vissza a cimoldalra
2017-12-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1222)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60216)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3860)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (8616)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (426)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (583)
Kodály Zoltán (357)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1206)
Élő közvetítések (6758)
Franz Schmidt (2978)
film és zene (187)
A nap képe (2010)
Jonas Kaufmann (2151)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4125)
Operett, mint színpadi műfaj (3413)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2456)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2430)
Berlioz újratemetése (145)
Lisztről emelkedetten (881)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Jó és rossz énjeink, életünk helyzeteinek és szereplőinek metamorfózisai a színpadon – Gondolatok A hattyúk tava új verziójára várva – III.
IVA, 2015-05-01 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

A sok gyenge grácia és a törékeny, finom asszony virágteste láttára szinte aggódott.” – A Trisztán című novella hősnőjét jellemzik e szavak, ám Thomas Mann eredetijében hiába keressük ez utóbbi jelzős szerkezet megfelelőjét. Kosztolányi leleményének köszönöm, hogy találok jelzőt annak a táncosnőnek az alkatára és egyéni stílusára, aki a következő évadban egy új nemzedék különleges tehetségeként mutatkozott be A hattyúk tava főszerepében: az addig csak dekoratív karakterszerepekben és balettbetétekben látott Pártay Lilla.

Valószínűtlenül légies tünemény volt, ,virágteste láttán szinte aggódni kellett’, hogyan győzi fizikai teherbírással és átváltozási képességgel, de sikerrel szolgálta egy finom rajzú fehér és egy démoni fekete hattyú izgalmas illúzióját. A szűrt holdfény világította II. felvonás nagy pas de deux-je alatt a nézőtéren valaki halkan megjegyezte: tisztára olyan, mint a Lakatos. Ebből valószínűleg mindössze egy halvány arcélbéli hasonlatosság volt igaz, és az a mélytüzű, okos tekintet, amely mindkét táncosnő szemmunkáját jellemezte. De hát én még nem is tudtam, milyen a más darabokban annyiszor csodált Lakatos Gabriella éppen ebben a híres szerepében, amelyben talán nem lesz hálás bemutatkoznia előttem csupa fiatalabb utódját követően.

Eva Evdokimova
Eva Evdokimova
Tévedtem. Lakatos alkatán fogott ugyan az idő, ám ezt megjelenésének pillanatától el lehetett felejteni. Töretlen technikai mindentudásán és meggyőző színészetén kívül a két szélsőséges figura ellenpontozása adta alakításának erejét. Odette-jéből az az ethosz áradt, Odiliájából pedig az a tűz és temperamentum, amely egyaránt hivatottá tette a Gajane címszerepe és Aisája, Júlia és a Molnárné (A háromszögletű kalap) megformálására. Hihetetlennek tűnt, hogy csaknem két évtizede birtokosa ennek a szerepnek, hogy túl jár a táncosnői fénykor felső határán. Mindez visszamenőleg komolytalanná tette a balerina későbbi önironikus vallomását, amely szerint őt valójában csak a forgáskészsége predesztinálta a táncos pályára, 1957-ben pedig nem Kossuth-díjjal, hanem jelenléti díjjal jutalmazták, amiért – jeles pályatársnőivel ellentétesen – nem hagyta el az Operaházat, illetve az országot a forradalom idején. Örülök, hogy még tanúja lehettem tehetsége sugárzásának, sokoldalú, intelligens művészetének, és mások mellett én is hírül hozhatom ma, hogy Lakatos Gabriella méltán volt a magyar táncművészet kitüntetett kiválósága.

Alig négy évvel később, ismét újabb változatban és részben új látvánnyal visszatért A hattyúk tava az Operaházba. Szeitz Gizella jelmezeinek nagyobb részét átmentették, Forray Gábor új, bár hagyományos díszletei pedig felvetették a kérdést: nem lett volna-e célszerűbb rekonstruálni a korábbi zseniális díszleteket. Ezúttal a gyakorlatilag régóta prímabalerina Orosz Adél és a már Giselle-ként is excellált Pártay Lilla léphetett premier-táncosnői rangra. (Partnereik: Róna Viktor, illetve számos karakterszerepben már zseniálisnak bizonyult, most a hősi szerepkört kóstolgató Sipeki Levente.)

Az előadás kissé mintha hadat üzent volna a mesés dekorativitásnak, mindent a tánccal történő kifejezésre bízott. Orosz Adél alakítása igazolta, hogy csupán a mozdulatok és a színészet révén való átlényegüléssel (mindkét szerepben barna hajjal) is képes szélsőségesen eltérő jellemeket teremteni. Ebbe a stílusba illett a vendégként fellépő Maina Gielgud professzionális alakítása, és új színt hozott az előadásba a szerepet régebben is táncoló, nyúlánk termetével a koreográfia hatását emelő, perfekt tudású szőkeség, Kékesi Mária szerepfelfogása.

Jócskán túlléptem egy magazin-olvasmány szokásos terjedelmét, tán annak többszörösét is, noha – elsősorban a magam állította terjedelmi korlát (az olvashatóság vélelme) miatt – oly igazságtalan vagyok, amikor A hattyúk tava évtizedeire emlékezve jószerével csak a női főszereplőket méltatom, holott az őket kiválóan partneroló táncosok nélkül aligha jöttek volna létre egy hosszú időn át gyakran futó darabnak szinte mindig katartikus erejű, megunhatatlan előadásai. Most mégis kivételt teszek, hogy megemlítsem azt az estét, amelyen az első felvonásban a Pas de trois-t táncoló három művésszel „szállt le az Isten”.

Menyhárt Jacqueline, aki számos jelentős főszerepben érvényesíthette tökéletes tudását (számosban nem, noha a „Hattyú” volt az álma), ebben a briliáns betétben alkotott nagyot, elsősorban biztos spicc- és piruett-technikájával, az ifjú Csarnóy Katalin, aki hamarosan meghódította a legfontosabb klasszikus és modern szerepeket, és a hármas női tagjainak bájos megjelenését is kiegészítő Erdélyi Sándor, aki virtuozitását csak elvétve érvényesítette a danseur noble szerepkörben, így A hattyúk tavában az Udvari bolond nagyszerű megformálója lett, Forgách József mellett. Menyhárt, Csarnóy és Erdélyi azon az 1974. január 30-i estén olyan fizikai és lelki harmóniában – nem is ugrott, hanem – szállt, szállt együtt, szinte a színpad egyik szélétől a másikig, mint az ifjúság, a boldogság, a barátság allegóriája. Hármuk megismétlődhetetlen Pas de trois-élménye egyszer még megkísértett: a szépséghajhászoktól és táncesztétáktól egyaránt külön fejezetet érdemlő Eva Evdokimova vendégfellépte alkalmán.

Sajnos Evdokimova nincs már köztünk, és régen eltávozott Menyhárt és Erdélyi is. Csarnóy Párizsban él, a legutóbbi adatok szerint balettoktatóként – miután nagy nemzetközi karriert futott be, Maurice Béjart társulatában és másutt. Ám éppen a két fentebb említett felejthetetlen Pas de deux között – az élet olykor mégis létező igazságát törvényesítve, és szerencsémre – ő is eltáncolta Pesten Odette és Odilia szerepét, nem alacsonyabb értékű teljességgel, mint a tökély.

A hattyúk tava 1977. október 29-i előadása a következő megjegyzéssel szerepel emlékeim listáján: „az utolsó felvonás elrontása”. A hosszú szérián időről időre változtatgattak, az Operaház évkönyvei többnyire nem tartották érdemesnek megjegyezni, mely betanító mesterek leleménye szerint. Ekkor két képből álló, hosszú felvonássá vonták össze a korábbi első kettőt (állítólag a bemutatón is így tagolták még a darabot). A záró felvonásban meglehet, tánctechnikailag érdekes pas de deux-t biztosítottak a főszereplőknek, ugyanakkor a sorsukat reménytelennek látó hattyúlányok kartáncából kiszerelték a kedvenc opusomat, amely a zene és a koreográfia erős egységével fejezte ki a varázslat alatt sínylődők lázadási készségét.

Pongor Ildikó és Keveházi Gábor
Pongor Ildikó és Keveházi Gábor
Leszokni azonban nem tudtam a darabról: nem lehetett. A herceg szerepébe idővel beállt egy fiatal táncos, aki nagyszerű tudása és megjelenése mellett meglepő színt hozott a danseur noble szerepkörbe: minden gesztushoz társuló természetes arcjátékot, hiteles színészi alakítást. Keveházi Gábor előbb Orosz Adél partnereként nyújtott kiválót, mígnem berobbant a produkcióba a jövő új nagy Odette–Odiliája is. Eszményi táncosnői alkata, biztos technikája és forgáskészsége alapján minden balettrajongó tudta, hogy Pongor Ildikó feltétlen várományosa a kihívásnak, amelyről csaknem minden balerina ábrándozik.

Tán minden idők legcsodásabb alkatú táncosnője elsajátította a valamennyi szerepéhez szükséges színészi eszköztárat, amelynek pontos alkalmazásában sosem akadályozták (a számára nem létező) technikai problémák. Ami ezen felül is meggyőzővé tette alakítását: minden, hihetetlenül kimunkált és precíz mozdulata belülről fakadt: Odette-je: alig hihető, hogy elvarázsolták és nem hattyútojásból nőtt ki, oly igazi fehér madár. Odiliája: boszorkány. Temperamentumából és tudásából következett, hogy sikerrel teljesíti feladatát, mármint azt is, hogy tönkrezúzza a Herceg szívét.

Gazdagok voltunk, nagyon gazdagok: Pongor Ildikó nyomában is szinte évről évre beálltak a jutalomszerepbe újabb kiválóságok: a hibátlan technikájú, elsősorban líraiságával megejtő Szőnyi Nóra, majd – amikor az Operaház rekonstrukciója miatt ezt az előadást is át kellett telepíteni az Erkel Színházba (hogyne kellett volna? A hattyúk tava nélkül elképzelhetetlen volt a repertoár négy évig) – az egyik legszebb, babaarcú táncosnő, Szabadi Edit is, Szakály György partnereként. Az újranyitott Népköztársaság útjai palotába aztán vendégként is berebbentek hozzánk szépséges és káprázatos tudású Hattyúk: Marta García Kubából, Ludmilla Szemenyaka a Szovjetunióból két alkalommal is, vendégként is visszalátogatott Csarnóy Katalin, Maina Gielgud is megismételte remeklését. Végül bocsátasson meg nekem, ha a szép és káprázatos tudású jelzőkkel egy hercegi vendéget is illetek: Solymosi Zoltán volt ő, sajnos nem Magyarországról. A XX. században 1988-ban láttam utoljára A hattyúk tavát: Szabadi Edit és Keveházi Gábor főszereplésével zárult empirikus élményeim hosszú sora.

A hattyúk tavához – úgy is mint az átváltozások színpadi költészetének egyik csúcsához – való viszonyomról szóló vallomásom azonban nem lenne teljes, ha nem említeném meg egy felkavaró élményemet, amelyet nem színházi látogatásnak köszönhetek, hanem egy televíziós adásnak, illetve videofelvételnek. A közszolgálati televízió egy, a művészet gazdagságának bemutatása iránt is elkötelezett, nyitottabb korszakában, amikor – bár éjszakába nyúló időpontban – Pier Paolo Pasolini és Rainer Werner Fassbinder életművét bemutató sorozatokat is vetítettek, műsorra tűzték Matthew Bourne Swan Lake címet viselő előadásának balettfilm-felvételét. A hattyúk tava „férfi-változata” – talán ilyen meghatározással jelezte a rádióújság. Jómagam ugyanakkor nem voltam oly nyitott, mint a köztévé egykor: cseppet sem bántam, hogy a jelzett időpontban nem nézhettem meg a műsort. És ma sem bánom – mert felvették nekem videóra, s amikor egyszer rászántam magam, hogy belenézzek, meggyőzött. Meggyőzött? Magával ragadott, nemhogy végignéztem: végignéztem sokszor!

Azt nem tudom, mennyire fogott volna meg, ha nem ismerem a mű hagyományos változatát, mert először azt csodáltam benne, ahogy idézi és felidézi az eredeti szövegkönyv(ek) helyzeteit, hangulatát, a személyek viszonyát. Mozdulataikat, pillantásokat is olykor, ám nem azzal az attitűddel, mintha a férfiak lányokat, férfi táncosok balerinákat akarnának utánozni. A hattyúfiúk és a boldogságot, majd nagy csalódást hozó Hattyúfiú – talán neve sincs a színlapon – mozdulatai nem olvadnak artisztikus madárkodásba, alkatuk sem az úszó hattyúk kecsességére utal. Jelmezük nem habos, sem szélre rezgő és fodrozódó, hanem gatyaszerű tollzuhatag. Rövidre nyírt frizurát viselnek, fejük tetejétől az orruk hegyéig csúcsosodó fekete festés stilizál csőrt és örvöket. A Hattyú démoni alteregója egymagában varázsló és szívtipró. Ki őrizte a szívében és kinek a szívét tiporja össze? Egy férfiét, aki tán nem is nagyon fiatal, de erős akaratú anyja kisgyermekeként él. A démon agresszív, és éppen a fiú anyjával való tolakodó viselkedésével, hidegségével tör össze szívet.

Adam Cooper és Scott Ambler
Adam Cooper és Scott Ambler, Matthew Bourne balettjében

A felvétel főszereplői csodálatos alakítást nyújtanak. Scott Ambler, a Herceg megfelelőjének életre keltője megindítóan szeretetre éhes és szeretetre méltó. A Hattyúfiú nem Nyizsinszkij-alkatú táncos, aligha felelne meg A rózsa lelkét megtestesítő eszménynek. Adam Cooper hűvös tekintetű, táncos-alkat viszonylatában inkább robosztus megjelenésű „macsó”, már hattyúként is. És még ezt is képes ellenpontozni csalódást hozó alteregójaként.

Számos erőssége mellett sem hibátlan darab, biztosan nem. Gondolata, szövegkönyve nem pontosan kidolgozott, nem kellően következetes. A merész ötlet megvalósítása legfőbb hibájának paradox módon azt tartom, hogy nem elég merész. Nem vállalja teljességében, hogy két férfi viszonyáról szól, amelynek nem az a lényege, hogy mindketten férfiak, hanem az, hogy ugyanúgy vágynak a szerelemre, a szeretetre, mint bármelyik, bármily nemű ember, és ugyanúgy szenvednek, amikor elvesztik azt, amikor az csak ábrándnak bizonyul.

A hattyúk tava, ősbemutatója után nem aratott tartós sikert, csak a XX. század közepén jutott el olyan változatig, amely a világ minden táján rajongott, egyetemes kultúrkinccsé avatta. Megítélésem szerint Bourne műve is megérdemelne további átdolgozást, csiszolást, lehet, hogy más alkotók vérfrissítésével. Sosem fogja leváltani a „női változatot”, de alternatívaként (annak is szánták) felnőhet a világ balettirodalmának csúcsai közé. Mai gazdasági és kulturális helyzetünkben nehéz elképzelni, hogy éppen Magyarországon olyan fontosnak tartaná valaki, hogy megvásárolná Bourne verziójának előadási jogát (miközben annyi idegen művet vásárolunk meg, amelyet nem „igazol” más, mint annak híre, hogy külföldön sikert aratott). Azért is forog a fejemben ez a (most már nem is) titkos gondolat, mert míg korábban úgy gondoltam, Matthew Bourne változatának életre keltéséhez, a főszereplő személyéhez nem lehetne megfelelő táncost találni nálunk, most – éppen most – pontosan vannak olyan hazai művészek az Operaház társulatában, akikre pontosan ki lehetne osztani a szerepeket.

Talán nem volt elegáns felvetni ezt a gondolatot éppen olyan írásban, amelyben abból az alkalomból idéztem fel régi élményeimet, hogy A hattyúk tava új, operaházi előadására várunk kíváncsian, felajzva. Matthew Bourne alkotásának megszeretése azért is volt fontos számomra, mert konzervatív ízlésű és a megszokotthoz ragaszkodó nézőnek ismerem magam, s ennek általános érvénye alól felmentett az újításra fogékonyságom ritkább esete. Ezt a nyitottságomat ajánlom A hattyúk tava új, operaházi előadásának fogadásához is.


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-Kukacok Akadémiája"
Zenés beavató foglalkozás

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Takáts Márton (zongora), Baksa Krisztina (gordonka)
RAVEL: Szonáta, Op. posth (Christian Proske átirata)
BEETHOVEN: 12 variáció a „See the conqu’ring hero comes” témájára a Judas Maccabäusból, WoO 45
POULENC: Szonáta csellóra és zongorára

11:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

14:30 : Budapest
BFZ Próbaterme

"Kakaókoncert"
BFZ a fiatalokért
ismétlés: 16:30

15:00 : Budapest
MűPa, Fesztiválszínház

Kocsis Krisztián, Zsoldos Bálint (zongora)
Oláh Vilmos (hegedű), Devich Gergely (gordonka)
KODÁLY: Szonáta csellóra és zongorára, Op.4
BARTÓK: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
BEETHOVEN: D-dúr szonáta csellóra és zongorára, op. 102, No. 2
BRAHMS: d-moll hegedű-zongora szonáta, op. 108

15:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Borbély László (zongora)
műsorvezető: Kovács Sándor
"Zenebeszéd"
Bach: Goldberg változatok, BWV 988

16:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Görög Noémi, Görög Enikő (zongora)
Lukácsházi Győző (műsorvezető)
BRAHMS: Két keringő, op. 39
BRAHMS: V. magyar tánc
KODÁLY-IVÁN SÁRA: Háry-fantázia négy kézre
ALEKSANDAR VUJIC: Szerb kóló
SAINT-SAËNS: Vadszamarak
SAINT-SAËNS: Haláltánc
PIAZZOLLA-BORIS MLADENOVIC: Libertango
MILICA ILIC: Aladdin-fantázia

17:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Gyermán Júlia (hegedű), Zárbok Zita (brácsa)
Zuglói Filharmónia
Vezényel: Kocsár Balázs
TÓTH PÉTER: Téli Rege
MOZART: Esz-dúr sinfonia concertante K.364
SIBELIUS: V. Szimfónia

17:30 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Kiss Judit Anna, Tatai Nóra, Gulyás Bence, Szűcs Attila (ének)
Sotkó Eszter (zongora)
Gulyás Dénes (rendező, műsorvezető)
"Kodály-dalok"

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Gulyás Márta tanítványai

18:00 : Budapest
Fonó Budai Zeneház

Vizeli Bálint, Túri Luca, Cseszák Zsombor, Samu Zoltán
"135 éve született Kodály Zoltán"
A VI. Kecskeméti Prímásverseny díjazottjainak akusztikus koncertje: Vizeli Bálint, Túri Luca, Cseszák Zsombor, Samu Zoltán

18:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

18:30 : Budapest
Belvárosi Főplébániatemplom

Szent Efrém Férfikar
"Miatyánk koncert"
Karitatív gyűjtés a közel-keleti keresztény iskolák számára

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztiválszínház

Csordás Klára (ének), Érdi Tamás (zongora), Lencsés Lajos (angolkürt)
Korhecz Imola (moderátor)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
MOZART: A varázsfuvola - nyitány
LISZT: Loreley
WEBER: Hangversenydarab, op. 79
CHOPIN: Andante spianato és Nagy polonéz, op. 22
KODÁLY: Marosszéki táncok zongorára
KODÁLY: Epigrammák
KODÁLY: Nausikaa
KODÁLY: Marosszéki táncok zenekarra

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA által az összkari művek előadásához delegált énekkarok
KODÁLY 135

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
Feledi János (koreográfia)
"A varázslat"
JOHN WILLIAMS: Harry Potter-szvit
ROSSINI-RESPIGHI: A varázsdoboz

19:30 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Kirill Troussov (hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar
VIVALDI: A négy évszak
PIAZZOLLA: A négy évszak Buenos Airesben

20:00 : Budapest
Budavári Mátyás-templom

Magyar Virtuózok Kamarazenekar
vez.: Szenthelyi Miklós
18:00 : Veresegyház
Szentlélek templom

Barthold Kuijken (barokk fuvola), Márta Nóra (barokk fuvola), Ewald Demeyere (csembaló)
"Bach és fiai"
JOHANN SEBASTIAN BACH: G-dúr triószonáta BWV 1039
WILHELM FRIEDEMANN BACH: f-moll duett No.6.
CARL PHILIPP EMANUEL BACH: E-dúr triószonáta Wq 162
JOHANN SEBASTIAN BACH: e-moll szonáta BWV 1034
JOHANN CHRISTOPH FRIEDRICH BACH: d-moll szonáta fuvolára és obbligato csembalóra
JOHANN CHRISTIAN BACH: G-dúr triószonáta

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda

Miksch Adrienn, Schöck Atala, Balczó Péter, Cser Krisztián (ének)
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar
Gödöllõi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Szabó Soma és Horváth Gábor
KODÁLY: Budavári te Deum
KODÁLY: Fölszállott a páva - variációk egy magyar népdalra

19:00 : Pécs
Kodály Központ

Pannon Filharmonikusok
Vezényel a verseny három legeredményesebb versenyzője
"Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny"
Gálakoncert
ERKEL: Hunyadi László –nyitány
LISZT: Esz-dúr zongoraverseny
KODÁLY: Háry János szvit

19:20 : Szentendre
Péter Pál Templom

Járdányi Gergely (nagybőgő)
Musica Beata Kórus
Új Szentendrei Kamarazenekar
J.S.Bach és Kodály Zoltán művei
A mai nap
született:
1770 • (vlsz.) Ludwig van Beethoven, zeneszerző († 1827)
1775 • François-Adrien Boïeldieu, zeneszerző († 1834)
1882 • Kodály Zoltán, zeneszerző, népzenekutató, zenetudós († 1967)
1917 • Delly Rózsi, énekes († 2000)
1946 • Trevor Pinnock, karmester, csembalista
elhunyt:
1783 • Johann Adolph Hasse, zeneszerző (sz. 1699)
1921 • Camille Saint-Saëns, zeneszerző (sz. 1835)
1923 • Kacsóh Pongrác, zeneszerző (sz. 1873)