vissza a cimoldalra
2017-12-13
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (6746)
Erkel Színház (8579)
Operett, mint színpadi műfaj (3407)
Berlioz újratemetése (140)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2451)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1203)
Franz Schmidt (2975)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1142)
Bartók Béla szellemisége (256)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (423)
Opernglas, avagy operai távcső... (19881)
Jonas Kaufmann (2150)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (571)
Lisztről emelkedetten (879)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (935)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6440)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Óda az öregkorhoz – Bede-Fazekas Csaba Germont György szerepében
- zéta -, 2017-04-16 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Bede-Fazekas Csaba Germont György szerepében 2017. április 5.
Erkel Színház

VERDI: Traviata

Valéry Violetta - Lőrincz Judit
Bervoix Flóra - Lázin Beatrix
Annina - Deáky Dalma
Germont Alfréd - Turpinszky Gippert Béla
Germont György - Bede-Fazekas Csaba
Gaston vicomte - Forró Attila
Douphol báró - Lakner Norbert
d’Obigny márki - Szabó Balázs
Grenvil, doktor - Schwimmer János
Joseph, szolga - Pintér László
Flóra inasa - Takács Zoltán
Szolga - Marek Gábor

a Győri Nemzeti Színház Ének- és Zenekara
vez. Silló István

Az Operaház immár hagyományosnak tekintett tavaszi, operai seregszemléje, a Primavera Fesztivál a vidéki (+ kolozsvári) operakultúra legnagyobb megmérettetése. Ezeken az estéken olyan operatársulatok is el tudnak jutni a tágas Erkel Színházba, akik évente csak egy új produkciót tudnak felmutatni, így érthető, hogy mindenki a legjobbat, a legtöbbet próbálja meg elhozni Budapestre. Ráadásul az együttesek bemutatkozásán túl számos egyéni karrier felfutását segítheti egy sikeres bemutatkozás a fővárosban.

A győriek idei Traviatáját egyetlen alakítás tette már jó előre különlegesen vonzóvá (noha az egyéni karrier felfutására már nem számíthatunk), s nem is kerülgetném tovább azt a bizonyos kását: Bede-Fazekas Csaba idősebb Germontja.

A művészt lassan negyedszázada láttam először, a Gianni Schicchiben a Karmelita Udvar egykorvolt (s a pesti kulturális kínálatból fájdalmasan hiányzó) pompás szabadtéri színpadán. A produkció a Győri Nemzeti Színház felturbózott vendégjátéka volt, s a címszereplő teljesítménye még a nagy idol, Melis György alakításával való összevetésben sem halványult el.

Olyan minőség volt, amire fel kellett figyelni, amiért onnantól kezdődően érdemes volt időről időre átutazni az országon, egészen Győrig. Ezeken az utakon visszatérő elemként rögzítettem magamban, hogy az előadás ugyan ilyen-olyan volt, de Bede-Fazekas Csaba Tiborcáért, Alfiójáért, Gara nádoráért (és még sorolhatnám) megérte a fáradtság. És minél többet találkoztam művészetével, egyre kevésbé értettem, hogy miért nem épít a Magyar Állami Operaház (az aktuális direktor személyétől függetlenül, akiből volt jónéhány a vonatkozó időszakban) a művész rendkívüli képességeire, s miért csak előadást mentő beugróként számítanak rá olykor-olykor (egy pár évvel ezelőtti Öreg pap-sorozatot leszámítva)?

Hogy egy ilyen (mondjuk ki: nemzetközi) minőség miért maradhat(ott) a vidék félhomályában? Kerestem és ma is keresem a választ, hogy ugyan mitől lehet kiugrani az ismeretlenségből, ha a minőség sajnálatosan önmagában nem garancia. Lefordítva: mitől sikerült a kiváló Gregor Józsefnek Szegedről és miért nem a hasonlóan nagyszerű debreceni basszistának, Tréfás Györgynek?

Míg el nem felejtem, a lényeg: ama bizonyos első találkozás Bede-Fazekassal a Gianni Schicchiben a művész kerek hatvanadik évében jött létre, tehát körülbelül akkor, amikor az átlagos baritonok végleg visszavonulnak a pályától. Azóta egyre inkább növekvő csodálkozással vettem tudomásul, hogy a művész folyamatosan aktív, nem mintha az életkor önmagában elvenne bármily előadóművészi tevékenységből.

Nem bizony, csak a megszokás mondatja ezt, akkor is, ha már egészen csinos csokor gyűlt össze az idősödő énekeseink vitalitástól duzzadó produkcióiból. A személyes emlékeimből csak a 70 felettiek előadásait próbálom ábécében felidézni: Bende Zsolt elegáns Malatestája, Berczelly István könyörtelen Pizarrója, Faragó András démonian félelmetes Klingsora (és Petúr bánja), Gyimesi Kálmán világfájdalmas Rigolettója, Ilosfalvy Róbert monumentális Bánkja, Jámbor László hajlíthatatlan Lord Ashtonja, Melis huncut Don Pasqualéja (és Alfonsója), Tréfás megrendítő Fülöp királya. S hogy ne csak hazai művésszel példálózzak, ugyanebbe az élménykörbe sorolom még az idős Jevgenyij Nyesztyerenko Fülöpjét és Giuseppe Taddei életvidám Don Pasqualéját is.

Most pedig Germont György szikár alakját a nyolcvannegyedik (84.) életévében járó Bede-Fazekas Csaba keltette életre. Abban a pillanatban, amikor a szereposztásban megláttam, tudtam, hogy ott kell lennem.

Külön megér egy bekezdést, hogy – másokkal ellentétben – miért nem láttam ebben a döntésben semmi rizikót. A művész az elmúlt 24 esztendő alatt csak és kizárólagosan olyan szerepben állt közönség elé, amiben tökéleteset tudott nyújtani. Amikor kellett, példamutató (és felettébb ritka) önismerettel állt félre és adta át a stafétabotot a fiatalabbaknak. Így pár éve már nem Rigolettóként, hanem az átkozódó Monterone alakjában hallhattuk, s a tavalyi Primavera Fesztiválon sem a címszerepet, hanem Öreg Marcit énekelte a Háry Jánosban. Ismeretlenül (merthogy még sosem találkoztunk) is biztos lehettem benne, hogy ha Bede-Fazekas magára ölti Germont jelmezét, akkor az biztonsággal vállalható produkció lesz. Így is történt, de a művész teljesítménye, alakításának mélysége messze meghaladta még az elvárt magas szintet is.

Próbáljuk meg végigvenni Bede-Fazekas Csaba Germont György-alakítását! (Azért nem Georges, mert az előadás magyar nyelven ment, Lányi Viktor némiképp veretes, itt-ott ma már mosolyogtató szóhasználatával.) Alfréd apja már nem fiatalember, de még jó erőben van és családja legmeghatározóbb személyisége. Sok felé megfordult a világban, sokat látott és nem kicsit rabja a konvencióknak. Amikor úgy ítéli, hogy fiának útmutatásra van szüksége, kéretlenül is beleavatkozik az életébe. Ezen a ponton, a dalmű második felvonásának első felében lép be a történetbe.

Bede-Fazekas Csaba Germont György szerepében A győri produkció Szücs Gábor rendezése, aki a pesti operarajongóknak a „repülőteres” Hunyadi László óta ismerős. Ugyan a kivitelezés erősen eltér az Erkel-operában tapasztaltaktól, de van egy alapvető egyezőség: a rendező a Traviatában éppúgy nem tud semmit kezdeni a személyes kapcsolatok színpadi megjelenítésével, mint korábbi munkájában. Pedig Verdi zseniális operájának a kulcsa a főhősök közti viszonyrendszer.

Ehhez képest a dalmű tenor-szoprán (szerelmi) kettősei rendre úgy zajlanak le, hogy a szereplők közt van 8-10 méter és mindketten a nézőteret kémlelik. Mondhatni: táv-szerelem. A rendezés, ettől eltekintve a lehető leghagyományosabb, amin az sem változtat, hogy a lehető legmodernebb jelmezek és díszletek között zajlik. (Mert nem a körítés maisága tesz modernné egy rendezést, de nem ám!) Ebbe a hideg-rideg-távolságtartó világba lép be Germont papája, amikor Violetta Párizs melletti nyári lakában felkeresi a (fiával) pályaelhagyó kurtizánt. Ő legalábbis ennek tudatában érkezik.

Bede-Fazekast láthatóan hidegen hagyja a rendezés elidegenedett világa, már az első hangok után, amikor konstatálja, hogy a lány mégsem az, akinek gondolta, megteszi a közeledést, odalép és megérinti őt. Az érintésben sokkal több van ebben a környezetben, mint amúgy, egy viszonyrendszereket korrekten felmutató színpadi értelmezésben. De a művész ennyinél nem áll meg, nem sokkal később már le is térdel Violetta előtt: tegye meg az áldozatot, álljon félre lánya boldogságának érdekében. Bede-Fazekas nyugodtan alakíthatná a távolságtartó apát, kora és a győri teátrumban meglévő státusza miatt vállalhatna egyszerűbb, ha úgy tetszik, kényelmesebb megoldást is, de a művészi feladat érezhetően többre inspirálta.

Cseppet sem mellékes, hogy az énekes mozgásában és hangban is egy olyan késő-ötvenes férfit alakít igen meggyőzően, aki túlságosan is a konvenciók rabja. Külön esszét lehetne írni a Violetta-Germont duett végi búcsúzásról. Pontosabban arról a mozdulatról, amit akkor tesz Bede-Fazekas, amikor már (szinte menekülve) elhagyná lány hajlékát, de annak újabb búcsúszavára már az ajtóból visszafordul. A tehetetlenség és a társadalmi megkötöttségek kettősében vergődő apa kétségbeesett tragédiáját még egyetlen Germontnak sem sikerült ilyen érzékletessé tenni, mindezt röpke pár tizedmásodpercben. E pillanat törtrészébe egy egész életpálya, a fél évszázadon túli színpadon töltött idő minden tapasztalata egyben belezsúfolódott.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy az egész jelenetet Bede-Fazekas teljes testi és hangi jelenléttel tolmácsolta, egyetlen plusz levegővétel vagy rövidebben kitartott frázis sem jelezte, hogy a kényes fekvésű szólam bármi különösebb megerőltetéssel járna az idős művésznek. Az a dallamvezetés, amivel lánygyermeke sorsát ecseteli, szinte páratlan a szólam mai előadói körében. Gondolok itt olyan apróságokra, ahogy váratlanul fénnyel telik meg a hang, a „mily büszke” szavaknál és mindjárt utána meg is keményedik, amikor kimondja: „ámde”. Vagy, amikor az „ám a jövője tönkremegy” frázis második felében mutatott rövid decrescendóval és lassítással már-már kézzelfoghatóan érzékletessé teszi az elvesztett boldogságot. Ilyen megoldások következtében Germont szólama szinte együtt lélegzik a figura gondolkodásával. Ezek a látszólag jelentéktelen momentumok egészükben rányomják az alakításra a bélyegüket és különösen mély szerepértelmezést tesznek lehetővé.

Bede-Fazekas előadása szakít a hagyományos merev apa-értelmezéssel, inkább a hős végtelenül kétségbeesett csapdahelyzetére építi fel a szerepet. Miután – viszonylag gyorsan – felméri fia és Violetta közti kapcsolat valódi és rendkívüli értékét, váratlanul szemünk előtt megjelenik a dráma egy újabb, helyesebben, eddig nem észlelt olvasata. Ebben jelentősen különbözik más Germontoktól, akik nem látják át, vagy legalábbis nem foglalkoznak azzal, hogy döntés tragédiába taszít két fiatalt. Bede-Fazekas apája ezt pontosan tudja, csak a szituáció fonáksága miatt nem tud tenni ellene.

Az előadás csúcsa természetesen a híres „Hát nem él szívedben már” kezdetű nagyária, melyet Bede-Fazekas hatalmas legatókkal, s a két strófát jelentősen eltérő dinamikával épít fel. Ezen a ponton Germont már szinte kétségbeesetten könyörögve próbálja fiát „a család szent ügye” mellé állítani, ami pontosan megfelel a megelőző szoprán-bariton kettősben felvázolt felfogásnak.

Bede-Fazekas Csaba egész Germont-alakítása azt példázza, hogy az operaművészet különleges egyéniségei bármely valós vagy képletesen felállított falon át tudnak hatolni, s hogy a lélekábrázolás igazi mélységei számára a mégoly körmönfont rendezői akadályok sem okoznak problémát.

Az előadás további két főszerepében ellenmondásos alakításokat kaptunk. Lőrincz Judit vokálisan nem igazán ideális Violetta. A hang inkább szubrett, az alsó-középregisztere sápadt és fénytelen. Meglepő módon ez pont a prózai részben (levélolvasás) a legzavaróbb, ahol az énekesnőnek a szituációhoz kevéssé illően szinte kiabálnia kellett, hogy megértsük, mit mond. A felső regisztere szépen nyílik, az I. felvonást biztos Esz’-szel zárja.

Sajnos, a szólam későbbiekben mélyebben folytatódik, ami a fiatal énekesnőnek hallhatóan problémásabb. A II. felvonásbeli Germont kettős legszebb frázisa („Lányának mondja meg…”) előadásában széttördeltnek hat, s innentől kezdődően sajnos nem tudja megteremteni a szólam legfőbb értékét, az elhagyott nő lírai poézisét. Ennek ellenére Lőrincz dicséretesen küzd a szerepért, s fél-sikert el is ér azzal, ahogyan megpróbál a hangi adottságai ellenében megfelelni az összetett szólam követelményeinek.

Turpinszky Gippert Béla tavaly ugyanitt (számomra) nagy feltűnést keltve mutatkozott be A parasztbecsület Turiddujaként. Tenorínséges világunkban határozottan ígéretes volt hallgatni impozáns és biztos felső regiszterét, akadálymentes és mindenféle machinációktól mentes hangadását. A szicíliai parasztgyerek és a párizsi polgárfiú világa közötti átjárás viszont korántsem bizonyult akadálytalannak. Az a vadóc, odavetett és nyers dallamformálás, ami Turidduhoz kifejezetten illett és jól állt, igen távol van Alfréd érzékeny és szenzibilis, s kicsit önsajnáltatóan hiszteroid lényétől. Ennek ellenére azt rögzíteni fontos, hogy Turpinszky Gippert biztonsággal uralja a szólamot, de a figura, az énekes habitusától ellentétes személyisége egyelőre nem adta meg magát.

A kisebb szólamok gazdái körül fontos kiemelni Lázin Beatrix érzéki Flóráját és Schwimmer János részvétgazdag Grenvil doktorát, mert ezek az alakítások nagyban segítették a dráma kibontakozását. Az előadás zenei vezetése biztos kézben volt Silló Istvánnál, vezénylése nyomán a mű annak ellenére hatásosan szólalt meg, hogy a legdrámaibb pillanatok az rendezői instrukciók ellentétes mivolta miatt (pl. a második és harmadik felvonás fináléjában) nem tudtak megszületni.

Bede-Fazekas Csaba Germont György szerepében
©fotó: Nagy Attila

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

"Belvárosi orgonakoncertek"

17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Berecz Mihály (zongora)
Central European String Quartet:
Miranda Liu, Soós Máté (hegedű), Nagao Haruka (brácsa), Szabó Judit (gordonka)

"Hangulatkoncert"
BACH: c-moll szonáta, BWV 1017
CSAJKOVSZKIJ: Meditáció, Op.42
HAYDN: C-dúr („Madár”) vonósnégyes, Op.33/3

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

A Zeneakadémia Népzene Tanszékének tanárai és hallgatói
"Találkozások Liszt Ferenccel"
Liszt Ferenc és a cimbalom

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Mező Péter tanítványai

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Classicus Kvartett, Brassói-Jőrös Andrea (ének)
"Kodály és kortársai III."
KODÁLY: II. vonósnégyes
DEBUSSY: vonósnégyes
SCHÖNBERG: II. vonósnégyes

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Borbély Mihály (klarinét, szaxofon)
Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
"Kodály-parafrázisok"

19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Frankl Péter (zongora) Ács Ákos (klarinét), Szőke Zoltán (kürt) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló)
DOHNÁNYI: 1. (c-moll) zongoraötös, Op.1
DOHNÁNYI: esz-moll zongoraötös, Op.26
DOHNÁNYI: C-dúr szextett, Op.37

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Lenneke Ruiten, Hélène Walter, Christopher Ainslie, Helena Rasker, Paul Schweinester, Valerio Contaldo, James Platt, York Felix Speer (ének)
Les Musiciens du Louvre
Vezényel: Marc Minkowski
J.S. BACH: Karácsonyi oratórium, BWV 248 - 1., 2., 4., 6. kantáta
A mai nap
született:
1870 • Leopold Godowsky, zongorista († 1938)
1943 • Gösta Winbergh, énekes († 2002)
elhunyt:
1976 • Lily Pons, énekes (sz. 1904)