vissza a cimoldalra
2019-01-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4178)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11307)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1570)
Franz Schmidt (3261)
Erkel Színház (9628)
Momus-játék (5589)
Palcsó Sándor (231)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3078)
Jonas Kaufmann (2337)
Marilyn Horne (469)
Kimernya? (2920)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1244)
Élő közvetítések (7669)
Cziffra György (107)
A nap képe (2120)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2929)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Elhunyt Nikolaus Harnoncourt
- vape -, 2016-03-07 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Nikolaus Harnoncourt 1964-ben új időszámítás kezdődött vén kontinensünk zenei interpretációtörténetében. Akkor jelent meg ugyanis a Nikolaus Harnoncourt irányította Concentus Musicus Wien kamarazenekar lemeze, amelyen Bach 6 Brandenburgi versenye hallható eredeti hangszereken, autentikus előadásban.

1829 óta, amikor Mendelssohn előadta az egyre hírnevesebb szerző akkorra teljes feledésbe merült Máté passió című művét, minden bizonnyal ez volt a második legjelentősebb lépés a régi korok zenéinek feltámasztása felé vezető úton.

Az évszámok azért inkább csak jelképesek, természetesen mindezek nem előzmények nélkül történtek, a nevezetes év előtt is játszottak Bachot, és persze más régi zenét is. (Gondoljunk csak Händel Messiásának századok óta töretlen diadalmenetére.) A múlt század hatvanas éveiben pedig megszállott fanatikusoknak már hét évtizedes gyakorlata volt elmúlt korok műveit előadni valóban eredeti hangszereken, de szórványos, gyakran nem túl alaposan végiggondolt kísérleteik nem ütötték át a későromantikában kialakult előadási stílushoz szokott nagyközönség érdeklődésének vasbeton falát.

Ahhoz kellettek az addig soha nem látott sebességgel bekövetkező mozgások az 50-es 60-as években a társadalom, a tudomány, a technika és a kultúra területén. Hogy Harnoncourt egyáltalán megalakíthassa zenekarát 1957-ben. Lemezük is jelent meg rögtön ezután, de hét év múlva valami más történt. A Telefunken, egy nagytekintélyű lemezkiadó cég látta meg a fantáziát, értsd üzleti lehetőséget egy addig szinte észrevehetetlen előadói magatartás széles vásárlóréteg elé terítésében.

És nem választottak rosszul. Mert azzal, hogy Harnoncourt, a valóban nagyszerű zenész, tudományos elkötelezettséggel látott neki a mind a hangszerek kiválasztásához, mind a rajtuk valójátékmód megértéséhez, mindpedig a zenék előadásmódjának tanulmányozásához, valami újat hozott. Kiküszöbölte az addigi próbálkozások talán legnagyobb hibáját, a határozatlansági tényezőt: addig a hangszerek többé-kevésbé régiek voltak, ám a játékstílus nem annyira.

Minden törekvése ellenére Harnoncourt gyakran kényszerült kisebb-nagyobb megalkuvásokra mindazokon a területeken, amit az előbbiekben felsoroltunk, de egy idő után már nem is igazán törekedett a szigorúan tudományos eredetiség megfoghatatlan ideájának elérésére. A társakra, tanítványokra, követőkre várt, hogy az elkövetkező évtizedekben kiteljesítsék azt, amit ő elkezdett: még megalapozottabb ismeretek birtokában élményszerűen megszólaltatni Monteverdi, Vivaldi, Bach, Händel és a többiek életművét.

De az ő úttörő életműve nem csak a fantaszta kísérletezőé, - és ami talán még rosszabb – a szárazon értekező tudósé! Kiváló előadó is volt, nemcsak elismerendő, csodálható is. Szívesen hallgatjuk az Orfeót, a Bach kantátákat, a Négy évszakot, az Op. 12 concertóit a Concentus Musicus előadásban, bár lehet, hogy igazán nagyra már nem az ő felvételeit tartjuk.

A kezdeti sikerek után Harnoncourt nem pihent, mindvégig fáradhatatlanul tanult, zenei horizontja szélesedett, korok, műfajok nem jelentettek akadályt. Valószínűleg a huszadik század – és ez már önmagában is érték – legelképesztőbb méretű és változatosságú előadói életművét hagyta maga után, amelynek hatása óriási és megkerülhetetlen.

Gambán, csellón Bachot játszott, zenekarainak a reneszánsztól a huszadik század első feléig bezárólag majd minden jelentős, vagy kevéssé jelentős zeneszerző, irányzat a repertoárjára került egészen az operettig. Egyéni látásmódjával mindenkiben talált valami új szögből láttatni valót, amire rá lehetett csodálkozni: ezt így is lehet?

Ezek gyakran felszínes megoldásoknak tűnnek, és igen, hogy igazán mélyre hatoljon, az így nem mindig adatott meg neki, de ezen a ponton idézzük őt: „Minden muzsikus elolvashatja a zenét, tanulmányozhatja a kort és törekedhet a korrektségre. De számomra a kérdés mindig az, miért írt a zeneszerző az adott módon. És ez az, ami sohasem hagy nyugton: a tartalom, nem a forma.”

Most valami személyeshez érkeztünk. Szerencsém volt Harnoncourt-t 2007 decemberében Budapesten hallani, amikor három Bach kantátát vezényelt a Concentus Musicus és az Arnold Schönberg Choir élén. Engedtessék meg, hogy felidézzem, amit akkor írtam:

Ha esetleg azok után, hogy Herreweghe, vagy egy-két régizenei produkcióval Gardiner is megfordult nálunk, valaki azt hitte volna, hogy most már Harnoncourt csak egy a sok közül, hát tévedett.

Tele volt a nagy hangversenyterem. Így karácsony előtt három olyan Bach-kantáta, amely az utolsó két novemberi és az első adventi vasárnapra íródott, amúgy is vonzó lehet, de Harnoncourt neve is fogalom ma már. Félő volt, hogy esetleg valóban csak a neve az. De nem.”

Mi Harnoncourt titka? Hogy ma már tényleg túl van a szigorúan tudományos autentikusság utolérhetetlen délibábjának kergetésén – kis zenekar, fiúszopránok stb. –, miközben azért hallhattunk tolótrombitát és violino piccolót (terccel magasabbra hangolt kis hegedűt) is. Kialakított egy olyan előadásmódot, amely a kezdetek gyermekbetegségeit már leküzdötte, és amely olyan gazdag hangszínekkel, frazeálással, dinamikai árnyalatokkal igyekszik ezeket a remekműveket megszólaltatni, amelyeket Bachhoz egyedül méltónak érezhetünk. Illetve dehogy igyekszik itt bárki, megszólal minden. Gondoljunk csak vissza a 140. kantátában hallható – orgonaváltozatban is jól ismert – Zion hört die Wächter singen korál hegedű-brácsa unisono szólamának arra a gazdag dinamikai és frazeálási eszközökkel kidolgozott elővezetésére, amelynek tanulmányozására, hogyanjainak, miértjeinek megértetésére egy egész régizenei kurzust lehetne szánni. Vagy arra a csodára, amit a 36. kantáta első részét záró korál zenekar-kórus összjátékakor dinamikai és hangszínbeli kifejezésben hallottunk. Na, ezek voltak a torokszorító pillantok.

Viszont arra, amit a Wachet auf nyitótételében hallottunk, még pesties kifejezés sincs. Amit itt a kórus művelt, az elképzelhetetlen szinten lebegett minden fölött, amit eddig arról gondolhattunk, mit tudhat egy harminchat tagú éneklő társaság. A szoprán szólam nem valamiféle kirívóan hangos, éles hangszínnel próbálta a korált kiemelni, hanem mezzoforte erősséggel, éteri módon megszólaltatva, így az nem egyszerűen kiemelkedett a többi szólam közül, hanem valahogy úgy volt ott megkerülhetetlenül, hogy azok mintegy körülölelve, a maguk módján kénytelenek voltak ellenpontozni. Nem több ember énekelt egyszerre – itt maga a négy szólam szólt.

Annakidején több csellista is játszott próbát a Bécsi Szimfonikusoknál. Nem Harnoncourt volt a legjobb, de Karajan őt vette fel. Biztos megérzett benne valamit, ami több mint a hangok megfelelő szintű eljátszásának képessége. És most ott vezényelt ez az ember, kissé suta, de pontos, érthető mozdulatokkal. A huszadik század egyik legnagyobb zenésze lett, aki ezekről a művekről mindet tud, tisztában van a tempókkal, ritmikai viszonyokkal, fortékkal, pianókkal. Az igazi puristák talán rosszallhatják némely megoldását, de a végeredmény hatása alól senki nem szabadulhat.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Rolla János tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Nádor Terem

Anima Musicae kamarazenekar
Műsorvezető: Gáspárfalvi Dorka oscar-díjas gyermekszínész
"Lelkektől Lelkekért"
Koncert az elhagyott állatokért
DVOŘÁK: E-dúr Szerenád I.-II.-III.-IV.-V. tételei
MOZART: D-Dúr Divertimento KV 136. I., II. III.
CSAJKOVSZKIJ: Vonósnégyes (zenekari átirat) No.1, Op. 11 D-mol II. Andante cantabile
WEINER LEÓ: Divertimento I., II., V.

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Fülei Balázs (zongora)
Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló)
BEETHOVEN: D-dúr trió, op. 70. no.1
BEETHOVEN: Esz-dúr trió, op. 70. no. 2

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Operavizsga Fesztivál
A Genfi Zeneművészeti Főiskola előadása
CAMPRA: Velencei ünnepek

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle - Balett két felvonásban

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Láposi Dániel (ütőhangszerek), Baráth Bálint (zongora), Kováts Jázon (elektronika)
és a fesztivál 23 tagú közössége
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2019
STOCKHAUSEN: Kontakte
STOCKHAUSEN: Originale (Happening, 1961)

19:00 : Budapest
Duna Palota

Farkas Gábor (zongora), Baráti Kristóf (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Baráti Kristóf
LISZT: Les Préludes
LISZT: 2. (A-dúr) zongoraverseny
BEETHOVEN: F-dúr románc, op.50
BEETHOVEN: 5. (c-moll) szimfónia, op.67

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bertrand Chamayou (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Robin Ticciati
R. STRAUSS: Don Juan, Op.20
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
DEBUSSY: Pelléas és Mélisande - szvit, Op.80
WAGNER: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Operát az Operából - belföldi turné
PUCCINI: Tosca

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Ingolf Wunder (zongora)
MOZART: 12. F-dúr zongoraszonáta (KV. 332)
BEETHOVEN: 23. f-moll (Appassionata) zongoraszonáta (Op. 57)
CHOPIN: Noktürnök (Op. 9 No 1., 2., 3.)
Polonéz-fantázia (Op. 61)
Asz-dúr polonéz (Op. 53).
A mai nap
született:
1835 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző († 1918)
1841 • Emmanuel Chabrier, zeneszerző († 1894)
1907 • Ferencsik János, karmester († 1984)
1943 • Lencsés Lajos oboaművész