Trisztán a vándorúton – Schubert Téli utazása Jon Vickerssel

In Memoriam Jon Vickers
Schubert: Winterreise
Geoffrey Parsons – piano
Jon Vickers – tenor
Jon Vickers in conversation with Jon Tolansky
WARNER 0825646031573

A búcsúzó év szomorú eseménye volt, hogy nyáron eltávozott körünkből az utolsó nagy énekesgeneráció egyik szilárd oszlopa, Jon Vickers. Sok éve visszavonultan élt, az utóbbi időszakban súlyos betegségtől sújtva. Még megélhette, hogy vonzó személyisége, sajátos színpadi jelensége az operaműfaj egyik szimbólumává tette. Ugyan viszonylag kevés szerepet tartott repertoáron, de azokban megkerülhetetlen alakításokat hagyott az utókorra.

Az egykori legendás Trisztán, Otello, Radames, Florestan, Don José, Siegmund, Peter Grimes és Sámson emléke előtt a Warner most egy különleges dupla CD-vel tisztelgett. A második CD Vickers visszavonulása után kerek 10 évvel készült nyilvános beszélgetésének felvétele. Ízesen mesélt legfontosabb előadásairól, szerepfelfogásairól, a publikum derűvel hallgatja és ünnepli az akkor 72 esztendős művészt. De az igazi truváj az első lemezen van, Vickers 1983-as lemezfelvétele Franz Schubert örökzöld Téli utazásából.

A Winterreise a kamarazene-irodalom ritka magas hegycsúcsa, amit valahogy jellemzően nem szoktunk hőstenorokkal hallgatni. De Vickers nem a fentebb említett szerepei felöl közelítette meg Schubert remekét. Hangadás tekintetében legalábbis semmiképpen, hiszen, az egész CD-n talán három valódi fortét ereszt meg, igaz, ott elképesztő hatást is kelt. Vickers az eredeti fekvést énekli, de ez semmi technikai akadályt nem jelent neki. A lemez egészére a mezza voce a jellemző, igen finom és visszafogott megoldásokkal, amivel tudatosan operál is. Mert a hatalmas hanganyag a pianók estében is fantasztikus hatást tud kelteni, ha tulajdonosa technikailag meg tudja valósítani. A hangi megformálás terén Vickers élményszerű diminuendói talán a legemlékezetesebbek. Talán nem mindegyik dal adta könnyen magát Vickers előadásmódjához, emiatt nem olyan egységes az egész ciklus, de az énekesnek nincs szégyellnivalója, a felvétel a legnagyobbakéval összevethető, leginkább a szuggesztivitása miatt.

Mert a Winterreise a csendes visszavonultság és rezignáltság szimbóluma, ahol a jeles kanadai tenor igenis sikerrel tudta segítségül hívni híres szerepei öngyötrő, önmarcangoló, depressziós vonásait. Már a nyitószám (Gute Nacht) négy versszakát rendkívül szélsőségesen tolmácsolja, magával ragadva a hallgatót. A Gefrorne Tränen mélységei („Ein Tränen, meine Tränen”) egy természetes bariton súlyával kelt túlvilági hatást, az Erstarrung a zaklatottságával szögez székbe, hogy azután a Der Lindenbaum első felével megnyugtasson. A Wasserflut finomsága mögött érezzük meg először a hatalmas hangmatéria adta különös feszültséget, úgy, hogy szinte végig pianót hallunk. A lemez egészén végighúzódik a művész atmoszférateremtő ereje.

Jon Vickers Winterreise-lemeze igazolja, hogy egy intelligens énekes a hangi határain könnyedén túl tud lépni, ha megvan a mondanivalója és az ehhez szükséges technika. Vickers ezen az 57 éves korában rögzített felvételen nagyszerű pianista partnert talált kortársa, Geoffrey Parsons személyében.