vissza a cimoldalra
2018-09-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (917)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1060)
Pantheon (2259)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)
Simándy József - az örök tenor (550)
A nap képe (2093)
Élő közvetítések (7395)
Operett, mint színpadi műfaj (3699)
Jonas Kaufmann (2273)
Help me! (1091)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1478)
Franz Schmidt (3180)
Balett-, és Táncművészet (5548)
Opernglas, avagy operai távcső... (20136)
Momus-játék (5512)
Kimernya? (2746)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

75 éve született B. Nagy János
Operatikus, 2015-07-09 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Ha nagyon megszorongatnának, hogy ki a kedvenc magyar tenorom, mégiscsak B. Nagy Jánost választanám. Még Simándynál vagy Ilosfalvynál is nagyobb hatással volt rám.

B. Nagy János Budapesten született, és kályhásként dolgozott, vele párhuzamosan tanult énekelni. 1971-ben szerződtette az Operaház, a Carmen Don Joséjának szerepében debütált. Előtte és utána több kisebb szerepet is elénekelt, többek között Hírnök volt az Aidában, első katona a Poppea megkoronázásában, az Attila nevezetes 1968-as Margit-szigeti előadásában (Az ifjú Marton Éva és Gregor József mellett, Lamberto Gardelli vezényletével) pedig Uldino. Erről egyébként fekete-fehér tévéfelvétel is van. Amikor aztán Gardelli 1987–ben lemezre vette a darabot Sass Sylviával és Jevgenyij Nyesztyerenkóval, akkor már a tenor főszerepet, Forestót énekelte.

Az olasz maestro egyébként is nagy szerepet játszott karrierjében. Amikor a 70-es évek végén koncertszerűen mutatta be Budapesten Rossini Mózesét, B. Nagy feltűnő sikert aratott Aménofisz nyaktörően magas szólamában. A szerepet ő énekli a mű 1981-es Hungaroton-felvételén. 1980-ban egy másik nagy dirigens, Giuseppe Patané pálcája alatt aratott átütő sikert a Simon Boccanegrában Miller Lajos, Kincses Veronika, Begányi Ferenc és Gáti István oldalán. A forró sikerű este után boldogan hazaballagtam a kollégiumba. Ott azonban bekapcsoltam a rádiót, mert az egyórás késéssel közvetítette a premiert. Éppen a tercettben csendült föl szomorú hangja: „Perdon, perdon Amelia!”, aztán ellenállhatatlanul tört elő belőle a fájdalom: „Dammi la morte, dammi la morte!” A Hungaroton 83-as lemeze megőrizte a felejthetetlen pillanatot. Az operairodalom legdrámaibb komikus jelente. Gabriele halálosan féltékeny a Dogéra, aztán kiderül, hogy az nem Amelia szeretője – hanem az apja. (Csendben megjegyzem: a második szereposztásban kénytelenek voltuk beérni Tokody Ilonával, Berczelly Istvánnal, Kováts Kolossal és az ifjú Gulyás Dénessel…) Ugyanebben az évben részt vett Olaszországban Tito Gobbi mesterkurzusán, aki sokat segített neki technikája és intonációja stabilizásában.

B. Nagy János hangja fölvillanyozóan szép volt. Ugyanakkor olyan intenzitással és vakító fénnyel szólt, hogy mindig a tenorlét legmélyebb titkaiba világított. A Tosca Levéláriájában például nem csinál semmit, csak ül egy oszlop tövében, dalol, és már a legelső megszólalásától minden határozottan mutat az ária csúcsfrázisára: „Már meg kell halnom, bár úgy vágyom élni!” A 80-as évek elején az Erkel Színház meghirdette, hogy a Parasztbecsület és a Bajazzók főszerepeibe egy estén áll be. Gimnáziumi barátaimmal rohantunk jegyet venni. A bejáratnál háromnegyed 7-kor azonban kis cédula fogadott bennünket, hogy ez a produkció megbetegedések miatt elmarad. Helyette Tosca. A címszerepben Sass Sylvia, Cavaradossi B. Nagy János. természetesen eszünkbe sem jutott, hogy visszaváltsuk a jegyet. Sass akkortájt London és New York ünnepelt Toscája volt, olaszul énekelt, B. Nagy pedig teljesen egyenrangú partnere magyarul. A Vissi d’ artét és a Levéláriát nyilván ismételni kellett. (B. Nagy Canio alakításának nagy része egy Margit-szigeti előadásban elérhető a YT-on, erről részletes elemzést írtam korábban a momus-n)

B. Nagy János Soha nem énekelte el Bánk bán szerepét, az áriát azonban sokszor. Egy szegedi gálára emlékszem legélesebben. Kovalik hatalmas, fehér lepel elé állította. A szóló közepén megmarkolta merőn maga elé tartotta a drapériát, majd rázendített a refrénre: „Hazám, hazám, te mindenem!” – ömlött belőle a hang, mi pedig megbabonázva figyeltük a pofonegyszerű, ám hatásos szimbolikus gesztust. Többször hallottam élőben a klasszikus magyar hazafit, Simándyt, felvételről az artisztikusan szenvedő Ilosfalvyt, s néhány más tenort, akik hatásos komolysággal adták elő a nevezetes slágerszámot. Ám soha egyik sem markolt annyira szívembe mély fájdalmával, mint ő. Soha senki nem mutatta meg, milyen közeli rokonságban áll Erkel Verdivel, a Hazám, hazám a Va pensieróval, vagy a risorgimento más fájdalmasan gyönyörű zenéivel.

A korszak legnagyobb hatású kritikusai nem kényeztették el B. Nagyot. Ugyan hogyan elemezhették volna ki azt a kikezdhetetlen közvetlenséget olyan kifinomult, művelt esztéták, mint Kroó György vagy Fodor Géza? Hogyan is írhatták volna le, hogy bejön, kitátja a száját és fölrobban a színpad?

Legjobb szerepeiben, A végzet hatalma Alvarójában vagy az André Chénierben sajnos nem láttam színpadon. A 80-as évektől rendszeresen föllépett a düsseldorfi Rajnai Operában. Innen maradt ránk a Végzet nagy tenoráriája és két kettőse, egyik izgalmasabb, mint a másik. Szólólemeze 1984-ben jelent meg. Ekkor a világ egyik legtekintélyesebb kritikusa, Alan Blyth írta róla az Opera magazinban: „Amikor Domingo távozása után a Covent Gardenben egy harmadrangú tenor énekli Kalafot, miért nem gondoltak rá? Az ő Nessun dormája biztosan ébren tartott volna mindenkit.”

A szerepek és az igazi elismerés hiánya megviselték az idegeit. Pályája második szakaszában gyakran mondott le előadásokat. Szegeden a Manon Lescaut bemutató I. felvonásának közepén kisétált a színről, és közölte, hogy képtelen tovább énekelni. Váltótársa, Daróczi Tamás folytatta az előadást. Holott Des Grieux sokszorosan kipróbált, kitűnő szerepe volt, és a két nappal korábbi főpróbán szenzációsan énekelt. Ott voltam. Ugyancsak ott ültem az Erkel Színházban, amikor korábbi mentora, a megöregedett Gardelli végletesen lassú tempóival tette tönkre első Otellóját.

Pár éve egy spanyol honlap „magyar del Monacónak” nevezte. Hangtípusa, éneklése, szenvedélyes előadásmódja, és időnként gyönge idegrendszere alapján én inkább „magyar Corellinek” nevezném. Ráadásul mindketten a Carmennel kezdték pályájukat.

Szinte már a halálos ágyán kapta meg a Kossuth-díjat. De a későn jött elismerés mellett bizonyára sokat jelentett neki a közönség forró lelkesedése is.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Dávida Tamás (trombita)
Nagao Haruka (hegedű), Csikota Gergely, Király Tibor, Kirsch Bence, Kresz Richárd, Nagy Csaba, Seidl Dénes (trombita), Thiago Bertoldi (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
"Dávida Tamás trombita DLA doktori zárókoncertje"
VIVALDI: B-dúr kettősverseny, RV 548
ENESCU: Legenda
HORVÁTH BALÁZS: Escalator
BOZAY ATTILA: Concertino
ERIC EWAZEN: Fantázia hét trombitára

16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Orgonahangverseny

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
LUTOSŁAWSKI: Concerto zenekarra
BARTÓK: Concerto zenekarra, BB 123
19:30 : Székesfehérvár
Ciszterci templom

Szili Gabriella, Alexander Schneider, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt (ének)
Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton)
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dinyés Soma
JOHANN SCHELLE: Erkenne deine Missetat – kantáta
JAN DISMAS ZELENKA: Barbara dira effera - alt szólókantáta ZWV 164
HÄNDEL: F-dúr Concerto grosso Op. 6 No. 2
J.S. BACH: Herr, gehe nicht ins Gericht – kantáta BWV 105
A mai nap
elhunyt:
1908 • Pablo de Sarasate, hegedűs, zeneszerző (sz. 1844)
1957 • Jean Sibelius, zeneszerző (sz. 1865)