vissza a cimoldalra
2018-07-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60969)
Momus társalgó (6348)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2278)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1445)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (952)
A díjakról általában (1033)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4309)
Operett, mint színpadi műfaj (3648)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (633)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2811)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (746)
Élő közvetítések (7310)
Balett-, és Táncművészet (5534)
Franz Schmidt (3156)
Gaetano Donizetti (951)
Miklósa Erika (1224)
Kedvenc magyar operaelőadók (1085)
Momus-játék (5503)
Kimernya? (2729)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Érzelmes nekrológ Jelena Obrazcova halálára (1939-2015)
- ppp -, 2015-01-13 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Jelena Obrazcova Nekrológot írnom Jelena Obrazcováról a világ legegyszerűbb dolga lenne, hiszen számtalan emlék köt hozzá — felejthetetlen és kitörölhetetlen emlékek. Ettől azonban rettenetesen nehéz is a feladat, mert ezek az emlékek oly elevenek, annyira mélyek és személyesek, hogy szinte lehetetlenné teszik a tárgyilagos emlékezést.

Egy írás konklúzióját talán helyesebb lenne végkövetkeztetésként, befejezésül megfogalmazni, én mégis rögtön és azonnal, itt az elején szeretném leszögezni, mit jelentett, mit testesített meg számomra Jelena Obrazcova: az operát, mint életem szenvedélyét és szerelmét.

Ha Obrazcova művészetét csak hangi szempontból vizsgáljuk, megállapítható hogy hangmatériája kétségtelenül a világ páratlan hangjainak egyike volt. Fénykorában majdnem három oktávon szólt egyforma szépséggel, erővel, fénnyel és sűrűséggel. Magas regisztere lehetővé tette, hogy drámai szopránokat megszégyenítően énekelje Lauretta, Tosca, Gioconda vagy Maddalena áriáit. Mély hangjain szinte bassziális színnel és erővel tudott megszólalni és a kettő között ott volt a világ legfantasztikusabb középregisztere, amely például Delila Csókáriájának hihetetlenül érzéki, felkavaróan izgalmas és erotikus, valóban utolérhetetlen interpretációját tette lehetővé.

Obrazcova művészetének ezek a hangi adottságok jelenthették volna akár a teljességét is és már ez se lett volna kevés. Ő azonban ezeket a hangi eszközöket operaszínpadon tényleg szinte soha, senkitől nem tapasztalható intenzitású kifejezéssel ötvözte. Hála prózai színésznőhöz méltó játékkészségének és annak a valószínűleg félig ösztönös, félig tudatos hozzáállásnak, hogy mindig mindent a maximumon, nem száz, hanem ezer fokon égve csinált.

Ettől sosem csak egy énekesnőt látott az ember, aki kitűnően énekel, nagyszerűen játszik, hanem egy igazi természeti jelenséget. Hatása a nagy szenvedélyek pillanataiban egy tájfun erejével söpört végig a termen és a néző, hallgató lelkén egyaránt.

Aki őt látta színpadon, az tanúja lehetett, hogy égeti el magát egy művész nyilvánosan, hogy oldódik fel először teljes személyisége a szerepben, majd pedig hogyan semmisül meg, mint egy máglyára vetett, boszorkánynak kikiáltott fiatal nő a nyilvános elégettetésen. És valóban, volt is az embernek ilyen érzése gyakran, hogy amit lát, az nem is emberi jelenség: bizonyos értelemben valóban egy boszorkány, vagy még inkább egy varázslónő mágiájának volt tanúja.

Obrazcova imádta Budapestet, a budapesti közönséget, nyilatkozatában ezt többször el is mondta, a budapesti közönség pedig rajongva imádta Őt. Ennek köszönhetően a 70-es évek elejétől nagyon sokszor, néha évente több alkalommal is jött operaelőadásokra, koncertekre. A rendszerváltás előtt kulturális csere keretében (ahogy ezt akkor nevezték) Froszja, Carmen, Eboli, Amneris, Santuzza, Marina jelmezében aratott tomboló sikereket — egy barátom azt mondta, hogy miatta érdemes volt még a szocializmust is kibírni — de a rendszerváltás után is többször, néha félgázsiért is.

Mert mint maga mondta egy interjúban: ha Budapestről van szó, nem számít mennyit fizetnek. Amit olykor nem kapott meg gázsiban, azt megkapta tapsban, virágban és főként szeretetben, hódolatban. 1996-os zeneakadémiai ária- és dalestje végén már majdnem a fél műsort újra elénekelte ráadásként, de a közönség még mindig nem engedte volna el. Ő torkára mutatott, és hang nélkül azt mondta olaszul: non possopiú! (Nem bírok többet.) A közönség pedig felállt – soha ilyet nem láttam addig — és teljesen előre jött, körülállva, szinte körülölelve a pódiumot, az énekesnőt, így vett tőle búcsút egy utolsó ünnepléssel.

Nem tudom felsorolni legnagyobb élményeimet, mert nekrológot írok, nem regényt. De annyit mondhatok, hogy nem volt olyan este, előadás vagy koncert, amelyről a mai napig ne őriznék valami felejthetetlen emléket és nem is csak hangi emlékeket. Nem adta meg könnyen magát, a 80-as években ünnepelt sztárként, akinek lábai előtt hevert a világ, nem hatódott meg különösebben a rajongók hadától és lelkesedésétől, az öltözőben autogramosztáskor nem volt bűbájosan kedves, inkább csak kimérten udvarias, de mikor már idősödött, a pálya is lehajló ágba került, annál jobban megbecsülte azt, akin látta, hogy valóban szereti.

Én pedig nem szerettem, hanem imádtam! Jelena, az én drága Jelenám, ahogy mindig emlegettem, bűvös lényének, személyiségének emlékeit dédelgetem most magamban és felvételeit kábultan újrahallgatva, ezeket látnám magam előtt ismét, ha a könnyektől látnék valamit. Nem látok semmit, a világ eltűnt, de az ő arca, mosolyai, pillantása átsejlik a könnyeken is, mintha a messzi távolból búcsút is intene egyben.

Búcsúzom most Jelena Obrazcovától, életem egyik meghatározó személyiségétől, mert búcsúzni kell. Elment, itt hagyta ezt a világot, de számomra nem halt meg. Múlt időben írtam róla, pedig jelen időben kellene.

Mert él. Él felvételei által, melyekből, Istennek hála, maradt fenn bőven. És az operai fórumok tanulsága szerint él mindazok emlékében, szívében, lelkében is, akik hallották, látták valaha. Ezt az írást most leteszem elé, mint egy utolsó virágcsokrot, és ahogy mindig, a lábai elé borulok egy kézcsókra.

Isten áldjon, Jelena, Nagy Királynő! Nyugodj békében!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"A II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny nyitókoncertje"
Fesztiválakadémia Budapest
BARTÓK: 44 duó két hegedűre, BB 104 (részletek)
Kokas Katalin, Kelemen Barnabás (hegedű)
MENDELSSOHN: d-moll hegedűverseny
Tóth Kristóf (hegedű), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
SCHNITTKE: Concerto grosso, No. 1
Shlomo Mintz, Kelemen Barnabás (hegedű), Dinyés Soma (csembaló, preparált zongora), Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Vezényel: Jan Latham-Koenig

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

„Amikor leszáll az éj”
A Fesztiválakadémia Budapest nyitókoncertje
SAINT-SAENS: Violons dans le soir
Horti Lilla (szoprán); Natalia Lomeiko (hegedű); Balog József (zongora); Molnár Piroska (vers)
POPPER: Requiem, Op. 66
Danjulo Ishizaka, Natalie Clein, Jan-Erik Gustafsson (cselló); Balog József (zongora)
MOZART: g-moll vonósötös (K. 516)
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Yuri Zhislin, Dmitry Smirnov (brácsa); Jan-Erik Gustafsson (cselló)
J.S. BACH: „Mein gläubiges Herze” – ária a BWV 68-as kantátából
Horti Lilla (szoprán); Dmitry Smirnov (hegedű); Philippe Tondre (oboa); Lakatos György (fagott); Dinyés Soma (csembaló)
SOSZTAKOVICS: d-moll cselló–zongora szonáta, Op. 40
Fenyő László (cselló); Diana Ketler (zongora)

20:30 : Budapest
Vajdahunyadvár

Közreműködik: Radnóti Katalin (fuvola), Kiovics Okszáná (hegedű), Szabadfi Mónika (csembalo)
Semmelweis Vegyeskar (karigazgató: Oláh Márta)
Musica Sonora Kamarazenekar
Vezényel: Illényi Péter
J.S. BACH: V. Brandenburgi verseny BWV 1050
VIVALDI: Gloria RV 589
SCHUBERT: Esz-dúr mise D. 950
A mai nap
született:
1866 • Francesco Cilea, zeneszerző († 1950)
1944 • Maria Joao Pires, zongorista
elhunyt:
1757 • Domenico Scarlatti, zeneszerző (sz. 1685)
1969 • Kemény Egon, zeneszerző (sz: 1905)