vissza a cimoldalra
2018-09-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7407)
Balett-, és Táncművészet (5551)
Operett, mint színpadi műfaj (3701)
Kedvenc magyar operaelőadók (1090)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1069)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2891)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
Kimernya? (2752)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4338)
Ilosfalvy Róbert (812)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1480)
Franz Schmidt (3183)
Palcsó Sándor (227)
Momus-játék (5515)
Opernglas, avagy operai távcső... (20137)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Áramszünet – Poulenc az Operaházban
- dni -, 2016-12-23 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Poulenc az Operaházban 2016. december 15.
Magyar Állami Operaház

Francis POULENC: A kármeliták (Dialogues des Carmélites)

Blanche de la Force - Létay Kiss Gabriella
de la Force márki - Fokanov Anatolij
de la Force lovag - Boncsér Gergely
Madame de Croissy, a perjelnő - Budai Lívia
Madame Lidoine, az új perjelnő - Váradi Zita
Megtestesülésről nevezett Marie anya - Balga Gabriella
Szent Dénesről nevezett Constance nővér - Szemere Zita
Jeanne anya - Dobi-Kiss Veronika
Mathilde nővér - Heiter Melinda
Káplán - Szerekován János
Első rendbiztos - Kiss Tivadar
Második rendbiztos - Geiger Lajos

Rendező – Anger Ferenc
Vez. - Christian Badea

Tavaly ősszel csak ezért az egy operáért autóztam Kassára. Nem tudom, vajon megkockáztattam volna-e a költségeket és a fáradságot, ha tudom, hogy röpke egy év múlva Budapest is műsorra tűzi, de talán nem, pedig kár lett volna érte. Igaz, utólag könnyű okosnak lenni, most már tudjuk, hogy a kirándulással nem csupán összehasonlítási alapot nyertünk, hanem egy méltányolható, emlékezetes operaélményt is.
Ezzel sajnos az itthoni előadás többnyire adós maradt.

Kénytelen vagyok egy kicsit messzebbről kezdeni, ha panaszkodnom kell, akkor először is nem árt leszögezni, hogy a vélemény legalább annyira minősíti a megfogalmazóját, mint a bírálat tárgyát. Azt is előre kellene bocsájtanom, hogy máskülönben kifejezetten kedvelem a modern rendezéseket. Egyáltalán nincs ellenemre az „aktualizálás”, a karakteres és erős színpadi gesztusokat pedig annyira nélkülözhetetlennek tartom, hogy operát nem is szívesen hallgatok hanglemezről, vagy cd-ről.

Anger Ferenc koncepcióját nincs esélyem mélyebben elemezni, ahhoz az én felkészültségem és műveltségem nem elegendő. Sajnos nem is találtam sok fogódzót, pedig tiszta lelkiismerettel küzdöttem, hogy megértsem. Ennek ellenére, így utólag már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán volt-e bármilyen koncepció.

A mély zűrzavarból három momentumot kénytelen vagyok részletesebben szóvá tenni.

Az, hogy a bevezető képben a márki végig azzal van elfoglalva, hogy a könyvtárszobában kugligolyók módjára fellógatott földgömböket igazgatja, pontosítja, vagy csak takarítja, elvileg jelentheti azt, hogy a fiával folytatott párbeszéd csak formális és a kettejük viszonya távolságtartó, sőt hűvös. Ennek a kibontása azonban egy jó színészen is kifogott volna, márpedig Fokanov Anatolij nem az. A dialógus közben kényszeredetten babrálnia kellett valamit, ami látványosan elterelte a figyelmét a feladatáról. Én pedig csak annyit érzékelek az egészből, hogy a színpadon nem azt látjuk, amiről szó van.

Ennél nem kevésbé éreztem zavarónak a régi és új perjelnők beszélgetését kísérő kéz-csavargatást, bírkózást. Ezt az Ave Mariával aláfestett szkanderezést meg se próbálom értelmezni.

És a vége…

Az operairodalom egyik legnagyobb hatású fináléja. A Salve Reginát éneklő apácák kivégzése egyszerre vérfagyasztó és felemelő. A legtöbb jelenetben az apácák vannak színen, a férfi énekeseknek legfeljebb egy-egy epizód jut. Mégis, Poulenc egészen az opera végéig alig-alig exponálja a nőikart, így az annál nagyobbat szól a végén. A guillotine zuhanásának szörnyű zaja tudatosan megkomponált része a himnusznak. (A Cantata Profana jut eszembe, ahol a hárfa misztikus, kétirányú glisszandója jelöli az átváltozás pillanatát.)

Az apácák földi élete ugyan erőszakkal fejeződik be, de ugyanez a jelenet szól a megdicsőülésről, a mennybemenetelről. Ez a finálé egy nagy átváltozás, méltóságteljes, grandiózus apoteózis.

Ha valaki csak azért ment volna oda, hogy lássa, mit csinál Anger Ferenc az igazi feladattal, hogyan állítja színpadra a záró jelenetet, megrökönyödve kellett tapasztalnia, hogy egyszerűen lepasszolta a kihívást. Ezzel a feladattal nem kezdett semmit!

Áramszünet, vagy mi… Egyszerűen lekapcsolta a villanyt! Sötétbe borul a szín, és onnan hallgathattuk önmagában a zenét – de azt hallgathattuk volna akár lemezről is.

Ha arra készültem volna, talán nem is bánom. A zenei színvonal ugyanis egyáltalán nem volt rossz, és kifejezetten jobb volt, mint a Kassán hallottak. Itt a zenekari hangzás is tömörebb és gazdagabb volt és feltűnt Christian Badea rokonszenves ténykedése is. (Igaz, gyanítom, hogy a kassai orkeszter sokkal kisebb létszámú lehetett – illeszkedve az ottani terem méretéhez.)

A hazai énekesek is kiválóan megfeleltek a szerepüknek. Igaz, a feleségemmel vitatkoztunk kicsit azon, lehetséges-e, hogy Budai Lívia hangjának állapota csak a képességek és a feladat nagy találkozása? Haldokló rendfőnöknőt alakít, érthető, ha támasz híján huhog, magasak helyett kiabál és elcsuklik. Szomorú jelenet volt – de hát annak is kellett lennie.

Valójában a többiek is a szerepük hitelessége alapján válnak jó operaénekessé. Fokanov nyársat nyelt márki. Boncsér Gergely egy jól nevelt és erőtlen nemes hang, de Létay Kiss Gabriella is csak sodródik. A librettó elvileg azt sugallja, hogy Blanche de la Force önként csatlakozva a rendtársakhoz az utolsó jelenetben hőssé változik, valójában a megkomponált jelenetek nem támasztják alá ezt az elképzelést. Blanche-nak nincs olyan megjelenése, áriája, ami módot adna egy ilyen átváltozás kinyilvánítására és ez biztosan nem véletlen.

Az opera egyetlen erős alakja valójában az új perjelnő, az övé az egyetlen komoly vokális kihívás, Váradi Zita pedig élt a kínálkozó lehetőséggel és kiemelkedőt nyújtott.

Poulenc az Operaházban
©fotó: MÁO; Pályi Zsófia, Rákossy Péter

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dame Emma Kirkby, Szemere Zita (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Kovács István (basszus)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán és Walter Judit)
Vezényel: Howard Williams
PURCELL: A tündérkirálynő (részletek)
PURCELL: Dido és Aeneas (részletek)
BRITTEN: Zenekari kalauz fiataloknak – Variációk és fúga egy Purcell-témára, Op.34
BRITTEN: Szentivánéji álom, op. 64 (részletek)

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sylvia Schwartz (szoprán)
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
ČIURLIONIS: Az erdőben
ARVO PÄRT: Como cierva sedienta
PETERIS VASKS: Epifania
ARVO PÄRT: Te Deum
19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Oláh Vilmos (hegedű)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Dobszay Péter
WAGNER: A bolygó hollandi – nyitány
WIENIAWSKI: II. (d-moll) hegedűverseny, Op. 22
SIBELIUS: II. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

19:00 : Varsó
Lengyel Színház

V4 Operaturné
JANÁČEK: Jenůfa
A mai nap
született:
1922 • Cornell MacNeil, énekes
1922 • Ettore Bastianini, operaénekes († 1967)
1927 • Alfredo Kraus, énekes († 1999)
elhunyt:
1960 • Seiber Mátyás, zeneszerző (sz. 1905)
2014 • Christopher Hogwood, karmester (sz. 1941)