Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

„Addio, del passato bei sogni ridenti…” – A Traviata második szereposztása

2016-10-15 17:53:35 - ppp -

A Traviata második szereposztása 2016. október 8.
Magyar Állami Operaház

Violetta Valéry - Pasztircsák Polina
Flora Bervoix - Heiter Melinda
Annina - Markovics Erika
Alfredo Germont - Balczó Péter
Giorgio Germont - Kelemen Zoltán
Gastone - Ujvári Gergely
Douphol báró - Káldi Kiss András
d'Obigny márki - Fülep Máté
Grenvil doktor - Kiss András
Giuseppe - Takács András
Küldönc - Bakó Antal

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

vez. Pinchas Steinberg

Az új Traviata második szereposztásának megtekintése előtt beszéltem egyik ifjú operarajongó barátommal, aki sok türelmet kívánt, de hozzátette: úgy hallotta, hogy Pasztircsák Polina Violettája jelentősen javított az összhatáson is. Mire én azt feleltem, hogy úgy érzem, ezen a rendezésen még egy haló poraiból feltámadt Maria Callas vagy a 25 éves Sass Sylvia alteregója se igen tudna segíteni.

Kinek lett igaza? Mindkettőnknek.

Mert igaz ugyan, hogy Pasztircsák Polina, ahogy azt magam is vártam, sokkal jobb Violetta volt, mint Miklósa Erika, de a rendezést, az előadást megmenteni nem tudta. Egyébként pedig minden relatív, hiszen Pasztircsák valóban első hangtól az utolsóig el tudta énekelni a szerepet, míg Miklósa Erika első hangtól az utolsóig elfogadhatatlan volt, ám ez hangi értelemben egy minden szempontból középszerű, nem igazán jó és még kevésbé nagy Violettát eredményezett.

Pasztircsák technikailag birtokolja a szerepet, de problémái is, úgy gondolom, technikai fogyatékosságából erednek. Hangja nem magas pozícióban szól, nem fókuszált, ettől középen hiányzik a hang teste, az egyébként biztos magasságokból a fény és az erő. Benne marad a hang, nem jön át a zenekaron úgy, hogy a néző fülét és lelkét is valóban megérintse. Csúcspontok nélküli éneklés, így tudnám röviden jellemezni. (A Művésznőt pár éve egy Verdi-gálán hallottam először, akkor is épp Violetta nagyáriáját énekelte, jó 15 kilogrammal nagyobb testsúlyban. Azóta lefogyott, nagyon csinos, de az a 15 kiló mínusz sajnos a volumenén is jó néhány decibeles mínuszt eredményezett.) Jelen hangi állapotában egyértelműen túlméretezett repertoárt énekel, egy kisméretű vidéki színházban lehetne jó Mimi, de az Operaház akusztika körülményei közt nem Violetta; lehetne Zerlina, de semmiképp nem Donna Anna.

Balczó Péter Alfrédja megerősítette az első szereposztás premierjén tapasztaltakat. Egy árnyalattal pihentebb hangon énekelt, annak ellenére, hogy naptárját nézve a hosszú távon életveszélyes hangi önkizsákmányolást folytatja. (Az Alfréd-sorozat közben Ottót próbál és énekel Szegeden, és egész bizonyosan készül következő szerepére, Edgardóra a Luciában). Pasztircsákkal kommunikatívabb a játéka, mint Miklósával volt, talán mert partnernőjének sikerül a rendezés keretein belül kevésbé ellenszenvesre formálni a hősnő alakját. Balczó tenorjának nazalitása vitatéma az operalátogatók közt, engem a jelenleg énekelt szerepkörében nem zavar, bár megoldandónak látom magasságproblémáit. Ha a hősibb fach felé kacsintgat, mint azt tette már korábban is (Alvaro Szombathelyen), ezt a két technikai gondot orvosolnia kéne: új rezonanciák bekapcsolásával megnövelni a hangot, és biztossá tenni a magas regisztert. Nem kis feladat, de érdemes lenne megpróbálnia.

Ami az önkizsákmányolást illeti, Kelemen Zoltán semmiben nem marad el tenor kollégája mögött: egyik nap Tiborc, másik nap délelőtt Germont Pesten, majd este újra Tiborc Szegeden. (Tudják a mai kor énekesei, mit csinálnak? És akik ezt csináltatják velük?) Ez a túlhasználás igencsak hallatszott Kelemen hangján és éneklésén. Takarékos üzemmód, visszafogott hangadás és hangerő, a szólamhoz elvárt hangi attraktivitás teljes hiánya. Ilyen formán orgánuma, amely olyan jól érvényesült Ford szerepében — valószínűleg azért, mert alkatilag annyira telibe találta a figurát —, most inkább hallatszott egy jó karakterhangnak, mint a szerep megkövetelte Verdi-baritonnak.

A mellékszereplők, új erők és régiek egyaránt, most is ugyanazt a hangtalanságot mutatták be, mint amit az első szereposztás premierjén láttunk és hallottunk. (A kivételek most is ugyanazok voltak, mint akkor.) Heiter Melinda Flórája azonban még ebből az általános hallhatatlanságból is kirítt, egészen biztos vagyok benne, hogy az oldalpáholyokba ültetett énekkar hölgytagjai közt is lenne legalább tíz olyan, akik sokkal jobban elénekelnék Flóra nem túlságosan jelentős, de nem is jelentéktelen szerepét.

Pinchas Steinberg jelentősen javult a premierhez képest, már ami a hangzás visszafogását illeti. Talán maga is úgy gondolta, hogy ezen az estén (ill. délelőttön), úgyis elég halk lesz mindenki, nem kell apparátusát külön még csitítani se. A nyitány változatlanul megoldatlan: sokkoló ömagában is a hirtelen feltáruló rettenetes színpadi látvány, de ezzel a lelketlen, sápadt, semmiről nem szóló vonóskarral egyenesen lohasztó hatású. Ajánlanám Mr. Steinbergnek és zenekarának meghallgatni a Youtube-ról Karajan vagy Levine Traviata nyitányát— lehetne úgy, ha szabad kérni? Ha kell, több hegedű beállításával, vagy nagy, erőteljes vonásokkal… talán nem én vagyok illetékes ez ügyben tanácsot adni egy hegedűsből lett karmesternek.

Ami a tanácsadást illeti: szívesen adnék Anger Ferenc rendezőnek és Ókovács Szilveszternek, aki őt művészeti vezetővé nevezte ki a színházba. Felelősségük közös: lecseréltek egy régi, de jól működő rendezést egy olyan újra, amelyet mindenki utál és utálni fog, legalábbis én még emberrel nem találkoztam, aki egy jó szót szólt volna róla. Másrészt hagyták, sőt, valószínűleg ők akarták így, hogy a főhősnő katasztrofális szereposztási tévedése miatt a színház és közönsége elveszítse egy nagy Traviata előadás lehetőségét és élményét. Hogy kiről van szó, mondani sem kell, úgyis tudja mindenki.

Előző Traviata recenziómat a régi közhellyel zártam: a remény hal meg utoljára. Nos, ami ezt a Traviata-előadást illeti: meghalt. El is temették. Violetta haláláig eljutni oly rettenetes erőfeszítésbe került — nem a főhősnőnek, oh, nem: nekem, mint nézőnek! — hogy eldöntöttem, amíg ez a rendezés menni fog, rám az Operaház ne számítson. Olyan néző mondja ezt, aki egykor ugyanazt az előadást egy hónapban kilencszer, vagy tíz nap alatt hatszor is megnézte. Néha azt kell gondolnom, hogy az Operaház jelenlegi vezetősége szándékosan ezt a réteget akarja kitakarítani a Házból. Ne legyenek olyanok ott, akik még láttak operát! Olyan igazit, művészi rendezésekben, énekesekkel. Legyen hát! Violetta szavaival búcsúzom: „ Isten veletek, múltnak szép, nevető álmai…”

A Traviata második szereposztása
© fotó: Rákossy Péter






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.