Alig pár napja új lemezjátszót üzemeltem be otthon, s két évtized után először vettem ki feketelemezt a tasakjából. Ahogy benyúltam a gondosan megőrzött bakelitjeim közé, legelsőnek egy Melódia-préselésű dallemez akadt a kezembe. Ha valaki most mindezt véletlennek gondolná, súlyosan téved. Sorsszerű volt, mert alig négy nappal később, tegnap este ért utol a hír: több, mint egy hónapja, január 8-án elhunyt a lemez szólistája, Nicolai Gedda.

Pontosan úgy távozott, azzal a kicsit hűvös, de végtelenül nemes és távolságtartó eleganciával, ahogyan egész életét intézte. Mire a zajos nagyvilág tudomást szerezhetett haláláról, már el is temették. Mindig visszavonultan élte életét, sohasem magamagát tolta előtérbe. Nem Ő volt fontos, hanem a mű, a dal, az opera, a kantáta, az oratórium. Nem érdekelték a gigakoncertek, nem énekelt stadionokban, nem kereste a minden korban dívó hígabb érvényesülést. Az Ő világa a klasszikus operaházak finoman stilizált rendezései és barokk koncerttermek intim félhomálya volt.

Végtelen magabiztosan tudta határait, és ami még fontosabb: nem engedte magát belőlük más által sem kimozdítani. Cserébe szép hosszan elnyúló és kiegyensúlyozott pályával örvendeztette meg rajongóit. Nem is akasztotta meg betegség, nem gyötörték rejtélyes bajok, sosem kellett misztikus eredetű kórokozók ellen kezelni. Egyszerűbben szólva: nem kapaszkodott olyan szólamok után, amelyek misztikus eredetű betegségeket okozhattak volna. A titok mindössze ennyi és nem tartalmaz semmi rejtélyt sem: csak azt énekelni, ami nekünk való.

Pedig Gedda óriási repertoárt énekelt be, Bachtól a kortársakig minden szerepelhetett a palettán. Szerepeinek már a száma is az egyik legsokoldalúbb operai előadóvá tette. Gyakorlatilag mindent tudott, amit csak énekléssel ki lehet fejezni.

Az orosz apától és svéd anyától született gyermek, aki Stockholmban látta meg a napvilágot, Lipcsében gyerekeskedett, kamaszkorától újra Svédország volt a hazája, s felnőttként a nagyvilágé lett. Bécstől Moszkváig, New Yorktól Dél-Afrikáig, Sidneytől Budapestig mindenütt szeretettel fogadott és várt zenei világpolgár, aki cseppet sem mellékesen anyanyelvi szinten, számos világnyelven meg tudta értetni magát. Kevés énekes előadó élt meg hasznosabban és szeretettelibben 92 életévet.

Ahogy forog a bakelit az új lemezjátszón, a felvétel megint elért Rimszkij-Korszakov dalához, aki A. Tolsztoj versével köszönti a tavaszt. Azt az évszakot, amelyet zenében talán senki nem közelített meg Nicolai Geddánál hitelesebben:

„az áldozatod kényeztette
a hangot – könnyű érintésed,
akár virágok szálló pelyhe
a májusi langy szellős éjet.” (Jász István nyersfordítása)