vissza a cimoldalra
2018-07-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60949)
Momus társalgó (6347)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (939)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4306)
Palcsó Sándor (220)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1441)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2603)
Élő közvetítések (7302)
Jonas Kaufmann (2260)
Erkel Színház (9421)
Erkel Ferenc (1048)
Franz Schmidt (3154)
Kimernya? (2722)
Balett-, és Táncművészet (5527)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (742)
Lehár Ferenc (636)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (583)
Operett, mint színpadi műfaj (3630)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok
- baci -, 2017-04-02 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok 2017. március 28.
Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Sz. 106. BB 114
Mahler: IV. C-dúr zimfónia

Christina Landshammer (ének)
vez.: Alan Gilbert

Más lett ez az este, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy mindvégig azt hallom majd, amit etalonként hordozok a fülemben. Hogy egész este csak jólesően bólogatok: ez igen, ezt pontosan így kell.

Nagyszerű ez a zenekar, teljes az összhang a tagok között, tisztán, pontosan játszanak, intelligensen muzsikálnak – de amit a kottából kiolvasnak, az valahogy másképp szól, mint az európai zenekaroknál..
Valami fura, kényelmetlen érzés fogott el már az első percekben és nem is hagyott el egy pillanatra sem az est folyamán. Aztán szép lassan rájöttem, hogy a hangszíneket kezelik egészen másképp, mint ahogy én várnám.

A Bartók éles igazságtartalma nehezen fér össza az együttes puha, szinte negédes hegedűhangjával. Márpedig ők végig ragaszkodtak ehhez a hangszínhez.
Mindemellett lenyűgöző volt a perfekcionizmus, amivel ezt a rendkívül nehéz zenei szövetet uralták. A játékosok olyan otthonosan mozogtak a sajátos bartóki ritmika és hangzás világában, annyira egy emberként születtek meg még a legnehezebb, előadókat próbára tevő részek is, hogy szép lassan elfogadtam, magamévá tettem a nézőpontjukat.

Úgy játszották a darabot, mintha egy agy irányította volna a kezüket. Nem hallgatták egymást, nem alkalmazkodtak egymáshoz, hanem egyek voltak

Mahlerből a legmeghatározóbb élmény a kürtös játéka volt Ilyen kürthangot még életemben nem hallottam, valószínűleg nem is fogok. Hatalmas, mindent betöltő hangon fújt a New Yorkiak szólistája. Mintha az ember fejében ült volna, nem több tíz méterre a színpad hátulján. Nagyjából ilyen érzésem volt a többi fúvós hallatán is. Különösen az oboa magaslott még ki az együttesből. Tudom, hogy ebben a szimfóniában nagy szerep jut a fúvósoknak. Mégsem érzem helyénvalónak, hogy ilyen hatalmas dinamikai, színbeli eltérés legyen a vonósok és a fúvósok között. Egyszerűen azért nem, mert ez az eltérés megtöri a folyamatokat. Ha elindul egy crescendo a hegedűknél, akkor azt csak töréssel tudják átvenni a fúvósok. És egy kicsit itt is zavaró volt az állandó, kicsit fojtott, negédes hegedű hang. Úgy gondolom, nem lehet a „történéseket” kizárólag a fúvósokra bízni. Egy-egy igazán húrokba merített jobb kéz, a láb közelébe merészkedő vonó sokkal izgalmasabbá, élőbbé tehette volna a szimfónia hangjait.

Szinte hihetetlen, hogy a Bartóknál olyan tökéletes egységet mutató együttes így kettévált a Mahlerben. Egészen biztos, hogy ez egy tudatos koncepció volt. De számomra nem teljesen világos, hogy miért így oldották meg a szimfóniát.

Kicsit az volt az érzésem, hogy valami extrémmel akarták kiugróvá tenni az előadást. Ezek a hihetetlenül előretolt fúvósállások és háttérbe szorított vonós hangok valóban különleges térérzetet adtak a hallgatóknak, de nem biztos, hogy megfeleltek a szerző elgondolásának.

Nagy kérdés volt számomra, hogy Christina Landshammer melyik tábort fogja erősíteni. A német énekesnő rendkívül profin oldotta meg a feladatot. Éneke beleolvadt a zenekari szövetbe, mégis érthető volt a szöveg és követhető a megformálás. Csak pillanatokra került az együttes fölé, akkor sem nyers erőfölénnyel villantotta meg szólamát, csupán egy élesebben ejtett hangzóval, kissé fényesebb hangszínnel került némileg előtérbe.. Azt gondolom, ha a fúvósok is egy hasonló koncepciót követtek volna, akkor 28-án este egy tökéletes Mahler előadást hallhattunk volna.

Erős a gyanúm, hogyha rákérdeztem volna az együttesnél ezekre az arány és hangszínproblémákra, akkor valamennyien értetlenül néztek volna rám. Ők egyszerűen így hallanak. Nekik ilyen a hegedű hangja és pont. Nekik ilyen egy Mahler szimfóniában a helyes arány és kész.

Ezt támasztják alá Alan Gilbert mozdulatai is. Az együttes élén utolsó évadát töltő karmester rendkívül határozott, energikus mozdulatokkal, tökéletes magabiztossággal vezeti együttesét. Mindent le lehet olvasni a kezéről. Folyamatokat, karaktereket egészen pontos időket, belépéseket vezényel. Alan Gilbert pontosan azt mutatta, ami megszólalt intései nyomán.

És innentől tényleg nincs több kérdés. Ők így gondolják, így játsszák – méghozzá teljes szívvel lélekkel, varázslatosan és rendkívül magabiztosan.

Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok
©foto: Chris Lee & Jonathan Seah

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
történt:
1782 • A Szöktetés a szerájból bemutatója (Bécs)
született:
1858 • Eugene Ysaye, hegedűs († 1931)
1937 • Pál Tamás, karmester
1948 • Pinchas Zukerman, hegedűs
elhunyt:
1979 • Alfred Deller, énekes (sz. 1912)
1989 • Herbert von Karajan, karmester (sz. 1908)