vissza a cimoldalra
2019-01-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4171)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11303)
A csapos közbeszól (95)

Marilyn Horne (458)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Élő közvetítések (7668)
Erkel Színház (9612)
Momus-játék (5588)
A nap képe (2119)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2928)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3076)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1569)
Franz Schmidt (3260)
Kimernya? (2918)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1243)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2647)
Jonas Kaufmann (2336)
Verdi-felvételek (544)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Érzelmes nekrológ Jelena Obrazcova halálára (1939-2015)
- ppp -, 2015-01-13 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Jelena Obrazcova Nekrológot írnom Jelena Obrazcováról a világ legegyszerűbb dolga lenne, hiszen számtalan emlék köt hozzá — felejthetetlen és kitörölhetetlen emlékek. Ettől azonban rettenetesen nehéz is a feladat, mert ezek az emlékek oly elevenek, annyira mélyek és személyesek, hogy szinte lehetetlenné teszik a tárgyilagos emlékezést.

Egy írás konklúzióját talán helyesebb lenne végkövetkeztetésként, befejezésül megfogalmazni, én mégis rögtön és azonnal, itt az elején szeretném leszögezni, mit jelentett, mit testesített meg számomra Jelena Obrazcova: az operát, mint életem szenvedélyét és szerelmét.

Ha Obrazcova művészetét csak hangi szempontból vizsgáljuk, megállapítható hogy hangmatériája kétségtelenül a világ páratlan hangjainak egyike volt. Fénykorában majdnem három oktávon szólt egyforma szépséggel, erővel, fénnyel és sűrűséggel. Magas regisztere lehetővé tette, hogy drámai szopránokat megszégyenítően énekelje Lauretta, Tosca, Gioconda vagy Maddalena áriáit. Mély hangjain szinte bassziális színnel és erővel tudott megszólalni és a kettő között ott volt a világ legfantasztikusabb középregisztere, amely például Delila Csókáriájának hihetetlenül érzéki, felkavaróan izgalmas és erotikus, valóban utolérhetetlen interpretációját tette lehetővé.

Obrazcova művészetének ezek a hangi adottságok jelenthették volna akár a teljességét is és már ez se lett volna kevés. Ő azonban ezeket a hangi eszközöket operaszínpadon tényleg szinte soha, senkitől nem tapasztalható intenzitású kifejezéssel ötvözte. Hála prózai színésznőhöz méltó játékkészségének és annak a valószínűleg félig ösztönös, félig tudatos hozzáállásnak, hogy mindig mindent a maximumon, nem száz, hanem ezer fokon égve csinált.

Ettől sosem csak egy énekesnőt látott az ember, aki kitűnően énekel, nagyszerűen játszik, hanem egy igazi természeti jelenséget. Hatása a nagy szenvedélyek pillanataiban egy tájfun erejével söpört végig a termen és a néző, hallgató lelkén egyaránt.

Aki őt látta színpadon, az tanúja lehetett, hogy égeti el magát egy művész nyilvánosan, hogy oldódik fel először teljes személyisége a szerepben, majd pedig hogyan semmisül meg, mint egy máglyára vetett, boszorkánynak kikiáltott fiatal nő a nyilvános elégettetésen. És valóban, volt is az embernek ilyen érzése gyakran, hogy amit lát, az nem is emberi jelenség: bizonyos értelemben valóban egy boszorkány, vagy még inkább egy varázslónő mágiájának volt tanúja.

Obrazcova imádta Budapestet, a budapesti közönséget, nyilatkozatában ezt többször el is mondta, a budapesti közönség pedig rajongva imádta Őt. Ennek köszönhetően a 70-es évek elejétől nagyon sokszor, néha évente több alkalommal is jött operaelőadásokra, koncertekre. A rendszerváltás előtt kulturális csere keretében (ahogy ezt akkor nevezték) Froszja, Carmen, Eboli, Amneris, Santuzza, Marina jelmezében aratott tomboló sikereket — egy barátom azt mondta, hogy miatta érdemes volt még a szocializmust is kibírni — de a rendszerváltás után is többször, néha félgázsiért is.

Mert mint maga mondta egy interjúban: ha Budapestről van szó, nem számít mennyit fizetnek. Amit olykor nem kapott meg gázsiban, azt megkapta tapsban, virágban és főként szeretetben, hódolatban. 1996-os zeneakadémiai ária- és dalestje végén már majdnem a fél műsort újra elénekelte ráadásként, de a közönség még mindig nem engedte volna el. Ő torkára mutatott, és hang nélkül azt mondta olaszul: non possopiú! (Nem bírok többet.) A közönség pedig felállt – soha ilyet nem láttam addig — és teljesen előre jött, körülállva, szinte körülölelve a pódiumot, az énekesnőt, így vett tőle búcsút egy utolsó ünnepléssel.

Nem tudom felsorolni legnagyobb élményeimet, mert nekrológot írok, nem regényt. De annyit mondhatok, hogy nem volt olyan este, előadás vagy koncert, amelyről a mai napig ne őriznék valami felejthetetlen emléket és nem is csak hangi emlékeket. Nem adta meg könnyen magát, a 80-as években ünnepelt sztárként, akinek lábai előtt hevert a világ, nem hatódott meg különösebben a rajongók hadától és lelkesedésétől, az öltözőben autogramosztáskor nem volt bűbájosan kedves, inkább csak kimérten udvarias, de mikor már idősödött, a pálya is lehajló ágba került, annál jobban megbecsülte azt, akin látta, hogy valóban szereti.

Én pedig nem szerettem, hanem imádtam! Jelena, az én drága Jelenám, ahogy mindig emlegettem, bűvös lényének, személyiségének emlékeit dédelgetem most magamban és felvételeit kábultan újrahallgatva, ezeket látnám magam előtt ismét, ha a könnyektől látnék valamit. Nem látok semmit, a világ eltűnt, de az ő arca, mosolyai, pillantása átsejlik a könnyeken is, mintha a messzi távolból búcsút is intene egyben.

Búcsúzom most Jelena Obrazcovától, életem egyik meghatározó személyiségétől, mert búcsúzni kell. Elment, itt hagyta ezt a világot, de számomra nem halt meg. Múlt időben írtam róla, pedig jelen időben kellene.

Mert él. Él felvételei által, melyekből, Istennek hála, maradt fenn bőven. És az operai fórumok tanulsága szerint él mindazok emlékében, szívében, lelkében is, akik hallották, látták valaha. Ezt az írást most leteszem elé, mint egy utolsó virágcsokrot, és ahogy mindig, a lábai elé borulok egy kézcsókra.

Isten áldjon, Jelena, Nagy Királynő! Nyugodj békében!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Marija Rašić (klasszikus gitár és lant)
Jeroen Vernimmen (hegedű), Lucia Martin (gordonka)
Hangulatkoncert
WEISS: Fantázia
HAYDN: F-dúr trió, Hob. IV:F2
DOWLAND: Fantázia, No. 7
COSTE: Fantázia Bellini „Norma” című operájának témáira, op. 16
J.S. BACH: g-moll hegedűszonáta, BWV 1001 - Fúga
TANSMAN: Variációk Szkrjabin témájára
TAKEMITSU: Equinox
PIAZZOLLA: Triunfal

17:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Frideczky Katalin (zongora)
Műsorvezető: Czigány György
Játékos muzsika 7X10 percben

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Monostori Gábor tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Operavizsga Fesztivál
BIZET: Carmen
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadása

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Balázs János (zongora)
Sáfár Orsolya (szoprán), Ninh Đức Hoàng Long (tenor), Bihari Adél (ének), Vigh Andrea (hárfa), Ars Nova Sacra kórus, Freund Tamás (klarinét), ifj. Balázs Elemér (zongora), Creative B Trió: Balázs József (zongora), Berkes Balázs (bőgő), Balázs Elemér (dob)
Moderátor: Bősze Ádám
Vukán György Emlékkoncert
Ferences jótékonysági est az autizmussal élőkért
Chopin, Liszt, Fauré, Gershwin, Vukán művei és jazz standardok

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Christoph Prégardien (tenor)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Dennis Russell Davies
"A romantikus daltól a romantikus zenedrámáig"
SCHUBERT-BRAHMS: Greisengesang
SCHUBERT-WEBERN: Romanze - Der Wegweiser; Du bist die Ruh'
SCHUBERT-BERLIOZ: Erlkönig
SCHUBERT-REGER: Nacht und Träume
WAGNER-MAAZEL: A Ring szavak nélkül

19:30 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Oláh Vilmos (hegedű), Szabó Péter (gordonka), Lajkó István (zongora)
Nemzetek zenéje - Spanyol-argentin est
Sarasate, Albeniz, De Falla, Granados, Piazzola műveiből
ALBÉNIZ: Iberia - I. kötet- zongorára
DE FALLA: Suite Populaire Espagnol - gordonkára és zongorára
SARASATE: Bevezetés és Tarantella- hegedűre és zongorára
PIAZZOLLA: Grand Tango - gordonkára és zongorára
GRANADOS: C-dúr Zongorás Trió Op.50
18:00 : Szombathely
Bartók Terem

Savaria Szimfonikus Zenekar
Házigazda és karmester: Madaras Gergely
"Hangos látás, színes hallás"
Egyórás interaktív előadás, kicsiknek és nagyoknak, családoknak.
A mai nap
született:
1728 • Niccolo Piccinni, zeneszerző († 1800)
1928 • Pilar Lorengar, énekes († 1996)
1934 • Marilyn Horne, énekes
1946 • Katia Ricciarelli, énekes
elhunyt:
1886 • Amilcare Ponchielli, zeneszerző (sz. 1834)
1891 • Léo Delibes, zeneszerző (sz. 1836)
1957 • Arturo Toscanini, karmester (sz. 1867)