vissza a cimoldalra
2018-01-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1228)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60404)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3889)
Milyen zenét hallgatsz most? (24992)
Kedvenc előadók (2815)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11213)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (6849)
A Porgy és Bess Magyarországon (227)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (534)
Erkel Színház (8775)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2563)
Operett, mint színpadi műfaj (3464)
musical (174)
Kolonits Klára (1029)
Bretz Gábor (119)
Operamúzeum (912)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1284)
Franz Schmidt (3024)
Bánk bán (2941)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4150)
Abbado – az ember (146)
Bartók Béla (1881-1945) (200)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Arany mezők és ezüst folyók nélkül – Az ős-Bánk a Szegedi Nemzeti Színházban
- zéta -, 2016-11-07 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Az ős-Bánk a Szegedi Nemzeti Színházban 2016. október 28.
Szegedi Nemzeti Színház

II. Endre - Altorjay Tamás
Gertrúd - Kálnay Zsófia
Ottó - Hanczár György
Bánk bán - László Boldizsár
Melinda - Baracskai Judit
Petúr - Réti Attila
Biberach - Cseh Antal
Tiborc - Kelemen Zoltán
Királyi tiszt - Major Attila

a Szegedi Nemzeti Színház Ének- és Zenekara
vez. Pál Tamás


Galgóczy Judit minden ízében átgondolt, korszerű, a darab szellemiségét és gondolatvilágát maximálisan szem előtt tartó rendezést tett le a szegedi publikum elé, amikor színre vitte Erkel Ferenc Bánk bánját. Nyomban ki is hangsúlyoznám, hogy Erkel Ferenc Bánk bánját tekinthette/hallhatta a Nagyérdemű, nagyjából úgy, ahogy a nemzet komponistája azt elképzelte, az utódok jó szándékú, de végül félrevezető belepiszkolása nélkül. Még a híres „Hazám, hazám” is eredeti szöveggel hangzott fel, „arany mezők” és „ezüst folyók” nélkül.

Ebben a lemeztelenített szövegben van valami mélyen jelképes. Tudjuk, hogy Erkel sokat bajlódott a szövegeivel, ismert levelében panaszkodott is, hogy miért nem adatott meg neki egy igazi költő librettistaként. Jeles költő kortársai ugyan voltak, de őket nem érdekelte az opera, ráadásul az elutasításban drámaíróként még érdekeltek voltak, félvén (nem is teljesen alaptalanul), hogy az akkor újdonász zenés műfaj elveszi a prózai színház kenyerét. Erkelnek és úttörő kortársainak így megmaradtak a botcsinálta szövegírók, a kiöregedett kóristák, a hangjukat vesztett buffók, mérsékelt pátosszal, korlátozott rímfaragó-készséggel. (Persze, ha a szívünkre tesszük a kezünket, ez az opera műfaját párszáz évvel korábban elsajátító vidékeken sem volt nagyon másképp.)

Mindenesetre, ez a közismert szövegnél jóval egyszerűbb (talán nagy sértés lenne primitívebbnek nevezni Egressy Béni munkáját) textúra még segítséget is adott Galgóczy Judit kezébe, hogy végtelen nagy büszke melldüllesztésbe ne kelljen belefáradni.

Itt van például a békétlenek jelenete. Most végre le lehetett számolni azzal a széles körben elterjedt önbecsapással, hogy a Bánk bánban egy rakás lángoló tekintetű hazafi forradalmat robbant ki, ami a királynőgyilkosságban tetőződik. A tévhit szereti elfedni azt a valós tényt, hogy az uralkodó hitvesét Bánk pusztán a felesége meggyalázása fölött érzett hirtelen felindulásában ölte meg. Ráadásul a békétlenek valójában az első besúgó felbukkanására beijednek, s a számonkéréskor nem győznek mosakodni. A helyzet jellemzésére a rendezőnek kapóra jött a bordal, s az alkohol okozta „hősi érzések” és egy kellően tébolyultra vett kinézetű Petur. Az udvar jellemzése során „a másik oldal” sem járt sokkal jobban, Gertrudis hölgyei sem az erény és józanság példaképeiként tündökölnek, Ottó társaságáról nem is beszélve.

A rendező érezhetően a legnagyobb hangsúlyt arra fektette, hogy mindenki legyen valamilyen. Egyéniségek mászkálnak a színpadon, minden közreműködő VALAKI a színen, a legkisebb statisztának is szerepe van a nagy egészben. Ezt erősítette a legkényesebb pontokon a díszlet is (tervezője: Juhász Katalin). A legkényesebb pontok alatt én a darab első felvonásának udvari jeleneteit értem. Ott szokott elúszni a cselekmény, az üres váll-lapogatások, a semmitmondó tablók unalmas karéjában. A züllés udvara tele mindenféle bizonytalan tereptárggyal, lassan, tétován, de folyamatosan mozgó alakokkal. Ha akarnám, akár épülhetne is, de ha másképp nézem, akkor hanyatlik bizony a világ II. Endre udvarában a király távollétében. Egy alak mozog biztos lábon eleinte, a meráni Gertrudis, a király hitvese. Az egyetlen, aki tudja, mit akar, és hogyan szeretné elérni, megkaparintani. Majd, idővel még egy határozott, biztos léptű személy közeledik, Bánk bán, s aki nem ismerné a darabot, már ennyiből is tudja, hogy köztük fog eldőlni a „meccs”.

A gyerekek nagyon fontosak ebben az előadásban. Korábban csak Bánk és Melinda kisfia volt a színen, de most megjelennek Endre és Gertrudis gyermekei. A jövő kezdi el általuk húzogatni az események szálait, egyszeriben kezdjük megérteni Gertrudis mozgatórugóit is. Galgóczy Judit szakít a hagyományosnak gondolt szimpla „jó hazafi – gonosz királyné” irányvonallal, a világ sokkalta összetettebb ennél.

Amikor a XX. század első felének kulturális törekvései (szoros összhangban a történelmi szükségletekkel) eljutottak odáig, hogy közérthetőbbé kellett tenni a Bánk bánt, a bel canto csillaga és népszerűsége már rég lehanyatlott. Helyébe lépett a verizmus, a nagyromantika, ami idehaza még párosult is némi magyaros gondolattal. (Elég, ha végignézünk a két világháború közti magyar operabemutatók hosszú során, a szerzők egymás sarkát taposva ontották a nemzeti tematikájú műveket, melyek nem sokkal később kivétel nélkül a jól kibiztosított süllyedőben végezték.) Ebbe az időszakba nem fért bele Erkel zenéjét oly alapvetően meghatározó, s a korszakához tökéletesen idomuló bel canto dallamvilág. No, pont ezt húzták ki egyszerűsítés címén, mint az „elavult” formanyelv képviselőjét.

Amikor – évtizede sincs – először felmerült a rekonstrukció gondolata, már majd hetven év telt el, gyakorlatilag nem volt ember, aki ismerte volna az eredeti művet. Érthető tehát a nagyközönség riadalma, hiszen azzal a fájdalmas ténnyel kellett szembenéznie, hogy mindaz, amiért ifjúkorában oly lelkesen tapsolt, az mégsem teljesen ugyanaz, mint amit Erkel alkotott. Egynémely gyávábbik döntéshozó vissza is riadt az ősBánk színrevitelétől.

Az ős-Bánk a Szegedi Nemzeti Színházban Szerencsére a Szegedi Nemzeti Színház vállalta a rizikót – és milyen jól tette. Ez az előadás legfőbb értéke szememben, további pozitívum, hogy sikerült egy olyan rendezésben megvalósítani, ami hosszú időkre meghatározhatja hozzáállásunkat ehhez a remekműhöz.

A zenei vezetés Pál Tamás kezében volt. Olyan lendületes tempók jellemezték a nyolcadik X-hez közeledő Maestrót, amelyek a cselekmény alakulását is frissen tartották. Könyörtelenül kihúzta az összes lassításra esélyt adó szünetet, s az előadói hagyományok kényelmes olvasatait. A földszint hatodik sorában olykor túlvezéreltnek éreztem a zenekart, de ugyanakkor a szegedi orkeszter minden korábbinál tisztábban és fegyelmezettebben szólt, a hangszerszólók kiemelkedően virtuóz módon szóltak.

A produkció majd minden pontján dupla szereposztásban került színre, leginkább a színház saját erőivel, ami – majd látni fogjuk – elég heterogén képet mutatott.

A szereposztás abszolút főnyereménye László Boldizsár Bánk-alakítása. Ismét van Nagyúr! László Boldizsár hangban és figurában egyaránt a legnagyobb előadók szintjére emelkedett. A szólam lírai színei és a drámai vonulata is kellő igényességgel szólal meg. A „Hazám, hazám” csúcshangjaira Gregor József szavaival „nagykabátot lehetett volna akasztani”. László alakítása hatásosan szenvedélyes, de ez a szenvedély nem a verizmusból ered, annál sokkal mélyebb, hiszen a töprengő államférfi indulata is kisejdül belőle. Színpadi játéka az elmúlt évek során a kezdeti felszínes operai gesztusrendszert leküzdve egyre összetettebb lett.

Ha csak nézem Kálnay Zsófia alakítását, lenyűgöz. Minden mozdulata királynői, az akarnok, elkényeztetett uralkodónő teljes jellemzését elénk tárja, s láttatja a mélyebb indítékokat is. De sajnos hallgatom is Kálnayt, akinek hangi alkata teljesen szembemegy a szereppel. A szólam egy része hallhatatlanul mély, a zenekar olykor egész frázisokat elnyom. Javára írom, hogy nem erőlködik, nem feszít, de hangban az alak egyáltalán nem jelenik meg. Különösen fájó ez a Bánk-Gertrúd kettősben, mert Kálnay nem tud egyenrangú vetélytársa lenni László Boldizsárnak. Gertrudisát így a legfájóbb szívvel szereposztási tévedésnek kell minősíteni.

Hasonlóképpen a pályakezdő Baracskai Judit Melindáját is. Mert nem elég, ha egy énekesnő korban egyezik a megformálásra szánt hősnővel. Baracskai láthatóan tart is a szólamtól (mondjuk, van miért), s ez minden mozdulatára rányomja a bélyeget. Színpadi játéka üres, a tapasztalatlanság uralkodik el rajta. Az énekesi feladatra való koncentrálás gyakorlatilag mindentől elvonja figyelmét. A feladat pedig a hangfaj kiemelt szerepe, a legnehezebbek egyike. Két számmal kisebb ruhában bizonyára sikerrel mutatkozhatott volna be, egyszer akár jó Melinda lehetett volna.

Ottó szerepében kicsit ellentmondásos volt Hanczár György. Játéka megfelel az szólam hagyományainak, az élvhajhász herceg sémájának, de lehet, hogy Galgóczy szeretett volna ennél messzebbre eljutni. A nyaktörő szólamot biztosan győzi, áriájába impozáns csúcshangot is belebiggyeszt diadalmas tekintettel. Persze, soha rosszabbat ebben a rém nehéz szólamban.

Ott voltam cirka húsz éve, amikor ismeretlenként robbant be a szegedi operai köztudatba Valentinként Réti Attila. Utána valami nagyon félresiklott ebben a kétségkívül tehetséges baritonistában. Peturként ma már csak nézni szabad. Kifejező tekintete, a rendezői instrukciót maximálisan szolgáló játéka sem tudja ellensúlyozni a riasztó zenei megvalósítatlanságot.

Kelemen Zoltán biztosan hozta a papírformát Tiborcként. A Tisza-parti jelenetben azért mutathatna kicsit több kétségbeesést. Cseh Antal Biberach szerepében egészen jago-i mélységekre jut, a rendező épít is erős színpadi személyiségére. Sajnos a hangszín romlása (pont az ellentétes irányú szólamok válogatás nélküli habzsolása okán) nála is megállíthatatlannak tűnik.

Tanulságos előadás, jó sok gondolkodnivalóval, de pont az ilyet szeretjük…

Az ős-Bánk a Szegedi Nemzeti Színházban
©fotó: SZNSZ/Kelemen József

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Déri György (cselló), Kemenes András (zongora)
A:N:S Chorus
Vezényel és mesél: Bali János
"Liszt-Kukacok Akadémiája"
A „felesleges” kotta
Alleluja. Non vos relinquam orphanos – gregorián
Alleluja. Non vos relinquam orphanos – organum duplum
Viderunt omnes – organum quadruplum (részlet)
SCHUBERT: Die Advokaten (Az ügyvédek), D. 37
WEBERN: Drei kleine Stücke (Három kis darab), Op. 11
KURTÁG: Jelek, játékok és üzenetek – Message-consolation á Christian Sutter
KURTÁG:Játékok (részletek)

11:00 : Budapest
MűPa, Fesztiválszínház

LOL
Balett-est két részben

11:00 : Budapest
Erkel Színház

RÁNKI GYÖRGY: Pomádé király új ruhája

18:00 : Budapest
Kassák Múzeum

Traverata - korhű hangszereken:
Balogh Vera (fuvola), Feltein Attila (hegedű), Móré László (brácsa), Maróth Bálint (cselló)
MOZART: Kontratáncok K.609
JOHANN NEPOMUK WENDT: A-dúr kvartett nr.3
MOZART - WENDT: A varázsfuvola [K.620]

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Tímár Sára (ének)
Sebő Ferenc, Dúcz Erzsébet, Enyedi Ágnes, Égető Emese, Horváth Sára, Orbán Johanna, Paár Julianna, Soós Réka (ének)
Kalász Máté, Mihó Attila (hegedű)
Fekete Márton (brácsa), Lelkes András (bőgő), Szabó Dániel (cimbalom, ének), Juhász Zoltán (furulya), Halászi Lehel (furulya, kaval, tánc), András Orsolya (ütőgardon, ének)
Tázló együttes:
Draskóczi Lídia (hegedű), Sófalvi Kiss Csaba (furulya), Németh László (koboz), Benke Félix (dob)
Tímár Sára lemezbemutató koncertje
"Minek nevezzelek…"

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztiválszínház

LOL
Balett-est két részben

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: Tosca

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Radu Lupu (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
J.S. BACH: II. (h-moll) szvit, BWV 1067
SCHUMANN: a-moll zongoraverseny, Op.54
RACHMANINOV: II. (e-moll) szimfónia, Op.27
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Szokolay Balázs (zongora)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
CSAJKOVSZKIJ: b-moll zongoraverseny, Op.23
FRANCK: d-moll szimfónia, FWV 48
A mai nap
született:
1848 • Henri Duparc, zeneszerző († 1933)
1941 • Plácido Domingo, énekes
1945 • Peter Konwitschny, operarendező
1947 • Matuz István, fuvolista
elhunyt:
1851 • Albert Lortzing, zeneszerző (sz. 1801)
1948 • Ermanno Wolf-Ferrari, zeneszerző (sz. 1876)
1973 • Szabolcsi Bence, zenetörténész (sz. 1899)