy az egymás utáni napon énekelt előadások közül a másodikra még tovább tudott fejlődni.

Pici csalódást keltett Riccardo szerepében Alekszej Markov. Az orosz bariton lebilincselő hanganyag gazdája, ugyanakkor – talán mert szólamát háttérben érezte Elvira és Arturo szerepe mögött – szenvedélyben mindkét este hagyott maga mögött némi hiányérzetet. Persze, soha rosszabbat!

Mindenestre a cselekmény fordulópontját jelentő fantasztikus Giorgio-Riccardo duett – különösen Pécsett – a II. felvonás végén lenyűgöző egységben és hatással szólalt meg. Ebben oroszlánrésze volt Bretz Gábornak. A Café Momuson visszatérő téma, hogy a kiemelkedő képességű énekesnek (aki Gurnemanztól Don Giovanniig a szerepek talán túlontúl széles spektrumát teszi magáévá) milyen hangfekvés lenne igazán ideális. Azt gondolom, Sir Giorge szólama Bretz előadásában ezúttal minden fél igényét kielégítette. A hang minden regiszterében kiegyenlített melegséggel, a szükséges drámai erővel szólalt meg.

Henriette kissé hálátlan szerepében hangban és tartásban is igazi királynői méltósággal jelent meg Szántó Andrea, s Lord Valton kisebb szerepében is imponáló biztonsággal szólalt meg Sebestyén Miklós.

Nem megszokott eset, hogy egy operaelőadás minden egyes közreműködője kivétel nélkül a nemzetközi élvonalat tudja hozni, ezért csak dicsérni lehet a szervezőket a rendkívüli minőségű szólisták összetoborzásáért. Feketén-fehéren bebizonyosodott, ha az énekes nem a szólam kiéneklésével bajlódik, eleve lehetőség nyílik a kiemelkedő produkció elérésére, s ez esetben még az egymásra ható erők is csak az előadás javát szolgálták.

Ez utóbbiban kiemelkedő szerepe lehetett Maestro Riccardo Frizza karmesternek. Frizza valami csodás biztonsággal vezette végig az előadást, pazarul kísért és pókháló-finomságú részleteket kihozott az amúgy bel cantot ritkán játszó Pannon Filharmonikusokból és a Kolozsvári Opera lelkes Énekkarából.

Jelen sorok írója négy évtizede jár operaelőadásokra, s még sosem élt meg ehhez foghatóan egységes bel canto produkciót Magyarországon.

Puritánok-produkció Pesten és Pécsett
MűPa - fotó: Posztós János

Műsorajánló
Mai ajánlat:
13:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Nagy Dóra (oboa)
Karasszon Eszter (cselló), Csuti Dávid (nagybőgő), Tóth Ágnes (fuvola), Katrin Mátyás, Nyujtó Zsanett (klarinét), Gaján Evelin (oboa), Tóth Ramóna, Losonci Luca (fagott), Csabay László, Südi Bálint, Szokola János (kürt)
Közreműködik: Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
"Nagy Dóra oboa diplomakoncertje"
J.S. BACH: A-dúr oboa d’amore verseny, BWV 1055
DORÁTI: Öt darab oboára
IBERT: Három rövid darab
DVOŘÁK: Fúvósszerenád, Op.44

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Körmendi Johanna (hegedű)
Kovalszki Mária, Horváth Krisztina (zongora)
"Körmendi Johanna hegedű diplomakoncertje"
J.S. BACH: 2. (d-moll) hegedűpartita, BWV 1004 – 5. Chaconne
DEBUSSY: g-moll hegedű-zongora szonáta
MOZART: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219
SAINT-SAËNS: Havanaise, Op.83

19:00 : Budapest
Duna Palota

Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Ligeti András
SMETANA: Az eladott menyasszony – Komédiások tánca
SOSZTAKOVICS: 9. (Esz-dúr) szimfónia, Op.70
DOHNÁNYI: Szimfonikus percek, Op.36
ENESCU: Román rapszódia (A-dúr), Op.11 No.1

19:00 : Budapest
Erkel Színház

SEREGI / DELIBES: Sylvia
Balettkomédia két felvonásban

19:00 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Horgas Eszter - Falusi Mariann: Kék Rapszódia - Gershwin és Bernstein Amerikában

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Hsin-Ni Liu (zongora)
CHEN MAO SHUEN: Fantasy Ballade No. 1 (2009 premiered)
Nocturnes No. 1 (1989 published, 1991 premiered)
Nocturnes No. 2 (1989 published, 1991 premiered)
Fantasy Ballade No. 2 (2009 premiered)

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)
GRIEG: Két szimfonikus darab Op.14
GRIEG: Norvég táncok Op.35.
GRIEG: Két keringő -capriccio Op.37
DEBUSSY: Hat antik felirat
DEBUSSY: Kis szvit
LISZT: Második Mefisztó keringő - a szerző saját négykezes átirata

19:45 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Olena Tokar (szoprán)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
MOZART: 1. (Esz-dúr) szimfónia, K. 16
MOZART: Ch’io mi scordi di te – koncertária, K. 505
MOZART: Bella mia fiamma, addio – koncertária, K. 528
MOZART: Un moto di gioia – koncertária, K. 579
HAYDN: Holdbéli világ – nyitány, Hob. XXVIII:7
HAYDN: 60. (C-dúr) szimfónia, Hob. I:60 („Il Distratto”)

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

"Orgonaestek Virágh Andrással (operaénekesekkel és hangszeres művészekkel"