vissza a cimoldalra
2018-07-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60969)
Momus társalgó (6348)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2278)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1445)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (952)
A díjakról általában (1033)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4309)
Operett, mint színpadi műfaj (3648)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (633)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2811)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (746)
Élő közvetítések (7310)
Balett-, és Táncművészet (5534)
Franz Schmidt (3156)
Gaetano Donizetti (951)
Miklósa Erika (1224)
Kedvenc magyar operaelőadók (1085)
Momus-játék (5503)
Kimernya? (2729)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A Siegfried a Magyar Állami Operaházban
- zéta -, 2017-03-28 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

A Siegfried a Magyar Állami Operaházban 2017. március 23.
Magyar Állami Operaház

WAGNER: Siegfried

Siegfried – Kovácsházi István
Mime – Jürgen Sacher
Vándor – Egils Silins
Alberich – Marcus Jupither
Fafner – Rácz István
Erda – Gál Erika
Brünnhilde – Sümegi Eszter
Erdei madár – Szemere Zita

a Magyar Állami Operaház Zenekara
vez. Halász Péter

Azt hiszem, a Ring első három darabja után már nem teljesen felelőtlenség véleményt mondani M. Tóth Géza operarendezői tevékenységéről. Annál is inkább, mert M. Tóth ezen az estén mintha kedvünkbe szeretett volna járni. Az Előjáték, A Rajna kincse meglehetősen szürrealista megközelítése után A walkür a XXI. század konzumvilágát vette célba meglehetősen vegyes, naturalisztikus, de ugyanakkor elvont eszközökkel. Most, a Siegfriedben a rendező feltétlenül továbblépett, rá egyenesen a realizmus rögös útjára.

Mert, ha elvonatkoztatunk a színpadtechnika fejlődésétől, az I. felvonás – Mime barlangjában játszódó – erősen realista megoldásaiban akár Závodszky Zoltán is feltűnhetett volna (aki mellesleg kerek 70 éve énekelte utoljára nálunk Siegfried szólamát). Minden pontosan olyan szép, fegyelmezett rendben követte a korabeli (?) fegyverkészítés metódusát, mintha rendezőnk ezzel gondolta volna megfogni a zenedráma legfőbb sajátosságait. Pedig dehogy, az pont akkor hussant ki lyukas markából.

Amikor a második felvonás utáni tapsrendben, lelkes szárnycsapdosás közepette kijött az Erdei madárt alakító Szemere Zita, az előttem ülő idős hölgy elragadtatottan szólt a szomszédjához: „nahát, hogy mennyire cuki volt!” Gyanítom, rendezőnk nem épp erre a dicséretre a legbüszkébb, az intermezzo annyit mindenesetre jelez, hogy az az elmozdulás, amit A Rajna elvont utalgatásai és meglehetősen szűkös eszközrendszere óta megtett, bizonyos rétegek számára fogyaszthatóbbá tette Richard Wagner Ringjének Második Estéjét.

Számomra viszont M. Tóth pont ezzel, a Ring nyolcadik-kilencedik órájában felbukkanó, mondhatni hiperrealista megoldássorral tette korábbi munkáját átláthatatlanul (és zavaróan) eklektikussá. Szinte minden felvonás új világot, új gondolkodásmódot jelentett. Félreértés ne essék, önmagában nem hiba a naturalizmus az operaszínpadon, csak akkor menjünk vissza a kezdetekhez, a rajnai sellők jelenetéhez és kezdjük újra gombolyítani azt a fonalat, amit majd a nornák fognak jövő nyáron ugyanitt elnyisszantani (persze, csak ha az istenek és a közbeszerzési rendelkezések is így akarják).

A Siegfried a Magyar Állami Operaházban

Tulajdonképpen bosszant, hogy pont most kell M. Tóth rendezéséről leszedni az eklekticizmus keresztvizét, mert az utolsó felvonást éreztem az eddigiek közül a legsikerültebbnek, ott tudott érzésem szerint a rendező legközelebb kerülni Wagner gondolatvilágához. Addigra már szerencsésen lecsengett a korábbi estéken túltengő piktogram-erdő, s a cselekmény semmi új elemet nem hozott, s a rendező végre nyugodtan magára hagyhatta a hősöket (a néha felbukkanó kajla, kar nélküli manócskákra, akik NYILVÁN a lángot voltak hivatottak szimbolizálni a tűzmotívum megszólalásai táján, inkább boruljon a feledés jószándékú homálya), s a dráma – számomra nem meglepő módon – önmagában elvitte a darabot.

Ahogy az előző két részben, úgy most sem éreztem, hogy Wagner zenéje feltétlenül Halász Péter zenei vezetése után kiáltana. A darab nagyjából a konvenciók mentén csörgedezett, de semmi olyan rendkívüli pillanat/pátosz/szenvedély nem teremtődött meg, amitől ez az este kiemelkedne a repertoár-előadások tucatjai közül. (Ami viszont mégis létrejött, arról érezhetően az ifjú dirigens kevéssé tehetett.) Volt viszont hosszú, percekig tartó aszinkron énekes és dirigens között, pont a híres Kovácsdal során, a nagyérdemű csak tétován találgathatta, vajon ki lehet a hunyó ebben a különös/kínos/fura közjátékban.

Kovácsházi István, Siegfried alakítója az iménti jelenet értelmezésétől függetlenül sem győzött meg arról, hogy feltétlenül a legdrámaibb Wagner-hősöket muszáj énekelnie. Puha hangadása szöges ellentétben áll a hős szilaj, fékezhetetlen szenvedélyességével, de ugyanakkor szinte mindvégig (a többnyire markírozott Kovácsdal kivételével) imponáló magabiztossággal uralta a rettentő szólamot. Ez a Siegfried ezért inkább kényelmes, mint vadóc, mindvégig megőrizve gyermeki naivságát kevésbé tud mit kezdeni a rátörő szerelemmel.

Egils Silins a Vándor szerepében már pár éve, a MÜPÁ-s Ringben is lenyűgözött azzal a mély intellektussal, ami ebből a figurából ki tudott csiholni. Most sem volt ez másként. A lett basszista könnyedén bírja erővel a szólam megpróbáltatásait, de alakítása mégsem ettől erőteljes, hanem azzal a gondolatisággal, amivel az álruhában kóborló isten alakját meg tudja tölteni. Ez olyan ritka adottság, ami aligha tanulható, többnyire ellesni sem sikerül. Silins jelenetei ezért az előadás impulzívabb pillanatait képezték kivétel nélkül és az azokban közreműködő kollégákra is pozitívan hatottak.

Alberich megszemélyesítője, Marcus Jupither is régi ismerősünk, már két éve a Rajnában is Ő öltötte magára a Nibelung-törpe jelmezét. Sajnos nem tudott olyan komplex élménnyel hozzájárulni az este sikeréhez, mint Silins, de biztos pontja az előadásnak. Jupither pontosan úgy járt, mint a testvérét, Mimét alakító Jürgen Sacher: a figura hangban rendben volt, de személyiségben kevés, vagy inkább elnagyolt. Ez pedig, pont Silins jeleneteiben mérhetően hiányként mutatkozott meg.

Brünnhilde alakjába ezúttal Sümegi Eszter bújt, Sieglinde és Siegmund kettőse után Kovácsházival már-már összeszokott Wagner-párosként jelenhetnek meg. Sümegit pályájának első felében par excellence olasz énekesnőként könyveltük el, a német fachban már beérkezett művészként próbálta ki magát. A szólamot imponáló zeneiséggel tárja elénk, magabiztosan győzi a kényesen magas fekvésű szólamot. Sümegi érezhetően nagyon tudja, miről énekel Brünnhilde, amint körbejárja és elsiratja elveszett amazonságát, mielőtt végleg odaadja magát az őt felébresztő ifjúnak.

Fafner szólamát Rácz István tolmácsolta, üzembiztos mélységekkel, hatásosan. Erda szerepében Gál Erika számomra ezúttal kevésnek tűnt, mert a szólam túlontúl mélynek bizonyult, s az sem segített, hogy a rendező az énekesnőt derékig árokban szerepeltette. Szemere Zita Erdei madara korrekt énekléssel járult hozzá az est sikeréhez.

A Siegfried a Magyar Állami Operaházban
©fotó: Csibi Szilvia.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"A II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny nyitókoncertje"
Fesztiválakadémia Budapest
BARTÓK: 44 duó két hegedűre, BB 104 (részletek)
Kokas Katalin, Kelemen Barnabás (hegedű)
MENDELSSOHN: d-moll hegedűverseny
Tóth Kristóf (hegedű), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
SCHNITTKE: Concerto grosso, No. 1
Shlomo Mintz, Kelemen Barnabás (hegedű), Dinyés Soma (csembaló, preparált zongora), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Vezényel: Jan Latham-Koenig

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

„Amikor leszáll az éj”
A Fesztiválakadémia Budapest nyitókoncertje
SAINT-SAENS: Violons dans le soir
Horti Lilla (szoprán); Natalia Lomeiko (hegedű); Balog József (zongora); Molnár Piroska (vers)
POPPER: Requiem, Op. 66
Danjulo Ishizaka, Natalie Clein, Jan-Erik Gustafsson (cselló); Balog József (zongora)
MOZART: g-moll vonósötös (K. 516)
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Yuri Zhislin, Dmitry Smirnov (brácsa); Jan-Erik Gustafsson (cselló)
J.S. BACH: „Mein gläubiges Herze” – ária a BWV 68-as kantátából
Horti Lilla (szoprán); Dmitry Smirnov (hegedű); Philippe Tondre (oboa); Lakatos György (fagott); Dinyés Soma (csembaló)
SOSZTAKOVICS: d-moll cselló–zongora szonáta, Op. 40
Fenyő László (cselló); Diana Ketler (zongora)

20:30 : Budapest
Vajdahunyadvár

Közreműködik: Radnóti Katalin (fuvola), Kiovics Okszáná (hegedű), Szabadfi Mónika (csembalo)
Semmelweis Vegyeskar (karigazgató: Oláh Márta)
Musica Sonora Kamarazenekar
Vezényel: Illényi Péter
J.S. BACH: V. Brandenburgi verseny BWV 1050
VIVALDI: Gloria RV 589
SCHUBERT: Esz-dúr mise D. 950
A mai nap
született:
1866 • Francesco Cilea, zeneszerző († 1950)
1944 • Maria Joao Pires, zongorista
elhunyt:
1757 • Domenico Scarlatti, zeneszerző (sz. 1685)
1969 • Kemény Egon, zeneszerző (sz: 1905)