Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

A balettszínpad tragikus sorsú komédiása – Emlékezés Sipeki Leventére, halálának 30. évfordulóján

2015-08-18 11:20:36 IVA

Sipeki Levente Nem is emlékeznék arra, hogy éppen az 1997-es esztendőben (nyilván június 10. táján) olvastam egy megemlékezést, feltehetően valamelyik napilapunkban, ha annak felütése nem az a gondolat lett volna, milyen hihetetlen, hogy Sipeki Levente, ha élne, már 60 éves lenne. Sipeki Levente, aki a Ludas Matyi 1949-es filmre vitele után – amikortól Fazekas Mihály népi hőse szinte azonossá vált a fiatalon elhunyt és színészlegendává lett Soós Imre személyével –, 1960-ban másodikként testesítette meg azonosító erővel az igazságáért harcoló furfangos kamasz fiú alakját, ezúttal a balettszínpadon, az Erkel Színházban. A nagy közönségsikernek örvendő táncjátékot a következő évben a televízió is közvetítette, ezzel az akkor mindössze 24 éves Sipeki Levente mint főszerepekre hivatott táncművész neve országosan ismertté vált.

Sipeki Levente 1937. június 10-én született Nagyivánban (ma Jász-Nagykun-Szolnok megye). Gyerekkoráról szinte nincsenek egyéb adatok: nem tudni, hogy árvaság, félárvaság vagy egyéb ok miatt került-e a kecskeméti árvaházba. Kaán Zsuzsa 2009-ben Kun Zsuzsáról megjelent monográfiájában (ahonnan Sipeki privát életútjáról szóló további ismereteim is származnak) ugyanis futólag szerepel egy bizonyos Sipeki nagymama Ózdról, de nem hiszem, hogy ezt az esetleges ellentmondást kutatnunk lenne érdemes. Lássuk inkább, hogyan emlékezik meg az intézmény honlapja a majdani balettművész pályájának indulásáról:

1947 őszén a Faragó Béla Tanítói Árvaház növendékeként tízévesen ismerkedett meg a növendékek számára akkor beindított néptánctanfolyamon a népi tánc elemeivel. Mindjárt nagy fogékonyságot mutatott a tánc iránt. Rövidesen szóló kanásztánccal gyönyörködtette a megbűvölt közönséget, számtalan fellépésen. Ezeken az árvaházi középiskolás leányok körtánca, a fiúk verbunkosa, a kis Levente kedves kanásztánca, és a kicsik népi ludas jelenete volt műsoron. Tudásuk tökéletesítésének érdekében Molnár István is foglalkozott a táncosokkal.

Lexikonok szerint Sipeki Leventére egy tehetségkutatáson figyeltek fel. Művészeti tanulmányait későn, 1950-ben kezdte meg az Állami Balett Intézetben, Lőrinc György, majd Nádasi Ferenc mesterek irányításával. Diplomáját 1957-ben szerezte. Egyes források szerint a Magyar Állami Operaház azonnal szerződtette, mások szerint már előbb, 1956-ban a balettegyüttes tagja lett. Egyesek szerint még egy évet a moszkvai Nagyszínház együttesénél töltött ösztöndíjasként, más forrás arra utal, hogy ez három hónapos időszak volt.

Hazatérésétől a társulat magántáncosa.

1957 nyarán a moszkvai Világifjúsági Találkozóra Róna Viktor nem akart kimenni Orosz Adéllal, ezért a VIT-et már korábban megjárt s ott nagy sikert aratott Kun Zsuzsa Sipekinek és Orosz Adélnak tanította be a Giselle paraszt pas de deux-jét és a Coppélia nagy kettősét. A fiatal páros első díjat nyert Moszkvában.

Az ötvenes évek vége jelentős és éveken át hűséges főszerepeket hozott Sipeki Leventének. Nagy pályatársak partnere- és stimmkollégájaként állt be a Diótörő herceg és A bahcsiszeráji szökőkút tragikus végű Waclavjának szerepébe.

1959 márciusában tartották a Gajane című balett premierjét az Erkel Színházban, Nyina Anyiszimova koreográfiájával és betanításában. Az egész együttest megmozgató táncjáték sok táncosnak adott nagyszerű lehetőséget fő- és karakterszerepek megformálására, két szereposztásban, amelyeket hamar követett több átosztás, új beállás. Hacsaturján remek zenéje és a darab meghódította, úgy is mondhatnánk, levette a lábáról a magyar közönséget, amelyben 1956 után volt némi ellenállás az orosz és szovjet alkotások iránt. Talán ennek a balettnek köszönhető, hogy a nézők újból szívesen nézték és értékelték a korábban is műsoron levő Csajkovszkij- és Aszafjev-baletteket is, amelyektől politikai csalódásukban, tiltakozásként elfordultak. Sipeki Levente Karen szerepében vonta magára a figyelmet, (még) Orosz Adél partnereként. A következő évadban Orosz Adél táncolta vele Ludas Matyi balettlibrettó szerinti kedvesét, Eszti szolgálólányt is.

Sipeki Levente Ludas Matyi-alakítása, amelyben Sipeki Levente kiváló tánctudása mellett megmutatkozott humora és erős színészi vénája, játékkészsége is, felfedezésnek bizonyult a koreográfus, társulatigazgató (és az eleinte Döbrögit táncoló) id. Harangozó Gyula számára: meglátta Sipekiben a jövő nagy karaktertáncosát, és már fiatalon betanította neki a Coppélia idős, komikus ezermesterének szerepét. Coppélius hosszú időre Sipeki parédés és fontos szerepe lett. Vajon ezen a ponton dőlt-e el, hogy a nagyszerű megjelenésű és alkatú Sipeki Levente nem lesz danseur noble, illetve e szerepkört csak ritkább alkalmanként kóstolgatja majd? Mint aki a balettelőadásokat sűrűn látogatta és a szereposztásokat figyelemmel követte és tüzetesen tanulmányozta, megkockáztatom egy másik körülmény feltételezését is.

A Magyar Állami Operaházban is volt hagyománya az állandó partnerségnek, ami egy társulaton belül technikai és színészi szempontból is kényelmesebbé, biztonságosabbá teheti a táncosok munkáját, s az állandó párok („álompárok”) iránt a közönség is fogékony.

Természetesen ez nem zárta ki, hogy a táncosok egyes darabokban, illetve fellépésekkor partnert váltsanak, és a partnerek közt nem jelentett mindig (vagy folyamatosan) társkapcsolatot a magánéletben. A Kováts Nóra–Rab István-párosról (és házaspárról) 1953-ban történt disszidálásuk után csak az tudott, aki látta őket, magam csak a rendszerváltás után olvastam vitathatatlan elsőségükről. Egy Lakatos Gabrielláról készült televíziós portréfilmben Havas Ferenc hálásan emlékezett meg arról, hogy a Kováts Nóra és más, 1956 körül hazát váltott élvonalbeli balerinák szinte teljes szerepkörét átvevő Lakatos őt „szerezte meg” állandó partnerének. Kaán Zsuzsa könyvéből megismerjük, hogyan lett Fülöp Viktor kiszemeltje Kun Zsuzsa a szakmai és életbeli partnerséghez: az ötvenes évek nagyközönsége már együtt ismerte meg nevüket. Róna Viktor több kiváló szólótáncosnővel is szerepelt: Rácz Boriska, Ugray Klotild, Menyhárt Jacqueline volt leggyakoribb partnere, ezért határozottan úgy tűnt, a fiatal Orosz Adél és Sipeki Levente is állandó párosként nő naggyá.

Ám amikor Róna birtokba vette a teljes danseur noble szerepkört, tekintélye lett az együttesben, és komoly reményei társulati és egyéni turnékra, célszerű volt megállapodnia egy minden tekintetben prímabalerinai adottságú és maximális szorgalmú állandó partner mellett, s erre Orosz Adél felelt meg tökéletesen. A bemutatók főszerepeit szinte kiszámíthatóan osztották ki a három nagy páros közt, Sipeki Leventének a demi karakterszerepek jutottak, vagy a főszerepek második szereposztásban, illetve a régebbi főszerepek, többnyire a társulat legmagasabb balerinája, a különben gyönyörű alkatú Ugray Klotild partnereként. Sipeki szinte észrevétlen erőfeszítéssel győzte a nyúlánk balerina emelését–dobálását – ám nem vagyok szakértője annak, hogy a táncos csontozatára, izomzatára és kedélyére egy-egy előadáson vagy hosszabb pályaszakaszban hogyan hat a magas, ezért nyilván súlyosabb partner.

Talán ideális partnere lett volna a filigrán Dévényi Edit, aki viszont, hamar elhagyva a társulatot, nemzetközi karriert futott be. Ugray mellett a kiváló (és szintén sudár termetű) Menyhárt Jacqueline és Kékesi Mária sem bizonyult Sipeki eszményi színpadi párjának, az utóbbiak a porondon megjelenő ifjú tehetség, Dózsa Imre gyakori partnerei lettek, az állandó partnerrel rendelkező, de időszakosan „szabad” prímbalerinákkal felváltva. Végül még egy feltételező talán: fizikai alkata, életkora és izgalmas, modern személyisége okán Pártay Lilla alkothatott volna nagy párost Sipeki Leventével, Pártay szólótáncosi pályája azonban későn érett be és későn érvényesült, mondhatni: lekéste Sipeki Levente legjobb éveit.

Sipeki Levente
Fülöp Viktor, Dévényi Edit, Sipeki Levente

Persze a művészkarrier alakulásának csak egy kisebb eleme az ideális partner megtalálása. Annál jóval nagyobb szerepe lehet az alkatnak, a személyiségnek és azok fejlődésének, s mindez elválaszthatatlanul összefügg az emberrel és a magánélettel is. Sipeki Levente húszas éveinek derekán vette feleségül Kun Zsuzsát, aki előzőleg hosszan válságos házasságban, és még hosszan nem szűnő partneri és alkotói kapcsolatban állt Fülöp Viktorral. Amikor Kaán Zsuzsa Kun Zsuzsa, a balerina című könyvét először olvastam, eleinte kissé zokon vettem, hogy a művésznő, akinek privát életútja vázlatosan óhatatlanul közismert volt, mennyi bensőséges részletet kiadott magánéletéből és -személyiségéből. Lassacskán azonban megértettem, hogy ezek ismerete elkerülhetetlen ahhoz, hogy a művész pályaútját is megértsük. Megérteni? – ez túl sok, sőt lehetetlen; inkább úgy mondanám, közelebb kerüljünk a megértéséhez.

Sipeki Levente elhaló művészi ambíciója, kudarccal végződő házassága és tragédiába forduló élete sem érthető külön-külön. Házassága boldogan indult, 1970-ben apa lett, és kisfiában is sok örömét lelte. Hogy milyen remek táncos volt, Kun Zsuzsa is elismeri:

Nagy sikere volt. A közönség ismerte, a neve jól csengett. S ha nem is lett Kossuth-díjas, azért az vitán felül állt, hogy a maga nemében Levente egy csillag.

Remek szerepeit Sipeki Levente briliáns tehetséggel, tökéllyel formálta meg. Pl. Stréber Józsit a Furfangos diákokban, az egyik Csavargót A csodálatos mandarinban, Mercutiót a Rómeó és Júliában, a Kék madárt a Csipkerózsikában, Alaint A rosszul őrzött lányban, Gád, a júdeai alakját a Spartacusban. Ám mindezen darabokban felesége volt a címszereplő, az ünnepelt és minden kitüntetést méltán elnyert prímabalerina – ami viszont őszinte öröm mellett is nyomasztó tudat lehetett. Sipeki művészi válságba jutott, sokszor táncolt szerepeit és az operaházi fellépéseket megunta. Kiürültnek, kiszáradtnak vallotta magát. Azok a darabok, amelyekben parádés szerep jutott neki, lassan kikoptak a repertoárból, az új produkciókban pedig már nem lett helye. Nem kapott szerepet sem Béjart, sem Balanchine műveiben. Legjobban talán azt fájlaltam, hogy A cédrusban sem ő alakította a Művész, személyiségéhez annyira illő szerepét (amivel nem azt mondom, hogy Dózsa Imre és Keveházi Gábor nem alkottak kiválót benne).

Míg felesége időközben az Állami Balett Intézet igazgatója lett, Sipeki, korábban havi 25-30 fellépése után, egyszerre csak nem kapott feladatot. Két vigasz maradt életében: gyermeke és az alkohol. A hosszú és hosszasan válságos házasság után a két művész elvált. Két évvel később, 1985. augusztus 18-án Sipeki Levente meghalt.

Lépjünk vissza egy pillanatkép erejéig Sipeki Levente ifjúságához. Kun Zsuzsa így látta őt 19 évesen: „Leventét a kisföldalatti megállója előtt, az operaházi oldalon pillantottam meg először: egy csapat fiúval és lánnyal, plüss télikabátban, nyakán hanyagul oldalra dobott sállal, és azzal a szemmel látható kisugárzással, hogy nagyon élvezi az életet.

Jómagam, noha rendszeres látogatója voltam premiereknek, külföldi művészek vendégjátékának és az ÁBI vizsgaelőadásainak is, úgy emlékszem, számos színpadi fellépésén kívül, vagyis civilként csak egyszer láttam Sipeki Leventét: történetesen a kisföldalatti előtt, az operaházi oldalon, kisebb csapat táncossal álldogált a lépcsőn. Valamikor az Operaház 1980-as kényszerű bezárása előtt járhattunk, a társaságból – id. Nagy Zoltánra is emlékszem például – úgy vettem ki, hogy egy fárasztó Spartacus-előadás vagy -próbasorozat után lehetnek. Sipeki különösen fáradtnak és unottnak látszott, ám korántsem kiábrándítónak. A Spartacus „régimódian” igényes kiállítású előadás volt, a táncosok parókát viseltek, a férfiaké antik szobrokon látható, gyűrűkbe rakott frizurát idézett. Lehet, hogy a Sipekiét saját hajából fésülték, s még látható volt ennek nyoma. Különben modern frizurát viselt: néhány képriportból, Az életbe táncoltatott leány című film dzsesszbalettes részéből és a Mandarin Csavargó-figurájából – úgy mondtuk volna akkoriban – kissé „huligános” árnyalatú mozaikban rajzolódik ki megjelenésének imázsa. Klasszikus élű arcán csibészes báj, tragikus szenvedély és gond vegyült titokzatos szépséggel.

Azért írtam róla, hogy ne felejtsük el méltatlanul, és olvassák a nevét azok is, akik nem láthatták. Nem abból az alkalomból, hogy már 77 éves lenne, hanem hogy éppen 30 éve nincs köztünk.

Sipeki Levente






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.