Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Remény és reménytelenség – Kékszakállú és Mandarin a MűPában

2016-10-12 17:37:19 - vape -

A kékszakállú herceg vára 2016. október 7.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók: A kékszakállú herceg vára

Szántó Andrea, Bretz Gábor - ének

A csodálatos mandarin

Ujvári Katalin - Mimi
Koncz Péter - A mandarin
Pécsi Balett

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vez.: Kocsis Zoltán

Szendrényi Éva díszlet
Németh Anikó (Manier) jelmez
Bordos László Zsolt látvány
Vincze Balázs koreográfia
Káel Csaba rendező

A Kékszakállúban az ötödik ajtó megnyitásakor megtörténik az Ősrobbanás, felharsan a zenekaron a fortisszimó C-dúr akkord, a nagy orgonával együtt jóval hatásosabban, mint az operában. Megszületik az ember csodás körülmények között, hogy azután kiderüljön, a fényes kezdetek után reménytelenség, könnyek és elfeledettség vár rá.

A Mandarin hőseinek már nem jut megvilágosodás, önmagukban lehetnek csodásak, akár nagy lelkek is, de emberileg esendők. Sorsuk eleve a reménytelenségből indul, az ő bukásuk is törvényszerű, bár némi remény marad, az ember sorsa később jobbra fordulhat.

Kevés megkerülhetetlenebb feladat létezik a mai magyar zenekari és operai kultúra számára, mint e két alapmű állandó repertoáron tartása, felújítása, az előadástörténet új és új megoldásokkal való gazdagítása. Mivel mindkét darab zenéje megállja a helyét önállóan is a koncerttermekben, így gyakori vendégek ott is.

A színházi világ újítói már rég kiléptek a hagyományos kőszínházi keretek közül, így a BBNH korlátozott színpadtechnikai lehetőségei – ezek között a legfontosabb a zsinórpadlás hiánya - nem jelenthettek akadályt a bemutatóknak.

Kocsisnak Bartók életművének ápolása elsőrangú feladat, így szükséges lehet számára – ha már operaházakban nem láthatjuk őt vezényelni –, hogy a színpadi műveket mégiscsak olyan környezetben, formában mutassa be, amelybe az eredeti szerzői szándékok szerint születtek.

A zenekar tehát levonult az árokba, a fenti terepet pedig átadta az énekeseknek, balett táncosoknak. De ez a levonulás nem volt elvonulás: nem látszunk, nem mi vagyunk a központban, kevésbé vagyunk fontosak, lazíthatunk. Ellenkezőleg, új dimenziókba tört a hangzás. Széjjelebb húzódtak a zenészek a szűkség miatt, ez kiszélesítette a hangzó teret, az árok ugyanakkor összegyűjtötte és a magasba vetette a hangokat, mintegy függönyként a játéktér elé, egészen az első emelet magasságáig.

Szépen szólt a hegedűkar, a fafúvósok rezesek, remekek voltak az ütősök. Így létrejöhettek azok az orgonaszerű hangzások, amilyeneket akkor lehet hallani, ha minden pontosan, tisztán szól. Helyükön voltak a hangzásarányok, volt súlyuk a basszus vonósoknak, minden kis hangszerelési finomság megkapta a maga jelentőségét. Nyilván azért is, mert a karmester – ezt mondanunk sem kell, már többször említettük – tisztában van minden hang jelentésével és jelentőségével az egész bartóki életművön belül. És ez természetesen igaz volt a második részben felhangzó Mandarin esetében is.

Igazságtalanok lennénk Bretz Gáborral szemben, ha nem említenénk kellő súllyal, mekkora szerepe volt neki is abban, hogy a Kékszakállú felejthetetlen előadása hangzott el ezen az estén. Már megjelenése, magas, sudár alakja a hagyományosnak mondható hercegi jelmezben figyelemfelkeltő volt. Kiváló szövegejtése, erőteljes, nem öblögetős, vibrátó nélküli basszusa, amely egész terjedelmében egyöntetűen szólt, képesen a teljes dinamikatartomány felmutatására, a tragédia súlyos gondokkal küzdő hercegét varázsolta a színpadra. Életteli alakot, nem csak elvont, mondabeli hőst.

Szántó Andrea is nagyon a helyén volt színpadi jelenségként. Szép erős mezzójával kifejezően énekelt. De a kissé hangosabb zenekari részek az ő éneklésének szövegét már érthetetlenné tették, a nagyon hangosak pedig elfedték hangját. Ha ezek a hiányosságai nem lettek volna és egyenrangú társa tudott volna lenni Bretznek, a Kékszakállú igazodási pont értékű megszólaltatásával találkozhattunk volna ezen az estén.

A csodálatos mandarin Káel Csaba sok operát rendezett már a MűPában. Visszaolvasva, amit azokról írtam, amiket láttam, azt mondhatom, ismét az állapítható meg, hogy nem követi a ma divatos rendezői formát; nyakatekert értelmezésekkel a szövegíró és/vagy a zeneszerző elébetolakodni. Most azért szolgált egy komolyabb hozzáadott ötlettel: az ötödik ajtó feltárulása után a pár ölelkezni kezd a földön henteregve. („Lásd, ez az én birodalmam!”)

A díszlet egyszerű volt, hét 5-6 méter hosszú cca. 1,5 széles fehér vászon a padló és a szükség-zsinórpadlás között keresztbe-kasul kifeszítve. Ezek vetítővászonként szolgáltak valójában, a mostanában szokásos, és ezért elkoptatott módon, absztrakt ábrák mozgó képsorai vetítődtek rájuk, ahogy nyíltak fel az ajtók, eggyel többre.

Említendő még a színpadi árok fölé épített kis, szív alakú pódium, amelyen – alulról vörösen megvilágítva Judit és a Mandarin megsemmisülése történt. Ezzel együtt a táncjáték színpadképe is hasonló volt, a fehér vásznak most függőlegesen értek padlót, voltak feketék is, ezek a halál pillanatában lehulltak a földre. A táncos megoldások ebben a kontextusban hagyományosnak mondhatók voltak.

A két mű ezzel a zenei és színpadi megoldással értelmezően egészítette ki egymást, arra is ráirányítva a figyelmet, elbeszélésmódjukban és zenei világukban milyen, jin-jang elvet tükrözően kapcsolódnak egymáshoz.

És még valami. Nem sokat ér az olyan művészi tevékenység, amely akár közvetlenül, akár sok-sok áttételen keresztül nem reagál arra, ami körülötte, a világban történik. Nem gondolom, hogy mindannak, ami a Művészetek Palotájában péntek este, 2016 október 7-én történt, ne kellene valahogy tudomást vennie arról, ami mostanában országunkban és a világban történik. Paradox módon e két mű majd tökéletes előadása most pont azért nem volt igazán lélekemelő, mert azt mutatták meg az egyre hangosabban kiabáló embertelenség közepette, milyen nehéz őrizni a reményt.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
©MTI Fotó: Szigetváry Zsolt






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.