vissza a cimoldalra
2018-02-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3934)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60480)
Kedvenc előadók (2820)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6520)
Simándy József - az örök tenor (516)
Komlóssy Erzsébet (35)
Élő közvetítések (6918)
Pantheon (2180)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (639)
Operett, mint színpadi műfaj (3521)
Palcsó Sándor (202)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2610)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1321)
Franz Schmidt (3062)
Lehár Ferenc (618)
Antonin Dvorak (190)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4180)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2921)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1202)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Operavizsga névvel, név nélkül
- zéta -, 2015-07-06 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Operavizsga - Goldmark: Téli rege 2015. július 1.
Magyar Állami Operaház
IDEGENEK, operavizsga két részben

Brassói-Jőrös Andrea, Csóka Anita, Czikora István László, Erdős Attila m.v., Gaál Csaba m.v., Ihring Anna, Kristofori Ferenc, Ódor Botond m.v., Ruszó Alexandra, Lusine Sahakyan, Sárközi Xénia, Tatai Nóra, Vida Anikó, Widder Kristóf m.v., Zuo You – ének

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
vez. Madaras Gergely

A legutóbbi operavizsgáról írt cikkünk után magasba csaptak az indulatok, a fórumok szenvedéllyel teltek meg, a szerkesztőségben leveleket kaptunk névvel, címmel, vagy nevetlen-címtelen, szalonképesen vagy éppen szalonkép nélkül. (Helyenként emlékeztetve valamely mulatságosan cselszövéses Rossini-opuszra.) Evidens volt tehát, hogy a legközelebbi alkalommal nekem is ott a helyem. Az év végi záróvizsgák sikeresen visszakerültek az Operaház égisze alá, legalábbis befogadói szinten (s ez nagyon jól van így), elmentem hát az Andrássy útra. És lőn: bőven túl az ötszázadik koncertbeszámoló után, életemben először ugyanazon tipródom, mint –ppp– Kolléga két hónappal ezelőtt (Technika nélkül nem megy – avagy a hibás énektanítás veszedelmei): jó-e ha kritikai megjegyzéseink névvel találják el/meg a pályakezdő fiatalt, mennyit használ, avagy mennyit árt a pálya alakulásán egy bármily jó szándékú, ám érintettként talán bántónak érzett jelző, mondat, eszmefuttatás. Végül a nevesítés mellett döntöttem. Ugyan jó lenne még minden növendék mellé hozzátenni a tanár nevét is, de mivel csak felemás információim vannak, erről viszont lemondtam.

Valahogy korábban nem volt ennyi kérdés. Emlékszem a mennyekbe röpítően mámoros érzésre, amikor operavizsgán először találkoztam Csurja Tamás, Kertesi Ingrid vagy Szűcs Márta énekhangjával. Vagy amikor – még bőven tanulmányai alatt, beugrással – először láttam/hallottam főszerepben Gulyás Dénest (a Faustban) vagy Lukács Gyöngyit (A trubadúrban). Szögezzük le mindjárt az elején: most semmi ilyesféle heuréka-tapasztalatot nem éreztem, de hazafelé osonva (nehogy összefussak valamelyik énekmesterrel) azért önvizsgálatot tartottam, nem tettem-e túl magasra a lécet. De mivel épp néhány hónapja egy szimpla énekkari meghallgatáson megcsapott egy ilyen felfedezés-élmény, azt gondolom, nem bennem lehet a hiba.

Ha már a régi operavizsgák szóba kerültek, akkor azt is föl kell eleveníteni, hogy akkor is volt olyan közreműködő, aki bizony nem a világot jelentő deszkákon találta meg sikeres önmagát – ezt utólag már higgadtan, indulat nélkül lehet regisztrálni. Ezt olvashatjuk ki a jó másfél generációval előttem lévő, operavizsgákról előszeretettel tudósító Abody Béla kritikáiból is. S ha már felemlegettem a jeles kritikust, akkor ünneprontó módon egy idevágó melléfogását, mint „leghíresebbet” hadd említsem: egy írásában az egyik vizsgázó jeles kontraaltunknak bátran odajósolta a majdani káprázatos világhírt, míg az ugyanakkor végzett szoprán számára csak a vidéket tudta elképzelni lehetséges perspektívának, de az a nagybetűs Élet minderről majdnem pont fordítva rendelkezett. Szóval, van ebben a szituációban valami végletesen kiszámíthatatlan, amitől érthetően óvatos lesz az ember.

Próbálom tetten érni a változások okát, s az általánosságok (a felgyorsult világ és társai) után gyorsan kilyukadtam a felkészítő tanárok névsoránál. A kb. harminc-negyven évvel ezelőtti névsor így nézett ki (emlékezetből, ábécében): Bende Zsolt, Keönch Boldizsár, Ónody Márta, Polgár László, Révhegyi Ferencné, dr. Sípos Jenő, Sziklay Erika. Valamiért akkor sem tanított (taníthatott?) mindenki a Zeneakadémián, de mégis számon tartottuk a legfontosabb tanárokat: Adorján Ilonát, Hoór-Tempis Erzsébetet, Kaposy Margitot, Kerényi Miklós Györgyöt, Pauk Annát és Sík Olgát. (ha valakit kifelejtettem, ezer bocsánat a hézagos memóriáért.) A tizennégy névből mindössze ketten futottak be számottevő operaénekesi karriert, s még ketten voltak valamennyire jelen a hazai hangverseny-életben. A többiek a pályájukat kizárólag az énektanításnak szentelték. Pont.

A július 1-i operavizsga felkészítő tanárai: Halmai Katalin, Kertesi Ingrid, Kiss B. Atilla, Marton Éva, Meláth Andrea, Nádor Magda, Pászthy Júlia. A hét énekmester mindegyike jeles operaénekes, közülük négyen ma is aktívnak tekinthetők. Mivel azt gyanítom, hogy valahol itt lehet az eb elhantolva, így erre még térjünk vissza.

A vizsgaelőadás két részből állt, mindkettő Almási-Tóth András rendezésében került a lelkes publikum elé. Az első félidőben Goldmark Károly mára teljesen feledésbe merült operájának, a Téli regének érdekesen zanzásított kivonatát kaptuk bő egy órában, az eredeti német nyelven. Régebben az operavizsgák során néhány összefüggő jelenetet tekinthetett meg a nagyérdemű, zömében a legismertebb operákból. Ez a nézőnek különösen kellemes volt, hiszen gyönyörködhetett az amúgy jól ismert slágerekben, s a viszonyítás sem volt nehéz, rádióból vagy lemezről bizonyosan ismerte a darabot a világ legjobbjainak előadásában. Pontosan ez okozhatta a nehézséget a közreműködőknek. (Feljegyzések szólnak róla, hogy a későbbi Kossuth-díjas művész, mára már rég visszavonult örökös tag bizony belesült a híres Figaro-belépőbe.) Most semmi ilyen nem fenyegetett, a publikum 98 %-a (jelen sorok íróját is beleértve) most ismerkedett Goldmark művével. A darab önmagában számomra kellemes meglepetést jelentett, a látványosan nagy zenekari tömbök ugyanakkor nem mindig segítették az est célját: bemutatni a zeneakadémisták jelenlegi hangi képességeit.

Mert egy komplett opera előadása remek feladat, feltéve, ha az a bizonyos mű szerepei kioszthatók. Ez itt és most csak felemásan sikerült, hiszen a Zeneakadémia opera szakos hallgatói között csak mutatóban van férfiénekes. Ez a jelenség annyira nem új, már két-három generációval régebben is problémát okozott olykor, de messze nem ekkorát. Már e beszámolón kívül is érdemes lenne ezzel a problémával foglalkozni: miért nem kerülnek a Zeneakadémiára férfiénekesek? A férfiszerepek zömét „művészvendégek” énekelték hát, de más pontokon is kellett kompromisszumokat kötni.

Goldmark Wagner-tenorigényű Leontes királyát (amit az 1908-as bécsi ősbemutatón maga Leo Slezak énekelt) megkapta a „társulat” lírai tenorja, Zuo You, nyilván kényszermegoldásként. A fiatal kínai énekes az erejét meghaladó feladatot becsülettel teljesítette, magyarán pontosan elénekelte azt, ami a kottában volt, de a hangalkati hiányosságokat-különbözőségeket érthetően nem tudta áthidalni. Így is ígéretes hanganyag – természetesen a maga fachjában, néhány év múlva pompás Almaviva, vagy Nemorino lehet belőle.

Felesége, Hermione (drámai szoprán) szólamát Lusine Sahakyan kapta, élményszerűen kifejező előadásban, magabiztosan, stabil technikai alapokkal, homogén hangon, de talán a kelleténél súlyosabb hangadással. Egy fellépésből még nem szabad igazán messzemenő következtetéseket levonni, de a fiatal szoprán drámai elköteleződése egyértelműnek tűnik.

Lányukat, Perditát (lírai szoprán) Ihring Anna jelenítette meg. Sajnos a szólam az énekesnő jelenlegi képességeit messze-messze meghaladta, mind súlyban, mind hangi határokban, s időnként intonációs zűrökkel terhelt kínos pillanatokat eredményezett. (Nem tudok mit kezdeni azzal az információval, hogy az egyébként színpadra termett mozgású növendék korábbi vizsgáin nagyságrenddel biztosabban énekelt, ha ez így van, akkor súlyos pedagógiai kudarccal állunk szemben, mely nem egyedül a fiatal szopráné.)

Az előadásnak ezen pontján vált szembetűnővé korunk operaszínpadi jelensége: „ha nem tudod elénekelni, játszd el”, bár gyanítom, nem ez volt a növendékek szándéka. De Almási-Tóth András rendezése mintha csak arról szólt volna, hogyan feledtessük a nézővel a zenei problémákat, nehogy oda kelljen figyelnünk a kellemetlen nüánszokra. Volt itt minden: tornaóra nyújtógyakorlatokkal, cigánykerékkel és gúlaépítéssel (két fiatal, ha szereti egymást, mennyi mindent kipróbálhat), ének az esőben (ja igen, a várva várt megtisztulás), stb…

A darabban fontos szerepet játszó jóslatokat közvetítő Paulina szerepét (mezzoszoprán) Ruszó Alexandra meggyőző zeneiséggel, kifejező hangon, a jelenet súlyához illő mozdulatlan drámaisággal tolmácsolta.

A művészvendégek közreműködésének köszönhettük, hogy egyáltalán előadható lett Goldmark operája, de szerepeltetésük általánosságban nem igazán emelte az előadás színvonalát. Ez alól egyedül a Perdita szerelmét, a cseh királyfi, Florizel szólamát előadó Ódor Botond a kivétel, aki üde hangon, tisztán énekelt, s egészében kellemes színpadi jelenségként hatott.

A viszonylagos happy end ellenére komor, filozofikus és súlyos opera után a második félidőben „lazulásként” operett-egyveleget kaptunk Lehár Ferenc műveiből. Almási-Tóth András ezúttal paródiára vette az előadást, megint nem feltétlenül segítve a közreműködőket. A jelenetek egymást váltották a forgószínpad segítségével. Míg a nyitóoldal a klasszikus operett igényei szerint került berendezésre (elegáns lépcső, kovácsoltvas korlát, díszes drapéria, stb.), befordulva egy lelakott panellakás nappalijába csöppentünk, ahol – jó esetben – kombinéban, macskanadrágban és/vagy campinggatyában ülve nézték a tévét, s gyújtottak nótára. Néha átjárás is volt: az iménti pimadonnáról a campinggatyás lerángatta a nagyestélyit vagy fordítva, a közönség őszinte örömére, avagy kínos feszengésére. (Kinek a pap, kinek a papné…)

Ezek a jelenetek nyilván arra voltak hivatottak, hogy a műfaj kétségkívül meglévő álomvilágáról lerántsák a leplet, de a paródia igazán nagyot csak akkor szól, ha a közreműködők azt feszes komolysággal csinálják végig. Ez most nem sikerült, hanem pont ellentétesen, az előadók többsége a műkedvelő amatőrök szintjére húzta le a produkciót, melyben persze némely énekes zeneisége is bántóan ludas volt.

Czikora László István és Kristofori Ferenc tenoristák a legrosszabb vidéki táncoskomikusok formáját hozták – bonviván szólamban. Az egyértelműnek látszik, hogy (főszerepekben legalábbis) operai pályán aligha terem számukra babér, mert a technikai fedezet oly mértékű hiányát éreztem esetükben, az is kérdés maradt, hogy miként jutottak el idáig. Tatai Nóra dekoratív megjelenése és kellemes mozgása nem ellensúlyozta eléggé, hogy hangja még a soványan hangszerelt részletekben is elveszett a zenekari „hangorkánban”. Hasonlóan kevésnek és jellegtelennek tűnt hangilag a mutatós külsejű Sárközi Xénia és Brassói-Jőrös Andrea is.

A nagyszámú szoprán-felhozatalból leginkább Csóka Anita ízlésesen előadott Vilja-dala tűnt ki (ő viszont alkatilag „lógott ki” a sorból) és Vida Anikó, aki Lisa szerepében léphetett színre (neki a Goldmark-opera egyik kis szerepében is volt néhány szép frázisa). Az első félidőben közreműködők az Lehár-blokkban is a korábbi szinten szerepeltek.

Az egész este legstabilabb pontjának bizonyult a Madaras Gergely vezette Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (ugye Önöknek is feltűnt, hogy eltűnt a szerencsétlen MR rövidítés?). Madaras élményt nyújtó finomságokkal éppúgy szolgált, mint markáns zenekari tömbök megjelenítésével, ráadásul példaszerűen kísérte a zenekari közreműködésben még kevéssé jártas szólistákat.

A bevezetőben borongtam már egy sort a szólamok egyenlőtlen elosztásán, de csak az előadás végére tűnt igazán szembeötlőnek: a 11 fellépő opera szakos növendék közül 7 szoprán, 1 mezzo (aki ráadásul operettben szopránáriát kapott) és 3 tenor. Ha a Zeneakadémia vezetése az ének tanszakon komoly változásokat szeretne, akkor első teendő a fenti, igen nagymérvű aránytalanság felszámolása lenne. (Már csak azért is, mert ennyi diplomás szopránénekesnőre nemcsak idehaza nincs piac.) A további feladat az egyéb hangfajok tehetségeinek felkutatása (és idecsábítása) lenne, mert a vidéki tanszékeken korántsem tűnik ennyire reménytelennek a helyzet. A vizsgaelőadáson mutatott szereplés, valamint a folyamatos eredmények tükrében pedig talán érdemes lenne a mostani (tanulói és tanári) gárda erős megújítása is.

Hogy a Zeneakadémia ismét az lehessen a hazai operaművészetben, ami korábban mindig volt: stabil alapok utánpótlását biztosító intézmény.

Operavizsga - Goldmark: Téli rege

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Futó Balázs (zongora), Rácz József (hegedű)
Classicus Quartet:
Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)
BARTA GERGELY: Házioltár (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Deux esquisses perdues (hegedűre és zongorára)
BARTA GERGELY: Közjátékok (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Neutral grounds (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Pulse (vonósnégyesre) - ősbemutató

18:00 : Budapest
Festetics Palota

Koppándi Jenő (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
"Nyolc évszak"
VIVALDI: Négy évszak
PIAZZOLLA: Négy évszak Buenos Airesben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Chiao-Hua Chang (erhu – kínai hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Palotás Gábor (timpani)
Vezényel: Dobszay Péter
"Live Animation - A Studio 5 szerzői estje"
Bella–Virágh–Solti–Varga–Kutrik
VARGA JUDIT: Black and White (ősbemutató)
SOLTI ÁRPÁD: Concertino vonósokra és szóló timpanira
KUTRIK BENCE: Emojik (ősbemutató)
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Genesys (ősbemutató)
BELLA MÁTÉ: Lethe (magyarországi ősbemutató)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Cosi fan tutte

19:00 : Budapest
Klauzál Ház

Bazsinka Ivett (fagott)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
MOZART: Linzi szimfónia C-dúr K. 425
MANCUSI: Fagottverseny
BEETHOVEN: III. (Eroica) szimfónia

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János (zongora)
"Az improvizáció"
Improvizációs zongoraest – kalandozások a hangok és műfajok birodalmában

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráti Kristóf (hegedű)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Gilbert Varga
JOHN ADAMS: Short Ride in a Fast Machine
BARBER: Hegedűverseny, Op. 14
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia - részletek az I. és a II. szvitből

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Baráth Emőke, Bakos Kornélia, Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Kéringer László, Jekl László, Tomáš Šelc (ének)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken
Vezényel: Németh Pál
HÄNDEL: SUSANNA oratórium HWV 66
18:00 : Siófok
Kálmán Imre Kulturális Központ, Siófoki református templom

Gesztesi-Tóth László (orgona), Mukk József (ének)
BACH: c-moll prelúdium és fúga BWV546
STRADELLA: Pieta Signore
BUXTEHUDE: Magnificat primi toni
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny Op.4. No.4.
HÄNDEL: Comfort ye Accompagnato és ária Messiás című operából
BIZET: Agnus Dei
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta Op.65. No.3.

19:00 : Felsőőr
Messe Oberwart

"Kárpát-Haza OperaTúra"
LEHÁR: A víg özvegy

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Roman Janál (ének)
Kassai Filharmonikus Zenekar
vezényel: Zbynek Müller
ALEXANDER MOYZES: Gömöri táncok ‒ szvit, Op.51
MUSZORGSZKIJ: A halál dalai és táncai
BOROGYIN: II. szimfónia
A mai nap
született:
1685 • Georg Friedrich Händel, zeneszerző († 1759)
1927 • Régine Crespin, énekes († 2007)
1929 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató († 1975)
elhunyt:
1704 • Georg Muffat, zeneszerző (sz. 1653)
1931 • Nellie Melba, énekes (sz. 1861)
1934 • Edward Elgar, zeneszerző (sz. 1857)