Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Giuseppe di Stefano 95

2016-07-24 14:18:08 - zéta -

Giuseppe di Stefano Épp ma lenne 95 esztendős az operai önsorsrontás egyik szinonimája, Giuseppe di Stefano.

Rendhagyó pályája rendhagyó módon is indult. Már fiatalon énekversenyt nyert, de alig múlt 18 éves, amikor kitört a II. világháború, s Pippót besorozták katonának. Később legendássá váló fegyelmezetlen életmódja már akkor gondokat okozott, ezért inkább a fogdában énekelgetett magában. Így viszont egy zenebarát orvos felismerhette páratlan tehetségét, mert alkalmatlannak minősítve visszajuttatta a civil életbe.

Ezután villámgyorsan beindult karrier, előbb a könnyűzenében (Nino Florio néven), majd egyre inkább az opera világában találta meg magát. Ha a 23 évesen rögzített felvételeibe belehallgatunk, megállapíthatjuk, hogy a később rá jellemző minden tudásnak és erénynek már akkor tökéletesen birtokában volt. Hangja telten, egyedi fénnyel, csodás líraisággal és a tenoristáknál oly ritka nemes karcsúsággal szárnyalt. Könnyed, akadálytalan hangadása, páratlan diminuendói a legizgalmasabb ifjonti jellemvonásokat meg tudták mutatni. Ahogy di Stefano, a kamaszkort éppen elhagyva képes volt Nemorino másoknál oly szaftos románcában megsejtetni velünk a romlatlan és naiv parasztfiú tiszta érzelmeit, ez egyszerre jelezte előre az elkövetkezendő évek szinte megismételhetetlen felfutását, de a törvényszerűen bekövetkező bukást is.

Di Stefano a húszas évei végére már világsztár, akinek lába előtt hevernek a legnagyobb operaházak és lemezgyárak. Kinyílt a világ, már 25 évesen debütál a Teatro Liceuban, egy évvel később a Scalában és a Teatro Municipalban, s mindössze 27 esztendős, amikor kapitulál előtte a Metropolitan és a San Carlo.

Giuseppe di Stefano Negyvenhez közelítve pedig már csak az egykori nimbuszából, hangmaradékaiból élő legenda. És még él majdnem fél évszázadot ebben az állapotban, persze, újra meg újra, egyre reménytelenebbül nekifutva az éneklésnek. Alig volt egy bő évtizedet a csúcson, de ezalatt rendre évi 60-70 operaelőadást teljesített, s volt olyan esztendeje, amikor tíz komplett, mára etalonnak számító operafelvételt készítettek vele.

Hanyatlásának egyik oka, hogy alapvető hangadottságainál jóval súlyosabb szerepeket is elvállalt már igen fiatalon. Ennél sokkal többet rontott, hogy a mélyről érkezett szicíliai fiú (apja cipész, anyja varrónő volt) nem tudott a világsztársággal járó életszínvonallal és életmóddal mit kezdeni. Sikereit (és majd később kudarcait) vég nélküli éjszakai tivornyákba fojtotta. De mindig megmaradt annak a jópofa, egyszerű fickónak, akit egy ország hívott Pippónak.

A rendkívül fegyelmezett életmódot élő kortárs, Mario Del Monaco mesélte a könyvében, hogy valamelyik vendégfellépésén közös szállodában laktak. Az egyik korai órán a szokásos reggeli kocogására indult és összetalálkozott Pippóval. Örömmel üdvözölte és ajánlotta, hogy tartson vele, fussanak együtt. Di Stefano nevetve elhárította a Kolléga ötletét, hiszen Ő még csak most ért vissza a hotelbe.

Nem véletlen a gyakran hangoztatott párhuzam a szintén rövid, de annál velősebb karriert befutott szopránpartnerével, Maria Callassal, akivel egy időben közösen próbáltak visszakapaszkodni a világot jelentő deszkákra. Mindketten megreformálták az opera világát, nyomot hagytak, legendává váltak, majd a saját maguk keltette izzásban meg is semmisültek.

A Di Stefano után maradt „nyom” legfajsúlyosabb része az a sorozat etalon lemezfelvétel, amit az 50-es években készítettek vele a kor vezető dirigensei, elsősorban Cellini, Gavazzeni, de Sabata, Serafin és Votto.

Di Stefano után már másképp kellett előadni Cavaradossi Levéláriáját, a „La donna e mobile”-t, vagy Edgardo nagyáriáját. Ennél többet pedig énekes aligha kívánhat.

Giuseppe di Stefano






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.