vissza a cimoldalra
2017-12-13
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (8581)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6442)
Élő közvetítések (6746)
Operett, mint színpadi műfaj (3407)
Berlioz újratemetése (140)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2451)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1203)
Franz Schmidt (2975)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1142)
Bartók Béla szellemisége (256)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (423)
Opernglas, avagy operai távcső... (19881)
Jonas Kaufmann (2150)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (571)
Lisztről emelkedetten (879)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (935)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Az idő mindent fölfedez…” – Szubjektív élmények és észrevételek a Don Quijote-balett főpróbáján
IVA, 2016-11-22 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Szubjektív élmények és észrevételek a Don Quijote-balett főpróbáján 2016. november 18.
Magyar Állami Operaház

Miguel de Cervantes – Marius Petipa – Ludwig Minkus: Don Quijote

Don Quijote – Apáti Bence
Sancho Panza – Maksym Kovtun
Kitri – Karina Sarkissova
Basil – Leblanc Gergely
Espada – Mikalai Radziush
Mercedes – Jessica Carulla Leon
Gamache – Alekszandr Komarov
Kitri barátnői – Felméry Lili, Hangya Rita
Lorenzo – Szakács Attila
Cigánylány szóló – Földi Lea
Cigányfiú szóló – Liebich Roland
Ámor – Purszki Lilla
Driádok királynője – Min-jung Kim

Karmester: Kollár Imre

Koreográfia: Marius Petipa, Michael Messerer, Alekszandr Gorszkij, Kaszjan Golejzovszkij
Díszlet: Rózsa István
Jelmez: Rományi Nóra
Világítás: Kirk Bookman

Az idő mindent fölfedez, semmit sem hagy rejtve, de napfényre hozza, még ha a föld mélységes mélyébe rejtőzött is.” (Miguel de Cervantes Saavedra)

Amikor annak idején első és egyúttal utolsó alkalommal néztem meg az Operaház korábbi Don Quijote-produkcióját, nem először tapasztaltam, hogy amit évtizedeken át nélkülöztünk Magyarországon – vagy azért, mert tiltott alkotás volt, vagy egyéb okból –, mire mégis eljut hozzánk, némileg azt igazolja, hogy nem is volt feltétlenül fontos.

Nyolc évvel ezelőtt A bajadér, majd bő három éve a Don Quijote láttán is az volt az érzésem, hogy bár Ludwig Minkus zenéjének invenciózussága és ritmikája varázslatos, mondhatnám zseniálisnak is, és mindkét táncalkotás Marius Petipa koreográfiai remeke, kár lett volna a kedvükért kiszorítani a XX. század második felében műsoron tartott Giselle-t, a Csajkovszkij-klasszikusokat, a legjobb szovjet darabokat, id. Harangozó Gyula és Seregi László bármelyik alkotását, Maurice Béjart és George Balanchine műveit.

A balettektől általában nem várunk bonyolult cselekményt és eredeti mondanivalót, de a két, Minkus zenéjére készült darab szövegkönyve olyan gyenge, hogy azon még a balettelőadások nézőterein nevelkedett ember is meghökken. A romantikus balettekben gyakori inkarnáció-váltás jellegzetes eleme A hattyúk tavának és a Giselle-nek is, ám míg az előbbiben ezt a gonosz hatalomvágy, illetve majd a szerelem ereje irányítja, az utóbbiban a földi életen túli világ igazságtétele és a földön túlról is oltalmazó szerelem, A bajadérban csupán az ópiummámor, a Don Quijotéban pedig csak a korántsem főszereplő címszereplő látomása, egy ájulás következtében.

Ennek a dramaturgiai–minőségi alsóbbrendűségnek az a vonzata, hogy a megjelenítéssel járó színészi feladatok is igénytelenebbek. A bajadér melodramatikus történetének különben is egysíkú (és nem is igen rokonszenves) jellemei az utolsó felvonásban egyetlen magatartási attitűd, a mélabú tartásával táncolnak. A Don Quijote történetében a címhős és Sancho Panza alakja inkább csak ürügy egy bevált darabcímhez, illetve egy „történelmi” spanyol miliőhöz, amelyben színes, fodros ruhákban, lábra feszülő trikóban temperamentumos táncokat lehet lejteni. Toleráns balettnézőként nagyvonalúan túltesszük magunkat azon a kérdéskörön, hogy a flamencóra jellemző ritmus- és mozgásvilág, valamint a csábos viseletek csoportosan megjelenhettek-e városi ünnepélyek környezetében Don Quijote, illetve Cervantes korában.

A bonyodalom egy variációja A rosszul őrzött lányénak: a fiatal lány komoly egzisztencia nélküli fiatalembert szeret, szülője viszont jómódú, ám vonzónak nem mondható, komikus férfit szemel ki párjául. A szerelem győzedelmeskedik – csakhogy a Don Quijotéban a konfliktus és a cseles megoldás a középső felvonás közepén lezajlik, a hátralevő másfél felvonás dramaturgiailag már csak látványos lötyögés. Töredékét sem leljük olyan színes és eredeti jellemrajzoknak, kedves szituációknak és fergeteges humornak, mint amennyi megunhatatlanná teszi A rosszul őrzött lányt. Egy-egy mozzanat, amely a szép, kedves lány és a szép, kedves fiú figurájába némi játékosságot visz, pillanatnyi (vagy mímelt) féltékenység, Harangozó Coppéliájában és Seregi Sylviájában sokkal kidolgozottabb, és sokkal több, differenciáltabb színészi lehetőséget kínál a főszereplőknek.

A leírtakkal együtt sem kárhoztatom az utóbbi évek operaházi, illetve balettvezetését, amiért bemutatta az imént elmarasztalt darabokat. Jó, hogy a műsorba kerültek és gazdagították az Operaház balett-társulatának történetét. Kevésbé értem, hogy ha már kellett A bajadér, látványt terveztek és gyártottak hozzá, miért nem engedték kifutni, majd miért nem telepítették át a később üdvözítő szándékkal felújított Erkel Színházba. Ugyanilyen rejtély marad, hogy az Opera színpadán igényesen és költségesen felújított, tartósan garantált siker, A rosszul őrzött lány miért tűnt el a repertoárból. A Don Quijotétól is azt reméltem, hogy átkerül az Erkelbe, ahol még évekig élvezhette volna a közönség; Csikós Attila nem éppen káprázatos, de levegős, derűs és célszerű díszletei is éppen oda predesztinálták (volna).

Hírét véve, hogy három évadnyi kihagyás után vadonatúj Don Quijotéval rukkol elő az Operaház – miközben a fél éve, több szereposztásban felújított Csipkerózsikát ebben a szezonban elő sem veszi (és a következőben sem, hiszen a színház a rekonstrukció alatt zárva lesz) –, biztos voltam abban, hogy a darabhoz legalább olyan díszletet tartanak méltónak, mint amilyent a Mihail Barisnyikov Basil-alakítását megörökítő felvételeken látunk. És olvasva, hogy a balett szövegkönyve is eltér majd a korábbi verzióétól, azt is reméltem, hogy szervesebb dramaturgiai kapcsolatot fedezhetek fel Cervantes regényének alapfigurái és a regény betétnovellájának tulajdonított szerelmi történet között.

Ez utóbbi kapcsolat legfeljebb árnyalatokkal tűnik erősebbnek, mint a korábban adott változatban. A táncosi feladatokban nem bővelkedő címhős, akit a főpróbán Apáti Bence személyesített meg, naiv, de kevésbé komikus. Azonmód hálátlan szerep. Sancho Panza alakjában a komédiázás lehetősége kopott közhelyeken alapszik. Valószínűleg nem Maksym Kovtunon múlt, hogy már első jelenetében unalmas.

De ne ugorjunk át a díszleteken: papírforma szerint sosem szűnő vágyamnak kellett volna teljesülnie azzal, hogy ismét festett díszleteket látok az Operaház színpadán. Ha ez sem tetszik, talán velem van baj. Rólam azonban ne szóljon ez az írás, inkább én írom le, miért nem tetszik Rózsa István díszlete, sem részleteiben, sem összességében. Az előfüggöny után állítólag Barcelonában vagyunk, amit hangsúlyoz, hogy az ünnepség helyszíne nem kisváros fő- vagy piactere, hanem kikötő. Van a háttérben árbócos hajó, néhány komor főépület, amelyek erkélyén nem hemzseg az eseményekre kíváncsi nép. Szép árnyalatú szürkületben az égbolt, különös fodrozású felhők, melyek árnyalata és rajzolata mit sem változik. Nem a természet játékának hű követését kérem számon, hanem tálcán kínált világítási effektusokat.

Szubjektív élmények és észrevételek a Don Quijote-balett főpróbáján

A hajós díszlet további buktatója, hogy vízi alkalmatosságon valakinek érkeznie vagy távoznia illenék (ld. A diótörő, a Sylvia, a Hoffmann meséi, A török Itáliában, A bolygó hollandi, az Otello, a Manon Lescaut ilyen jeleneteit), egy funkció nélküli hajó: halott díszlet.

Monstruózus kövekkel bélelt, börtönszerű kocsmabelső a második felvonásban, majd sziklás, stilizált pálmafás táj Don Quijote látomásának jelenetében, ahol a hajnali vagy alkonyi pír ugyancsak állandó. A legnagyobb fiaskó a harmadik felvonás képe, a fiatalok egybekelésének ünnepe a hercegi palotában. Vaskos, nehézkes, stílus nélkül archaizáló enteriőr rajza, még a függönyök is rajzoltak. Álmosító „színvilágát” leginkább a Budapesti Műszaki Egyetem lépcsőházának esti, takarékos megvilágításban látható árnyalatához tudnám hasonlítani.

Cervantes optimista üzenete, a rendületlen hit az emberi méltóságban, oly halványan jelenik meg a cselekményben, hogy azt a táncok derűjén kívül a mediterrán életörömöt árasztó díszleteknek is közvetíteniük kellene, ám ez nem valósul meg. Ezért nem tetszik ez a díszlet összességében sem.

Az utolsó színpadkép koncepcióját tán illenék abban keresnünk, hogy érvényesülni hagyja a jelmezek színpompáját. Rományi Nóra valóban nem fukarkodott a színekkel, sem a formákkal, sem az anyagokkal. Olyannyira nem, hogy Kitrit mindjárt az első felvonásban három különböző toalettben is látjuk. Amikor az elsőben Karina Sarkissova belibbent a színre, még azt gondoltam, jelentősen eltérő librettóval lesz dolgunk. Ám amint Basil partnerévé vált, megsejtettem, amit akkor már tudnom kellett volna…

Vajon mióta tudta az Operaház, hogy a Don Quijote női főszerepét a főpróbán nem a premierre is kiírt Tatiana Melnik fogja táncolni, sőt, három stimmkolleganőjének egyike sem? Mióta ismert, hogy Kitri a darab három egyéb feladatára kitűzött Karina Sarkissova lesz? Az átosztást sem a színházban kifüggesztett és a közönség számára kisebb méretben nyomtatott színlapok nem közölték, a honlapon pedig még jelenleg (3 nap múltával) is Tatiana Melnik neve szerepel.

Ennél izgalmasabb kérdés, hogy Sarkissova mikor értesült a beugrásáról, mikor készült fel rá. A rendkívül nehéz szerep csaknem teljesen hibátlan, könnyed alakítása, a balerina oldott játéka semmilyen feszültség nyomát sem hordozta. Mindenesetre nagy elismerés és köszönet illeti bravúrjáért!

Ezúttal is tökéletes, kiváló táncosi teljesítménnyel és figuraazonossággal örvendeztetett meg Leblanc Gergely, Basil szerepében sem először. Amikor a korábbi verzióban láttam, 21 éves sem volt még. Aggodalmaskodtam, nem korai-e a megterhelése ilyen nehéz szereppel, s vajon mely feladatokra lesz hivatott érettebben. Azóta eltáncolta Rómeót, Siegfriedet, Diótörő herceget, sőt, múlt hónapban már Spartacust is, kiérdemelt sikerrel, és vitathatatlanná téve, hogy ő a 2016/2017-es évad Étoile-ja.

Basil szólóinak válogatása sajnálatosan mellőzi azt a variációt, amelytől érdekesebb lehetne Espada figurája, akit imponálóan alakított Mikalai Radziush. Jelentéktelenebbnek tűntek más mellékfigurák is, előadóikat azért sem szeretném megnevezni, mert a főszereplő változása után többek személyében sem lehetek biztos. Ám feltétlenül kiemelést érdemel Min-jung Kim a Driádok királynőjeként, lenyűgöző technikájáért és biztonságáért, valamint Földi Lea Cigánylányának szólója a különben zavaros és dramaturgiailag igencsak gyenge jelenetben. A koreográfia és a táncosnő hajlékonysága frusztrációt keltett bennem, amiért – ah! – nem inkább a Gajane (vagy legalább a Gajane-szvit) Aisájaként láthatom.

A Don Quijote első nyilvános előadása olyan főpróba volt, amely élt előrebocsátott jogaival. Az első két felvonásban többször küldött utasításokat a színpadra egy férfihang, ami a zenekaron innen, a nézőtéren olyan hatást keltett, mint a pályaudvari közlemények a hangosbemondón: egyetlen szót sem lehetett érteni belőle. Pontosabban csak egyet: amikor a szélmalmos jelenetben az „akasztás” ismétlését kérték. Az a fontos, hogy a színpadon értették, és ebben nem akadályozta őket a Kollár Imre vezényelte zenekar, amely élményszerűen közvetítette Minkus kifogyhatatlan leleményű muzsikáját.

Szubjektív élmények és észrevételek a Don Quijote-balett főpróbáján
©fotó: MÁO/Nagy Attila

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

"Belvárosi orgonakoncertek"

17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Berecz Mihály (zongora)
Central European String Quartet:
Miranda Liu, Soós Máté (hegedű), Nagao Haruka (brácsa), Szabó Judit (gordonka)

"Hangulatkoncert"
BACH: c-moll szonáta, BWV 1017
CSAJKOVSZKIJ: Meditáció, Op.42
HAYDN: C-dúr („Madár”) vonósnégyes, Op.33/3

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

A Zeneakadémia Népzene Tanszékének tanárai és hallgatói
"Találkozások Liszt Ferenccel"
Liszt Ferenc és a cimbalom

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Mező Péter tanítványai

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Classicus Kvartett, Brassói-Jőrös Andrea (ének)
"Kodály és kortársai III."
KODÁLY: II. vonósnégyes
DEBUSSY: vonósnégyes
SCHÖNBERG: II. vonósnégyes

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Borbély Mihály (klarinét, szaxofon)
Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
"Kodály-parafrázisok"

19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Frankl Péter (zongora) Ács Ákos (klarinét), Szőke Zoltán (kürt) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló)
DOHNÁNYI: 1. (c-moll) zongoraötös, Op.1
DOHNÁNYI: esz-moll zongoraötös, Op.26
DOHNÁNYI: C-dúr szextett, Op.37

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Lenneke Ruiten, Hélène Walter, Christopher Ainslie, Helena Rasker, Paul Schweinester, Valerio Contaldo, James Platt, York Felix Speer (ének)
Les Musiciens du Louvre
Vezényel: Marc Minkowski
J.S. BACH: Karácsonyi oratórium, BWV 248 - 1., 2., 4., 6. kantáta
A mai nap
született:
1870 • Leopold Godowsky, zongorista († 1938)
1943 • Gösta Winbergh, énekes († 2002)
elhunyt:
1976 • Lily Pons, énekes (sz. 1904)